Emily úgy döntött, messze költözik a város zajától.Vett egy tornácos házikót az angliai Yorkshire területén, ami egy domb tetején áll, csodálatos kilátással. A ház mellett egy patak fut, a dombról leérve pedig egy kövekkel kirakott ösvény a közeli erdőbe vezet. Éppen pakolászott, mikor megszólalt a kolomp. John volt az ,a legközelebbi szomszéd. Emily a ház hátamögött a dombról, láthatta is házát. Kisietett, majd miután bemutatkoztak egymásnak, telefonszámot cseréltek. John ezután elviharzott. Emily estére nagyjából mindent kipakolt, főzött egy teát, és kiült a tornáncra. Volt ott egy viseletes hintaszék. Beleült, fejét az ég felé tartotta, mélyen a levegőbe szippantott és csodálattal nézte az égbolton a rengeteg csillagot. Mikor már úgy érezte fázik, szedelőzködött. Ekkor pillantotta meg az ösvényt a kavicsokkal, ami halványan, de világított. Furcsálotta, de különösebben nem foglalkozott vele. John a negyedik napon ismét megjelent. Ekkor Emily hozzá is szögezte a kérdést-Tudsz arról, hogy az erdőbe vezető ösvény világít? -Persze! Még Nick festette le. A lányai szerettek az erdőbe játszani, s sokszor sötétedéskor jöttek ki. Nick abban a hintaszékben várta mindig őket. Mutatott rá, a tornácon lévő székre. Emily nyelt egy nagyot, de gondolta most nem faggatózik tovább. Eljött az este, s kiült a hintaszékbe. A tekintete folyamatosan az ösvényen volt. Érzett valami hátborzongatót, s mintha hívná az erdő. Nem is időzött kint sokáig, bement lefeküdni. Másnap, mikor teregetett, gyerek kacajt hallott az erdő felől. Elcsodálkozott, de úgy gondolta, a helyi gyerekek kirándulhatnak. A szél hamar kifújta a ruhákat, s ahogy lépdelt beszedni őket, az egyik lepedő mögött egy árnyat látott elsuhanni. Gyorsan leszaggatta a ruhákat, s szinte futva sietett a házba. A telefonért nyúlt, s felhívta Johnt. -Bocsánat, hogy zavarlak! Tudsz arról, hogy helyi gyerekek kirándulnak az erdőben? -Gyerekek? Kérdezte meglepődve John. Itt tíz éve nem élnek gyerekek. Nick lányai voltak az utolsók. -Miért? -Mi történt? Kérdezte izgatottan Emily .-Majd holnap átmegyek és elmesélem. Emily izgatottan várta a másnapot. Aznap este nem ment ki a tornácra. Paplanát a fejére húzva aludt el. Reggel gyorsan rakta fel az ebédnek valót, s várta Johnt. A kolomp hamarosan meg is szólalt. Emily sietve megnyitotta az ajtót, de döbbenten fedezte fel, hogy Johnak nyoma sincs. Eltelt egy fél óra, mikor valóban John kongatot. Emily szinte rángatta befelé a férfit a házba.-Mesélj! Mi történt a helyi gyerekekkel? Kérte izgatottan. -Egész egyszerűen nyomuk veszett.- Hogy? -Miért? -Mikor? Záporoztak a kérdései. John szusszant egyet, majd belekezdett. Az egész 15 éve kezdődött..
Eltünt a kis Lily. Mindenki nagy erőkkel kereste, de soha nem találták meg. Az anyja az erdőbe egy fához kötözte a kislány babáját, abban bízva, hogy azzal előcsalogathatja,nem így történt. Aztán a következő évben eltünt Rose, azt követő évben már öt lány. Hiába volt a rengeteg kutatás, még csak nyomokat sem találtak. Minden anyuka kikötözte a lánya babáját egy fához, ez már egy hagyomány lett. Így búcsúztak el a meg nem talált gyerekektől. Aztán ideköltözött Nick a két lányával. Amyvel és Karennal. A lányok sokat játszottak az erdőben s mindig vittek magukkal egy babát, de vissza nem hozták. Eltelt egy év, s az összes babájuk már az erdőben lakott egy fához kötözve. Karen folyton kérte az apját, hogy vegyen neki új babát. Nick igyekezett a kérésnek mindig eleget tenni. Beköszöntött a tél, s Nick már csak ritkán járt le a városba. Karen sírva környörgött egy új babáért. Ekkor Nick kitalálta, hogy farag neki fából. Karen örömmel futott be az erdőbe az újdonsült babájával, de szalad is vissza zokogva, perceken belül az arcán karmolásokkal.- Apa! Ez nem jó! Ez csak egy fadarab! -Jézusom Karen! Te vérzel! Mi törtent veled? – Az ágak megkarcoltak. Közölte szipogva. A két lány napokig nem mozdult ki a szobából. Nick látta, hogy félnek valamitől. Úgy döntött, hogy elmegy a lányokkal az erdőbe. Karen kérlelte az apját, hogy ne tegye, mert baj lesz, de Nick hajthatatlan volt. A nap még magasan járt, de ahogy az erdőbe beértek, sejtelmes szürkeség lett. Amerre nézett Nick, mindenhol véres jétékbabák voltak kiszögelve. Egyszercsak a semmiből előlépett egy csodaszép nő, fehér fátyolos ruhában. Mivel lebegett, Nickben tudatosult, hogy szellemmel áll szemben.- Fussatok ki az erdőből! Odított a lányok felé. Ők azonban csak mosolyogva álltak. Azóta sem hallottak Nickről és a lányokról. Feszülten hallgatta Emily a történetet a tornácra könyökölve. Amikor megfordult, hogy megkérdezze Johnt, honnan tud ennyire pontosan mindent, döbbenten fedezte fel, hogy a férfi már nem ül a hintaszékben. Emily nem értette a dolgot, így elhatározta, hogy elmegy John házához. Az ajtó nyitva volt. Mindent vastag por fedett be, látszott, hogy évek óta nem lakik ott senki. Ekkor jött rá, hogy vagy képzelgett, vagy ..ebbe bele sem mert gondolni. Másnap, kora reggel minden bátorságát összeszedve elindult az ösvényen. Az erdőben szürke félhomály uralkodott s gyerek kacaj hallatszott mindenfelől. Majd egy kislány hang kántálasa csendült fel: E-mi-ly gye-re! Óvatosan lépdelve közeledett az erdőhöz, s ahogy belépett, hátborzongató látvány fogadta. A fákra szögelt, véres, babák feje ,egyszerre fordult felé. A tekintetük szinte karcolta a testét. A nő, döbbenten állt s mire feleszmélt, szemben találta magát a fányolos nővel. -Köszönöm, hogy hoztál nekem ajándékot! Már rég nem járt itt senki. Emily földbe gyökerezett lábakkal, csak annyit tudott kinyögni, hogy -Én nem hoztam neked semmit. -Ó! Dehogynem! Válaszolt sejtelmes hangon a nő. -Egy négy hetes magzatot hordassz magadban. Emily döbbenten hallgatta, ugyanis a párjával pont amiatt mentek szét, mert nem sikerült teherbe esnie. Mielőtt leköltözött, valóban szeretkeztek egy utolsót. Emily a hasához kapott, de már dőlt belőle a vér. A fátyolos nő, ekkor már hátat fordítva kacagva távozott. S akkor Emily meglátta az összes gyermek szellemét. Az egyikük odalépett hozzá:- Menj, keresd meg apát! Mostmár te is olyan vagy mint ő! Kacagott Karen, majd mind befutottak az erdő sűrűjébe. Emily felnézett a felakasztott játékbabákra s az összesnek az arca mosolygott, rá. Ekkor már nem félt. Lassan elindult kifelé az erdőből. Ahogy kiért, látta,hogy az ösvény végén várja Nick, vagyis John. Emily nem akart átkelni az ösvényen.Tudatában volt, hogy akkor ő is valaki más lesz. Azóta is a hosszú ösvényen bolyong, hogy elriassza azokat a gyerekeket akik arra tévednek.
