A kerti házikó teraszáról csodaszép a napkelte. A kelő nap hevéből is kapunk bőségesen. A kora reggeli órákban, 5-6 között azzal szoktam kezdeni a napot, hogy kinyitom a ház ajtaját, hogy az éjszakai levegő kicserélődjön frissre. Ebben az időszakban elvégzek valamilyen könnyebb kerti munkát. Mondhatnám bemelegítek a naphoz.
Most is így terveztem. Pici cica jelezte, a szellőztetés rendben, de a többi mostantól nem így lesz.
Alig nyílt ki az ajtó, ő ott állt a teraszon. Frissen, kipihenve és éhesen. Néha elnézem, hova fér bele ennyi étel?
Feldaraboltam a neki szánt ételt, először csak egy konyhai papírtörlőn kapta, de nem sértődött meg. Befalta. Arra se volt időm, hogy átgondoljam, mibe is tehetem legközelebb az ételét. A lábam körül sündörgött. Felnézett rám, mint, aki tudja, megkapja, amire vágyik. Azok a nagy szemek, amik szándéka szerint hatalmas fekete tányérok, vagy éppenhogy elkeskenyedő rögbilabdák.
Most is megkapta a reggelijét és éppen annyi simogatást, amennyire igényt tartott.
Ahogy tele volt a pocakja, elindult felfedezni a kert.
Ami érdekelte, azt néhányszor megkerülte. Amikor eldöntötte, merről közelíti meg, egy kicsit mindig közelebb ment. Valahogy úgy, ahogy Sant-Exupéry A kis herceg című művében a róka elmondja, hogyan kell megszelídíteni őt. Pici cica mindig csak egy-egy lépéssel ment közelebb a fáklyaliliom lehajló leveleihez. Amíg figyelte lehasalt, ugrásra, még inkább futásra készen, ha valami megijesztette. Amikor már biztosra vette, hogy nem ellenség, kipróbálta játéknak jó lesz-e? Persze, hogy jók voltak a hajlékony levelek, hiszen mozogtak, ha hozzájuk ért. Volt még egy jó tulajdonságuk. Alájuk lehetett bújni. Úgy érezhette magát, mint egy kis tigris a dzsungelben. Alig látszott ki a levelek alól.
Amikor megunta, tovább ment. A májusi szegfű elnyílott virágait már levágtam, de még egy ott árválkodott, ringatózott minden szellőcskére. Ez lett a veszte. Pici cica úgy találta kiváló játék lehet belőle. Hát, néhány megfogási kísérlet után már csak volt egy utolsó virág a szegély szegfűn.
A járdán haladva a díszfű ágyásig jutott. A magasakra felnézett, de nem keltették fel az érdeklődését. Annál inkább megtetszettek neki az alacsony lámpatisztító füvek. Finom, puha, hajlékony szálai kényelmes ágyként szolgáltak Pici cicának. Nem is lett belőlük szép bokor. A közepe mindegyiknek lelapult. Az egyik, annyira megtetszett Pici cicának, hogy az új élményektől, vagy inkább a melegtől eldőlt rajta, ott szunyókált és nem is mozdult ki belőle egész délutánig.
Mintha beosztotta volna, délelőtt a látvány, a bújócskázás, az érintés volt a fontos, délután következett a kóstoló. Érdekes volt látni, hogy mindent megrág. A rózsát is. Kaján képpel vártam, mit csinál, ha megszúrja. Nem szúrta meg, vagy nem érezte. A rózsa, vagy a cica védelme érdekében – én se tudom, mi volt a döntő – felkötöttem a kedvenc rágcsáló ágat.
Eddig hagytam. Úgy gondoltam, néhány megrágott ág, levél nem akkora ügy, hogy rá kell szólnom, és használnom kell a macskák számára is kristály tisztán érthető szót, sicc. Valahogy beléjük van kódolva, értik.
Amikor a napelemes kerti dísz gömböcskéit kezdte rágni – befért a szájába – akkor hangzott el a bűvös sicc, és Pici cica már rohant is. Ó, nem a világ végére! Dehogy is. Ravaszul egy nagy kört futott, ami a gömbök melletti díszfűnél ért véget, ahonnan visszalopakodhatott rágcsálni. Persze, hogy féltettem a gömböt, de a cicust jobban, hiszen fogalmam sem volt, össze tudja-e törni, és nem akartam, hogy üvegszerű törmelékkel legyen tele a szája, vagy le is nyelje. Szóval többszöri sicc után elértem, hogy másik játékot keressen.
Amióta nálam vendégeskedik – a szomszédnál is van helye és ezt Pici cica is tudja – azóta már tudom, a cica számára minden lehet játék. Lehet egy kavics, egy göröngy, egy faág. Szóval minden, ami egy kertben van. És minden, amibe belebotlik. Lehet egy töltőtoll vagy egy papír zsebkendő is, amivel a szeméből kivettem egy kis kórót és nem tüntettem el elég gyorsan.
Elég gyorsan? Gyorsaságban nem lehet versenyezni vele. A szomszédjaim a Picur nevet adták neki, de lehet a Villám jellemzőbb lett volna. Valahogy engem az aprósága fogott meg. Kezdettől Pici cicának nevezem.
Vajon holnap merre indul?
