És büntettem mindenkit mikor elutasítottál. Büntettelek Téged, azzal hogy szándékosan éreztettem veled, mit tettél velem; büntettelek minden manipuláló technikával, amit megtanultam a bizonytalan gyermeki légkörben: csenddel és haraggal. Büntettem magamat azzal hogy ittam és éjszakáztam, és hogy eltereltem magamat a gyógyulástól. Büntettem a családomat és a barátaimat a haragommal, mert mindig tudtam hogy elnézik, úgyhogy megtehetem. Büntettem őket a kiabálásokkal és az ellökött kezekkel. Büntettem mindenkit, mert minden, pokol és szenvedés Mennyek tűnt ahhoz képest, hogy elnegedjelek.
Mert te voltál az Anyám, aki otthagyott az óvodában reggel, és el kellett sétálnom Tőle. Te voltál a maci, akit véletlenül ottfelejtettem a barátom házában, Te voltál a játék, amit kint felejtettem az udvaron: sajnáltalak. Te voltál a nyaralás, a nagymamám háza, a kisszoba utolsó estén: tudtam hogy el kell hagynom Téged. Te voltál a gyerekkori fájdalom, a sírás, a becsapott szobaajtók. Te voltál a kéz, aki sosem ért hozzám, a melegség, ami sosem ért el, a biztonság, ami sosem adatott meg.
Sajnállak, haragszom és szeretlek. Ugye semmi sem változott gyerekkorom óta?
2025. április