Egy novella, egy videó.
Ünnepi örömzenét és tréfát láthatsz a történet után.
Húsvétolás a Pilisben
Nagyböjtök idején Gaján Vilmos népművelő, regegyűjtő barátommal kis falvak régi szokásait gyűjtögettük össze a helyi bölcs öregek szavai nyomán. A tisztára meszelt „Pityókázó”, a kis korcsma adott otthont elsőre ezeknek a beszélgetéseknek a dombok közötti településen a Pilisben.
Ott üldögéltek a kézzel gyalult, régi asztalok között a sokat látott, ősz férfiak csizmákba gyűrt, dolgos nadrágjaikban, szürke kockás ingben, báránybekecsben. Itt-ott fejbúbra tolt kalapok segítették a visszaemlékezést.
Ilyenkor egymás szavába vágtak, úgy tolultak fel nyelvükre a máig is fellelhető népszokások, elbújtatott, elfeledett történetek. Azután, – ahogyan az már lenni szokott, – a legidősebbek jutottak szóhoz először. Pipafüstbe burkolódzva, meg-megpihenve egy-egy kortyra, mesélni kezdtek. A többiek pedig csak hallgattak, néha bólongattak, közben sárguló körmű, görbe mutató ujjukkal gyakran megbökték a kalapjukat.
Pajkos emberek voltak ők és még máig is azok. Már csak szóban legénykednek, mégis élően, színesen mondták el, hogy a faluban a lyányok és a fiúk minden ünnepet, – amit csak lehetett – ismerkedéssel, ősrégi hagyományokkal megtisztelve kötöttek össze a locsolkodó vígasságok idején.
A környék falvaiban szinte mindenütt megjelent a faág, a vessző, a víz, a tojás. A fa rügyből fakad, növekszik, kitartó, és érték. A vessző több értelemmel is bír. Kapcsolatot köt, vagy épp büntet. A víz, a keresztelés, a fakadó újjászületés jelképe. A megtisztulásé. Nélkülözhetetlen. A tojás? Az átalakulás, az örök folyamat része, ahol a tárgynak látszó, törékeny formából igazi jövő sarjad. Egy új élet.
Ahogy bevonultunk az öreg kricsmi megfáradt, recsegő székei közé és letelepedtünk a sarokba, néhány kortynyi gondolat után lassacskán előbukkantak a régi emlékek a ráncos arcú emberekből. A sajbózásról esett az első szó.
Olyankor az ifjak, a legények kisebb koszorúkat, karikákat fűztek, faragtak fából, vagy ágakból. Közben a többi férfi tüzet rakott, de jó nagyot, majd amikor visszaparázslott a sok rőzse, a frissen fonott fakarikákat mind beledobálták az izzó melegbe és perc múlva egy hosszú bottal mind kipiszkálták, mielőtt teljesen meggyulladtak volna.
Végül azt a botot a karika ágaiba beledöfték, a füstölgő koszorút kiemelték, a fejük felett villódzóra megpörgették és a várakozó lányok felé hajították, közben a kiszemelt lány nevét hangosan kiáltották a falu népe előtt.
-Így volt az, biza!
Jókat mosolygott a hallgatóság, mi pedig rákérdeztünk: van-e még ilyen történetük?
Egy huncut pillantás, egy korty, egy szippantás és már mondták is.
Hát, a mancsozás! Ezt a lányok és fiúk együtt játszották. Golyókat gyúrtak rőzséből, aszott fűszálból vagy fagolyókat hoztak a fészerből, akinek volt ilyen. Jó magasra feldobták őket és a mancsozó bottal el kellett találni a lehulló kis labdák közepét. Ha így sikerült a botra felszúrni őket, büszkén megmutatták a kiszemelt lyánynak. Akinek valóban tetszett az a lány, a szíves-örömest faragott cifra mancsozó botot odavitte és átadta neki ajándékba.
Mire Vilmos barátomnak és nekem is töltöttek egy helyi kesernyést, már elő is álltak a következő érdekességgel:
Kedvelt esemény volt még a pilikézés! Három kiszemelt lány leguggolt a tér közepén és köztük, köröttük énekelve, vidáman nótázva, táncos léptekkel áthaladt az egész falu népessége. Szép látvány volt az, bizony ám!
Ehhez igen hasonló, táncos játék a szederindázás.
Az összes legény és lány párban haladtakvégig a főutcán, közben egymás kezét fogták gondosan, nehogy elrepüljön a szép menyecske. A legelső pár kezeiben néhány szederindával egyszer csak megállt ott, ahol hirtelen gondolta és a kezükből kaput formázva hagyták, hogy alatta mindannyian áthaladjanak. Közben pedig vidámakat énekeltek.
Ennek a remek mulatságnak a „kapus játék” volt a népszokás párja.
A magasra kinyújtott fiú és lánykezekből nyitott kaput formáztak és alatta énekelve átsétált az egész ünnepibe öltözött csapat és így elvonultak a házak előtti padokon díszes ruhában üldögélő nagyszülők és az idősebb rokonok előtt, majd egyesével hazakísérték a kiszemelt lányokat.
-Ilyen ünnepi játék nálunk is van! – szólalt meg Vilmos barátom váratlanul.
A cickomozás.
Ilyenkor körben állnak az ifjak, hangosan énekelnek, majd a kör közepére pattan egy lány és behív egy fiút maga mellé táncolni. Ez olyan hölgyválasz féle szokás, miközben dalolják a „Cickom-cickom, vagyon-e szép lányod?”…kezdetű éneket.
Bólogattak erre az öregek. Egyikőjük javasolta, hogy menjünk csak át a szomszédos településre bátran! Ott aztán lesz igazi húsvéti látnivaló! Fűzfavesszős, tojásos locsolkodás, meg öröm és viháncolás.
-No, igyanak még egy kupicával, oszt menjenek Isten hírével tovább! – mondták barátságosan.
Még beszélgettünk egy keveset, megköszöntük szépen a testnek és léleknek valókat, majd Vilmossal átmentünk Pilis következő kis falujába, ahol ráleltünk egy kedves és különleges helyi népszokásra.
Vilmos szavakkal érdeklődött, én pedig szorgosan fényképeztem ezt az érdekes eseményt:
A felnőttek kis színesre festett padokon üldögéltek a házaik előtt. Beszélgettek, borozgattak szép, tiszta ruhában, kézzel készített népviseletben és természetesen locsolkodtak is, amikor arra járt valamelyik szépasszony. Amikor már jól fogyott a bor, az öregek is hangulatba jöttek, egyszercsak felkeltek és meglátogatták a falu összes hölgyét egy vidám húsvétolásra. Egy vödörnyi víz, egy fél üveg bor és már meg is volt köszöntve a lány és az ünnep.
A különlegességet ebben a faluban mégis az ifjak között találtuk meg!
A fiúk duplán font fűzfavesszővel a kezükben kergették és játékosan meglegyintették a sokszoknyás, hímzett ruhás lányokat és közben a közeli kút kávája felé terelték őket. Ott már álltak és sorukra vártak a vízzel teli vödrök és az ifjak bizony felkaptak gyorsan egyet-egyet, majd a díszes ruhákban szaladó szépségekre zúdították a tartalmát.
A lányok nevetve futottak a fűben elhelyezett kis kosaraikhoz és a locsolóknak – amúgy illendőségből – kosarukból kivéve egy díszes tojást adtak, mintegy kikosarazva őket.
De aki tetszett nekik! Annak bizony kettőt is adtak! Színesre festettet, szépet!
Azután elvonulhattak a fák alatti padokhoz beszélgetni, hiszen ők már megajándékozták egymást a bizalommal.
Így teltek el a kis falvak lakóival együtt ünnepelt Húsvét napjai 1982-ben, a Pilisben.
https://www.facebook.com/share/r/1PM4CkcUVU/