Az én legendám Fülemen Róza asszonyról
Nem is olyan régen, mikor a hitem vitt előre, mindennek örültem, meg voltam győződve róla, ha csak egy csipetnyi jót tudok tenni mindennap, de valóban mindennap akkor már nem éltem hiába. Apai nagyapám számtalan történetet mesélt, szájtátva hallgattam és mindig csillogó szemmel, valami hihetetlen lelkesedéssel álmodtam bele magam a jövőbe az ő földhöz közeli, azért a mennyboltra kacsintó szavai után.
Emlékszem nyár volt esteledett az udvaron lévő farakáson pihentünk a fogócska fáradalmai után mikor nagyapám belépett, kopott kalapja alól ránk mosolygott és nyugodt hangján kérdezte vagy inkább mondta: Ugye jók voltatok.
-Igen zengtük kórusba.
-No akkor megérdemlitek a madárlátta kenyeret, remélem jut mindenkinek belőle.
Falatnyi jutott mindnyájunknak az agyonszáradt kenyérből, de úgy rágtuk, mintha még sosem ettünk volna ilyen finomat. Valami táltos erőt kaptunk ettől a kavics kemény nagyapám varázsszerétől. A szinte lehetetlennek tűnő dolgokhoz bozontos szemöldökű nagyapám történetei adtak erők, sőt még adnak most is. Gyalogtúrát szerveztem a Gyermekjóléti Központ munkatársaként 2008 nyarától a szünetben a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek minden csütörtökön. Minden csütörtök délelőtt 9 órakor az Emma utca 7-ből indultunk az ott összegyűlt gyerekekkel. Bejártuk Érdligetet, Parkvárost, Ófalut, amit Ábel András bátyám ilyenkor mindig rám mordult nem Ófalu, Óváros.
Szóval nem is olyan régen a nyári nap cirógatta gondolataimat, mikor becsöngettem Ábel Andráshoz, hogy megbeszéljem vele melyik csütörtöki nap lesz jó neki, hogy meséljen nekünk a Szapáry kastély történetéről és mutassa meg a pincéjét, meg a Szent Mihály templomot, meg Bogner Mária Margit életéről is ejtsen néhány szót. A kutyája ugatott mielőtt megnyomtam volna a csengőt, így aztán mivel otthon volt jött is beinvitált házába, én mivel mindig késésben voltam nem nagyon akaródzott, hogy bemenjek, de végül engedelmeskedtem és egyeztettük az időpontot. Arra gondoltam szólalt meg András bátyám, mit szólnál hozzá, ha a termálba is bevinnénk a gyerekeket.
-Az jó lenne, de az a helyzet nem tudjuk kifizetni a belépőt.
-Beszélek a tulajdonossal Fülemen Róza asszonnyal, biztos vagyok benne, nem fog kérni belépőt.
– Ez óriási lenne, délután kettőtől négyig, aztán utána visszagyalogolnánk a gyerekekkel az Emma utca 7-be.
András bátyám szerette volna, ha én is megyek vele és szerette volna, ha személyesen is megismerkedem Fülemen Róza asszonnyal. Sajnos ez az én hibámból nem valósult meg, de bizony a gyerekekkel voltunk a termálfürdőben, ingyen és nagyon kellemes élményben volt része a gyerekeknek. Fülemen Asszony nem volt jelen, de nemcsak fürödhettünk, hanem még jégkrémet is kaptunk ajándékba.
Ábel András bátyám mindig nagy tisztelettel, szeretettel beszélt Fülemen Róza asszonyról, és a következő nyáron is voltunk ingyen a termálba, úgy, hogy András bátyám az időpont egyeztetéskor elégedetten mondta, képzeld mondanom sem kellett, Fülemen Róza asszonnyal beszélgettem és ő jelezte, hogy a gyerekek mehetnek. Ugyancsak András bátyám mesélte, hogy Domonkos Bélának és Eőry Emilnek is Fülemen Róza Párizsban kiállítást szervezet. A termálban is számos kulturális programot rendezett, színvonalas értékteremtő programokat.
Személyesen nem találkoztam Fülemen Róza asszonnyal, de nagyon hálás vagyok neki, hogy támogatta munkámat és örömöt szerzet a gyerekeknek.
2025 májusában Érden a Városi Galériában, Fülemen Róza asszonynak köszönhetően Dilinkó Gábor, aki 1929-ben született és 2014-ben elhunyt egy retrospektiv kiállítást rendezett munkáiból. Kling József a következőket írja Dilinkó Gáborról:”Képei drámaiak, a cigány sors és a személyes kataklizmák szétszálazhatatlan, küzdelmes lenyomatai. A Corvin közben nemcsak keze erejét, de kedvesét, a 17 éves, négyhónapos terhes Kócoskát is elvesztette. Aztán a szabadságát is. A forradalom leverése után 12 évre ítélik, 7 év után szabadul, de 56-os múltja miatt alig talál munkát. Csak 1991-ben ismerik el kitüntetéssel és dandártábornoki rendfokozattal hűséges helytállását.
Noha addig is rajzolt, festett, az emlékezetes buszbalesetet követően érett igazi művésszé, tehetségét széles körben felfedezték és elismerték. Idehaza Budapesten és vidéken számos önálló kiállítást rendeztek neki, képei eljutottak Lengyelországba és az NDK-ba, Lipcsébe is.”
Fülemen Róza asszony ismerte és gyűjtötte Dilinkó Gábor műveit és a tárlat anyaga ebből tevődött össze. Köszönet, hogy ebben a mai világban is vannak emberségből jelesre vizsgázó emberek.
Feketegyarmati Sándor