Ernő nem nyugodhat meg…
A mentős fáradtan tért haza. A másodikon lakott. Neje moziban volt. Ő már nagyon kívánta az ágyat. Elege volt már a betegekből meg a balesetekből is. Leheveredett. A vérnyomása magas volt. Maga is orvosi segítségre szorult. De valahogy tűrte. Hiszen mentős volt. Kemény ember. Sok mindent látott már élete során. A baleseteket azonban nem tudta feledni. Néha iszogatott. Barátja sem volt valami sok. Utálta a tévét. Helyette a netet szerette. De most olyan fáradtság vett erőt rajta, hogy kénytelen volt leheveredni. Szerette a jó zenéket. A maiakat is. Mostanában igen sokat lottózott. Szeretett volna sok pénzhez jutni. Mert imádott nyaralni és kikapcsolódni. Ám ez a nyara is munkával telt. A fizetése bár nem volt rossz, de meg is dolgozott érte… Nem értett más szakmához. Erre tette fel az életét, mert ugyanis ehhez küldetéstudat kell. Nejével boldog szerelemben élt. Most szüksége lett volna rá, de most a barátnőjével moziban volt. Ernő szívós ember volt. Épp aludna el, amikor kopogtat a szomszéd. Felkel és kinyitja az ajtót.
– Norbi! Mi a helyzet? – így Ernő.
– A nejem rosszul van.
– Mi baja?
– Hát… Ezt maga tudná megmondani! – mondta Norbi.
– De mégis… Mik a tünetei?
– Elsápadt és ájultan fekszik az ágyon.
– Óh…
Majd Ernő átment a segélyes dobozával. Valóban az ágyon feküdt ájultan. Ernő megvizsgálta.
– Azt hiszem mentőt kell hívni. Trombózisa van.
Norbi máris telefonált. Egy tíz perc múlva meg is érkeztek. Az egyik mentős ismerte Ernőt.
– Hát te? – kérdezte.
– A szomszédom rosszul lett.
Majd a mentősök vizsgálni kezdték Évát. Utána lefektették a hordágyra. Norbi nem akart velük menni.
– Nem megy velük? – kérdezte Ernő.
– Nem. Utálom a mentőautókat.
– De hiszen ismer engem. Én is mentős vagyok.
– Majd meglátogatom.
Ernő teljesen meg volt illetődve. Nem is értette. A mentők aztán elszállították. S Ernő kérdezősködött.
– De hát miért nem ment velük?
– Mondtam, hogy majd meglátogatom.
S Norbi elővett egy üveg vörösbort.
– Na jöjjön, üljön le! Beszélgetni szeretnék magával.
Kibontotta a bort s poharakba töltött egy keveset.
– Tudja én és a nejem elváltunk két hete. – mondta Norbert.
– Ezt nem is tudtam.
– Sok mindent nem tud maga…
– Ezért nem ment velük?
– Nem. Én szeretem a nejem, ő vált el… De valahogy már nem aggódom annyira érte, mint régen. Megromlott köztünk a kapcsolat. Persze, most mennem kellett volna. Szégyellem magam.
– Hát szégyellheti is…
– Maga ne haragudjon emiatt rám.
S ittak a borból.
– Az az érzésem hogy a nejem azért lett különben rosszul, mert sok dolgot, csecse-becsét nekem ítélt meg a bíróság…
Ernő kezdte érteni a helyzetet.
– De majd holnap meglátogatom!
Ernő hallgatott.
– Na, ne búsuljon már!
– Nem búsulok. Régóta szomszédok vagyunk s maguk mindig olyan jól megértették egymást…
– Az régen volt. Más időket élünk.
Ernő aztán nem kért több bort. Elbúcsúzott. Belépve a saját lakásán, már alig állt a lábán, a bor is betett neki. Lefeküdt, de álmában sem nyugodott meg. Éppen egy sebesültet vizsgált ki autóbalesetet szenvedett… Még álmában is hullafáradt volt.