Azt gondolná az ember, hogy csak a tavasz tud megújulást, derűt, vidámságot hozni az életünkbe. Hiszen olyankor ébred mély, téli álmából a természet. A növények újra sarjadni kezdenek. A szárazföld, a víz és a levegő állatai újra elkezdenek azon fáradozni, hogy fennmaradjon a fajuk és továbbadják az életet. Minden élőlényben felcsillan a remény az új életre, amely csodálatos lesz és szebb lesz, mint valaha volt. A tavasz csillogó, üdezöld és bársonyos színei boldoggá teszi a szíveket és a lelkeket. Lehet az ember fiatal vagy idősebb, de mindegyikünkben megmozdul valami, ami arra serkent ilyenkor, hogy meglássuk az élet szépségeit. Talán egy bájos virág vagy netán egy madárfütty lesz az, ami megérint bennünket. Nem tudhatjuk, de azt, hogy varázslatos évszak a tavasz, azt senki sem vitathatja.
Ahogy a fának az évgyűrűi, úgy sokasodnak az éveim számai is. Egyre tágul a látóköröm és változik a nézőpontom is. Kislány fejjel nem igazán kedveltem az évszakok váltakozását. Azt szerettem volna, hogy mindig tavasz legyen, na jó, egy rövid ideig talán nyár is lehet. Májusban születtem, gondolom ezért meghatározó évszakom a tavasz. Ekkor virágoznak a fák és illatoznak ezrével a virágok. Számomra ez maga a mennyország! Mennyi csodálatos szín, forma, illatozó virágos rét! Rabja voltam ennek az évszaknak.
Felnőttkorom küszöbén egy ilyen pompás tavasz után átéltem életem legcsodálatosabb őszét. Hosszú indián nyár után, október végén, minden rólam és a kedvesemről szólt. A tavaszi, majd a nyári „mámoros szerelem” után az őszi beteljesülés időszaka következett. Boldogan és büszkén viseltem mennyasszonyi fátylamat a fejemen. Tudtam, hogy életem gyökeresen megváltozik és nagy fordulatot vesz. Azóta eltelt négy évtized, amiben egymást követték az örömteli tavaszok, a bő termést ígérő nyarak, a rozsdabarna színű és szeles őszök, és a didergő, mogorva telek is. Mindegyik évszakban, hónapban, napban volt egy közös dolog, ami a lelkemben örökös helyet foglalt el és foglal el ma is. Ez nem más, mint a remény. Remény a holnap reggeli felkelésben, remény a jobb és szebb életben. Remény a gyermekeink és unokáink boldogulásában. Remény nélkül lehetetlen megélni egyetlen napot is.
Mára megértettem, hogy a tavasz nem lehetne olyan káprázatosan szép, ha nem lenne ősz, amely megpihenteti a nyár bőséges termést adó növényeit. A tél pedig vegetálásra, elcsendülésre készteti a világot, azért, hogy tavasszal újra rácsodálkozhassunk a természet szépségeire. Reményteli örök körforgás ez.
Minden ősz lehet szépséges, még ha olykor komornak is látjuk, amikor borongós, esős idő van. Ilyenkor csendes és nyugodt a látóhatár. Az aranysárga falevelek bársonyos avarszőnyeget borítanak a tájra. Nyári élményeinket magunk mögött hagyva készülhetünk az őszi bekuckózásra. Kedvenc teánkat kortyolgatva reménységgel a szívünkben figyelhetjük az évszakok csendes és rendszeres váltakozását. Ismét ősz van. Igen, ide ért megint. De reménykedjünk benne, hogy pár hónap múlva felváltja a tavasz, amely új életet ígér.