– Hölgyem! Azon vagyunk, hogy megmentsük a férjét. De ha itt hisztizik, nem tudjuk a munkánkat végezni.
– Nem értem! Meglőtték, de nem találták el. Nincs rajta sérülés!
– Azt hiszem hölgyem nem érti. Érte kell mennünk, mert egyedül képtelen lesz kiszabadulni. Másképpen nem tudjuk visszahozni.
– Mi az, hogy nem tudják visszahozni?! Mit jelent az, hogy érte kell menni?! Egyáltalán hová?!
Akkor a bevetésért felelős tiszt bekísérte egy tárgyalóba Matildát és rövid szünet után nagy levegőt vett és belekezdett.
– A férjét nem egyszerűen meglőtték. Nem a testét célozták és nem azt találták el. A férje spirituális lénye volt a célpont és az kapott végzetes találatot. A férje jelenleg egy börtönbolygón van. A neve, Föld. Onnét csupán Buddha, Jézus, Mohamed, Szűz Mária és még páran tudtak csak önön erejükből megszabadulni. Egyedül szinte esélytelen onnét kikerülnie. Kérem hagyja, hogy végezzük a dolgunk, hogy segíthessünk a férjén.
– Mégis, mit akarnak tenni?
– Leküldjük az egyik legjobb ügynökünket. Vele van rá esély, hogy kiszabadíthassuk onnét. Csak hát lenne itt egy két dolog, amit el kell fogadnia.
– Mégis mi lenne az?
– A Földön nem lehet életben maradni, csak ha van egy porhüvely, ami megvéd. Ez amolyan szkafanderféle dolog. Egy csontokból és egyéb szövetekből álló mechanikai védelem.
– Ez nem olyan nagy ügy. Gondolom, ha visszatér ezt nem hozza magával.
– Nem, a börtönbolygót úgy tervezték, hogy semmit sem lehet magunkkal hozni visszatéréskor. Csak és kizárólag a tapasztalatokat. Mindent, amit odaát tanult.
– És? Mi ebben az a dolog, amibe bele kell egyeznem.
– Nos, mint mondtam, kap odaát egy védőfelszerelést, egy testet. Vagyis odaát lesz egy élete, amiben maga még gondolatként sem kerülhet bele. Jobb lesz, ha megmutatom.
Akkor a karján lévő geo-magnetikus kommunikátorba beszélt.
– Kérem a „hat A hatos” ügynökök közül küldjék ide Zsófiát.
– Zsófia éppen kiküldetésben van a hét-huszonnyolcas szektorban. De tudom küldeni idősíktöréssel egy héttel korábbi énjét, ha az említett szektor nem lesz érintve.
– Az említett szektor nem érintett. Kérem küldjék Zsófiát. Egyeztetek vele itt a helyszínen.
– Ki ez a Zsófia? – Kérdezte Matild gyanakodva.
– Egy Magyar Táltos. Az egyetlen, aki mindkettőjüket ki tudja hozni onnét.
– Mindkettőnket?! De hát én nem vagyok ott!
– Ez nem teljesen igaz, ez kissé árnyaltabb ennél. Ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk, kell maga is. Magának is le kell mennie a földre.
Ekkor egy hihetetlenül szép nő libbent be a helyiségbe, rögtön kezet nyújtva Matildának. Derékig érő szinte már hófehér Platinaszőke haja éppen csak takarta a darázsderekával egyenesen és fordítottan arányosan nagy és igen formás melleit.
– Szervusz, Zsófia vagyok a hivatal hat A hatos ügynöke.
– De hát egy ilyen plázacicababa hogyan tudna segíteni nekünk?!
Háborodott fel Matild, inkább féltékenységből, mint az ügynök felkészültségén aggódva. Zsófia nem bántódott meg, mert mindig ez az első reakció a bevetések alkalmával.
– Kérem ne tévessze meg önt. Zsófia ügynök igen tapasztalt és hatékony munkatárs. Ismerheti őt jó pár néven. Ő volt Jeanne d’Arc, Madame Curie és még Mata Hari is. Sorolhatnám napestig. Ő ki tudja hozni magukat onnét. És igen, önnek is menni kell.
– Nekem miért?
– Mert mikor egy pár lettek, összeforrott a lelkük és az ön egyik része is odaát van a férjével együtt fogságban, a Földön. Ha nem megy vissza, akkor csak a férje szabadul ki, a maga lelkének azon része, ami benne létezik nem.
– Hol a csapda?
Zsófia válaszolt.
– Én vagyok a csapda. De ha megbíz a küldetéssel, akkor garantálom magának visszakapja a saját lélek részét. A férjéért nem tudok garanciát vállalni, mert a földön másképpen működnek a dolgok, mint itt. Ki tudom hozni, ám de lehet nem fog magára emlékezni. Ez sajnos az akció velejárója.
– Ezt mégis hogyan érti?
Zsófia mélyen a szemébe nézett
– Én leszek a csábító. És ami itt öt perc, az odaát egy egész élet. Nincs vesztegetésre szánható időnk. Vállalja vagy sem?
.
Matild és Péter a fővárosban élnek és húsz éve házasok. Sajnos gyermek nem tudott születni frigyükből. Pedig Matild gyakran imádkozott a mindenhatóhoz, amit Péter elfogadott ugyan, ám de marhaságnak tartott. Gyermekkoruk óta együtt vannak, és senkit sem lepett meg mikor ebből előbb szerelem, majd házasság lett. Matild hihetetlenül vágyott egy gyermekre és mivel nekik nem lehetett, így Péter belement az örökbefogadásba. Innen van Tomika, ma már inkább Tamás. Igen, hamar elröppent tizennyolc év és Tomikából Tamás lett. Bár nem édes Fiuk, Matild belehalt volna, ha nem láthatja hetente legalább egyszer kétszer. Tamás egyetemista és már kezd neki terhes lenni Matild anyai ragaszkodása. Így éltek szépen csendesen, míg meg nem jelent a színen a nála bő tíz évvel fiatalabb bombázó kinézetű Zsófia. Amikor találkoztak egy összejövetelen, Péter szeme szinte azonnal megakadt rajta. Zsófia derékig érő szinte már hófehér Platinaszőke haja éppen csak takarta a darázsderekával egyenesen és fordítottan arányosan nagy és igen formás melleit. Matild fejében megszólalt a vészcsengő, női megérzése szinte azonnal riadót fújt. Aztán teltek a hetek és a hónapok. Matild el is felejtette az esetet, mikor is egy nap a kocsijának az ajtajában egy név nélküli levélke várta. A férje szeretőjétől.
„Kedves Matild.
Sajnálom, hogy így kell megtudnod, de a férjed szeretője vagyok, ugyanakkor az egyetlen barátod is. Nem akarom a férjed elvenni tőled. Szép volt, jó volt, de ennyi volt. Szeretnék véget vetni a kapcsolatunknak és véget is fogok. Ha meg akarod tartani a férjedet, akkor gyere délután kettőkor a kilátóhoz. Ott szembesíthetjük Pétert az árulásával. Bár az is igaz, én csábítottam el és minden én miattam történt. Ezért kapsz tőlem egy lehetőséget, hogy ott lehess mikor kiadom az útját és megtarthasd, ha még mindig szereted. Mert ő szeret téged, ezt meg én tudom. Ezért is dobom.
Őszintén sajnálom.
Zsófia.
Ui: Megértem, ha nem jössz el. Azt is, ha eljössz és te is dobod. Csak arra kérlek egy dolgot ne felejts el! NE MENJ A FÉNY FELÉ!”
A levél utolsó részén gondolkozott Matild, miközben a kilátó felé tartott, mert nem egészen értette. Egészen pontosan egyáltalán nem értette, mert az egy teljességgel nem odaillő megjegyzés volt férje szeretője részéről. Mindegy is. Pontban kettőre fog odaérni, majd esetleg megkérdi Zsófit mire is gondolt. Ránézet egykoron nászajándékba kapott karórájára. Hoppsza, késésben van. Gázt adott, az autója meglódult. Ugyan még nem döntötte el, mit is fog dönteni Petivel kapcsolatosan, mégis nagyon várta már a találkozót, ugyanakkor félt is tőle. Hite, megbocsátást követelt tőle, ugyanakkor végtelenül csalódott és dühös volt. Átverve érezte magát mindenki által! Amit rendkívül furcsának tartott, tényleg úgy érezte Zsófia az egyedüli barátja már csak e világon.
.
– Reaktorok aktiválva.
– Energiaszint elérte a kritikus tömeget, négy a hatodikon megajoule.
– Irányzék a protokoll szerint beállítva.
– Célszemélyek azonosítva.
– Mentő kabin egyes aktiválva.
– Mentő kabin kettes aktiválva.
– Mentő kabin hármas aktiválva.
– Kapcsolat stabil?
– Igen, a kapcsolat stabilan az egyesen áll, kilengés nincs. Szinusz-koszinusz visszahatások, nulla-nulla-nulla-nulla-egy.
– Tökéletes. Gravitációs vonalak együtt hatása?
– Negatív, párhuzamos jelek az éterben.
– Entitások aktivitása a körzetben?
– Negatív, két egész hat tized fényéven belül.
– Határeset. Csapjuk bele! Engedélyt az akcióra megadom.
– Értettem, visszaszámlálás indul.
A kezelő megnyomta a piros gombot és a háttérben eddig halkan doromboló tizenkét, kisebb város méretű generátor hirtelen felzúgott. Hihetetlen fordulatszámra kapcsolva ezzel a turbinákat. A három, az üveg kapszulákba elhelyezett test és az abból kilógó több száz flexibilis cső hirtelen vakító fehér fénybe borult. Matild, Péter és Zsófia teste egy pillanatra összerándult és a visszaszámláló hangosan számlálni kezdett, miközben az irdatlan méretű generátorok egyre magasabb fordulatszámmal kezdték azt az elképzelhetetlen mennyiségű energiát pumpálni a három üvegkapszulába.
– Tíz-kilenc-nyolc-hét-hat
A vezérlőterem falai enyhén remegni kezdtek ahogyan a tizenkét kisváros méretű generátor fordulatszáma elérte a maximális teljesítményének határait.
– Öt-négy- három-kettő-egy… Zéró!
.
Péter és Zsófia a kilátónál veszekszenek, meglehetősen hangosan. Pétert, fél kettőre hívta oda a szeretője, és most teljesen ki volt akadva. Kissé túl játszotta a dolgot Zsófia.
– Mégis hogyan kérheted ezt tőlem! Nem erről volt szó mikor engedtem neked! – Kiabált Zsófiával Péter.
– Már pedig kis szívem most ez a szitu. Terhes vagyok és nem fogom elvetetni. Tetszik vagy sem apa leszel! – Szemtelenkedett vele szeretője.
– Azt mondtad ez nem lehetséges. – Halkult le kissé sértetten Péter.
– Most tényleg kezdjek el mesélni neked a méhecskéről, és a virágokról kis szívem? – Szájalt vele Zsófi.
– Gonosz vagy és számító!
– Te tényleg ilyen hülye vagy?! Találok végre egy pénzes pasit és nem fogom lehúzni? Meg egy francot nem! Balek vagy és most fizetni fogsz, nem is keveset.
– Ezt direkt csináltad?!
– Mégis mi a fenét gondolsz? Persze hogy direkt.
– Matild ezerszer többet ér nálad!
– A gyereket meg fogom szülni, de nem tartok rá igényt. Ha kell a tied lehet, ha fizetsz érte, vagy megy az otthonba.
– Gonosz vagy.
– Gonosznak kell lennem! Ezért vagyok itt.
– Mennyit akarsz?
– Sokat. Hetven milliót és a baba a tied.
Péter átgondolta és döntött. Fizetni fog és mindent elmond Matildának. Talán megbocsájt neki, talán nem. Mindegy, mert megérdemli, ha ezek után elhagyja. De a még meg sem született baba nem tehet semmiről sem, nem tehet a bűnéről sem, sem pedig az ostobaságáról. Fizetni fog és csak remélheti Matild megbocsájt neki.
– Na? Hogyan döntöttél?
– Megkapod, amit akarsz.
– Okos fiú. Akkor mehetünk az ügyvédhez. Kettőre kértem időpontot tőle.
– Nem hiszem el, hogy ennyire számító vagy.
– De elhiheted, mert ti férfiak ennyire kiszámíthatóak vagytok.
Beültek a kocsiba és elindultak a kilátóból a szerpentinen lefelé. Félúton járhattak, mikor a gázpedál tövig nyomódott, és a közel kétszáz lóerős autó meg lódult hegynek lefelé. Az első kanyart még be tudta venni Péter. Hangosan visítottak kocsijának gumijai, mikor a következő kanyarban át sodródott az ellenkező oldalra, mikor is határozott mégis nyugodt hangon megszólalt mellette Zsófia.
– Péter! – Az egy pillanatra ránézet. – NE MENJ A FÉNY FELÉ! Értetted?! NE MENJ A FÉNY FELÉ!
Mikor visszakapta fejét, felesége, Matild autójával találta magát szemben. Az egymásba csapódó két jármű elementáris erővel szakadt cafatokra. Frontálisan egymásba csapódva megsemmisült minden, ami és aki akkor a két kaszniban volt. Ropogott a fém, berobbantak az üvegek és ki a légzsákok. Szinte azonnal pokoli tűz borította el minkét szerencsétlenül járt járművet.
.
Matild és Péter a betonon feküdtek. Körülöttük emberek, próbálták oltani a két felismerhetetlenségig összeroncsolódott járművet. Bár ők látták egymást, őket nem látta senki sem. Egymáshoz sétáltak és Péter Megfogta Matild kezét.
– Kérlek bocsáts meg. Bármi is történt, szeretlek téged.
Matild elmosolyodik és szemében remény csillan.
– Tudom te szamár! Érted jöttem. Hazamegyünk.
– Haza?
– Igen haza, a fényhazába. Már várnak minket.
Akkor megnyílt az ég, elhalkultak a zajok és fénylő pontok szálltak alá és csalogatták őket az égben megnyílt, fényben úszó mennyországi kapu felé.
– Mennünk kell drágám. – Fogta meg kezét Matildának Péter. De az nem akart menni. Előbb nevelt fia jutott eszébe, Tamáska. A kis Tomika, aki nem is olyan kicsi már. Majd egy határozott mondat, amit ki is mondott hangosan.
– NE MENJ A FÉNY FELÉ!
Hangja maga magának is idegenül hangzott, mégis olyan parancs volt ez, amit ő mondott magának valahol, valamikor jóval korábban.
– NE MENJ A FÉNY FELÉ!
Ismételte meg Péter, aki nem igazán tudta miért mondta ő is ki ezeket a szavakat. Hiszen ő Matilddal ellentétben nem hívő, nem hisz istenben. Most mégis minden párját igazolja, és ő mégsem akar a fény felé menni. Akkor a csalogató fénypontok angyalokká váltak és megemelve őket vinni kezdték őket a mennyei kapu felé. Ellenkezni akartak, maguk sem tudják miért, de hasztalan maradt minden próbálkozásuk. Az angyali lények erősen megmarkolták őket és akaratuk ellenére vinni kezdték őket a fény felé. Akkor a semmiből megjelent egy anyaszült mezítelen rendkívül szép nő. Derékig érő szinte már hófehér Platinaszőke haja körülötte lebegve, éppen csak takarta a darázsderekával egyenesen és fordítottan arányosan nagy és igen formás melleit, teljesen mezítelen testét. Majd határozottan, zengő gangon felszólította az angyalokat.
– Engedjétek el őket! Nem a tietek ez a két lélek. Nincs velük dolgotok!
Ám de azok a helyet, hogy engedelmeskedtek volna, rátámadtak. Akkor Zsófia két mozdulatot tett kezeivel, és szinte azonnal egész testét aranyvért, páncél borította. Kezében gyémántként csillogó, fehér lánggal égő kard jelent meg és a küzdelem elkezdődött. Péter és Matild kiszabadultak. Zsófia hangját hallották a fejükben mindketten.
– Szabadok vagytok, menjetek.
– De hát te bajban vagy! – Kiáltott Matild kétségbeesetten.
– A baba! – Péter oda akart menni segíteni, de Zsófia rászólt.
– Ti férfiak olyan könnyen megvezethetők vagytok. Nincs, és sohasem volt semmiféle baba. Ez is a ti kiszabadításotok tervének a része volt. Menjetek míg tehetitek! Értem nem kell aggódnotok.
Még látták, mikor Zsófia a küzdelem hevében a fény felé sodródik, ahogyan szikrát és lángot vett kardja, ahogyan összecsap az angyalok hadával. Majd azt is, hogy a túlerő legyűrte őt és a kapu, a fény beszippantott mindenkit. Majd eltűnt a hadakozó fél a purgatórium tüzében.
.
Tamás szemei könnyekkel teltek meg, ahogyan leeresztették a koporsót melyben nevelőszülei összeéget porhüvelye volt, legalábbis ami megmaradt belőlük. Már az utolsó ember is elment, ő még mindig ott állt a földhalom előtt, ami az ő általa olyannyira imádott szülőknek adott végső nyughelyet. Amikor is egy fiatal leány közeledett egyetlen szál fehér rózsával a kezében. Derékig érő szinte már hófehér, Platinaszőke haja éppen csak takarta darázsderekát. Szolid, mégis ízléses kötött pulóverének domborulatait.
– Szia, Zsófia vagyok. Te nem ismersz engem, de én ismertem a szüleidet.
– Ki vagy te. Nem emlékszem rád. – Nézet rá Tamás és érezte ebben a leányban hihetetlen energia lakozik.
– Nem emlékezhetsz, mert az egy másik élet volt. Egy párhuzamos valóság. Ám de én Táltos vagyok, így rajtam a purgatórium tüze nem fog. Ez már a sokadik élet, számontartani sem tudom már.
– Bolond vagy. – Mosolyodott el Tamás, hosszú idő óta először. – Mégis tetszel nekem.
– Tudom.
– Mit tudsz?
– Hogy mindkét dologban igazad van.
– Tényleg ismerted a szüleimet?
– Jobban, mint gondolnád. Már a fényhazában vannak mindketten. Én is megyek, csak kicsit később, mert dolgom van még.
– Tényleg bolond vagy. – Nevetett fel Tomi és vele nevetett Zsófia is.
– Tudom, a szüleim is mindig ezt mondják. Tizenhét vagyok, de még mindig ki tudom akasztani anyámat két perc alatt. A nagyi temetése volt. Te mit csinálsz itt?
– A szüleim temetése volt éppen most. Azt hittem táltos vagy, és a táltosok minden tudnak. Vagy nem?
Megint nevettek. Zsófi csalfán nézet Tomira.
– Most éppen szabadságon vagyok életfogytiglan. Lenne kedved meginni velem egy forró csokit?
.
A turbinák és a generátorok lassan halkulva fékeződtek. Az akció sikeres volt, Péter és Matild magukhoz tértek, az üvegkapszulák kinyíltak. A projekt vezetője mosolyogva segíti ki őket belőle.
– Zsófia, az ügynöke…
– Nincs neki semmi baja. Nem először küzd meg az angyalok seregével és nem először zuhan bele a purgatóriumba.
– De hát láttuk ahogyan…
– Nem kell őt félteni. Tudja kezelni a krízis helyzeteket. Amúgy meg már beszéltünk vele és kivet egy kis szabadságot. Lazítani akar egy keveset. Most pár életen keresztül a Földön marad. Ja igen. Azt üzeni ne aggódjatok a fogadott fiatok miatt, mert szép élete lesz.
.
.
.
Vége…
