A halál él
A halál csendben jár, szinte osonva teszi végzetes dolgát.
Mert vár. Tudja, hogy az óra az ő idejére jár.
Nesztelen. Annyira tiszta. ( Ruhája ) nem fényes de valója itt van….
Már tétszer is megelőztem, mielőtt megjelent volna. Ilyenkor úgy érzem lelkemen viaskodik a győzelem. Nem bánt s nem is fenyeget, csak leül mint egy ősi kegyelem.
Szinte látom ahogy fáradt, görnyedt háttal botjára dől. Ilyenkor csendje étérzéssel köszön. Tudja, hogy mit érzek, látta már oly rettentő sok életben, így bocsánatkéréssel sem esdekel. Csak vár csendesen. Mert tudja, hogy ő igazán egy kegyelem. Ismerőse e világ népének, nem egy idegen, hiszen ott van minden végső keneten.
Most még csak közbenjárásom okán közeleg, lényében nem nekem hozta el az utolsó szeleket. De már ismer. Ó, hogyne ismerne. Tudja, hogy majd egyszer nekem is dolgom lesz vele. Ő tudja. Én még nem. De az óra elrendeltetett. Azért még most csak halkan rebesgetem, hogy egy szenvedő léleknek inkább kegyelmezzen meg. Hisz ha az élet elmúlt minek a heveder, ami csak egy vékony hám az örök életen. Itt már minden bevégeztetett.
Ilyenkor csak kérni kell, mert a lélek figyel! Segíteni kell a hazafelé igyekvőnek. Hisz mindannyian átéltük már legalább egyszer, még mielőtt ide kerültünk volna a menyből a földre…
F.M