Làny nagybőrönddel

Fodor Gyöngyi – Lány nagybőrönddel

A vonat félelmetes gyorsasággal száguldott a sötét olasz éjszakában, kerekei ritmikusan pattogtak a síneken. Rossella szeretett romantikus történeteket olvasni utazás közben, különösen azokat, amelyek vonatokon játszódnak, és azokat, amelyek megváltoztatják az emberek sorsát. A könyvesboltban beleolvasott Danielle Steel egyik regényébe, és úgy gondolta, ez ideális könyv egy utazáshoz. A vonat hirtelen lassult, majd megállt, eltelt negyed óra, mire tájékoztatást kaptak az utasok egy technikai hibáról, ami aztán soha véget nem érő várakozásnak tűnt. Mindez keserű gondolatok sorozatát váltotta ki benne, nem igazán tudott koncentrálni a regényre, így hát félretette a könyvet, és felvett egy újságot, hogy realisztikus pillanatképe legyen arról, mi történik a világban, ahelyett, hogy a fantáziában keresne menekülést.
Alighogy a vonat újra elindult, mormogás hallatszott a kocsi végéből, megérkezett a „train manager”, aki ellenőrizte a jegyeket. Ki számított volna rá ilyenkor? Késő este, másfél órás késéssel? A jegy, ó, Istenem, a jegy, hová tettem, gondolta Rossella riadtan. Ellenőrizte elegáns, fekete kabátja zsebeit, majd a márkás kistáskájában turkált megannyi karkötője ritmusosan csilingelt. Az állomáson reggel kapott parfűmminta, jegyzettömb, rúzs, apró pénztárca és különféle egyéb tárgyak között megpillantotta az a a jellegzetes piszkosfehér kartonból készült téglalapot. Nagyot sóhajtott, megtalálta. De jaj, ez nem az! Ez a múltheti jegy. A kalauz egyre közledett. Azonnal felismerte Rossellát, a ragyogó lányt a hosszú fekete hajjal, zöld szemekkel, aki már szinte ismerősnek számított a vonatszemélyzet körében, mivel hetente egy-két nap oda-vissza utat tett a Frecciarossa vonattal Milánó és Róma között. Nem tudták nem bámulni, lenyügözte őket a lány szépsége. Mindig egyedül volt, de mindig volt vele egy hatalmas, fényes fekete bőrönd, melyet kecsesen húzott maga mögött. Ez a nagy bőrönd felkeltette a kíváncsiságot, és a legkülönfélébb találgatásokra adott okot, vajon mit cipelhet benne, hiszen látszólag súlya is volt, nem csak feltűnő mérete. Néha még az is megtörtént, hogy a bőröndöt ürügyként használva egy-egy idegesítő személy zaklatta, hogy segítenének neki.
– Hölgyeim, Uraim, a jegyeket kérem – szólt a kalauz, aki higgadtan érvényesítette a Rossella melletti üléseken ülők jegyeit. Egy középkorú, jellegtelen nő, aki a rejtvényrajongók táborába tartozott. Egy tizenhat-tizennyolc év körüli fiú, aki egész úton elmerült egy Stephen King regényben. Egy fiatal pár, mindketten túlsúlyosak, akcentusuk alapján Nápolyból valók, de túlságosan is a mobiltelefonjukra támaszkodtak. A nő valakivel egyfolytában telefonált, a párja pedig a messengeren üzeneteket irogatott. És végül egy harmincas éveiben járó férfi, akinek enyhe szakáll keretezte szabályos vonásokkal és barátságos kifejezéssel teli arcát, szótlan és elegáns, de meglazított nyakkendővel, s a késői időpont ellenére is szorgalmasan dolgozott a laptopján. Közülük már csak Rossella nem mutatta be a jegyet.
– Nem találom, pedig nálam volt – mondta a kalauznak, amikor rá került a sor.
– Később visszajövök, keresse nyugodtan – jegyezte meg a kalauz barátságosan, majd továbbment.
Rossella elgondolkodva rogyott vissza a helyére, majd pár perc után hirtelen megszólalt:
– Biztos vagyok benne, hogy a bőrönd zsebébe tettem. Ott kell lennie.
Valószínű, hogy a három közelben lévő hímnemű utazó fejében ugyanaz a gondolat járt éppen abban a pillanatban: Ó, egek, valamelyőnknek le kell venni azt a hatalmas bőröndöt. Mindhárman lovagias szellemet mutattak azzal, hogy megpróbáltak felállni a helyükről, és segíteni Rossellának a terjedelmes poggyász levételével. A leggyorsabb a laptoppal rendelkező férfi volt, aki, miközben Rossella udvarias bocsánatkéréseket dadogott, leengedte a gigantikus bőröndöt a felső rekeszből, mosolyogva és nagyon tapintatosan úgy téve, mintha nem venné észre a súlyát. Az idős keresztrejtvény-rajongó hallgatott, de magában azon tűnődött, vajon azok a férfiak vele is ilyen figyelmesek lennének? Nem, nem, már nem igazán lovagiasak, ezért nem cipel magával ilyen túlméretezett bőröndöt. A másik nő, a túlsúlyos felállt, azonban csak azért, hogy kinyújtóztassa a lábát a folyosón, miközben továbbra is a mobiltelefonján csevegett, amit valószínűleg még egy hetes erősségű földrengés esetén is folytatott volna. Ahogy a bőrönd földetért, Rossella a külső zsebébe nyúlt, és diadalmasan kihúzta a jegyet.
– Tessék! Itt van! – mutatta diadalmasan a körülötte lévőknek, akik mosolyogva bólogattak arra gondolva, hogy akkor a bőröndöt valakinek vissza kell tenni a felső rekeszbe. Rossella mintha csak kitalálta volna a gondolataikat azt mondta:
– Szerintem már ne tegye fel a csomagtartóba – mutatott a bőröndre, majd egyenesen a segítőkész férfira nézett –, ha Isten és a Trenitalia is úgy akarja, húsz perc múlva megérkezünk Rómába.
A laptopos férfi látszólag megkönnyebbült ettől, és a gyalogjáratba irányította a bőröndöt. Mi a csuda lehet ebben? Mindenféle gondolatai támadtak, féltéglától a felnégyelt szeretőig, és mosolyogva visszaült a helyére. Mindannyian folytatták, amit előtte. A középkorú nő keresztrejtvényt fejtett, a fiú Stephen Kinget olvasott, a túlsúlyosok még mindig telefonnal foglalatoskodtak, a laptopos hős lovag dolgozott. Közben a kalauz ismét átszáguldott a kocsin, de elfeledkezett a jegy nélküli lányról, és amikor Rossella észrevette és utána szólt volna, már el is tűnt a másik kocsi irányában. A vonat fokozatosan lassított, mert Rómába érkezett, s hamarosan befut a Termini pályaudvarra. Az utasok szinte egyszerre szedték össze a holmijukat, felálltak, zsúfolódva közeledtek a vasúti kocsi ajtaja felé. Mindenki a leggyorsabban haza akart érni. Rossella indult el utolsóként. Nem voltak időkorlátai, otthon csak a macskája várta. Leszálláskor ugyancsak a laptopos utastársa segítette a peronra kormányozni a bőröndöt. Rossella a túl fáradt emberekre jellemző határozatlansággal megállt a vonat mellett. A kedves segítője odalépett hozzá és megkérdezte:
– Minden rendben? Vársz valakire? – mire a lány egy pillantatig habozott, mielőtt válaszolt volna.
– A vonaton felejtettem az újságomat. Volt benne egy cikk, ami érdekel.
A segítőkész lovag szó nélkül visszaugrott a vasúti kocsiba, majd újra megjelent az újsággal a kezében. Rossella megköszönte, és várta, hogy elsétáljon, azonban a férfi megállt mellette.
– Segitsek cipelni ezt a … khm… ruhásszekrényt? – kérdezte mosolyogva.
– Ah, ne fáradj, elbírok vele – válaszolta, de a férfi határozottan megragadta a bőrönd húzóját, és együtt elindultak a taxiállomás felé, miközben néhány udvarias szót váltottak a hosszú utazásról.
– Elnézést, hogy az úton nem beszélgettem, de volt egy sürgős munka, amit be kellett fejeznem. Most már nyugodtabb vagyok.
A lány válaszként rámosolygott. A taxiállomáson csak egyetlen egy autó várakozott, ezért a férfi azt javasolta:
– Én egy kicsit kijjebb lakom, az új környéken. Ha nem gond neked, mehetünk együtt. Először hazaviszünk téget, utána engem. Mit szólsz hozzá?
– Rendben – válaszolta Rossella, s a taxis gyakorlott mozdulattal megfogta a nagykoffert és a csomagtartóba rakta.
– Mi a franc van ebben, hogy ez ilyen nehéz? – mormogta halkan.
– Hová megyünk? Ne mondd, hogy a bőröndben laksz? – kérdezte a laptopos.
– Annak is lenne előnye – nevetett Rossella – , nem kell fizetni szemétszállítást és TV havidíjat sem. A közelben lakom. Via Volturno 58.
A taxi gyorsan haladt, pár perc múlva megérkeztek Rossella házához, egy vöröstéglás épülethez. A nő ki akarta fizetni a rá eső részt a fuvardíjból, de a taxisofőr udvariasan leintette, jelezve, hogy majd az úr rendezi a számlát, és kiszállt, nyomában a másik férfival. Együtt kiemelték a gigantikus koffert, és a ház bejáratához tolták.
– Akkor… jó éjszakát, kisasszony – mondta a laptopos férfi.
– Rossella a nevem. Elnézést, hogy ennyi gondot okoztam neked a bőröndömmel.
– Ugyan már, ne viccelj! Ha nem lennének ilyen nagy bőröndök, honnan vennék a bátorságot az olyan félénk férfiak, mint én, hogy odamenjenek egy ilyen gyönyörű lányhoz, mint te.
Összenevettek, Rossella kezet rázott az udvarias utastársával, kinyitotta az ajtót, és eltűnt az épületben, a taxi pedig elszáguldott a megmaradt utasával. A lány a liftben azon tűnődött, hogy elfelejtette megkérdezni annak a kedves segítsőtársának a nevét. Nem tudta, mit gondoljon róla. Elegáns, jó a modora, jóképű, régidian udvarias, ami vonzotta. Észrevette, hogy a vonaton, ha csendben dolgozott is, időnként rápillantott, és találkozott a tekintetük. De akkor miért nem javasolta, hogy találkozzunk egy kávéra? Talán nős? Kedves, persze, műveltnek és kifinomultnak is tűnik… De nem minden arany, ami fénylik, különösen a férfiak terén. Jó lesz vigyázni, Rossella! Visszatért aprócska lakásába, és azonnal megnyugodott, ahogy az mindig lenni szokott, amikor az ember hazatér egy utazásról. Anélkül, hogy kinyitotta volna, otthagyta a bőröndjét a bejáratnál, megsimogatta a macskát, adott neki egy kis pohár tejet, majd levetkőzött, gyorsan lemosta a sminkjét, és azonnal mély álomba merült.
Másnap folytatta napi rutinját a szokásos jó hangulatában. Kiváló idegennyelv-diplomája ellenére jelenleg részmunkaidőben dolgozott egy call-centerben, és hogy megéljen, néhány estén csapos volt egy divatos bárban a Trasteverén. Amikor munka után hazatért, az épület portása, egy kedves fiatalember Sri Lankáról, megszólította.
– Kisasszony, ez ma érkezett. Rossellának szól, de maga az egyetlen az épületben, akinek ez a neve – és átnyújtott egy csodálatos csokor sterlíziát. Egy kis boríték volt a hoszúszárú virágok között, azonnal kinyitotta a portás előtt, aki kíváncsibb volt, mint ő maga. Az üzeneten ez állt:
„Meghívhatlak vacsorára? Te választod ki a helyet, remélve, hogy nem egy vasúti étkezőkocsiban fogunk ülni. Ha lehetséges, a bőröndödet hagyd otthon. Utóirat, nem vagyok házas. ”
A férfi mellékelt egy névjegykártyát is, amelyből Rossella sok érdekes dolgot szűrt le. Euforikus hangulatban felment kis lakásába, és egy babonás mozdulattal maga elé vette a nagybőröndött, kinyitotta, és kiürítette. Régi újságokat és néhány vastag telefonkönyvet tartalmazott. Annyi sikertelen kísérlet után talán végre meghozza gyümölcsét az előre jól megtervezett rendszer: hogyan ismerkedjen meg udvarias, segítőkész, lenyügöző férfiakkal. Valójában csak emiatt utazott a nehéz nagybőrönddel, a bőrönd volt a csali. Semmi dolga nem volt Milánóban egyik alkalommal sem.
Remélte, hogy mostanában nem lesz rá szüksége.