Fodor Gyöngyi – Kókusz, mangó, rum
Amikor azon az estén beléptem abba a bárba, minden homályosnak tűnt. A fények halványak voltak, valahol búsan szólt egy szaxofon, és magával ragadott egy mámorító illat, amelyet nem tudtam beazonosítani.
– Jó estét! – köszöntem ösztönösen, és a legutolsó box felé indultam.
A pincérnő köszönésképpen bólintott, majd csendben sétált mellettem. Nem kérdezte meg, hová akarok leülni, vagy várok-e valakit, mintha megértene engem, a kissé zavart és magányos külsőmet. Értékeltem ezt. Amikor leültem, kíváncsi szemekkel nézett rám, és átnyújtotta az étlapot.
Nem tudtam, mit rendeljek, nem igazán tudtam, mit is akarok. Szomjas voltam, de a gyomrom is korgott, az orromba mélyen beleült az az illat, ami belengte az egész helyiséget, és ez kissé elterelte a figyelmemet. Krizisben voltam. Mint mindig.
Tanácsot kértem a pincérnőtől, ajánljon valamit. Elmagyaráztam, hogy szeretem az egyszerű ízeket, amelyek képzeletbeli utazásra visznek. Nem szólt semmit, meghallgatott, bólintott, majd elment. Nem írta be a rendelési noteszébe, sem a legtöbb helyen most divatos tabletbe, de hát nem rendeltem semmi konkrétat. Pár perc múlva visszatért tálcával a kezében, és egy pohár sallangmentes koktélt tett elém.
– Mi ez?– kérdeztem.
– Kóstold meg! Ha nem ízlik, hozok valami mást.
Figyelt, ahogy az orromhoz emelem, először meg akartam szagolni. Szinte mindennel kapcsolatban szükségem van egy első szaglási kapcsolatra. Bíznom kell az illatokban, kapcsolatokat, kötelékeket, emlékeket kell teremtenem. Kétszer is megszagoltam, valami trópusi keverék lehet. Tetszett, Thaiföldre emlékeztetett. Tehàt az illat megvolt, jöhet az íz. Megkóstoltam. Kókusz és mangó, kis alkoholos beütés, rumra tippeltem. Éreztem, ahogy az az egy korty bizseregve megy lefelé, kellemes melegséget hagyva maga után. Jólesően beleremegtem. Ő észrevette, rám mosolygott, én visszamosolyogtam. Mindketten elégedettek voltunk.
Egy pillanatra lehúnytam a szemem, és az utam körvonalazódott. Képzeletben elmenekültem Ko Samui szigetének dzsungelébe, egyedül voltam a semmi közepén. A szellő lengedezte a pálmafákat, és a frissen kinyitott opálos kókusz víze volt a legjobb, amit valaha ittam Minden tökéletes volt, ott messze. Nem volt kedvem kinyitni a szemem, szerettem volna ott maradni, élvezni azt a gyönyörű helyet.
– Mi a neved?- kérdezte a pincérnő, s visszatértem a valóságba.
– Amelia – válaszoltam, mintha egy álomból ébredtem volna fel.
– Én Susanne vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek. Tetszik a koktél vagy hozzak valami mást?
– Ez tökéletes. Köszönöm. De honnan tudtad, hogy ilyesmire vágytam?
– Azt mondtad, szereted az egyszerű ízeket, amelyek képzeletbeli utazásra visznek. Ezek szerint szeretsz utazni.
– Igen – feleltem.
– Akkor nem is zavarlak tovább. Élvezd a koktélt, és további kellemes utazást neked – mondta, és elment. Követtem a szemeimmel ahogy eltűnt a bárpult mögött.
Lassan kortyoltam az italomat, közben lehunytam a szememet. Visszatértem Ko Samui-ra, ahol körülvett a béke, a nyugalom, amire oly nagy szükségem van már egy ideje.