Édesapámhoz
Kicsi, göndör hajú leányka voltam, vártam a hatalmas kapun belépni az én kedves apukám. Sokáig volt távol, harmincat kellett aludni, de az idő nem koptatta szeretem fényét és várakozásom csak hatalmasodott.
Apa felkapott nyakába, apró lábaim elől lelógva érezhettem, pöttöm termetem ellenére én vagyok a leghatalmasabb az egész világon.
Öt éves voltam, 1998-at írtunk, és a gyerek kacajokból azóta felnőtt mosolyok lettek, a folyton mozgó gyermekből, anya.
De ha a szívembe nézek, még ma is az a kislány vagyok, akit tárt karokkal várt az apja és nagy lendülettel emelt az égig.
A várakozás pont annyira nehéz, mint akkor volt, reményekkel teli és egyben szomorú is, hogy a távolság ma is köztünk van. Ám míg a szívemben él a fény, Apám mindig ott ragyog, örök szeretettel benne.
S mikor minden este imára kulcsolja kezeit, és elmorolja a Miatyánkot, tudhatja egy ámennel több szól az éjszakában. Érte!
Az én apámért..
Isten éltesse Édesapám!