– Már elnézését kéremszépenalásan! Ám de ugyebár kissé zavaróan hat az a hideg fém az oldalamban. Megtenné kérem, hogy kiveszi a bordáim közül azt a pisztolyt? Remélem megérti, hogy némileg zavaróan hat az aurámra, meg aztán kissé csiklandós is vagyok és tudja a gyomoridegem igen kellemetlen tud lenni. Nos, ha csiklandoz és stresszel valami, olyankor tüsszentenem kell, Abból meg patália lesz odahaza! Tudhassa azt minden férj ki nős, ha teheti nem hergeli fel semennyire sem a házisárkányt.
– Ez itten kérem egy útonállás akar lenni! Ahhoz meg egy pisztoly is dukál. Az meg hogy stresszel kérem, na az nem az én dolgom. Teccik tudni én lennék az útonálló és íme, ez itten az én pisztolyom.
– Nem is kérdőjelezném meg ezen állítását. És a pisztollyal, mint eszközével az útonállásnak sincsen semmi kivetnivalóm. Csupán a fegyver csövének a helyzete irritáló kissé, mely bonyolítja helyzet szifiliszetikáját és momentán kissé karakterisztikusabban határozza meg tüsszentés terén.
– Mi köze a rablásnak ahhoz, hogy a felesége milyen hangulatban találja magát? Egyáltalán miért irritálja az említett hölgyet, ha maga tüsszent egyet bárhol is?
– Nos, ez hosszú történet, nem is untatnám vele. Legyen annyi elég, ha tüsszentek bizonyos természetes folyamatoknak nem vagyok képes gátat vetni. És ha féknyomos alsógatyával megyek megint haza, akkor az számomra nem lesz kielégítő.
– Ha meghúzom a ravaszt, az sem. Ez ittenkéremszépen egy útonállás akar lenni! A személyes tragédiái engem nem érdekelnek. Pénzt, vagy életet!
– Látom nem érti. Arra próbálok rávilágítani, hogy nős emberként se pénzem, se életem.
– Ez meglehetősen kellemetlen! Elvégre én egy szolgáltatást nyújtottam önnek és ön még csak gondolatban sem akarja a számlát kiegyenlíteni.
– Meglátása helytálló, ugyanakkor felvetődik a kérdés. Ki rendelte meg magánál ezt a szolgáltatást? Mert én ugyan nem!
– Na de kérem! Az adó hátralék behajtást se rendelik meg! Egyszerűen csak behajtják és kész! Ha akarja az ügyfél, ha nem. Én pediglen a szolgáltató ipar eme szegletében vagyok magánvállalkozó.
– Vállalkozhatna mondjuk arra, hogy a fegyvere csövével nem csiklandozza az oldalam. Szívesen filozofálgatnék még magával, ám de előbb legyen kedves kivenni a bordáim közül a fegyverét. Mint mondottam, nem szeretnék tüsszenteni.
– Maga nekem itten ne követelőzzön kérem! Elvégre nincsen abban a helyzetben, hogy megtehesse.
– Ebben téved kéremalássan tisztelettel.
– Miből sikerült ezt a következtetést levonnia?
– Hát kéremszépenalásan, abból, hogy a feleségem a Nemzeti Operában dolgozik és nekem ma volt a fizetésnapom.
– Nocsak! Egy sztár a felesége? Egy primadonna?
– Hogyan is mernék én mást is mondani, mint hogy ő ott a legnagyobb!
– Na ugye?! Akkor mégiscsak van miből megváltania az életét. Ráadásul ma kapott fizetést is!
– Inkább a magáét. Ha most azonnal átadja a pisztolyát mielőtt letüsszentem magát ezzel veszélybe sodorva létezését ezen a planétán. Nem is beszélve róla, kincsecském is tudja, ma van elseje. Pusztán humanitárius okokból ajánlom fel önnek eme lehetőséget, mert nekem aztán hót mindegy ki rabol ki.
– Miből gondolja veszélyben az életem?!
– Mint mondottam azt már korábban, a Nemzeti Operában dolgozik. Nekem ma volt fizetés nap és ön ki akar rabolni. S mint mondottam ő ott a legnagyobb.
– Az életét is odaadhatja, talán ezzel megrövidülhet a szenvedése is.
– Életem! Az úr téged szeretne, vagy a fizetésem. Ha-ha-ha….Hápcíííííí….pra-pa-pa-pa-paaaa-pra-rotty!
– Fújj! De hát ez undorító!
– Én nem nevezném azért az életemet undorítónak. Még a végén megbántja törékeny szívecskéjét és akkor magára vessen!
– TE BÉLA! Te megint befostál?!
Útonálló barátunk arra lett figyelmes, hogy a telihold fényét egy hatalmas alak takarja ki. S mikor ez az árnyék egy szinte visító hanghoz társult, lassan remegő kézzel megfordult. A következő pillanatban a nálánál három fejjel magasabb, Ursula nővér kinézetű nagydarab nőszemély akkora pofont adott a szolgáltató ipar eme szegletében útonálló magánvállalkozóként a napi betevőért güriző emberünknek, hogy reptében előbb egy bontásra ítélt kéményt tett földel egyenlővé, majd az az alatti tűz létrát is telibe verte fejel. Mi több! Alant pihengető fekete macskákra a hetvenhetes frászt ráhozva, mikor is bowlinggolyóként bezuhanva a szemeteskukák közé, tarolta azokat! Nos, az emberi testben kétszázhat csont található, mégis hősünknek nagy valószínűséggel sikerült a Guinness rekordok könyvébe beírnia magát, az ezt a számot jócskán meghaladó törései számával. Amaz nyögve fejezte ki rosszallását, mint áldozattá vált bűnöző.
– Maga! Maga! Maga hazudott nekem kérem! Azt mondta a felesége a Nemzeti Operában Primadonna!
– Nem-nem! Én azt mondtam ott dolgozik és ő a legnagyobb! És ezt most első kézből meg is tapasztalhatta. Amúgy meg az életemet kérte, hát kapott belőle egy csipetnyit.
A kiérkező mentők már javában lapátolták össze a mai éjszaka legsúlyosabb sérültjét, mikor is a rendőrség megérkezett. Mert a közelben lakó egyik nagyothalló kis nyugdíjas, a mindösszesen száznegyven centis egykori postás, Molnár úr, súlyos testi sértésbe torkolló kémény rongálást jelentett be, amit a Nemzeti Operában dolgozó nehéz díszlet rendező és takarítónő csak megerősíteni tudott hatvannyolc centis bicepszével. Szemeivel ártatlanul pislogva a nyomozati szervek hím tagjaira miközben Béla kihallgatását az udvarra eszközölték igen kellemetlen szaga miatt.
.
.
.
Vége…
