Három vagány húszas éveiben járó srác biciklizett egy építési terület közelében, ahová idegeneknek szigorúan tilos volt a belépés, mint azt egy hatalmas figyelmeztetőtábla jelezte.
A három fiatal – látszólag –, ügyet sem igen vetett a tiltásra, mert számukra szinte minden a kihívások és a játék hajszolása között oszlott meg.
Tehát ha valamit tiltottak, korlátoztak, vagy egész egyszerűen csak mások szemében veszélyes volt, azt ennek a három belevaló fiatal felnőttnek mindenképp muszáj volt zsigerileg megtapasztalnia. Hogy adrenalinfüggők lettek volna? Lehetséges.
Az azonban tény és való, hogy közülük a középső vadóc, lázadó ifjú hölgy volt, akinek – sajnos –, már több alkalommal is jócskán meggyűlt a baja a rendőrökkel, és mindig úgy kellett a fiatalkorúak bíróságán ügyeskednie, mintha ő lenne a világ legtüneményesebb, legbájosabb fiatal lánya, aki az ég egyadta világon semmiről sem tehet.
– Ne tököljünk már annyit! Lássuk azt a kurva halálugrást! – az egyik felnőtt sportos fiú máris kiadta a vezényszót. Mindhárman teljes erőbedobással rohamozták meg szupercsúcstechnikájú biciklijükkel az egyik dombszerű magaslatot, melynek alján luxus úszómedence épülgetett, és telis tele volt rámpaszerű csúszdaféleségekkel, melyekről eszméletlen és extrém ugrásokat lehetett végrehajtani. Ezt a területet – többek között –, még a gördeszkások, és a görkorisok is kinézték maguknak, így volt egy kis ,,területi affér” afelett, hogy kinek van itt joga garázdálkodni, és megszegni a törvényt.
– Na akkor húzzatok innét a picsába! Mi voltunk itt előbb kis genyák! – válaszolta egy másik fiatal srác az egyik gördeszkás fiúnak, aki olyan jófiús külsővel áldott meg az ég, és – látszólag –, semmi rosszat sem akart.
– De mi is szeretnénk kipróbálni a rámpákat! Kurva jól lehet innét ugrálni! – vallották be egyszerre többen.
– Engem meg kurvára nem izgat! De tudjátok mit? Versenyezzünk! Akinek sikerül úgy ugrania, hogy nem töri össze azonnal magát a földet éréskor az maradhat! Mit szóltok?! – tette fel a kérdést a fiatal felnőtt férfi.
– Részünkről áll az alku! – szót sem vesztegettek többet és az összes gördeszkás egyszerre zúdult le a magaslatról, majd felugrattak egészen a műanyag rámpákig. Volt, aki már a levegőben úgy elhasalt akár egy nagyobbacska, magatehetetlen liszteszsák, míg a többség a földet érés pillanatában szenvedett kisebb-nagyobb ficamokat, zúzódásokat.
A vadóc, kamasz, felnőtt lány valósággal csak úgy szelte biciklijével a levegőt, akár egy vérprofi kötéltáncos; szaltóktól kezdve a leghajmeresztőbb tornamutatványokkal kísérletezett, és szinte semmi félelem, vagy gátlás sem volt benne, hogy bármi baja eshet. Sajnos az egyik nagy pontosságot igénylő ugrást eltévesztette és szabályosan egész testével átzuhant egy nagyalakú panorámaüvegen az egyik kétszintes házban, mire – balszerencsére –, megszólalt vijjogó hanggal a riasztó berendezés.
Nem kellett sok hozzá, hogy máris két-három járőrautó feltűnjön, mire az egyik fiatalabb srác máris elrikkantotta magát: – Itt vannak a zsaruk! Mindenki olajra!
Szinte az összes fiatalkorú srác azonnal elszelelt a környékről. Kivétel a három lázadó barát, akik közül az első kettő azonnal megnézte a vadóc lány sérüléseit és zúzódásait.
– Még szerencse csajszi, hogy a lábadnak semmi baja! – nyugtázta az egyik.
– Fogjátok be! Inkább segítsetek fel, és húzzunk innen, mert mindjárt itt lesznek! – azzal megpróbált máris feltápászkodni, ahogy csak bírt, és ruhájából kirázni az összes felesleges, tűhegyes, összetört virágcserepet, melyet sikeresen összetört.
A három rendőrautó pontosan a riasztás irányába kanyarodott be, így életbevágó tervé vált őket kikerülni. Átmásztak a fából tákolt kerítésen, majd átvágtak sűrű, kicsit szúrós bozótok tömbkelegén mire kilyukadtak egy csendes mellékutcába. Ruháiktól igyekeztek egy nejlonszatyor segítségével megszabadulni, hogy ne keltsenek se gyanút, se felesleges feltűnést.
Az egyik járőrautó azonban kiszúrta őket, és vijjogó szirénával máris fékevesztett üldözésbe kezdett. A két felnőttes férfi – úgy tűnik –, sokkal gyorsabb volt, mint a magára hagyott kamaszos lány, akit a rendőrök elfogtak, és azonnal a fogdába vittek.
A kamasz lány szülei elvált emberek voltak, és ki nem állhatták egymást. Az anyuka most is tartásdíjat követelt az éjszakákat végiggüriző apukától, és még a fiatalkorúak bíróságán sem volt egészen tiszta a képlet, hogy miként kerülhetett össze két ennyire utálatos, nagyon különböző ember?!
– Kérem, hogy a fiatal hölgy álljon fel! – szólt a bírónő a kamasz lánynak, aki keresztbe font kezekkel – egyelőre –, továbbra is a székén maradt, és ügyet sem vetett a hozzá intézett felszólításra.
– Daniella! Légy szíves! – szólt rá kínos helyzetben a hátsó széken helyét foglaló anyja, aki mindig megbotránkozott lánya karakán makacságán.
A kamasz lány végre kinyújtózkodott, akár egy vadmacska és azonnal felpattant, mintha bolha csípte volna meg.
– Váradi Daniella! Amint látom már többször meggyúlt a baja a hatóságokkal, és a törvénnyel, de ismérvén a lázadó kamaszkort kap tőlem egy újabb lehetőséget, amennyiben él vele úgy nem kerül a fiatalkorúak intézetébe, ha nem akkor sajnos további retorziók következnek. Tudomásul vette a szavaimat?! – most nézett rá először a bírónő a papírjaiból.
– Igen, értek mindent! – szólalt meg.
– Nagyszerű! Két olyan oktatási intézmény is van, mely a speciális igényű fiatalkorúakkal foglalkozik. Mind a kettőt átadtam az ügyvédnőnek. Ő fogja majd tájékoztatni, hogy melyik fogadja. De figyelmeztetem, ha ott is minősíthetetlen, rendbontó magatartást produkál, akkor már nem leszek magácskával ennyire elnéző! Megértette?!
– Igen, megértettem!
A bírónő lesújtott fából készült kalapácsával a pulpitusra, ezzel a tárgyalást berekesztette. A kirendelt ügyvédnő máris beavatta Daniellát a dolgokba, és odaaadta neki a két iskola címét, ahol majd jelentkeznie kell. Még kérdéses, hogy melyiket fogja választani.
– Nem lesz semmi baj kincsem! Apu mindenben támogat és segít! – máris megpróbálta támogatottságáról biztosítani lányát az apuka, míg az anyuka majdnem összeveszett vele, hogy lázadó lánya egyedül csak önmagának köszönheti a bajt.
– Muszáj neked mindig az ő pártját fognod?! – fakadt ki élesen.
– Még szép! Elvégre ő az én lányom is! – válaszolt vissza.
– Na jó! Nekem ebből elegem van! Megyek, mert más dolgom is van! Vigyázz magadra édesem, és ha egy mód van rá ne keveredj többet ekkora bajba! – se egy ölelés vagy egy puszit nem adott az anyuka, aki úgy vonult ki az épületből, akár egy győztes hadvezér.
Az ügyvédnő amint részletesen beavatta a kamaszt lányt részletes utasításokat is mondott:
– A következő hétfőn már muszáj az adott iskolában lenned, mert ezt most nagyon szigorúan veszik! – kötötte a lelkére. – Ha bármi egyéb kérdésed lenne csak szólj!
– Ami azt illeti… meddig kell ezt a szarságot csinálom?!
– Ameddig a bírónő azt nem mondja, hogy elégedett a magaviseleteddel és a hozzáállásoddal! Minden jót, és sok szerencsét! – Az ügyvédnő bekattintotta aktatáskáját és kisétált a teremből.
Apuka és vadóc lánya együtt mentek a kocsijukhoz, majd egész úton hazáig jóformán alig szóltak egymáshoz.
A következő héten Daniellának már hétfőn meg kellett jelennie a két iskola közül az egyikben, mely problémás kamaszokkal foglalkozott. Apja segítőkészen felajánlotta, hogy elviszi autóval, ám a kamasz, karakán lány úgy döntött kiszellőzteti a fejét, és inkább tömegközlekedést vesz igénybe.
– Aztán ha bármi baj lenne kicsim nyugodtan telefonálj! – szólt az apja, mikor dolgozni ment.
– Rendben! Szép napot! – köszönt el tőle.
A két felnőttes kamasz barátja, akiknek sikerült sikeresen meglépniük a rendőrök orra elől elkísérte őt az iskolába, melynek épülete úgy festett szürke garfitszíneivel, akár egy börtön.
– Hú, apám! Ez volna a suli?! – lepődtek meg mindketten.
– Hát… nagyon úgy fest! – vette vállára hátizsákját Daniella, majd elköszönt két legjobb barátjától, és belépett a főbejáraton.
Úgy tűnik az iskolában már várták az érkezését, mert pontosan tudták a nevét, és hogy milyen problémával került ebbe az oktatási intézménybe.
Pillanatokon belül megjelent egy nyugdíjaskorú, szemüveges pedagógus, és felkísérte az osztályterembe.
– Szervusz, Daniella! Már vártuk az érkezésedet! Kérlek fáradj velem! – invitálta közvetlen barátsággal. A vadóc, kamasz lánynak kissé inába is szállt a merészsége és bátorsága. Ilyen bánásmódra nem számított. Talán nem is volt igazán rá felkészülve.
– Hát… köszönöm… örülök, hogy itt lehetek… – felelte. ,,Micsoda egy eget rengető baromság már! Micsoda idióta szöveg az, hogy örül, hogy itt lehet, amikor legszívesebben azonnal itt hagyna ezt az egész szarságot!”– morfondírozott magában, de lelkiismeretesen követte a komótost lassúsággal az emeletre felcaflató, idősebb tanárt. Végül elérkeztek egy osztályteremhez, ahol már javában ment a nagy nyüzsgés, és ricsajozás, lármázás.
– Itt is volnánk! Ne feledd! Ne engedd, hogy beléd kössenek, és csak semmi balhé! – kötötte a lelkére az öreg, majd egy szívélyes mosoly keretében magára is hagyta a megszeppent fiatal felnőtt lányt.
,,Muszáj bemenni, különben a végén még hihetik, hogy kis pisis kislány vagyok!” – igyekezett magát megemberelni, még jókor, mert nem sokkal később egy középkorú, még mindig csinos, de szigorútekintető tanárnő igyekezett éppen hozzá és a teremhez.
– Szia, reggelt! Te volnál az új lány, igaz?! – kérdezte amint kezet nyújtva azonnal bemutatkozott.
– Sajnos…
– Azért nem annyira szörnyű hely ez, mint azt sokan rebesgetik! Már voltál bent az osztályban, vagy csak most gyűjtöd a lelkierőd?! – tapintott azonnal a lényegre a tanárnő.
– Hát valahogy úgy… – válaszolta nagyokat nyelve bátortalanul.
– Akkor indulás! Én majd segítek neked mindenben! – azzal már nyitotta is ki az ütött-kopott, jobb napokat is látott ajtót, és együtt léptek be a terembe, ahol továbbra is folyt a hangos zsinatolás, mintha egy bebúvásába csöppentek volna bele.
– Jó reggelt nektek srácok és lányok! – köszönt a tanárnő. – Hadd mutassam be nektek új társatokat Daniellát, aki már alig várja, hogy új barátokat szerezzen! – közölte fennhangon, mire Daniella lépett egy nagyot előre, hogy mindenki jól szemügyre vehesse, és felemelt kézzel mindenkinek sziát köszönt.
– Hú, kisanyám! Te aztán nem vagy semmi! Formásak a virgácsaid is! – kezdett máris kekeckedésbe az osztály csóró szívtiprója Renátó, akit ecstasy birtoklásáért hoztak ide jó pár évvel ezelőtt.
– Renátó! Ha megkérhetlek a romantikát és a szívügyeket kérlek hagyd a nagyszünetre, oké?!
– Igenis, hölgyem! – elővett a zsebéből egy félig elszívott cigit, és jelképesen úgy csinált, mintha rágyújtott volna. Pontosan tudta, hogy az osztályban tilos a dohányzás, de ezzel is fel akart vágni az új lány előtt.
Aztán jöttek a problémás lányok is, akik sajnos zűrös balhékba keveredtek bele.
– Nyugodtan foglalj helyet, ahol csak szeretnél Daniella és nézzük miről is fogunk tanulni! – javasolta a tanárnő, mire a vadóc kamasz lány határozottan, felemelt fejjel és tartással masírozott át társai között szinte majdnem a hátsó padsorba, hogy még véletlenül se kelljen ismerkednie.
– Tanárnő, lehet egy kérdésem?! – nyújtotta magasba a kezét az egyik problémás kamasz lány.
– Tessék Niki! Mit szeretnél?
– Az új lány azt hiszi, hogy az ő szára nem bűdös?! Csak mert mindenkitől annyira távol ült! – kérdése egyszerre váltott ki heves, üdvrivalgást, és röhögő tetszést.
– Hagyjátok békén gyerekek! Daniellának ez az első napja! Legyetek vele megértőek, és elnézőek! – szögezte le a tanárnő, majd, hogy időt már ne vesztegessen máris belefogott az adott tananyag részletes, és kissé unalmas ismertetésébe.
Daniella úgy érezte magát egész álló nap, mintha egy örökkévalóságig kellene itt maradnia, és nem tudna innét kijutni. Részletesen megnézte az iskolaudvar, és magának az iskola épületének minden egyes négyzetcentijét, mert fejébe vette, hogy egyszer – ha törik, ha szabad –, de meg fog innét szökni, és akkor majd mindenki leshet.
A nagyszünetben főként a balhés lányok közül többen köréje gyűltek, és máris elkezdtek vele kekeckedni, meg szemétkedni, de Daniella sem hagyta magát. Vadóc énje szinte valósággal azonnal felszínre tört; az egyik kekeckedő lánynak, aki elvette a kajáját úgy meghúzta loboncos haját, hogy kis híján kitépte tövestül, míg a mások lánynak visszakézből kiosztott néhány pofont. Vele senki ne szórakozzon, és ne kekeckedjen, mert megkeserüli.
Így mentek a dolgok öt-hat hónapig, aztán a bíróság újabb tárgyalást tűzött ki, és nagyon úgy tűnt, hogy Daniellának – bár igyekezett minden balhét, összezördülést elkerülni –, kissé rosszul állt a szénája.
Végül a bíróság beszámított sok kisebb, de jó cselekedetet, és úgy ítélte meg, hogy Daniella elhagyhatja a fiatalkorúak intézetét. De ha ismét bajba keveredik akkor már súlyosabb büntetésben lesz része. Így Daniellát két jó pasi barátja várta, akikkel továbbra is együtt lógott, hiszen a legjobb barátai voltak, viszont semmi zűrbe, vagy bajba nem keveredett bele, még akkor sem, ha tudta, hogy nagy volt a csábítás kockázata.
