Boszorkány némber

Karóra te boszorkány némber, itt ni szembe a néppel, fejed hulljon lábam alá, te mihaszna szolgaleány, mit gondoltál te énrólam, puhány vagyok s tolvaj, várbitorló dicső nevem, s nem ez az én kenyerem, E várat tisztesen elvettem, s a földeket mind ültettem, nevem zengik a nótákban s a szebbnél szebb mondákban, Tisztes, dicső , daliás és bátor, ez vagyok én száz határon, s te csak egy ostoba ki nyelvével vágott oda, Kivágom és néma leszel, úgyis túl sokat eszel, Elcsúfitom kinézeted s nemakarás lesz a neved, Buta leány míért szóltál, mondja annya búslakodván, Máglyára tesz a király, s mi lesz vélem ostoba lány, árva özvegy s mostmár fiatlan, mittettél te mihaszna, szegény leány a tömlöcben, az elhagyatott várveremben, választ keres bajára hogy ne menjen nyakára, mit is tettem én meggondolatlan, s miért szóltam igazságot, magamért vagy másért tettem, de én tényleg nem tévedtem, a nép fele éhezik s szomjazik, a király lerombolta honjait, pusztaság vagy sivár mező mi régen volt legelő, házaik nagyrésze rom, mi áron lett övé e hon, s a földek nekik nem teremnek, a király miatt mert vétettek, a folyók üresek s hal mentesek, ember vér folyik víz helyett, a király kapzsi falánk és egyre éhesebb, S szája akkora hogy mindenkin áttipor, s határ nincs ahol eliszkol, s a nép mindezt tűri s csak titokban mondd ellent, énekekben s rímekben terjed, mit tehet mást szegény lélek ha kiirtja az egész népet, hátamögött furakodnak s kilopják kerekét a malomnak, zsivány banda tart felénk, s majd ők ezt meglelék, merénylet e uralkodóra vagy egy kis méreg mi lehet pusztítója, s remélem a király felfal, s kezdődhet egy új kor miben e lét elhal.