Sokas élet

Létezés mit kérdezel, veszetten tépsz és éhezel, szaggatsz harapsz nem nyugszol hát, míg meg nem találod az igazság kútját, folyik zuhan esik, orcádról a könny lecsordul s feladásra kényszerít, de mégis oly szomorú a lét melynek nemlátod a végét, és a tudat hogy vagy valahol s a kérdések mik fenn állnak, hogy hol ki és mikor, az undor amit érzel s a gubanc a torkodba hogy miképp lett e emberiség s mikor lesz oda, az álmatlanság mi szemed kinyomja, feketíti míg el nem mondja, s az álom amit oly rég vártál, a pihenést eltapossa, a látás vagy a más világ mi álmodban rád talált, mit érezhetsz felszabaduló és megkönnyebbítő érzés, s a nyomasztó és fojtogató kérdés, végül ez a világ, de mi is ez a dimenzió amit a mi szemünk lát, végtelen sokaság faj és változatosság, a természet eleme a víz a föld netán a fellegek, a hó a szél vagy a napsütés mi ér, s mi a lét kulcsa mi rejti titkát a világnak, az érzés ami ránk hat, a várakozás és az akarat, mi kapar s tör mint a vulkán, hánykolódunk a tengeren mint a hajó a nagy vizeken, s mi értelme az észnek ha nemfejti meg e egészet, mindíg csak egy a százhoz s egy millio a valósághoz, s mégis oly szép a tudat hogy ma is ittvagy, s hogy az ember kutat, mindent beleadván, átérezve a napokat s mint erdőben egy fa mindent más szempontból tudva, állatoknak soka mi érzéseket viszonozza, s mindben egy sajátosság, amit először emberi szem nemlát, s a különbség és a személyiség mi elválaszt több százezer gént, s hogyan lehet az értelem fejlődő miképp a bánásmód fertőző, a szép és a rossz összeadva élet s miben neked kell megtalálnod az érmet, mit kútba kívánságként bedobsz, várod hogy hasson a furcsaság s mit mi úgyhívunk kiváncsiság ők ezt szerencsének mit nem az ember hanem a hit tesz meg, s már az is kérdés mi a hit, találd meg utad kint, s egy örökké tartó utazás vagy egy labirintus miből ki nemtalálsz, ha kitalálsz már elfelejted mint egy amnéziás kisgyermek, s ez az újjá születés, vagy a tudat át emelés, s miképp érhetsz célba ha mindent újra kezdel, mint egy játék mit mindíg elvesztel, csak nem mindegy hogy milyen utat jártál, hol pihentél, s mennyire fáztál, mennyi mindent kellett átélned , mint egy rossz szerencse játék, de attól függ honnan nézed, igaz minden s átérzem a pillanat mikor kinézel s felvilágosodsz mit is érzel, átkell élned a földet s nem túlélned, nézőpontot váltani sokszor dícséret, mindent más szempontból kell nézned, beleélni magad a mába az igazság csúf mocskába s jobbá tenned a valóságot mibe te is nagy szereped játszod, s végül örök fény jut szemedbe, mit melegség és csönd tölti be, talán a madarak csicsergése vagy a zúgó méhek szorgos munkája, talán az állatok összmunkája, s ahogy szemed nyitod kifele lassan, oly színeket fogsz látni mik máskor nemhatnak, a csodás kéket mi beborítja az eget s tengereket, a színek változata virágokon állatokon s minden felé odahaza, a csodás illat az a friss élet mit oly rég hiányoltál mit lelkedből kitéptek, a fű, a fa vagy az étel netán mi oly jól laktat s szívünket kitölti, s az örök boldogság mi mindíg várt végre eljő hozzád, az örök fennt és le, a lépcső fel a mennyekbe, minek minden ellenállás mikor lehet örök elfogadás, kényelem s a munka, föld s homok miben lábad süllyed de nembánod ha ez megéri s ha más viszonozza tetted, mindenkinek jár több esély boldogan élni s szinteket eltörölni, talán ezt nem az egyenlőség hozza hanem a nézet a tudás és az emberiség felfogás hogy miképp érez egy s más, hogy mit tegyünk ha nincs más egy lehetőség kellene mi mindenki felé szépet s jót mutat s tudat, egy szerető anya ki egy helyre mutat s apa ki kiássa az utat, testvér ki melletted áll s támogat s itt nem vérrokonra gondol a költö hanem minden emberre ki létezik és felnő ki másnak segít visszakapja mi neki jár, ahogy a mosdó s a törülköző ahogy vénül a szép idő, az unalmas ugyanaz mi vár s ezt csakis ez teheti fantasztikussá, lásd amit én látok, kit számmal feléd kiáltok s hegyezd füled a jóra, s ragadd meg az esélyt mi feléd száll mint a madár, s hoppanj fel a vonatra mi végig visz életemen s megmutatja hol a határ.