A verselő őrült

Összes megtekintés: 10 

Az eső, mintha dézsából öntötték volna, úgy zúdult a fekete Nissan szélvédőjére. A fák recsegtek-ropogtak, a szél igencsak megviselte lombkoronájukat. A poros földútból merő tócsa lett, a kocsi így még nehezebben tudott haladni a sárban. A sötétség szinte fojtogató volt, semmit nem lehetett látni. Az egyetlen világosság az autó halványan pislákoló lámpáiból származott.
– Ottó? – mondta óvatosan Anna, és megkocogtatta férje vállát. – Te tudod hol vagyunk?
A férfi csendben megérintette a nő kezét – talán megnyugtatás céljából –, majd ismét a vezetésre koncentrált.
– Ottó? Hova megyünk?
– „Verseket költeni, / Füzetet tölteni.” – hozakodott elő kisvártatva a férfi egy elég gyengén megalkotott két soros verssel, aminek nagyon értelme sem volt.
– Micsoda? – kérdezett vissza Anna. Hozzá volt szokva férje furcsaságaihoz, de Ottó ilyen felelőtlenül még sosem viselkedett. Akár depressziós volt, akár nem, Anna nem tűrte tovább a hallgatását. – Elárulnád, mi folyik itt? A fiunk ott ül a hátsóülésen, legalább rá legyél tekintettel! – mutatott ingerülten az édesdeden szundikáló, háromévesforma kis Ede felé. – Minek hozol ki minket a viharba? Ráadásul, az erdőbe? Ez veszélyes!
– „Az ihletem elszállt, / No, de most majd megáll. / Költök én egy verset, / Sokkal jobbat, szebbet.” – darálta Ottó, de olyan hangvétellel, mintha teljesen megőrült volna.
Anna épp szólni készült volna, mikor az ég hatalmasat dördült. Egy vakító villanás mindent betöltött egy pillanatra.
– Vigyázz! – sikoltott fel Anna, de sajnos már túl későn.
Egy terebélyes fa nagy reccsenéssel adta meg magát az időjárásnak, és a Nissan orrára zuhant. A motorháztetőből sűrű füst szállt fel, de szerencsére nem robbant.
A kis Ede szívszaggató zokogásba kezdett, Anna pedig az ölébe ültette, és nyugtatgatni kezdte.
– Ottó! Hívni kell a rendőrséget. Vagy a tűzoltókat!
– „Semmiképp se tegyük, / Míg rímre nem lelünk.”
– Te teljesen őrült vagy! – sírta el magát Anna. Tárcsázta a 107-es számot, és elmesélte, mi történt. Bediktálta az adatait, majd letette a telefont. – Nemsokára itt vannak – közölte.
Ottó nem szólt semmit, csak szomorúan nézett maga elé. Anna pedig nagyot sóhajtott, mert ekkor tudatosult benne, hogy itt nem csak pszichológusra, hanem inkább pszichiáterre lesz szükség.

Szólj hozzá!