Bezárva

Összes megtekintés: 9 

Azt hiszem, mostanában értettem meg, mit érez a kalickába zárt kismadár. Vagy a ketrecben raboskodó állat. Esetleg a hal, az akváriumban. Ezt az érzést képtelenség szavakba önteni.
Olyan, mintha a lényem egy része kiszakadni vágyna a testemből. Folyton szabadulni akar. Megszegni a szabályokat, és ismét szabadnak lenni. Szívem mélyén ezt szeretném.
A lelkem másik része próbál meggyőzni róla, hogy az nem lenne helyes. Ezzel is egyetértek. Azonban a saját érzéseinek nehezen parancsol az ember.
Ez az egész kicsit hasonlít a klausztrofóbiára. Mintha fulladoznék. Fulladoznék, a saját vágyaim közt.
Napról napra nehezebb, de egyben mégis könnyeb. Ahogy nő a hátam mögött a bezárva töltött idő, arra gondolok, hogy ha eddig kibírtam, akkor ki tudom állni a többi megpróbáltatást is. Ám ez nem ilyen egyszerű. Minden reggel, mikor felkelek egyre jobban hiányzik az, hogy éljek. Persze, most is élek. De valahogy mégsem.
Az idő múlását már nem is tudom követni. Minden nap egyforma, egybefolyik az egész. Mindegy, hogy szerda van, vagy épp vasárnap. Nem történik semmi. Mintha egy burokban élnék, és ebbe előbb vagy utóbb, bele fogok őrülni.

Szólj hozzá!