Valaki, aki udvarias

Összes megtekintés: 41 

Busznak lenni nem egy hálás feladat. Az utasok modortalanok, lábaikat folyton a székekre pakolják, bepiszkítva üléseimet. Az oldalaimra mindenféle firkálmányokat készítenek, és akkor még a trágár szövegeket meg sem említettem.
A sofőr sem illedelmesebb, állandóan noszogat, menjek gyorsabban. Pedig ő is tudja, erre képtelen vagyok. Bezzeg, mikor még kisbusz voltam, akkor kedvesebben bántak velem…
Szerencsémre, elvétve az utasok közt is találni lehet egy-két figyelmesebbet, de ezek az emberek sajnos, ritkák, mint a fehér hollók. Azonban van egy tündéri leányzó, akit különösen kedvelek. Mindig széles mosoly ékesíti orcáját, és hangosan üdvözli még a zsémbes vezetőt is. A kishölgy általában Dunakeszin száll fel és Gödig utazik.
Ma a szokásos időben érek a megállóba, de őt sehol sem látom. Szomorúság költözik lelkembe, valószínűleg nélküle kell tovább indulnom. Már éppen, hogy az utolsó utas is beszáll, mikor megpillantom az égővörös hajzuhatagot, amint felém rohan. Megkönnyebbülök.
A sofőr is észreveszi őt, mert kivételesen vár még pár percecskét a megállóban. A kisleány a földre hajítja hátitáskáját, és sebesen keresgélni kezd benne. Előhúz egy kissé meggyűrt bérletet, és felmutatja a vezetőnek, aki jelezvén jóváhagyását, biccent egyet.
A leányzó hátrasétál, és lehuppan egy üres ülésre, a lábát azonban a pad-lón hagyja. Elégtétel tölt el, végre utazik rajtam valaki, aki udvarias.

“Valaki, aki udvarias” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Cuki ez a történet, szeretem, ha megszemélyesítenek tárgyakat, élőlényeket. Sok igazság is van benne! Köszönöm, hogy olvashattam!

Szólj hozzá!