Karácsony

Összes megtekintés: 514 

December huszadika volt. Az időjárás fagyos volt és hideg. Gyarmati Máté épp munkahelyének társalgójában szürcsölgette forró csokiját. Amint ezzel végzett, a jogász felkapta a földre letett aktatáskáját, és elindult a bejárat felé. A nap kicsit hosszú volt már neki, de megnyugtatta, hogy ez idén az utolsó. Legközelebb csak szilveszter után jönnek be dolgozni, ugyanis az iroda karácsonyi szabadságra küldte minden alkalmazottját. Máté épp kisétált a bejáraton, amikor barátjával és kollégájával, Emillel találta szemben magát.
– Mi tartott eddig? – kérdezte Emil, miközben kissé idegesen beletúrt egyébként tökéletesen fésült hajába.
– Mondtam, hogy iszok még egy forró csokit, hideg van odakint. Mindegy is, gyere!
Emilt nem kellett sokat győzködni, ugyanis bár imádta munkáját, azért nem okozott számára lelki traumát a szabadság sem.
Néhány perc múlva kissé vacogva beléptek Máté pár sarokra lévő lakásába. Máté elkezdte levenni kesztyűjét. Emil annak hiányában csupán összedörzsölte a néhány perc alatt átfagyó két tenyerét. Az idő kint brutálisan hideg volt, nem kis számjegyű mínuszok repkedtek. Szerencséjükre amilyen gyorsan átfagytak, olyan gyorsan fel is melegedtek odabent. Rövidesen már az étkezőasztalnál ülve beszélgettek. Első körben gyorsan megbeszélték, hogy ki milyen ügyes-bajos dolgot csinált az irodában az év utolsó napján. Ezután Emil bedobta a következő témát ünnepi hangulatában. Ez számára nem volt gond, Máté számára már inkább.
– És, hogy ünnepled idén a karácsonyt?
– Egyedül. Tudod, tavaly ilyenkor azt gondoltam, hogy megint Nórival fogom, de hát az élet közbeszólt…
– Ne bánd már azt a szakítást! Az a csaj nem volt százas.
– Az lehet. Te megint hazamész az ünnepekre?
– Igen, több napra. Az egész család átjön majd a szüleimhez huszonötödikén ebédre. Egy élmény lesz. Na, meg persze előtte való nap mehetek anyámmal vigíliára. A jó hír, hogy azt éjfél helyett legalább csak este tízkor tartják.
– Ez a Tokod!
– Ez ilyen. Karácsony után viszont visszajövök, szóval, ha akarod, akkor a szilvesztert már ünnepelhetjük együtt.
– Rendben. A részleteket majd megbeszéljük.
A beszélgetés ennél még jóval hosszabb volt, de azt mind leírni nincs értelme. Rövidesen Máté egyedül maradt lakásában. Este viszonylag hamar lefeküdt, mert, mint mondtam már korábban, nagyon elfáradt a munkában.
Másnap szombat volt és december huszonegyedike. A karácsonytól csupán napok választották el őket, az ünnep viszont látszólag nem nagyon érdekelte Mátét. Végül a karácsonyi hangulat annyiban elérte, hogy lement a közeli adventi vásárba vásárolni egy pár karácsonyi zoknit. Hogy erre mégis mi szüksége volt, azt ő se tudta. Csupán szabadulni akart az egyedüllétből. A vásárban végül emberek sokaságán átküzdve magát megtalálta az egyik eldugott árusnál a keresett portékát. Viszonylag jó áron meg is vette. Bár nem volt egyszerű az út idáig, mert nyilvánvalóvá vált időközben a tény, hogy gondolatmenete ellenére alig árul valaki karácsonyi zoknit a vásárban. A sokaságból kikerülve ismét indult volna egyből haza. Ebben részlegesen megzavarta egy nő, aki a kezébe nyomott egy brosssúrát. Máté ezt elfogadta puszta udvariasságból, majd haza ment. Lakásába érve a zoknit és a cédulát lerakta az asztalra, majd elment tévézni és végül aludni.
Másnap a reggeli után kezébe akadt a hírlap, amit végig is olvasott valamiért. A brossúra egy szeretetszolgálaté volt, amely ezen keresztül hirdette magát és kért adományokat, valamint önkéntes munkát az emberektől. Máté fejében végigfutott a gondolat, hogy mi lenne, ha ő is jelentkezne önkéntesnek. Végül fel is hívta ezt a cédulán lévő számot és el is ígérkezett huszonnegyedikére, huszonötödikére és huszonhatodika helyett huszonhetedikére hozzájuk.
Huszonnegyedikén Máté rövidesen egy köztéri ételosztáson találta magát, ahol adagokba mérte ki az éhezőknek az ételt. Közben egy lány önkéntes társa próbált vele szóba elegyedni.
– Hányadszor vagy itt?
– Először. És hogy hívnak?
– Máté. Téged?
– Éva.
– Egyrészt, boldog névnapot! Másrészt, nem érzed úgy, hogy dolgoznunk kéne beszélgetés helyett?
A vele egyidős lánynak finoman szólva nem estek jól ezek a szavak. Máté pedig pont benézte a dolgot, mert Éva nem hagyta annyiban, hiába hallgatott néhány másodpercet a megjegyzés után.
– Egyrészt, köszi. Másrészt nem érzed magad kicsit beképzeltnek?
Máté rögtön reagált volna, de nem tudott, mert Éva gyorsan még hozzáfűzött valamit az előbbiekhez.
– Karácsonykor nem tudnál, egy picit mondjuk kedves lenni? Vagy talán a Grincsben érzed magad?
– Ha elkezdesz nekem arról beszélni, hogy miért szép a karácsony, akkor elég hamar a Karácsonyi énekben fogom magam érezni.
A lány ezután nem szólt hozzá, egészen addig, míg nem végeztek az akcióval. Kora délután volt, mikor Máté hazaindult. Pár métert haladt egyedül, majd rövidesen Éva lépett mellé a sétában. Máté ránézett, majd a szemét forgatta. A lány erre rosszallóan megcsóválta a fejét.
– Nagyon nem tudod elengedni a beszélgetést, mi?
– Miért?
– Ezt én sem tudom.
– Miért nem szereted a karácsonyt?
– Miért ne szeretném?
– Amiért én nem vagyok egy teve és egy pingvin gyermeke. Fogalmam sincs. De nem szereted.
Máté megállt a járdán, majd a lány is így tett. A fiún látszott, hogy kissé már ideges.
– Pár órányi közös önkénteskedés után úgy érzed, hogy be kellene neked számolnom az életemről?
– Lehet így érzem, de ahogy látom, magányos és szomorú vagy épp, és talán kicsivel jobban éreznéd magad, ha el tudnád mondani valakinek.
A fiún látványosan kiütött, hogy nem tud mit kezdeni a gondolatmenettel, hiszen igaz. Ezért inkább beadta a derekát.
– Jó, gyere velem a lakásomba és ott elmondom.
– Milyen lánynak nézel te engem?
– Szót nem ejtettem…
Máté arca elsápadt. A hideg és az arcpirosító szél mellett ez már nem is kicsit nézett ki rémesen. Éva azonban nevetni kezdett csupán a dolgon. A nevetéstől a fiú rájött, hogy a bolondját járatják vele. Igaz, ez se sokat segített, mert így még kínosabban kezdte érezni magát.
– Nyugi, csak viccelek. Egyébként mi van, ha te egy higgadt arcú gyilkológép vagy, aki ártatlan lányokat pécéz ki és csal fel a lakásába?
– Mi van, ha te egy betörő vagy, aki előbb mindig felméri az értékeket, utána meg eltulajdonítja őket?
Ezeken a teóriákon mindketten jókat mosolyogtak, majd felmentek végül a fiú lakásába, ahol végül furcsa mód hosszan beszélgettek és egészen megismerték egymás. Ez erősen oldotta a kezdetben nagyon feszélyezett hangulatot. A végére már nevetgéltek is együtt. A jó hangulat azonban gyorsan tova reppent, amikor Éva rátért az eredeti kérdésre, amiért feljött a lakásba.
– Miért is nem szereted a karácsonyt?
Máté nagyot sóhajtott, de mivel már megígérte, ezért puszta korrektségből elmondta az egész történetet.
– Hat éve ilyenkor közeledtem a harmadik egyetemi félévem lezárásához. Ekkorra már világosan tudtam, hogy nem való nekem a pálya, és arra jutottam, hogy ott hagyom az egyetemet. Akkor még nem tudtam, mit kezdjek ezek után magammal. Végül egész gyorsan rájöttem, de ez mindegy is most. A lényeg, hogy akkor még nem tudtam, hogy a könyvelésnél kötök ki a végén. Apáméknak karácsony és szilveszter között mondtam el a dolgot. Anyám nem örült, de nem akadt ki. Apám… üvöltött és olyan vitába kezdett, mint még soha. A végére totálisan összevesztünk és kidobott otthonról. Azóta se jártam abban a házban.
– És apukáddal se beszéltél az óta?
– Nem nagyon, de már nem is fogok. Tavaly nyáron meghalt.
– Részvétem!
– Köszönöm, azt hiszem.
– A temetésén ott voltál?
– Ott, de a leghátsó sorban.
Évát érezhetően letaglózták a hallottak. Alig tudta felfogni a dolgot, ezért tovább kérdezgetett.
– Egyébként jól kijöttetek előtte?
– Igen. Ezért brutális a dolog. Tizenkilenc év minden bűnét egy este zúdította a nyakamba és úgy nekem esett mind fizikailag, mind verbálisan, hogy az óta nem tudok soha többet úgy nézni rá, mint előtte. Nem tudom, mi történt, de aznap egy olyan ember volt, akivel nem is akartam többé kibékülni.
A beszélgetés még folytatódott. Éva győzködte a fiút a karácsony szépségéről, nem sok sikerrel. Mikor elment, úgy érezte, semmi nem változott meg, csupán megismerte egy ember életének szomorú oldalát. Maga sem tudta miért, de segíteni akart Máténak. Ez lehet valamiféle karácsonyi jócselekedet volt számára.
Másnap mindketten egy melegedőben végezték önkéntes munkájukat, ahol takarítottak. Éva komfortosan mozgott, mert rengetegszer szokott itt segíteni. Máté kevésbé érezte komfortosan magát. A lány sokat segített neki, és közben megkísérelte befolyásolni. Történeteket mesélt az ott lévő emberekről. A bácsiról, akinek leégett a háza és az óta az utcán élt, vagy egy másik öregről, akit utcára juttatott a lakásmaffia, aztán pedig senki nem segített rajta. Közben pedig lassan, de próbálta meggyőzni Mátét arról, hogy milyen fontos dolog a család. Ennek célja az volt, hogy Máté kísérelje meg rendezni a kapcsolatát a még élő anyjával és rokonaival, akikkel évek óta nem beszélt. Az akció nehezen, de sikeres lett.
Másnap Máté ismerős külvárosi ház előtt állt, a szülei háza előtt. Csengetett. Édesanyja lépett ki, aki csodálkozva állt meg egy helyben, miután kinyitotta a kaput. Máté kissé feszengve köszönt.
– Szia, anya! – pár másodpercet gondolkozott, hogy mit mondjon. A megoldás végül nem lett túl kreatív. – Boldog karácsonyt!
Az asszony meghatódva ölelte át fiát. A nap pedig jól alakult.
Másnap egész izgatottan számolt be Évának a dolgokról, aki lélekben vállon veregette magát. A nap végén a fiú odament hozzá búcsút venni önkénteskedése lezárásaként. Hiába győzködte a lány, hogy ne csak karácsonykor csinálja, Máté munkájára hivatkozott és kevés szabadidejére. Éva búcsúzóul a fiú kezébe nyomta névjegykártyáját, ha esetleg szeretne még vele találkozni. Máté megígérte, hogy még a következő karácsony előtt hallani fog róla.
Végül tehát jól zárult az ünnep a fiú számára. Korábban azt érezte, hogy egy karácsony tönkre tette az életet. Ez a karácsony viszont mindent megváltoztatott, és rendbe hozta a fiú dolgait. Máté már biztos volt benne, hogy lesz mit mesélnie Ábelnek Szilveszterkor. Ezek nem voltak nagy dolgok, de ha valaki szeretettel nyit más emberek felé karácsonykor, az már talán önmagában elég eredmény ahhoz, hogy valaki elmesélje.

“Karácsony” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Éva kitartása meghozta az eredményt. Máté, remélhetőleg már szeretni fogja a karácsonyi ünnepeket, és nem lesz magányos.
    Gratulálok írásodhoz: Kata

Szólj hozzá!