Rózsám

Összes megtekintés: 72 

Nem hallottad a sikolyát. Nekem éles hang hasított fülembe.
Belülről szólt. Belőlem.
Nem is tudom mit vártam tőled. Én veled akartam a mindenben elveszni.
Csak néztél bambán, mintha nem értened, nem hallanád a melletted elrohanó világot.
Évek múlva, ha visszatekintek erre a képre kettőnkről, a te értelmetlen fejed lesz a főmotívum. Majd akkor azt mondom magamnak, hogy -Mégis mit vártál? Ő is csak egy valaki.-
Az eddiginél is mélyebb csend szakította meg a gondolatmenetem. Még a kinti világ is elhalkult hirtelen, mi meg egyre hangosabban csapjuk ezt a rémes…csendet. Ülünk a világ közepén, és te nem szólalsz meg.
Telnek az órák, a hetek, a hónapok. Itt nézel rám ugyanolyan bágyadtan.
Már a temetéseden is voltam.
Vittem a kedvenc virágodból. Gondolom, most még mindig magyarázatot vársz tőlem, hogy aznap miért velem együtt haltál meg.
Nos, letépted a Rózsát a kertből…
Pontosan emlékszem arra a napra, amikor megöltelek. Ugyanilyen unottan meredtél rám. Tekinteteddel becsméreltél, szótlanul. Miért ez lett a vége? Te is csinálhattál volna valamit. Miért épp nekem kellett megölnöm téged? Csalódtam benned. Még az utolsó perceidben is rám hagytad a piszkos munkát, mert egyszerűen nem akartál elmenni. Tovább kellett rajtad ugrálnom…a tüdődön, amíg az a maradék kis lélek meg emberség is kiillan belőled, ami valamilyen módon (gondolom véletlenül) benned maradt, mikor letépted a Rózsát a kertben.
Augusztusi nap volt.
Halott vagy.
Letépted a Rózsát a kertben.
Én hallottam a belülről jövő, véresen fájó sikoltást. Könny csordult az arcomon, vér a kezemen. Megöltelek.

“Rózsám” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Leona! Döbbenetes a sztorid,morbid is,de a feloldozáshoz kevés!
    Olvasd el:Joyse Caroll Oates:Luxusvilág c. regényt.
    Üdv: Gusztáv

Szólj hozzá!