Őszinte érzések

Összes megtekintés: 52 

Erlan majd megőrült, amikor megtudta, hogy az unokatestvére hátra hagyta őt, hogy nélküle menjen el a Rémségek Erdejébe kivizsgálni az eltűnéseket.
A könnyei viszont akkor kezdtek el hullani, amikor megkapta a neki címzett leveleket és a jegyességüket felbontó nyilatkozatot.
Nem értett semmit, amíg meg nem találta azt a levelet, amit Nylian nagy valószínűséggel el sem akart neki küldeni, valami csoda folytán mégis megkapta a tűzelf, ezáltal úgy félig sikerült összeraknia a történéseket és terveket kovácsolni a felmerült akadályok leküzdésére.
Majdnem kiesett a szobája ablakán, amikor meghallotta a sebes lódobogást a kastély kapui felől.
Rögtön átjárta a pánik az egész testét, hiszen két nappal későbbre várták vissza a csapatot, és ha már most visszatértek, valami nagy baj történhetett.
Olyan gyorsan szaladt le a lépcsőkön, ahogy csak tudott, hogy minélé hamarabb kiérjen az udvarra és megtudja, mi okozta a hatalmas pánikot, amit szinte vágni lehetett a levegőben.
Erlan szinte rosszul lett és majdnem a szíve is megállt, ahogy meglátta az ájult Nyliant Ayen előtt ülni, akinek izzot a mágiája, hogy életben tartsa a királyt, amíg találnak gyógymódot.
– Gyorsan, segítsetek nekik és vigyétek fel a szobájába! – kiáltotta a legközelebb állóknak Erlan. – Valaki keresse meg az orvost is, rá is szükségünk lesz!
A tűzelf észrevétlenül rohant oda a tömeghez, aki a testőr köré gyűlt, de ő megelőzött mindenkit és levette a nyeregből a még mindig eszméletlen félvért, és az erejét rögtön arra összpontosította, hogy gyógyítsa a fiatalabbat.
Nem tudta egyszerre megtartani is, meggyógyítani is, ezért segítséget kért és csak akkor nyugodott meg, amikor a párnái közé fektetve Nylian eszméletéhez tért.
– Ayen, Ayen!
– Itt vagyok Felség – mélyítette el a hangját Erlan, hogy a lehető legjobban hasonlítson a volt mesteréére.
– Meg kell ígérned, hogy segítesz Erlannak a trónra kerülni…
– Miért kellene neki trónra kerülni? – kérdezte Erlan, amíg Nylian azt képzelte, hogy a testőrével beszélget, miközben a szervezete próbál harcolni a kevert méreg ellen, amivel szinte holtbiztosan meg lehetett ölni a félelfeket.
– Már helyettem is neki kellett volna trónra lépnie, de balszerencséjére én voltam a közvetlen leszármazott, pedig nem is értek ahhoz hogyan kell kormányozni egy egész birodalmat… Elvettem tőle a lehetőséget, amire egész életében készült és még csak bocsánatot se kértem érte.
– Már miért kéne bocsánatot kérned, ő volt az, aki megcsalt, vagy nem? – faggatózott tovább Erlan Ayenként, mert remélte, hogy ezzel megtud minden apró kis részletet, ami hiányzik ahhoz, hogy megértse, miként jutottak el odáig, hogy a Nylian felbontotta a jegyességüket, visszakapta a nemességét és még örököseként is megjelölte.
– Csak a koronámnak esküdött hűséget, nekem nem. Az én hibám volt, hogy összekevertem a kettőt, pedig tudnom kellett volna, hogy nem vagyok elég jó hozzá – Erlan látta, hogy Nylian arcán folyamatosan folynak le a könnyek, annak ellenére, hogy a szemei csukva voltak.
A félvér teste folyamatosan összerándult a fájdalomtól, amitől Erlan szinte percenként fordult az ajtó felé, hogy mikor hozzák már az ellenszert. Nem akarta elveszíteni az unokatestvérét, mert tudta, hogy azt ő se élné túl, inkább lenne öngyilkos, minthogy Nylian nélkül kelljen lélegeznie akár egy másodpercet is.
– Tévedsz, túl jó vagy hozzám – súgta halkan a tűzelf, amikor kivágódott az ajtó és egy nagyon mérges, ugyanakkor kétségbeesett, könnyező Ayen lépett be Nylian szobájába.
– Mi az?! – pattant fel az ágy mellől Erlan.
– Nincs ellenméreg. Nem tudják beazonosítani, mert a vérében annyi a mágia, hogy elpusztít minden antianyagot, amivel találkozik.
– Milyen egyéb lehetőségeink vannak arra, hogy megmentsük?
– Nincs más, amit ilyen rövid idő alatt meg lehetne csinálni – járkált tovább a testőr a szoba közepén, hátha eszébe jut még valami, amivel az újdonsült királyt újra lábra lehetne állítani.
– De van! – vidult fel Erlan, ahogy eszébe jutott az a ceremónia, amiről egészen kisgyerekkora óta sokat hallott, mégis egyre inkább feledésbe merült. – Az Összekötő rítus megmentheti. Még nem múltak el rólunk a jegyesség szimbólumok, működni fog.
– Nem fogom engedni, hogy megmentsd, aztán újra összetörd a szívét – markolta meg Ayen a fiatalabb mellkasán az inget és magához rántotta, hogy megijessze egykori tanítványát.
– Az egész egy félreértés volt – rázta le magáról a testőr kezeit. – De ezt meg tudjuk beszélni akkor is, ha már nem haldoklik – intett az ágy felé, ahol Nylian egyre felszínesebben lélegzett és szinte látni lehetett, ahogy ég a teste a méregtől.
Ayen csak csendben bólintott egyet, majd szó nélkül kirohant a hálóból, hogy megszerezzen mindent, amit kell
Erlan visszament az ágyhoz, elküldte onnan a gyógyítót és megint megfogta Nylian kezét, hogy próbálja lassítani az erejével a testében terjedő mérget.
Ahogy Ayen visszatért, a kezében hozott egy kancsó bort, a rítushoz szükséges tőrt és egy apró zsákot, aminek a tartalma meglepetés volt.
– Gyorsan keverd össze.
– Előbb hozd ide a tőrt és a kelyhet… – amikor megkapta amit kért, megvágta Nylian, majd a saját tenyerét is és egy adag vért az aranyszínű kupába csorgatott. Az asztalnál felöltötte a borral és óvatosan beleszórta az őrült szerelemfüvet, amit a zsákban talált.
Felült az ágyra az unokaöccse mellé, összekulcsolta a kezeiket és próbálta felidézni pontosan az Összekötéshez szükséges szavakat.
– Életem az élete, élete az életem,
Szívem dobbanása az ő szívének egyetlen üteme,
Fonódjon össze e kettő teljesen,
Sorsunk és halálunk egy legyen – kántálta Erlan folyamatosan, amíg a mágiájuk fényleni nem kezdett, és meg nem hallotta, ahogy a Szerelemfű sisteregve el nem olvad abban az elegyben, amit a vérük képezett a borral.
Amikor teljesen folyékony lett a keverék, óvatosan előredőlt, a felét lassan belecsurgatta a félvér szájába, aki megpróbálta egyenletesen lenyelni, de egy része így is kifolyt a száján. Erlan megitta a maradékot és várta a hatását.
Tudta, mire számíthat, hogy ugyanolyan fájdalmat fog érezni, amit a társa is, mégse gondolta, hogy a szer ilyen gyorsan kiüti mindkettejüket.
Ayen teljesen kétségbeesett, amikor két ájult elfre kellett vigyáznia, persze tudta, hogy minek kellene történnie az Összekötés alatt, de amióta ő a palotában volt még senki se használta mérgezés elleni gyógymódként.
Szinte nem is aludt, amíg két nappal később meg nem látta, hogy mindketten mocorogni kezdenek, majd lassan nyitogatják a szemeiket. Akkora sóhaj szakadt fel belőle, hogy alig maradt levegő a tüdejében.
Halkan intett Nyliannak, majd elhagyta a szobát, mert tudta, hogy sok mindent kell megbeszélniük, most, hogy látják egymás minden gondolatát és emléket.
– Mit keresel az ágyamban, Erlan?
– Ezt a kérdést gondold át újra Nylian – fészkelődött addig, amíg teljesen magához nem tudta ölelni az unokatestvérét és közben próbálta minden egyes pillanatát felidézni annak a pár napnak, amióta visszatért a csatából.
A fiatalabb kényelmetlenül fészkelődött, ahogy az agya elkezdte levetíteni az idősebb emlékeit, de megnyugodott és rosszul érezte magát, amikor rájött, hogy az egész egy félreértés volt.
– És csakhogy tudd hivatalosan kétnapja házasok vagyunk – bújt közelebb Erlan a fiatalabbhoz, mert még mindig nem tudta elhinni, hogy tényleg sikerült megmentenie azt, akiért a szíve dobogott és egyúttal meg is oldotta az eljegyzés felbontás problémáját.
– Igen, tudom… Köszönöm, hogy megmentettél, Erlan.
– Nem tehettem mást, kötés nélkül is belepusztultam volna a halálodba, muszáj volt, hogy megmentselek, még messze nem kaptam belőled eleget – nyomott egy apró csókot a félvér ajkaira, ahogy a könyökére támaszkodott, hogy lássa az arcának minden pontját.
– Mintha én nem haldokoltam volna attól a pillanattól kezdve, hogy megláttalak Annysina mellett.
– Emiatt többé nem kell aggódnod – kulcsolta össze a kezeiket, hogy látszódjon az egész karjukon végig futó házassági tetoválás. – Nem mintha rajtad kívül vágynék bárki másra is, de ennek hála ha nem rólad van szó, teljesen impotens vagyok – vont vállat lazán az elf és elvigyorodott Nylian meglepődött arcát látva.
– Nem vagyok biztos abban, hogy ezt teljesen átgondoltam – mondta tettetett ijedtséggel a fiatalabb.
– Hát, akkor sem és most se nagyon van már választásod – nevetett Erlan és magához húzta az unokatestvérét, hogy az első hitvesi csókkal köszöntse őt.

Szólj hozzá!