Emlékhordó vacsora

A nappaliban ültem az asztalnál. Az ablakon kinézve láttam, hogy a nap éppen nyugodni tér és vörös nyomokat hagy az ég peremén. Egyszer csak valaki kijött a konyhából.
– Hát felébredtél Mátékám? Láttam, hogy egy kicsit elpilledtél. – Szólt hozzám mama.
Az alvás lehet az oka, hogy hirtelen nem emlékeztem, hogy mamánál vagyok.
– Szia mama, igen, de még most is elég fáradtnak érzem magam. – Válaszoltam neki.
– Jaj, majd este lesz időd aludni. Készítek egy kis vacsorát a családnak, nemsokára kész van, a többiek a szobában vannak, ha kedved lenne velük beszélgetni.
– Már várom a vacsit, mindig olyan finom kajákat csinálsz, ez az egyik oka, hogy szeretek itt lenni. Benézek akkor addig a szobába.
– Jól van fiam, akkor én vissza is megyek a konyhába. – Mondta majd vissza is ment.
Én felálltam az asztaltól majd jobbra vettem az irányt amerre az említett szoba is volt. Kinyitottam az ajtót, éppen a TV-t nézték a többiek. Ott volt Bence és Zoli a két nagybátyám és papa. Egy percet sem haboztam, oda futottam papához majd szorosan ölelni kezdtem, közben eleredtek a könnyeim.
– Jaj Mátékám összenyomsz, miért sírsz? – Kérdezte papa meghökkenve.
– Csak örülök, hogy látlak titeket.
– Hiszen majdnem minden nap láthatsz, mi itt vagyunk és itt is leszünk sokáig, ne aggódj e miatt.
– Igazad van, de akkor is minden percnek örülök, amit veletek tölthettek.
– Ne félj van még elég időnk. Erről jut eszembe, ne kérdezd, hogy hogy ugrott be hirtelen, de a kertben már érettek a zöldségek, van répa, paprika, paradicsom és mert tudom, hogy anyudék szeretik ültettem cukkinit is, mostanra már az is elég nagy, hogy szedni lehessen.
– Éljen, te vagy a legjobb, imádom az óriási kertedet, annyi minden finomság megterem benne. A kis ásó kint van, amivel mindig megszoktuk lágyítani a földet, hogy a répát ki tudjuk szedni?
Gyere velem fiam, gyors kihozzuk a fészerből aztán szedünk nektek egy jó nagy szatyorral, tudom, hogy a tesóid is szeretik. – Mondta papa majd megindult a fészer felé.
Én is indultam volna, de kifelé menet Zoli megszólított.
– Várjatok meg Máté, ha már úgy is ki mentek én is csatlakozom hozzátok. Meglocsolom az egresbokrokat, amiket már egy ideje nevelgetek. – Mondta Zoli majd vele együtt kimentem a hátsó ajtón.
Papa addigra már ki is hozta az ásót. Óvatosnak kellett lennem, nem mindegy hova lépek, nehogy bármire is rá lépjek a kertben, mert papának ez a kert olyan, mintha a gyermeke lenne. Én és papa a kert bal alsó részéhez vettük az irányt, hiszen a répa mindig oda volt ültetve. Zoli addig két tele kannával a jobb felső részhez sietett, hiszen ő ott külön nevelgette az egresbokrait. Sohasem csap vízzel, mindig is hordókban felfogott vízzel locsolták a kertet. Amint a répákhoz értünk papa erősen a földbe nyomta az ásót, rálépet majd egy adag földet kiásót. Tele volt szebbnél szebb darabokkal. A frissen földből kiszedett répa a legfinomabb.
– Kóstoljuk meg, nem számít, hogy földes edd csak meg, nem lesz bajod. -Mondta papa majd jóízűen neki állt a répa evésének.
Én sem haboztam sokáig, bele haraptam egybe.
– Na látod, nem haltál bele, kár lenne kihagyni valamit ,ami ilyen finom.
Szóra nyitottam volna a számat, ám mama gyorsabb volt.
– Gyertek be, kész a vacsora. – Kiabálta nekünk az ajtóból.
– Na gyere fiam, én is csinálok valami jót a vacsihoz majd meglátod.
– Alig várom papa. – Mondtam majd intettünk Zolinak és mind a hárman bementünk.
Bent mama már neki látott a terítésnek. Papa közben bement a konyhába, hogy elkészítse a dolgot, amit mondott.
– Hagy segítsek mama. – Mondtam.
– Hagyjad csak, majd én megterítek egyedül, ti addig mind üljetek le. -Mondta mama, én pedig csak bólintottam és leültem.
Mama gyorsan megterített, papa pedig elkészült a vacsora titkos összetevőjével.
– Ki kér a híres neves Miki drink-ből? – Kérdezte papa nagy hanggal.
Úgy tudtam, hogy Miki drink-et csinál, mindig csinál, ha itt vagyunk. Saját maga találmánya, finom hűsítő ital, kertből szedett talán citromfűből és mentából készül, sohasem tudtam pontosan miből csinálja. Mindenki hangosan mondta, hogy: én kérek, hisz mindannyian szerettük. Egyre sötétebb lett, esteledett. Tele poharamat, amint megkaptam le is húztam. Annyira jól éreztem magamat. Mama felkapcsolta a villanyt mivel teljesen besötétedett. Én hirtelen álmosnak éreztem magamat emiatt egy jó nagyot ásítottam, közben becsuktam a szemem. Amint kiásítottam magamat, kinyitottam a szemem. Megdöbbenésemre papa már nem volt sehol.
– Hova lett papa? – Kérdeztem a többiektől kétségbeesetten.
Csak rám néztek és csendben ültek tovább. Hirtelen valami nagy hangot hallottam majd kialudt a fény. Mire visszajött már Zoli sem ült az asztalnál, csak mama és Bence, akik továbbra is csak engem néztek. Újra hozzájuk akartam szólni, ám nem tudtam megszólalni. Hallottam valami halk hangot, ami az idő teltével egyre hangosabb lett. Nagyon megijedtem. Fülemet befogtam és becsuktam a szemem. Mikor a hang abba maradt hirtelen felriadtam. A saját ágyamban ébredtem. Könnyeim ezreivel hullottak, hisz ráeszméltem, hogy az a hang az ébresztőm volt és hogy ez mind csak álom volt. Túlságosan bele éltem magam és álmomban megfeledkeztem róla, hogy papa és Zoli már nincs közöttünk. Már csak az álmaimban láthatom őket újra.

( Valós történet)

“Emlékhordó vacsora” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedved Máté,

    Tetszéssel olvsastam írásodat, ahogy az idő múlik, az álmainkvacsora asztalánál egyre többen űlnek.
    Szeretettel gratulálok írásodhoz.
    Magdi🌾

  2. Kedves Magdolna! Sajnos a múltban ért rossz élményeknek és az ez általi érzéseinknek nem tudunk parancsolni az álmainkban. Köszönöm, hogy itt jártál!
    Máté🌹

Szólj hozzá!