Most

Azt mondjàk, az ember, mindig többet akar. Majd mikor elveszìt mindent, elèg lenne az a kevès is, ami a legelejèn volt.
Most mèg jobban èrtem, mennyi földi kincsem van. A jò Isten, adott nekem szülőket ès megadta, hogy a fiam ismerje, szerethesse ès a nevükön szòlithassa őket.
Megannyi àlom ès cèl közül, őszintèn mondom, ez a legszebb ami teljesülhetett.
Hàlàs vagyok èrte.
Most is, mikor minden kèrdőjel feketèbben lüktet előttem. Most, mikor minden “i”re felkerült a pont. Most, mikor fàj a lelkemnek az idegen ègbolt, fàjnak az ismeretlen csillagok esti fènyei.
Mièrt ìrom ezt le?
Nem, nem azèrt hogy sajnàlj, kedves olvasò. Hiszen sajnàlattal soha, senki nem vitte semmire…
Ami előre vihet, az a kitartàs ès az erő. Ìgy hàt azèrt ìrom most ezt le, hogy egyszer, (nagyon remèlem) ha màr könnyebb lesz, egyszer ha ùjra ott lesz a hold ès a csillagok ahol gyermekkoromban nèztem, ahol a fèrjem ölelt ès a fiam született, ott tudjam èrtèkelni azt, amim van.
Fèlreèrtès ne essèk, minden porcikàm imàdja a csalàdomat, az èletet, de valahogy az otthonunk nem teljes egèszen.
Csak az tudja ezt, aki vàndortarisznyàt vett a hàtàra.
Estènkènt sìr a lelkem…
Oly fàjdalmasan ès szomorùan, hogy nehèz leplezni.
A mosolyok mögött, a szavak mögött, ott az ember, akinek nehèz ez.
Bonyolult megfogalmazni, mit is szeretnèk àtadni.
De ha ott leszek, ahol szeretnèk, èrteni ès èrtekelni fogom minden egyes szegletèt az otthonomnak.

“Most” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Mély érzésre valló megindító gondolatok, minden pátosz nélkül. Gratulálok!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  2. Az írásodban jól kifejezett életérzéshez nem lehet hozzászólni
    De lehet útravalót küldeni:
    Isten görbe vonalakkal ír egyenes utat.

Szólj hozzá!