Ohana

Egy telefonhívással kezdődött minden… Elég volt kevés információ Rólad, hogy eldöntsem, hogy együtt fogjuk élni az életünket. Éreztem, hogy a sors egymásnak szánt minket. Akkor és ott megvolt az az érzés, amit már biztosan Te is megtapasztalhattál legalább már egyszer az életben. Tudod mire gondolok! Amikor még nem is volt köztetek semmi kapcsolat, nem értél hozzá, nem érezted az illatát, nem volt egy közös mosoly, de mégis megvan a dejavu, hogy már egyszer volt egy mesés történetetek. Nem emlékszel rá, csak a jó érzés maradt meg utána.

497 napja történt, hogy megláttalak. Amikor megpillantottalak, azonnal tudtam, hogy együtt jó dolgokat fogunk véghez vinni. Együtt kéz a kézben fejlődünk, tanulunk, egymás útját segítjük és a rossz dolgokból is a tanulságot levonva csodás történetet kerekítünk ki. Azóta is ugyanolyan intenzitással szeretlek, mint amikor először találkoztunk. Folyamatosan ott van köztünk az a megmagyarázhatatlan kötelék.

Bár az elején viharos volt a kapcsolatunk, érthető módon, hisz bizalmatlan voltál… Ezzel szemben már a kezdetektől az otthonomba költöztél!
27 nap volt mire engedted, hogy egyáltalán hozzád érjek. Addig türelmesen kerestem a rést a pajzson, hogy a kegyeidbe férkőzzek. Te teljesen másképp éreztél irántam a legelején, mint én. Olyan volt ez számomra, mintha csak én gondolnék bele többet. Egy láthatatlan fal volt köztünk.
Tudtam, hogy ha már ez az elsöprő érzelem megfogant bennem, az nem lehet ok nélkül. A sors is egymásnak szánt minket.
Volt olyan nap, amikor énekeltem neked, beszéltem hozzád, elmeséltem neked az egész napomat, hogy legalább a hangomat megtudd szokni. De Te továbbra is egy hang nélkül, távolságot tartva tőlem csak néztél rám.

Majdnem egy hónap kellett hozzá, hogy összecsiszolódjunk. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Vágyod az érintésem, puszit adsz magadtól!
Ha fáj a fejem és a pokolba kívánok mindent és mindenkit, csak egy sötét, zajtalan szobára vágyom, akkor is Te jelented a megnyugvást. Jössz, mellém fekszel és a testhődet átadva gyógyítasz engem. Óvsz a bajtól, féltesz, van, hogy féltékenykedsz is.
Akkor került egy útra az életünk, mikor a legnagyobb szükségünk volt egymásra. Nincs legjobb idő, de ez az volt. Egymásnak lettünk a menedékei, a legjobb barátja, a bizalmasa és a biztonságot jelentő szigete. Az őrangyalom vagy. A szerencse hozó talizmánom. Egymás családtagja lettünk.
Nap végén, ha hazaérek, Te már az ajtóba vársz ugyanolyan hévvel, mint minden eddigi este. Még jutalomfalat se kell hozzá, hogy puszit adj… És még azt mondják, a macskák hálátlanok és csak addig szeretetteljesek, míg a hőn vágyott ételt meg nem kapják! Nem hűségesek, nem tudnak ragaszkodni és szeretetet adni. Láthatod, badarság!!
Dollár ezt teljes mértékben megcáfolta.
Együtt sírunk, együtt nevetünk. Nagyon sok boldog pillanatot okozunk egymásnak. Ketten alkotunk egy egészet. Egy áldás az életemben. Igen jó hallgatóság, bár van olyan pillanat is, amikor valamiben nem ért velem egyet. Olyankor elgondolkozom, hogy lehet, más útvonalon kellene gondolkodnom. Átgondolom és bizony más nézőpontba helyezi a dolgokat.
Nagyon sokat köszönhetek Neki. Közhelyes az, hogy a türelem rózsát terem. Bár nekem nem rózsát, hanem egy bundás kis barátot teremtett. Ezért is érdemes a legelső megérzésre hallgatni, amit súg a szíved, hisz az sosem csal. A szíved mindig tudja, mi a jó neked.
Ha nyűgös vagy, minden eszközzel, ami a kis kezed ügyébe akad, zajt csapsz és ördögien viselkedsz… Hajnalba keltesz, mikor még nem látod a fényt…
Ne feledj egy fontos tényt:
Én akkor is szeretlek!
Fogadj örökbe Te is és éld át Te is az Ohana érzést!

“Ohana” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Nagyon kedves írás, gratulálok!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!