A lány csatangolt, sokat. És, hogy merre járt? Azt igazán csak ő tudhatja. Járt derű és ború közt, de olyan is akadt, hogy szívét ezer szín festette mámorral a boldogság megannyi színére. Nem volt ő kivételes, de kivételesen figyelmes volt. Így akadt, hogy megfogalmazódott benne valami:
-Tudod ám, hogy elvarázsolt?
-Tudom, hisz szereted.
-De a szeretet oly sokféle.
-És te mindegyikkel megszereted.
-Számomra ő lehetne az érosz, a filia és az agapé.
-Bajban vagy kedves. Mi van, ha fájni fog?
-Hát akkor fájjon kiteljesedett érzelmekkel.
Sokan azt mondhatnák, hogy nem tanult hibáiból. De tanult, ó, de még mennyit. Csak egy valami volt, amit nem tudott tanulásra bírni. Ez a valami vele volt éjt nappallá téve. Együtt járt minden gondolatmenetével, néha még felül is bírálva azt. És, hogy mi volt ez? A szíve. Hiszen a szívének az érosz kiteljesedett mikor szeme felcsillant rátekintve. A legszebb szempárral nézett farkasszemet éjjelente. A filia? Jaj, az volt a másik kedvence. Olyat látott benne, mit másokban évek óta nem. Az agapét talán magyarázni sem kell, de azt talán elmondhatom, hogy teljesnek érezte. Így lett az, hogy megállapította:
-Fáj, de remélem elmúlik holnapra.
