20
A hószőnyeg ropogott lépteik alatt. Órákon keresztül turkáltak az üzletekben és kerestek esetleg túlélő embereket. Időnként saját lábnyomaikat keresztezték, és másutt mindenütt szűzi havat találtak. Kóbor kutyák nyomát is látták vagy elveszett madár lépteket. Soha, semmi más.
Egy szép napon a véletlen vezette őket Twickenhamba. Bementek a nyitva hagyott kapun és a félhomályba burkolt folyosókon keresztül egy másik kapura bukkantak megtalálva a napvilágot. Mint a várost, hó borította a stadiont, érintetlen, szűz hó.
Szótlanul álltak a pálya közepén. Körülnéztek. A hatalmas stadion látványa a kihalt lépcsőzetes padokkal furcsa benyomást keltett. Halotti csend burkolta őket, amit szinte aláhúzott a felhős égen köröző sirályok kiáltása.
— Félelmetes. Lily suttogott és Jack kezét kereste, hogy belekapaszkodjon.
— Igy igaz. Ugyanaz a benyomásom van, mint a római Coliséeban. Régen voltam ott. Jack is halkan beszélt mintha attól félne, hogy felébred a csend.
— A Circus Maximusban úgy éreztem, hogy hallom az ezernyi római üvöltését bátorítva az élet-halálra küzdő gladiátorokat. Mintha az ezredéves kövek őriznék a múlt szenvedélyét, borzalmait, félelmeit és a vér szagát.
— Itt senkit nem öltek meg, remegett Lily hangja.
— Nem, de érezni a szenvedélyt, az izzadság szagát, az erőfeszítést a győzelemért. És hallom a csapatukat bátoritó több tizezer szurkoló üvöltését.
Nem hallottak mást, mint a havat felkavaró bezúduló szél fütyülését, amit letett távolabb a néptelen padokon.
— Olyan szomorú mindez, és Shannon is Jack kezét kereste.
—Igy van. Csak az emlékek maradnak és az árnyak amig itt vagyunk, amig létezünk. Deprimáló. Gyerünk innen, és Jack magával húzta a lányokat.
Mikor elfáradtak átrepültek az utakon és Jack meghívta őket egy elhagyott Pub-be felmelegedni. A bárpult mögött kereste az üvegeket és cocát vagy sört kínált. Ő pedig egy nagy korty whiskyvel melegedett fel. Majd folytatták útjukat és mindég otthon voltak öt felé, ez volt a pihenés ideje.
Egy délután Jack szokása ellenére óvatosan kopogott a lányok ajtaján.
— Bocsásson meg Shannon egy kérésem volna. Zavartan állt az ajtóban egy ollóval kezében.
— Mit akar Jack?
— Arra kérem, hogy nézzen rám!
— Mi van? Figyelmesen nézte arcát. Semmit nem látok, válaszolt Shannon. Mit akar, és elpirult.
— A hajam Shannon! A fejem nézze. Több mint hat hónapja nem vágták le a hajam és ez higiénikus szempontból elviselhetetlen. Nehezen tudom magam rendbe tenni…
— Mit csináljak? És a pirulás helyét meglepetés foglalta el.
— Vágja le, kérem szépen! Ezt az ollót találtam ma reggel a fodrászüzletben, nyújtotta Jack a szerszámot.
— De…ez egy mészárlás lesz, Jack! Nem vagyok fodrász!
— Nem érdekes Shannon! Jó rövidre vágja, utána én majd a villanyborotvával rendbe teszem.
— Maga megrémít Jack! Tetszik a haja…Véletlenül elejtett szavai megbénították és kezével szájára csapott és kimeredt szemmel nézte a férfit.
„Csak azt akarom mondani, dadogta, de Jack megmentette a helyzetet.
— Én is szeretem Shannon, biztosíthatom. De nem akarom, hogy állatkák fészkeljenek benne. Akkor mentsen meg, nagyon kérem! Fogait mutatva mosolyogva közeledett és kezébe vette kezeit. Előre hajolt szemeivel egy magasságban, és a nő egy pillanatig azt gondolta, hogy folytatja majd és megcsókolja és zavartan lehunyta szemeit, de semmi nem történt. Mikor újra kinyitotta Jack már felegyenesedett.
— Egyetért velem?
— Igen. Hangja remegett és torkát reszelte. Jöjjön a fürdőszobába.
Pepita és Lily asszisztáltak. Shannon egy fésűvel segített, mint a fodrászoktól látta. Lily, Jack borotvájával jött és egy óra múlva kopaszra nyírt fejjel hagyta el a fürdőszobát.
— Hideg van, panaszkodott és nem viccelt. Egy sapkára van szükségem!
— Olyan, mint egy idegen, kiáltott fel Lily. Hiányzik a szép haja, nem igaz Shannon?
Nem válaszolt véleményét magának tartva és a tükörben nézte magát, majd Lilyhez fordult.
— Szép hajról beszélve, ideje lesz levágni a mienkét is. Mi sem voltunk fodrásznál mióta minden megváltozott. Lerövidítem fürtjeid, utána rajtad lesz a sor.
Minden két-három hónapban levágták egymás haját, s az idő múlásával technikájuk úgy megjavult, hogy elfogadhatóvá váltak önmaguknak.
21
Lassan elmúlt a hosszú tél. A márciusi hideg éjszakák ellenére egy kis napsugár áttört a felhőkön. Április végén, néhány havas nap után, — mert a tél váratlanul visszatért, — a tavasz végre beköszöntött.
Napokon keresztül a lányok egyedül mentek kirabolni az üzleteket. A téli holmikat színes, könnyű ruhákra cserélték. Amikor Shannon először jelent meg rövid szoknyában Jack elött, a férfi szótlanul meredt a szép fiatal nőre.
— Mi történt? Shannon meglepődött.
— Semmi, és Jack 32 éve ellenére elvörösödött. — Olyan szép, dadogta zavartan.
— Tetszem, mosolygott a lány és szemei szikráztak.
— Igen, és Jack nem mert ránézni. Szerencsére Lily érkezése megmentette a kényes helyzetet. A kislány farmer nadrágot, könnyű blúzt viselt baskettel a lábain. A szép idő ellenére változatlanul kislány maradt, soványabb, mint a korabeli lányok.
— Tudod mire gondoltam Shannon? Mivel olyan szép idő van, miért nem megyünk a tengerpartra?
— Mit gondol Jack, fordult Shannon a férfi felé, aki időközben visszanyerte szokásos semleges magatartását.
— Jó gondolat. Különben sem maradunk itt végleg. Folytatni kell a keresést. A kérdés, hogy merre akar menni Lily? Folkstone, Plymouth vagy Holyhead?
— Dover.
— Valami hátsó gondolata van a kislánynak? Jack szemöldökét összehúzva nézte a lányt.
— Azonkívül semmi, hogy tiszta időben a kontinens látható.
— Kocsin megyünk?
— Szó sem lehet róla, vágott közbe Shannon. Repülünk.
Sajnálat nélkül hagyták el Londoni házukat. Lily egy speciális zsákban a vállára akasztva hordta Pepitát, miközben a kihalt város eltűnt mögöttük és megtalálták az elvadult zöldülő angol vidéket.
Kihasználták a napsütést. A part sziklafalán álltak és a messze kelet felé elnyúló szürke vonalat nézték.
— A kontinens! Jack a távoli szürkevonalra mutatott. A Csatorna vize meglepően nyugodt!
A sziklafal alatt sóhajtó hullámok csobogtak.
„Ez ritkaság ha nem tévedek. Minden nehézség nélkül hajózhatnánk feltéve, hogy találunk egyet jó állapotban.
— Szó sem lehet róla Jack! Túl kockázatos! Shannon a férfi csupasz karjára tette kezét és Jacknak furcsa érzése volt érezni ujjait.
— Azonnal indulni akar?
— Dehogyis. A környéken folytatjuk a keresést. Ki tudja, talán találunk valakit?
22
Szerencsére Carnavonnak sok dolga volt. Sokat dolgozott, hogy túléljenek. Egy asszony és egy kisbaba. Mindketten dolgoztak. Amint Judith felépült és David újszülöttből babává változott, a zöldséges kertel foglalkozott. Amig a bébi nyugodtan aludt, mindég kertészkedett.
Carnavon egy második generátort szerzett és tartalék tartályokat, hogy este, napnyugta után házuk körül is világitás legyen. Egy fénypont a végtelen éjszakában számukra azt a impressziót keltette, hogy normálisan élnek.
Dolgozva nem gondolkozott. Félt a gondolatoktól. Fárasztó volt mindég ugyanazokat az arcokat látni. Feleségét és fiát. Soha nem mert erről Judithal beszélni tudva jól, hogy mások a nők. Soha nem unatkoznak, amikor gyerekük van.
David szemlátomást növekedett s ő mindég attól félt, hogy megbetegszik. Egy értelmetlen félelem mert mindég felelőtlenségükre gondolt. Jövő nélkül nem csinálnak gyereket. Pillanatnyilag és szerencsére, Judith nem akart másikat mert újra fogamzásgátló pirulát szedett.
Mindég a betegségek gondolatával foglalkozott. Mit csinálnak majd ha egy szép napon fogfájás kínozza őket? És ha megöregednek és képtelen lesz ellátni magukat? Válasz nélküli kérdéseket tett fel és nem beszélt róluk. De csodálatosképp egyikük sem volt beteg. Nátha nélkül múlt el a tél és a gyerekkel sem volt semmi problémájuk.
— Még egy hasmenés sem, jegyezte meg Judith. Emlékszem még, hogy a lányom amikor kisbaba volt, több időt töltött a korházban mint velünk.
Carnavon balesetére gondolt és csodás gyógyulására. Soha nem találtak rá kielégítő magyarázatot. Sokszor beszélgettek a megmagyarázhatatlan változásokról, a helyváltozásról, a lebegésről vagy a gyógyulásról és mindég arra a következtetésre jutottak, hogy valami megváltozott bennük. De nem tudták, hogy mi. Carnavon azt gyanitotta, hogy a fejükben történt a változás, de képtelen volt a teóriát bizonyitani.
Gondolatai köröskörbe jártak. Egyrészt néhány bizonytalan elképzelésen kívül semmi magyarázata nem volt uj képességeiknek, másrészt pedig fogalmuk sem volt, hogyan és miért tűnt el az emberiség!
Egyszer elment félállitani a katonaság egy generátorját, hogy az egyetemi könyvtárban is legyen elekricité. A lámpák és a képernyők újra működtek hála a villanynak, igy órákat töltött újság olvasással és tv kazettákat nézett. Egy periódus hat hónappal az események elött, ez a nyári nap amit a magány napjának nevezett, az emberi történelem legfontosabb dátuma.
Régi újságokat lapozgatott. A politikai események vagy a bűntények, nem érdekelték. A tudományos híreket kereste. A különböző katasztrófákat, mint földrengés, áradás vagy vulkán kitörés. Olvasta az egymást követő események magyarázatait, hogy megnyugtassa lelkiismeretét, mert meggyőződése volt, hogy semmi nem magyarázta meg hirtelen eltünésüket.
Körülbelül három hónappal a végzetes nap elött talált egy hírt, ami figyelmét felkeltette. Rövid kis hír az Ufókról. Két ilyen gép repült el Róma fölött.
Messzire nyúlt az Ufók létezése. Időnként megjelentek és újság cikkek, könyvek, fényképek próbálták magyarázni létezésüket. Tudósok és sarlatánok keresték a választ és mint mindég, két táborra oszlott a közvélemény. Azok, akik elfogadták, s azok akik nem fogadták el létezésüket.
Felelőtlen és sokszor hóbortos egyének miatt könnyű volt megcáfolni a legtöbb fényképet mint hamisítást. Sokan, hogy hírnevet szerezzenek, minden félét összebeszéltek, marslakókkal találkoztak és valótlanná tették a valódi megfigyeléseket. Három hónapon keresztül az Ufók mindenütt megjelentek. Európa, Ázsia, a két Amerika és Ausztrália légterében, éjjel és nappal átrepültek a városok, lakott és lakatlan vidékek fölött, párosan vagy több magukkal.
A pesszimista tudósok akik évtizedeken keresztül tagadták létezésüket és kollektív hallucinációról, vagy gombvillámról, felhőkről vagy más természetes tüneményről mint napnyugtáról beszéltek, kénytelenek voltak beismerni tévedésüket. E gépek valósága kétségtelenné vált.
Ebben az időben a katonai radarok megtalálták nyomaikat a képernyőkön, tehát semmit nem tudtak letagadni. A vadászgépek megpróbáltak legalább egyet leszedni, tanulmányozás céljából, de mindhiába. Sebességük olyan nagy volt, hogy eltűntek a képernyőről abban a pillanatban amikor kilőtték rakétájukat.
Az utolsó héten állandóan jelen voltak. Több száz gép járőrözött megállás nélkül a kontinensek fölött. Az újságok és a televízió rengeteg amatőr és profi képet és filmet közölt és többé senki nem kételkedett hitelességükben.
Carnavon órákon keresztül nézte a felvételeket és a különböző formájú gépek táncát a városok fölött.
Soha nem válaszoltak az elküldött rádióüzenetekre! Visszaemlékezett arra, hogy a közvéleményt túlterhelték velük. Hosszú hetek után az újság elveszítette újdonságát, semmi ütőképessége nem volt és ő mint a többiek csömörlött volt, megszokták létezésüket.
Az utolsó angol nyelvű híradás, — nem olvasott és értett héberül, — alig két órával az események elött, több ezer Ufóról adott hírt. Nagyon magasan, több mint 30.000 méteren, mozdulatlanul vártak. A műholdak megszámlálták és jelezték helyüket. Minden száz kilométeren volt egy Ufo. Ezután nem volt semmi más.
Carnavon úgy érezte, hogy elájul, mert megérteni, hogy idegenek semmisítették meg az emberiséget, borzalmas volt. Háború és rombolás nélkül. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Semmi olyasmi, amit az emberiség elképzelt. Soha egyetlen filozófia vagy teória nem gondolt arra, hogy csak egyetlen egy, az első és utolsó találkozás lesz az emberiség és a csillagokból érkezők között.
— Érted ezt Judith?
Elmesélte az asszonynak, amit talált és milyen következtetésre jutott.
„Olyan különbség van köztük és köztünk! Áthatolhatatlan kulturális és technikai távolság, hogy lehetetlen minden személyes kapcsolat velük.
— Nem értelek!
Kertjükben egy napernyő alatt ültek a gyerek miatt. A nap a nyugati láthatáron hanyatlott és fia Judith karjai közt aludt.
— Ide figyelj. Képzeld el, hogy képesek vagyunk a Neanderthali emberrel találkozni. Alig beszél, medvékkel harcol a barlangokért, kőszerszámokat és fegyvert használ és állatbőrbe öltözik. Hogyan akarsz kapcsolatot teremteni ezekkel a lényekkel? Egy szobába költöztetni, ismeretlen ételeket adni Limoges-i porcelánban, televíziót mutatni, zenét hallgatni, repülőn utazni, egy puskával lőni, ismeretlen nyelven szólni hozzá, egy elképzelhetetlenül finom anyagú ruhába öltöztetni, illatos, melegvizes fürdőkádba ültetni, felgyújtani a villanyt, hogy rövid legyek, kapcsolatba hozni egy hihetetlen és ismeretlen civilizációval? Gondolod, hogy képesek lesznek megtanulni a nyelvet és úgy gondolkozni mint mi, használva gépeinket, technológiánkat, egy évezredes fejlődés eredményeit? Ez képtelenség, Judith! Esetleg egy tudos majmot csinálhatnánk, de még ez sem biztos!
Carnavon sokáig ülve maradt és alvó fiát nézve. A nap lassan csúszott a dombok mögé miközben hallgatott.
— Ideje bemenni, és Judith felállt. Vacsorát kell készíteni.
23
Három napja szakadt. Európában voltak, a csatorna másik oldalán, egy idegen országban. Külföldnek semmi jelentősége nem volt helyzetükben. Senki nem élt sem Franciaországban, sem Angliában. De itt különbözött a környezet. A házak, a falvak és a városok, az épületek, az idegen nyelvű feliratok a házakon tették kézzelfoghatóvá, hogy külföldön voltak.
Könnyen találtak egy gépkocsit. Mindenütt volt, csak megindításuk volt nehéz. Az akkumulátorok kiürültek a hosszú tél után. Különböző garázsokban és hipermarchéban keresgéltek amig találtak egyet jó állapotban. Egy gépkocsi zajt csinált és az édeni csendben messzire hallatszott, s mikor egy városon vagy falun mentek át, dudálva jelezték ottlétük az esetleges túlélőknek. Sokkal kellemesebbnek és könnyebbnek találták az utazást a levegőben.
Késő délután mindég megálltak és házat választottak éjszakára. A megszokás ellenére, mindég furcsa érzést keltett bennük, hogy megsértik az elhagyott házak intimitását. Mivel mindenütt találtak konzerveket, a meleg ételt kis gáztűzhelyük biztosította.
Egy délután Lily sírva maradt a kocsiban.
— Ebből elegem van…elegem van…ismételte csukladozva.
— Mi történt Lily? Shannon visszajött és odébb tolva Pepitát a kislány mellé ült.
— Haza akarok menni! Elegem van ezekből a házakból! Itt számunkra semmi nincs, a másik oldalon otthon voltunk!
— Londonba akarsz visszamenni?
— Igen.
Közben Jack is visszajött és hallgatta őket.
— Miért?
__ Mondtam már! Semmi nincs itt. Házat és ágyat váltunk minden nap és nincs egyetlen olvasható könyv sem!
— Ha Londonban maradunk minden reményünk elveszítjük, hogy találjunk valakit. Érted ezt, Lily?
A kislány nem válaszolt és Pepita térdén nyugvó fejét simogatta. A kiskutya ugy tett mintha értené a beszélgetést.
— Megértem persze, de miért nem megyünk haza minden este?
— Londonba visszamenni?
— Igen. Rögtön ott lehetünk! Holnap reggel visszajövünk folytatni utunkat, de este hazamegyünk.
—Nem buta gondolat, szólt közbe Jack. Valljuk be, hogy erre nem gondoltunk mert az azonnali helyváltozást még nem szoktuk meg. Még nem gondolkozunk így, Shannon.
— Gondolja? Shannon meglepődött.
—Igen! Gondolom, hogy kellemesebb lesz visszatérni a megszokott környezetbe.
E naptól kezdve minden este hazamentek. Lily annál könnyebben folytatta tanulmányait, hogy mindent megértett egyszeri olvasás után. A csukott teraszon Pepitával olvasott amig Shannon és Jack a francia utakon voltak.
Stockwell egyre nehezebbnek találta az életet Shannon mellett. Valóban nagyon szép volt. Rövidre vágott sötét haja ovális arcot keretezett. Néhány hete ajakrúzzsal élénkítette érzéki ajkai színét, ami ellentétben volt sápadt arcával és sötét tekintetével. Az volt a férfi benyomása, hogy szemvágása ferde volt.
— Nincs véletlenül egy ázsiai őse? Kérdése meglepte a fiatal nőt. Éppen Párizs külvárosaiban voltak és sokszor kerülni kellett a gépkocsi roncsokkal torlaszolt utcákat.
— Nincs, volt a válasz és útitársához fordult. Miért?
— Mert úgy tűnik, hogy ferdék a szemei! Hirtelen villamosság volt a levegőben kettőjük között. Nem tudott mit válaszolni és fejét elforditva érezte, hogy nyakát és arcát pír önti el.
Londoni házukban Stockwell a földszinten aludt és a lányok az emeleten. Éjszakánként Shannon szobája körül kalandoztak gondolatai. Ő volt az egyedüli nő a világon, ő pedig az egyedüli férfi. Normális körülmények között is mágnesként húzta volna magához. Az események pillanatában volt egy barátnője, de minden érzelem nélkül. Nem volt szerelmes. Csak egy futó kapcsolat. Shannon mellet egy eddig ismeretlen érzése volt. Szerelmes volt. És mert szerelmes volt attól félt, hogy egy illúzió áldozata lesz. És ha Shannon semmit nem érez iránta?
— A szemem nézi, Jack?
Halkan beszélt. A motor zaja, a nyitott ablakokon beáramló levegő süvöltése, nem volt biztos, hogy jól hallotta. Az autópálya közepén magállt és leállította a motort kezeit a kormányon tartva. Shannont nézte és tekintetük találkozott.
— Igen, dadogta. A szemeit nézem mert szeretem.
Kimondta és megilyedt a szavaitól.
— Én is Jack.
A végtelen autópálya csendje halotti lepelként borította őket és mozdulatlan, szótlan dermedésben maradtak.
— Úgy féltem, motyogta Stockwell. Nem szerelmi vallomásra való helyet választottam.
— Mégis merészelte, válaszolt Shannon megkönnyebbülten!
„Régóta szeretem. Mióta a haját levágtam. Nem vette észre, hogy azóta másként öltözködőm, hogy figyelmét magamra hívjam?
Egymás felé fordulva mozdulatlan maradtak.
— Annyira szeretném megcsókolni.
— Én is, vallotta be és nem mozdultak mintha a mágikus pillanatot őriznék.