Vika papírok susogására és a padló nyikorgására ébredt. Kimerült volt, zsibbadtak a karjai, a dereka sajgott és szörnyen fájt a hasa. Mintha izomláza lett volna, de sokkal erősebb. Pislogással elűzte a szeméről a homályt; a padlásszobában feküdt.
– Végre felébredtél! – Aliya ledobta a fekete bőrtáskát a másik ágyra; papírok csúsztak ki belőle. Leguggolt a lány mellé, és megfogta a kezét; az arcán egyszerre volt öröm és aggodalom.
Vika erőtlenül elmosolyodott. Megpróbált felülni, de a hasában pulzáló tompa fájdalom nem engedte.
– Inkább feküdj még. Most tényleg pihenned kell.
Vika azonban megpróbálta feltolni magát a kezével. Aliya segített neki, és megtámogatta. A lány pillanatokig csak ült és várta, hogy elmúljon a szédülése. Az ajkát nyalogatta; a száj teljesen ki volt száradva.
A tünde lány adott neki vizet, leült mellé, és segített neki meginni, miután Vika a zsibbadt, ügyetlen kezeivel majdnem leöntötte magát. Utána egy percig csak a fekete bőrtáskát nézte a másik, üres ágyon.
Aliyához fordult, és varázslásra emelte a kezét.
– Csak óvatosan – mondta a tünde lány.
A harmadik próbálkozásra sikerül létrehoznia a telepatikus kapcsolatot. A mágia megfoganásának utóérzete olyan volt, mintha apró tűkkel szurkálták volna végig a karját az ujjaitól a könyökéig.
– Hogy érzed magad? – kérdezte Aliya.
– Szörnyen – válaszolta a lány az alkarját dörzsölve; elmosolyodott. – Mindenem sajog.
Aliya hirtelen megölelte olyan erősen és hosszan, ami szokatlan volt tőle.
– Úgy örülök, hogy rendben vagy. – A tünde lány eleresztette Vikát, és a szemébe nézett. – Azt gondoltam, hogy talán…
Vika csak mosolygott amennyire megnyugtatóan csak tudott. Minden máshoz túl kimerült volt. Aztán ismét oldalra pillantott a fekete táskára.
– Irina elment – válaszolta Aliya a kimondatlan kérdésre. – Fogta az egyik lovat, és elment. Sven temetését sem várta meg. Nagyon dühös volt. És azt hiszem szégyellte is magát. Megértem mindkettő okát. Nem is próbáltam megállítani.
A tünde lány elhallgatott. Vika nekidőlt, és a fejét a vállára fektette; szörnyen nehéznek érezte a testét.
– Sokszor volt rám mérges, de ez az első alkalom, hogy tényleg volt rá oka. – Aliya bűnbánóan lehajtotta a fejét; az ujjaival babrált.
– Rám kéne haragudnia – mondta Vika. Boldog volt, hogy Irina jól volt, de bűntudatot érzett a történtek miatt.
– Szerintem most mindenkire haragszik, de rád biztosan nem. Megmentetted az életét.
– Mi van ha nem akarta, hogy megmentsem?
– Ne butáskodj! – Aliya megfogta a lány kezét, és finoman megszorította. – A helyes dolgot tetted. Ezt ő is tudja. Nem tudom, hogyan csináltad, de örülök, hogy egyikőtöknek sem esett baja.
Vika érezte, ahogyan a tünde lány belefúrja az arcát a hajába; egy puszit ad a fejére. A lány elmosolyodott ezen. Szerette volna viszonozni, de nem volt ereje hozzá.
– Csoda, hogy a falusiaknak nem lett komolyabb baja – szólalt meg Aliya. – Petrusnak ripityára törte a bal karját, de ahelyett, hogy nyugton maradna, azt terjeszti, hogy meg akartuk ölni, és azzal henceg, hogy megakadályozta a gonosz tervünket és legyőzte a szörnyet.
A tünde lány felmordult; az arcára kiült a méreg.
– Szóval vége – mondta Vika csüggedten, és elöntötte a bűntudat.
– Igen – sóhajtotta Aliya. – Azt mondtam Ofricnak, hogy a saját szokásaik szerint kell eltemetniük a lányt, mintha közéjük való lenne, különben fel fog támadni, hogy tovább kísértse őket. Legalább halála után fogadják be. Ennyit megérdemel.
– Bárcsak többet tehettünk volt – szólt Vika; alig bírta nyitva tartani a szemeit. – Vagy bárcsak ne tettünk volna semmit.
A tünde lány nem felelt, csak némán felállt, és elfektette Vikát az ágyon.
– Aliya…
– Tessék?
– Meg kellett volna tudnunk menteni Svent. – Vika nyelt egy nehezet. – Hárman voltunk, és nem tudtunk semmit sem tenni. Ha igazi mágusnők lennénk, ez nem történt volna meg, igaz? Ez az egész nem történt volna meg. Ha képtelenek vagyunk segíteni, mire vagyunk egyáltalán jók?
Vikát hirtelen öntötte el a keserűség; egy könnycsepp csorgott le az arcán a párnára. Aliya hallgatott; a szemében csak a sajnálatot és a beletörődést látta.
– Te csak pihenj – szólt végül. – Hozok valamit enni, és összekészülök, hogy ha jobban vagy, el tudjunk indulni.
– Gondolod, hogy utolérjük Irinát? – kérdezte Vika bágyadtan.
– Talán – válaszolta Aliya, és az ajtó felé indult. – Ledinában, ha oda megy ő is.
– Hibáztatod, amiatt, ami történt?
Aliya megállt az ajtóban; nagyot sóhajtott.
– Akit hibáztatok, az a fanatikus pap. De nem gondoltam volna, hogy Irina így elveszíti a fejét. Nem hibáztatom, de nem segített.
– Te nem tetted volna ugyanezt a helyében?
A tünde lány nem válaszolt azonnal; visszafordult, és pár pillanatig elgondolkodva nézte az ablakon beszűrődő fénycsíkokat a poros padlón.
– Nem – felelte végül, és világos szemeit Vikára emelte. – Sokkal rosszabbat tettem volna.
