48
Mióta a gondolatátvitel a pillanatnyi kapcsolatot létrehozta, sokkal nehezebb volt valamit titokban tartani mert semmi titok nem volt Judith és köztem!
A beton hídlábon ülve néztem a Lualaba forrongó vizét, a hihetetlen ugrásukat a sziklák formálta természetes lépcsőkön.
Nemes volt mai világunk első áldozata. Abban az időben sokkal zavartabb voltam mint Diégo Walraf elképzelte. Soha nem gondoltam hogy egyszer megölünk valakit. Ebben az időben tettem fel először a kérdést, amit azóta többször is, hogy valóban normálisok vagyunk? Az események előtti emberiséget normálisnak lehet tartani? Vagy abnormálisak voltunk kezdettöl fogva több százezer éven keresztül?
Egész történelmünk a vér pecsétjét hordta és a vérre volt építve. A gyilkosság, és minden kifogást felhasználó öldöklés napirenden volt. Egész létezésünk a halálra építettük. Tévedtem mikor azt képzeltem, hogy ilyen kicsi közösségben mint a miénk, elkerülhetjük a gyilkosságot. Még ha egyetlen egyszer is és valóban kényszerítve rá.
Csak most láttam valóban a jövő nehézségeit. A mi jövőnkét. A teknikai problémák, életünk organizálása már önmagában majd legyőzhetetlen volt, s most kezdtem látni az emberi problémákat is. És féltem a holnaptól. Judith látta bennem a változást, de nem ismerte okát.
Kérdéseim voltak. Miért tűnt el majdnem teljesen az emberiség, és hogyan történt a kiválasztás? Miért kaptunk megmagyarázhatatlan képességeket, ha nem volt lényeges változás gondolkodás módunkban és jellemünkben? Ha az azonnali helyváltozás minden gép segítsége nélkül, ha a gondolatátvitel telefon nélkül, ha a megmagyarázhatatlan gyógyulások orvosság és orvosi közbelépés nélkül semmit nem változtatott alapvető magatartásunkon, ha a filozófiai és vallási reagálás nem változott, akkor mire volt jó a változás?
Ezekkel a szerzeményekkel volt egy ember töb mint háromezer között, Nemes, aki isteni büntetésről beszélt és gondolt, mint Isten akaratáról. Ez az ember a megmagyarázhatatlan erők birtokában visszaesett a jezsuita inkvizíciós atyák, vagy a közelmúltbeli talibánok színvonalára. A kérdés az volt, hogy nem tudtam, hogy mi volt normális vagy abnormális? Nemes vagy én? Nemes vagy Walraf. Ki?
Ha jól emlékszem, a régi filmekben az emberiség mindég harcolt a világűrből érkező szörnyek ellen. Egyszerű történetek voltak ezek. Egy ellenség akart bennünket kiirtani vagy leigázni. Minden erőfeszítésünk egy célra összpontosult: közös erőfeszítéssel megmenteni önmagunkat és kiirtani a betolakodókat. Tiszta helyzet volt. Nem mint a mi helyzetünk. Velünk szemben nem voltak hódító idegenek, sem invázió, sem ellenség. Csak alig néhány ember. Egy vegyes tömeg. De az ellenség itt volt mégis, bennünk szunnyadva, magatartásunkban, gondolatainkban, jellemünkben, örökölt gondolkodás módunkban, ami nem változott meg a hihetetlen szellemi és fizikai változások ellenére sem. Csak az kell, hogy egyikünk arra gondoljon, hogy egy ország felsőbbrendűségét kell helyre állitani és egyik napról a másikra háromezer ember öldököli egymást. Vagy valaki ellenálhatatlanul kívánja egy régi vallás felélesztését, vagy egyenesen egy új vallás alapítását ostoba rítusokkal és ízetlen legendákkal az emberek szellemét leigázva, hogy a véges földi hatalmat az időtlen és nem létező istenek hatalmával váltsa fel.
Kételyeim voltak ebben az időben és valami megérzés. Ereztem, hogy más események, új problémák és újabb halottak követik majd Nemes eltunését. Ez csak egy hosszú történet kezdete volt amit nem ismertem.
49
Nyilvánvaló, hogy a kis közösségek létezése és fennmaradása kétséges volt. Carnavon és Judith zöldséges kertje csak épp annyit adott amire kettőjüknek szüksége volt. A gyümölcsöt egy régi Kibbutz ápolatlan gyümölcsfáin keresték, a húsért pedig Carnavon vadásszá változott. Elvadult disznokat és teheneket lőtt.
Stockwell, Shannon és Lily melegházukat művelték, olajfáik voltak és kenyerüket rossz lisztből sütötték.
— Még néhány év és nem lehet használni a konzerveket. Nem lesz több liszt sem, mert nincs búzatermés. Mielőtt késő lesz valami megoldást kell találni!
Jack gondterhes volt. Kisfia John, édesdeden aludt bölcsőjében. Követni tudta a kisbaba gondolatait, mint a földön elnyúló és fejét Shannon lábán nyugtató Pépita kidolgozottabb álmait.
— Sajnálom Jack, de nem akarom a földet művelni, még félidőben sem!
17 éves korában Lily szép fiatal nővé vált, akit Geordie nem titkolt bámulattal csodált. Néhány év alatt mindent megtanult, amit tudni lehetett az atom fizikáról és kémiai ismeretei is voltak.
— Ne izgulj Lily, nem rád gondoltam. Jack megpróbálta megnyugtatni a fiatal lányt. Úgy látom nem értesz meg. Nem egy személy teljes vagy félnapi munkája a megoldás. Összpontosítani kell az erőfeszítést. A szavakat keresve tétovázott. A szétszórt közösségeket összehozni és az élelem termelését megszervezni. Shannon és Geordie, újra kell tanulmányozni a statisztikát. Több mint háromezer ember között valószínűleg sok földműves is van. Meg kell őket találni.
— Miért, kérdezte Shannon.
— Művelni a földet, drágám! Mi másra kellene? Elegendő búza kell Mindnyájunknak és állatállományra van szükségünk. Tehén, disznó és szárnyasra gondolok.
— Megkeressük őket, bólintott Geordie. De hol képzeli a földművelési központot?
— Fogalmam sincs. Beszélni kell Carnavonékkal és másokkal, hogy az ideális helyet megtaláljuk.
Többször összejöttek Spanyolban vagy Izráelben, vagy telepatikus úton elcserélték gondolataikat. Időközben Shannon és Geordie dolgoztak a statisztikán. A számitógépek válogattak és az eredmény elöttük volt. Majdnem a lakosság fele ázsiai földműves.
Könnyebb volt ismerni a lakosság szétszoródását. Akik Kínában, Indiában vagy Japánban nehéz éghajlat alatt éltek, Ausztráliába költöztek, ahol népesebb közösség élt. Szibéria, Izland, Grönland és Alaszka lakosai, ahol meglepően többen éltek, mint Európában, elköltöztek a régi Egyesült Államok területére. A néhány európai egy része Malaga környékén és Izráelben egy néptelen Kibbutzban, Carnavonék szomszédságában állapodott meg.
Diégo Walraf Kaliforniában ismerte meg Kuriharát, egy második nemzedékű amerikai japánt. Az emberiség eltünése pillanatában a Silicon Valleyban dolgozott a robotikán.
Egyedül élt a legmodernebb technológia közepén. A nap és a szélenergia adta a szükséges villanyt a ház és a laboratóriumaiban működő önálló gépeknek, és ő magyarázta Diégonak, hogy a földművelők nagyobb része nem ismerte a modern földművelést.
— Ha a termelésükre számít, akkor kellemetlen meglepetésben lesz része. Ezek nem ismerik az ipari termelést…
— Szó sincs ipari termelésről, szakította félbe Diégo.
— Nagy mennyiséget akartam mondani. Kis nadrágszíj földeken dolgoztak azelőtt ami elegendő volt a család létfenntartásához. Nekünk több száz vagy ezer hold művelésére van szükségünk, hogy búzát és más élelmet termeljünk, hogy elegendő legyen néhány ezer éhes szájnak.
— Alapjában véve igaza van, ismerte be Diégo. Mit tanácsol, és elégedetlen volt önmagával mert nem gondolt a földművelés praktikus oldalára.
„Ha nem tévedek, mindnyájan könnyen és gyorsan mindent megtanulunk. Mindenekelőtt a modern földművelés lényegét kell ismerniük.
— Ehhez össze kell hívni őket.
— Mindenképp új helyen kell élniük Ausztráliában és itt az Államokban. De előbb ide kell jönniük ahol elég hely és számitógép áll a rendelkezésükre, hogy magukba szedjék a jövendőbeli munkájukhoz szükséges ismereteket. Mi meg közben a mezőgazdasági gépeket készítjük az eljövendő munkákhoz.
50
Sokkal nehezebb volt, mint elképzelték a mezőgazdaság megszervezése. Teknikai téren minden könnyűnek tűnt. Silicon Valleyban több ezer számitógép állt Kurihara rendelkezésére nem beszélve minden anyagról, amit a régi elektronikus világ központban találtak. Geordie, Shannon és Lily elég könnyen összeállítottak egy névsort és címüket. A nehézségek csak ezután jöttek.
Észrevették, hogy nehéz volt felvenni a kapcsolatot. Éjszaka kellett dolgozni az idő eltolódás miatt. Mindenkinek volt egy kapcsolat felvevő listája. Ezekkel az emberekkel csak telepatikus úton tudtak beszélni az áthághatatlan nyelvkülönbségek miatt. Kiválasztottak egyet a listából és erősen gondoltak rá a nevét ismételve. Fárasztó volt és éjszakánként nem volt több mint tíz új kapcsolat. Sokszor meggyőzni kellett ezeket az embereket mert nem látták egy központosított modern földművelés szükségét. Sok időt vesztegettek hosszú, meggyőző magyarázatokkal. Hihetetlen képességeik ellenére ezek az emberek primitívek maradtak és régi, évezredes szokásaikhoz ragaszkodtak.
Az utazás sem volt olyan egyszerű, mint elképzelték. Senki nem tudott célba venni egy helyet, amit előzőleg nem ismert. A távolság ellenére egy pillanat alatt egy ismeretlen földrészen, de mikor helyben voltak, hosszasan keresni kellett, a föld fölött repülni, hogy megtaláljanak egy várost, a kezdetben kiválasztott helyet.
Hónapokba telt összehozni néhány száz embert Silicon Valleyban.
Kuriharát, Thaw egy kanadai Mill Baybol, Corin Horvath New-Yorkból, és Gilian Arroyo egy texasi poros városkából, mindnyájan informatikusok, segítették a programok elkészítésében.
— Gondolják, hogy ezek az egyszerű emberek képesek mindent úgy tanulni, mint mi? Jack Stockwell, akit az eljövendő földművelés apjának tekintettek, kételkedett.
— Teljesen biztos vagyok benne, válaszolt Kurihara. Ha képesek megérteni a telepatikus üzeneteket, az azonnali helyváltoztatásra és repülni, akkor épp olyan könnyen mindent megtanulnak, mint mi. Miért gondolja, hogy problémáink lesznek?
— Mert arra gondolok, hogy egészen elölről kell kezdeni mindent. Megtanitani a ábécénket, hogy olvasni tudják a könyveket és a szöveget a képernyőkön.
— Ebben igaza van. Képesek vagyunk telepatikusan kapcsolatot tartani, de nem a számitógépek. Hogy megértsék a gépek működését, hogy később megtanulják, ismerni kell a nyelvünket és az írásunkat. Nem lesz könnyű munka.
— Kezdetben telepatikus úton kell megtanitani az alapokat, írni, olvasni és beszélni.
Egy alkalommal Shannon velük volt és jóváhagyta Thaw ideáját.
— Gondolom, hogy van egy kongresszusi terem ahol a betűket vetíteni lehet?
Kurihara megnyugtatta, hogy a terem és a teknikai felszerelés a rendelkezésükre áll.
51
Az egyik váratlan és előre nem látott akadály az volt, hogy sok földműves jelölt nem akarta elhagyni a vidéket, ahol élt. Első látásra érthetetlennek tűnt Kurihara és társai számára, hogy több száz ember nem akarta elszigeteltségét elcserélni és ismét egy társadalomban élni.
— Nincs rá magyarázat. Kurihara kétségbeesett.
— Nem magyarázatra van szükség, hanem megoldásra idegeskedett Thaw.
Végül is Gilian Arroyo talált egy mindenki számára elfogadható megoldást.
— Semmi értelme, hogy együtt éljenek Ausztráliában vagy az Államokban! Mivel képesek az azonnali helyváltozásra, hagyni kell őket hazamenni, ha ezt kívánják!
— Tehát azt ajánlja hogy a munkahelyüktől távol lakjanak? Úgy, mint azelőtt, bólogatott Corin Horvath és az ötletet jónak találta.
— Pontosan. Az első alkalommal lassú és fárasztó az út a két ismeretlen cél között az igaz, de utána, egy pillanat az utazás. Ha akarják hazamehetnek egy kávét inni!
— Az ötlet nagyszerű, ismerte el Kurihara.
A várakozással ellentétben az angol nyelv, az ábc és írás tanulása sokkal könnyebben ment, mint elképzelték. Hogy valami megmagyarázhatatlan változás történt minden túlélőnél, a bizonyitéka volt, hogy könnyen megtanultak egy teljesen ismeretlen és idegen nyelvet. Öröklött kulturális alapjuk teljesen különböző volt arról nem beszélve, hogy nyugati szemszögből nézve, ezek a földművesek nagy teknikai hátrányban voltak. Ez a hendikep eltűnt hála képességeiknek. Egyetlen egyszer nézték a képernyőt és megtanulták az ábécét, majd magukba itták a szavakat, a frázisokat és a nyelvtant. Két hónappal később a közel hatszáz földműves folyékonyan beszélt angolul.
52
Geordie egyedül élt Granadában és Shannonnal dolgozott és Lily sokszor velük volt. Atomfizikai tanulmányait befejezve volt ideje az informatikával foglalkozni és barátnőjének segíteni.
Shannon hamar észrevette, hogy az orosz eredetű fiatalembert jobban érdekelte Lily mint a munkájuk. Erről beszélt is Jacknak, aki csak egy kérdéssel válaszolt.
—És Lily, ő mit gondol Geordierol?
— Azt hiszem, hogy semmit. Úgy nézem, hogy még fiatal, nagyon fiatal.
Pedig a fiatal lány már észrevette Geordie érdeklődését. Fiatal lányból, fiatal nővé változott, de semmi tapasztalattal nem rendelkezett. Egyszer pontos kérdéseket tett fel a tiz évvel idősebb Shannonnak.
— Azelőtt volt valami amit divatnak neveztek. Az újságokban és folyóiratokban szépen fésült és elegánsan öltözött fiatal nőket mutattak és beszéltek róluk. A televízió és a publicité mutatta hogyan kell festeni a hajat, hosszabbítani a szempillákat, a testápolást, hogy a nők szépek és kívánatosak legyenek. Akkor még persze nagyon fiatal voltam s igy soha nem néztem ezeket az adásokat. Csalódás volt Lily hangjában. Pedig szeretnék ajakrúzst és más szép dolgot találni!
—Keresni kell az üzletekben, Lily! Tudod jól, hogy az egész világ a miénk!
— Tudom, hát. Úgy tett mintha figyelemmel nézné képernyőjét. De az árucikkek is öregszenek mint én! Mint mindnyájan! Por borítja a házakat mint az üzleteket.
— Erről nem tehetünk. De tudod jól, hogy megtanitlak majd, hogyan fesd ki magad, s ha akarod, keresünk szép ruhákat is. Shannon kutatva nézte a szemét lesütő lányt, mintha rejteni próbálná a lebarnult arcbőrén átütő pírt.
Egy délután combjait alig boritó rövid sexy szoknyában s egy mélyen kivágott blúzban jelent meg Geordie irodájában. A fiatal ember tátott szájjal bámulta a jelenséget. Meglepő volt az átváltozás. Egyik napról a másikra a majdnem androgéne fiatal lányból, nővé változott. Természetesen érzéki ajkai érett gyümölcsé váltak hála egy Shannon választotta jó ajakrúzsnak, amit egy párisi üzletben találtak Avenue Montaignen.
— Mit bámul?
— Olyan, mint egy manequin, válaszolt Geordie és nagyot nyelt.
— Mint a lányok a régi folyóiratokban?
— Igen, épp olyan.
Az íróasztalhoz ült szűk és rövid szoknyáját húzogatva.
— Ismerte ezt a korszakot, Geordie? Biztosan jobban ismerte, mint én mert kislány voltam Anglia egyik eldugott sarkában. Meséljen nekem erről a világról, Geordie! Előrehajolt magas sarkú cipője egyik szíját igazitani és nem vette észre, hogy egy pillanatra a blúz kinyilt és megvillantak mellei tökéletes félgömbjei.
— Ma nincs kedve dolgozni, Lily? Miért akarja ismerni a múltat? Attól amit látott, zavarban volt a férfi és tekintetét szemérmesen elfordította.
— Mert sok régi újság és folyóiratban böngésztem és nagyon sok film kazettát és lemezt találtam. Nyilvánvaló, hogy más, de valóban lenyűgöző világ volt!
— Más, ebben igaza van. Geordie képernyőjét kikapcsolta és felállt.
— Jöjjön velem, vezetni fogom. Kezét nyújtva várta kezét és máris a földközi tengerparton voltak.
— Ismerem a partot, majd minden nap jövök, kiáltott fel Lily. Fejét felemelve nézte a jóval magasabb fiatalembert.
— Ez igaz, minden nap látja, de néptelen! Képzelje el az ezernyi nyaralót a tengerparton! Mindenütt színes napernyők árnyékában pihennek az emberek. A hullámokat jetskik hasítják arabeszkeket rajzolva, távolabb pedig vitorlások úsznak a nagy kékségben. Körülöttünk mindenütt az élet! Ezt nem lehet elképzelni, Lily!
— És este a fiatalok, mint én például, táncolni mentek ugye?
— Igen. Más volt az élet. A filmeket nézve látta ezt a különbséget, csak azt nem, hogy mi volt a képek mögött? Az újság cikkeket olvasva olyan problémákat vesz észre amit képtelen megérteni! Ismeri a szavak jelentőségét, mégis mintha egy fal elött állna. Szavakkal más emberekre támadó embereket lát, akiknek nincs más bűnük mint más politikai párthoz tartozni! A politikusok egymást gyötrik és nem érti, hogy miért? Nemzetközi tárgyalásokról hal különböző nemzetek között és nem érti a felhozott fogalmakat. A teljesen érthetetlen feszültségek a nemzetek között félelemmel töltik el. Minden, minden eltűnt Lily. A nemlétező problémák is eltűntek!
— Gondolom, hogy helyükben más van. A fiatal nő legugolt, hogy kiásson egy szivárványszínű félig eltemetett sima kavicsot a homokból.
— . Mivel a régi világ végleg eltűnt, egy újat próbálunk teremteni. Geordie a térdét nézte.
— A romokon?
— Igen. Nincs más lehetőség.
— És miért ez a változás?
— Fogalmam sincs. Senki nem tud semmit. Jöjjön velem, mutatni akarok valamit. Segítette, hogy lábra álljon majd az irodában találták magukat.
— Nézze ezeket a képeket! Az egyik képernyő elé ültette majd a programok között keresgélt.
— Mit akar mutatni? Leplezetlen érdeklődéssel figyelte Geordie manipulációit.
— Nézze, hogy milyen volt a Föld éjszaka. Az egész Föld. Könnyen érthető, hogy ez egy montázs. Nem lehet az egész Földet látni éjjel. Ez képtelenség. A felét mindég a nap süti.
Majdnem megszakítás nélküli fényfoltokat látott Európában és észak Amerikában. Az olyan nagyvárosok körül mint New-York, London vagy Páris, vagy vidékeken, mint a Ruhr Németországban, megszakítatlan fényfoltokat. Afrika majdnem teljes sötétben volt, mint Ázsia nagyrésze Japántól és a kínai partól eltekintve. Egy pont Ausztrália közepén, Alice Springs és szétszórt fények a partokon ahol a nagyvárosok voltak. Néhány nagy folt csillogott Dél-Amerikában felfedve a civilizáció létezését.
— Látja? Most elindulunk. Vegyen fel egy kabátot. Geordie nagy férfi kabátot tartott és Lily meglepve nézte.
— Miért? Túl nagy nekem arról nem beszélve, hogy meleg van. Süt a nap, nem?
— Itt igen, de nem Amerikában vagy Ausztráliában. És különösen nem négy vagy ötezer méter magasságban. Mindég hideg van ott. Beburkolta a könnyen öltözött fiatal nőt majd rajta volt a sor pulóverbe bújni.
— Hol vagyunk? A telihold egy fantom várost világított. Ezüst sugarai csillogtak a hatalmas pont alatti vízen.
— Sydneyben. Senki nem él itt. Jöjjön, felemelkedünk! Derékon karolta és lassan a magasba emelkedtek.
— Ne beszéljen, nagyon hideg van! A telepatikus kapcsolat azt az érzést keltette benne, hogy egyesült a fiatal nővel. Soha senkivel nem érezte ezt, amikor elcserélte gondolatait. És jobban magához szorította mikor megborzongott.
— Nézze, semmi nincs az éjszakán kívül.
Alattuk semmi nem volt látható. Az éj mindent betakart csak a holdfény alatt csillogó tengervíz hagyta selyteni a part vonalát. A földrész belseje felé haladtak ahol mindent az éj takart.
— Nézze, ott! Lily gondolatai szellemébe robbantak. Ő is látta vele egyidőben. Egy gyenge fény. Leszálltak vagy ezer méter közelségbe. Néhány kivilágított ház egy faluban és egy fa tűz körül a lángokat nézte néhány ember.
— Amint látja, semmi nincs. Néhány lakótelep kivételével a földrész sötétbe borult. Ne álljon ellent Lily, most máshová megyünk.
Észak Amerika felett voltak.
— Most hol vagyunk, ismételte kérdését a lány.
— Pontosan nem tudom. Valahol az Egyesült Államok felett, ez biztos. Nagyon magasan voltak, nem tudtak feljebb menni oxigén palack nélkül. Alattuk mindent az éj borított. A véletlenre bízva magukat folytatták útjukat.
— Emlékszik még, hogy éjjel mennyire világos volt a kontinens? A fénypazarlásra?
— Jól emlékszem, persze, válaszolt a lány.
Időnként kis települések gyenge fényeit látták és sok erdő tüzet.
Geordie érezte, hogy fázik a lány, igy útjukat félbeszakítva visszatértek a spanyol napsütésbe. Lily ajkai kékszinüek voltak Stockwellék háza elött.
— Honnan jönnek? faggatta Shannon a fiatalokat miközben Geordie lesegítette Lily kabátját. Újra mini szoknyában és nyári blúzban, megtalálta biztos fellépését a napsütésben.
—Földkörüli úton! Geordie megmutatta, hogy milyen volt a világ éjjel, most és azelőtt.
— A változásokról beszéltünk, magyarázta a férfi. Lily nem nagyon ismeri a régi világot, s én megpróbáltam megmagyarázni, hogy újra kell kezdeni a régi alapokon és ismeretekre építve.
— Csak most valósult meg előttem a különbség a múlt és a jelen között.
— És milyen következtetésre jutottál? Shannon nem rejtette meglepődését. A kérdés érdekelte és kis barátnője változása akit valóban jól ismert még meglepőbb volt. Soha nem képzelte, hogy az elveszett faluban talált kislány megpróbálja egyszer megtalálni a múltat, hogy jelenük érthetővé váljon.
— Soha nem lesz úgy, mint azelőtt! Az indulási alap különböző.
— Igaza van Lily! Geordie a fűben ült s hátát a napsütéstől felmelegedett házfalhoz támasztotta.
„Azért ne felejtse el, hogy nem az elhagyott városok és elveszett teknika, amit mindenütt megtalálni az elindulási alapunk!
— Mire gondol? Jack Stockwell a Geordie feje felett nyitott ablakon hajolt ki. Véletlenül hallotta beszélgetésüket.
— Maga is itt van Jack? Geordie kezével üdvözölte. Hirtelen csend támadt közöttük mert elhallgatott. Geordie gondolatban szólt hozzájuk.
— Látják, ez az alap! A telepatikus kapcsolat. Még ha nem is értünk egy nyelvet, képesek vagyunk minden erőfeszítés nélkül gondolatainkat kicserélni. Az azonnali helyváltozás. Lily és én körbe utaztuk a világot minden gépezet nélkül! Tanulási képességünk. Olyan lett az agyunk mint egy elektronikus számitógép. Mindent megjegyzünk, a helyére kerül és semmit nem felejtünk. A majdnem azonnali gyógyulása a sebeknek. Köztünk mondva Shannon, szükségünk van világunk egészségügyi statisztikájára!
„Képességeink az indulási alap!
— De a régi struktúrára építünk, kérdezte Lily.
— Természetesen! Élni kell, lakni, enni és energiát találni és használni.
— És mindent elhagyunk, amit feleslegesnek lehet nevezni. A fiatal lány választ várva nézett rájuk.
— Ez kétségtelen Lily, szólt közbe Stockwell. Nincs többé divat. Négyezer embernek nem lehet különleges ruhákat kreálni. Mindenek elött egy csökkentett gyártást kell biztositani nagy termelésre szánt gépekkel. Létszámunk, ez a mi alapvető problémánk. Legalábbis pillanatnyilag nincs, amit tájékoztatásnak neveznek. Használjuk az információs gépeket mert szükségünk van rá de a tájékoztatás, a hírek és események terjesztése megszűnt hír hiányból! Nincs többé újság, nincs többé krízis! Hála a gondolatátvitelnek, meghívhatom Carnavont, hogy beszélgessen velünk, tehát a tájékoztatás régi formája megszűnt, többé nem létezik.
— És a szombat este, a fiatalok szombat esti kiruccanása…
— Nincs több fiatal, Lily! Vagyis nagyon kevés. Később talán amikor több gyerek lesz és a generációk közötti különbség látható lesz. Pillanatnyilag egy korhatárban van az emberiség. Az újszülött gyerekektől eltekintve, te vagy az egyetlen fiatal nő.