53
Egy évre volt szükségük, hogy valóban megkezdjék a földművelést. Kansasban Plainville és Grainfield között a búza termő farmok feléledtek az ázsiai parasztokkal. A kijavított mezőgazdasági gépekkel kezdték el a tavaszi munkákat. Több ezer holdat vetettek be és a Silicon Valleyban szerzett ismereteiknek hála, többoldalú termesztés biztosította jövőjüket. Őszre mindenkinek friss élelme volt.
Nem használták többé az alkalmatlanná vált lisztet. Elegendő zöldség is volt mindenki számára. Szibériából érkező földművesek nagyobbították Stockwell melegágyait és ápolták a narancs és Olivia bogyó erdőket Andalúziában. Az Alaszka, Island és Grönlandban élő halászok kijavítottak két halászhajót és a Földközi tengerben halásztak és fagyasztották a kifogott halakat.
Carnavon szabadidejében változatlanul ápolta saját kis zöldséges kertjüket és a többi orvossal dolgozott egy német laboratóriumban. Néhány hónappal később egy teljesen uj épületben folytatták a kutató munkát.
Saját agyukat vizsgálva vették észre a legfontosabb változásokat. Szellemi tevékenységük ezerszer megsokszorozódott!
A középső barázda a két agyfélteke között megvastagodott és növekedett közöttük az összekötő hidak száma. Az összeköttetés az agy és agytörzs között, a látóidegek és a látószallagok kezdete vastagabb és nagyobb lett. Az egymástól független elsődleges területek amit rostos kéreg nem köt össze, most kapcsolatban voltak egymással.
A kéreg központok abnormális növekedése, a rostok erősödése a thalamus és a cortex között látható volt. Hasonló megmagyarázhatatlan szaporodás volt az első halánték lebeny agytekervényében, a 41 és 42 területen és 9 és 10 homlokterületen. Valószínűleg ezek az elváltozások voltak intellektuális képességeik magyarázata.
Az agy olyan részei amiknek semmi ismert működése nem volt, most fantasztikus és titokzatos tevékenységet fejtettek ki. Azt a következtetést szűrték le hogy szoros kapcsolat volt új képességeik és agyműködésük között.
— Képességeink fantasztikus agyműködésünk következménye.
Carnavon és Kurihara, Silicon Valley egyik épületében, a japán irodájában beszélgettek.
— Tehát megváltoztunk.
— Ezt már régóta tudtuk. Van egy magyarázat, mondjuk egy kezdeti magyarázat, de a kérdésre, hogy miért, semmi válasz.
— Gondolja, hogy érdemes ismerni? A japán ujjaival idegesen dobolt az asztalon.
— Igen is, nem is. Sokat gondolkoztam rajta különösen kezdetben mikor egyedül voltunk a feleségemmel. Tudom, hogy a kis Lily és mások is biztosan felteszik a kérdést. Mindég magyarázatra van szükség. Nem igy van?
— De igy. Én is gondoltam rá de nem felejtettem el, hogy sürgősebb problémáink is vannak. Találtunk egy magyarázatot, de talán soha nem tudjuk majd, hogy miért? Foglalkozzunk a jelennel.
Kuriharának igaza volt. Be kellett fejezni az agykutatást, amit Carnavon és a többi orvos elkezdett.
— Gondolja, hogy hasznosabb lesz a biológia?
— Talán. Nem tudom. A japán tétovázott. A biológia talán hasznos lesz a szaporodáshoz. Kétségtelen, hogy kevesen vagyunk. De a jelen pillanatban úgy gondolom, hogy a leghasznosabb a földművelés automatizálása, a munkaerő felszabadítása.
Ez volt Carnavon elképzelése is. Abbahagyták az agy kutatást mielőtt megértették volna, hogy miért tűntek el a betegségek?
54
— Nagyon kell vigyáznod! Shannon nem titkolta nyugtalanságát amikor Lily a British Museum könyvtárában akarta folytatni kutatásait. Geordie és Stockwell segítségével sikeresen üzemképes állapotba hozták a számitógépeket s igy egyedül minden segítség nélkül tudta folytatni munkáját.
— Miért félsz? Lily nem értette barátnője aggodalmát.
— Tudod jól, hogy évek óta senki nem használja ezeket az épületeket. Látod jól, hogy karbantartás nélkül minden tönkremegy. Nincs szükség egy balesetre. Ígérd meg, hogy vigyázol magadra.
Lily mindég bizalmatlan volt és mindenre vigyázott. Hosszan tanulmányozta az épületeket, a lépcsők fölött repült és vizsgálta a falakon látható repedéseket. Úgy nézte, hogy a múzeum jó állapotban volt. A bezárt termekben finom por takarta a bútorokat, a könyveket és a festményeket. Szerette ezt a környezetet. Bent még több csendet talált, mint kint a városban ahol a madarak uralkodtak a város fölött. Csiripelésük és a szél uralták a csendet. A zárt épületben a sírboltok nyugalmát találta. A könyvek között az volt az érzése, hogy az eltűnt élethez nyúlt. Kazettákat, lemezeket játszatott le, nézte a képeket, a filmeket, egy elmúlt korszak aktualitásait. Klasszikus és modern zenét hallgatott és megpróbálta az ismeretlen múltat átélni. — Miért veszítettünk el mindent, kérdezte Geordiet egy délután amikor kivételesen elkísérte. Az Orsay múzeum egyik impresszionista festménye elött álltak.
— Nem tudok mit mondani, válaszolt a fiatalember és mutató ujjával a festményhez nyúlt, hogy meggyozödjön, hogy a valóban finom porréteg fakította a színeket.
„Az biztos, hogy vége egy korszaknak és minden amit megvalósítottunk, a legnagyobb része eltűnik és eltűnt. Csak néhány ezren maradtunk, képtelenség rendbetartani a múzeumokat, a kép és könyvtárakat, a világ minden okmányát. Később talán, majd mikor többen leszünk és kevésbé életszükséglet elfoglaltságunk lesz, megmentünk majd néhány remekművet.
— De miért voltak ezek az események? Miért tűnt el mindenki, a szüleim és a többiek? Miért maradtunk életben, mi? Maga, én és a többiek? És hihetetlen képességeink? S talán nem is ismerjük önmagunkat.
Beszéd közben lassan repült a parkett fölött s időnként röviden megállt egy festmény elött. Nem akartak lábnyomot hagyni a mindent betakaró porban.
— Nem tudok mit mondani, Lily. Semmi képesítésem ahhoz, hogy magyarázatot és történelmi ítéletet adjak. Az biztos, hogy a nemzeteknek rengeteg problémája volt. Gazdasági, szociális és filozófiai nehézségek. Együtt néztük a híradókat, a televíziós adásokat és látta hogy mindég egy állandó krízis helyzetről beszéltek. Megoldhatatlan válságokról.
— Ebben igaza van. De mindég nyitott a kérdés: hogyan?
— Most nem értem mire gondol. Mellé siklott és együtt lementek a földszintre.
— Tudja jól, hogy semmi nem történik semmi nélkül. Semmi nem tűnik el egy varázspálcával. Több millió évvel ezelött eltűntek a dinoszauruszok, és ma sem tudjuk pontosan, hogyan és miért? Bizonyíték helyett csak teóriák vannak. Gondolja, hogy egy szép napon a mi eltűntünk is ilyen misztérium lesz?
— Nem tudom. Meglehet.
Geordie meggyőződése volt, hogy Lily nem csak szép, hanem egy csodálatos nő is egyszemélyben! Olyan gondolatai voltak, mint rajta kívül senki másnak.
55
Mióta felnőtt, sokszor visszajött szülei virágos házába. A futó növények és a vadrózsák a falakon és az anyja ápolta kert teljesen elvadult és a zöld levelek és a színes virágok vad szépsége tropikus kerté varázsolták.
A bezárt ház éppen olyan volt, mint amikor Shannon és ő elindultak. Érkezése után minden alkalommal állandóan arra várt, hogy szülei megjelennek a szobákban. Mindég azzal töltött néhány órát, hogy a házhoz vezető rövid kavicsos utat kiszabadítsa a gaztól. Teljesen értelmetlen munka volt, de rövid ottléte alatt azt akarta képzelni, hogy semmi nem változott.
Pepita mindég elkísérte. A kiskutya az évek ellenére mindég fiatalnak tűnt. Éjjel együtt aludtak. Megszokásból bezárta a házat és régi szobájába az emeletre költözött ahol csak régi gyerekágyát cserélte ki. Nyáron, ha az idő megengedte, a kertre nyíló ablakot nyitva hagyta mert a régi szúnyogháló amit még apja tett fel, megvédte az éjjeli látogatóktól.
Ez éjjel meleg volt. Pepita a takaróként használt és a lábával lerugott lepedőn aludt. A kutya morgása ébresztette fel. Felült és előrehajolt, hogy csitítsa kezével és megakadályozza hogy ugasson. Pepita hozzásimult.
Lépéseket hallottak a kertben. Valaki a kavicsokon járt. Lélegzetét visszatartva megállította gondolatait. Kutatni akart az ismeretlen fejében, hogy megismerje szándékait.
A kert és az ablak egy része fényárban úszott és visszfénye áttetszővé tette a éjszakát. Egy halk szóval parancsolt Pepitának: csend! A kiskutya remegett. Lily csupasz lábát a parkettre tette és hagyta, hogy Pepita az ölébe üljön.
Egyetlen gondolatra sem talált. Az ismeretlen a bezárt ajtó elött megállt. Nem vesztegette idejét arra, hogy gratuláljon önmagának a haszontalannak tűnő szokásért mert a fény tovább csúszott és teljesen beborította az ablakot. Nem látta forrását, de a szoba egyrésze világos lett.
Csak most vette észre a csendet. Éjszakánként számtalan ismert zaj adott életet a kertnek. Tücskök cirpeltek és békák vitatkoztak a falvat átszelő patak partján élő kollégákkal. Egy rejtett világ élete. Most meg a csend. A fény átcsúszott a kerten, a fákon és a házon. Lépések morzsolták a kavicsot, valaki utat tört a kerti bozótban és az ózon szaga semlegesítette a vadvirágok illatát. És körülötte nem volt egyetlen gondolat sem.
Félt. Hallotta Pepita zavart gondolatait: „veszély, menni.” Nem tétovázott tovább. Villámgyors indulás és otthon volt Andalúziában.
Órájára nézett. Alig múlt éjfél. Shannon és Jack a kivilágított szalonban voltak.
— Bejöhetek, kérdezte gondolatban Shannont. A kutyával a hóna alatt barátai mellet találta magát.
— Mi történt, kérdezte Shannon. Olyan zavart és sápadt vagy!
Miközben az eseményeket elmesélte, Jack sok jéggel egy whiskyt preparált.
— Igyál, parancsolta és Lily engedelmeskedett. Arcába ismét visszatért az élet.
— És fogalmad sincs, hogy ki volt az éjjeli látogató, kérdezte Jack egy másik pohárral a kezében.
— Nem! Mondam már, hogy semmi gondolat nem volt! Éreztem, hogy megpróbál a gondolataimba furakodni, de sikertelenül mert ellenálltam. Ennyi az egész. Azt sem tudom, hogy honnan jött az erős fény!
— Akarsz velünk jönni, kérdezte a férfi.
— Shannon és te?
— Persze, de Geordira és Diego Walrafra gondoltam. Itt lesznek mindjárt.
Egy órával később az éj borította falu felett voltak. Pepita Lily karjaiban, összesen öten voltak a kulcsra zárt ház elött. Szótlan, telepatikus kapcsolatban cserélték el benyomàsaikat. Körülöttük minden normálisnak tűnt. A megmagyarázhatatlan szorongató csendet az éjszaka megszokott zajai váltották fel.
— Senki nincs itt, gondolta Walraf.
Pepita is nyugodt volt. Szaglászva eltűnt az éjszakában mikor földön találta magát, és hallották, hogy a bozótban mászkál, és nem morog.
Lily a házat belülről nyitotta ki.
— Ha úgy akarják éjszakára elhelyezkedünk és holnap reggel megkeressük az éjjeli látogató nyomait, proponálta Walraf szótlanul. Shannon, Lily és Pepita a fiatal lány szobájában maradtak amig a férfiak csendben a szalonban nyúltak el.
56
Valószínűleg ez volt életük legboldogabb korszaka. A kezdet reménytelensége mikor tokéletes magányban éltek, eltűnt. Hosszú idővel a magány megszűnte után mikor egy kialakuló társadalomban kezdtek élni, még mindég a bizonytalanság félelme volt bennük, mert fizikai képességeik dacára rengeteg nehézséggel kellett megküzdeni. Semmi bizonyosság nem volt ahhoz, hogy az emberiség nem tűnik el néhány évtizeddel később.
Évekre volt szükségük ahhoz, hogy megértsék, hogy önmagukban hordtak egy még hihetetlenebb változást mint az azonnali helyvàltozàs, a telepátia és a betegségek eltűnése, vagy szellemi képességeik. Negyven évre volt szükségük, hogy bizonyosak legyenek, hogy nem öregedtek! Hogy miért és mennyi ideig, azt senki nem tudta.
Mikor Carnavon nyolcvan éves korában negyvenötnek tűnt, akkor értették meg, hogy az öregedési folyamat megállt. A többiek, a fiatalabbak már tudták, hogy az öregedés megszűnik negyvenöt év körül. Az 50-60 éves nők teherbe estek mint a húszévesek. Az egyedüli valódi betegség amikor orvosi közbelépésre volt szükség, a gyermek várás volt. Beteg hiány miatt az orvosok biológussá változtak, hogy választ találjanak életük lényeges kérdésére, hogyan és miért változtak meg?
Boldog periódus volt mert fiatalok maradtak és nem kellett a fizikai hanyatlásra, az öregedésre gondolni, ami mindég a társadalom soha nem bevallott terhe volt.
Hogy meddig tart ez a helyzet, ez volt az egyetlen bizonytalanság. Mikor és hogyan fognak meghalni? De a szellemi és fizikai fiatalság tudata boldoggá tette őket és bizalmat adott a jövőben.
Husz évvel később arra kezdtek gondolni, hogy élet reményük is meghosszabodott. De amikor Carnavon átlepte a 140 évet, megértették, hogy nincs végleges, és egy teljesen ismeretlen korhatár volt elöttük.
Mikor rájöttek, hogy az öregedési folyamat megállt, gondolataik, életfilozófiájuk is megváltozott. Eltűnt a reménytelenség. És később, amikor észrevették, hogy az élet korhatár eltűnt egy távoli jövőben, magatartásuk a létezéssel szemben megváltozott. Semmi nem volt sürgős! Az idő, az emberiség örökös ellensége szövetségessé vált. Nem féltek többé az időtől. Derűsnek tűnt a jövő és a problémák könnyebbnek tűntek.
Boldogok voltak.
57
Bizonyos mesterségek eltűntek. Majdnem minden mesterség eltűnt. Nem volt többé kereskedelem, információs munka vagy biztonsági szervek. Nem volt többé bűnözés. Diego Walraf új barátjával Thawal beszélgetett.
— Miért nincs több bűnöző, kérdezte.
— Hiányzik magának? Thaw és Walraf kis magasságban repültek a régi Kanada és Egyesült államok nyugati partja fölött. Mill Baybol, Thaw szülővárosából mentek dél Kalifornia felé.
— Persze, hogy nem. De ismerjük el, hogy itt azelőtt ezekben a városokban, és az alattuk elterülő fantom városokra és településekre mutatott, elképesztő volt a bűnözés.
— Ez igaz, de több millió ember élt egymás hegyén-hátán, válaszolta Thaw.
— Egy dzsungel volt ahol élni kellett, tudom. Az irigységet és a kisértést keltő gazdagság és nyomor egymás mellett létezett, és a gyenge jellemek és szellemek képtelenek voltak észrevenni a jó és a rossz közötti határvonalat.
— Ezek a kisértések ma már nem léteznek. Thaw hirtelen az érintetlen Golden Gate híd felé fordult Walrafal nyomában.
— Igaza van. De nem csak tolvajok és szélhámosok vagy pénzért egyszerű gyilkosok voltak, de sérial killerek is. Kényre-kedve nőket, férfiakat és gyermekeket kínoztak és erőszakoltak.
— Abnormálisak…
— Igen, azok, de miért nincs ilyen manapság? Abban az időben a félelem a halálbüntetéstől nem akadályozták meg ezeket a szörnyeket perverzitásukban. Azt sem lehet mondani, hogy nem volt elég nő. Pénzért vagy teljesen ingyen, minden férfi találhatott magának nőt. Betegek voltak ezek, félelmet akartak kelteni, szerették ha félték tőlük és mások szenvedését élvezték.
— Tudom jól Thaw, hihet nekem. A kérdés amit felteszek és ami érdekel az, hogy miért nincs most ilyen beteg? A változás óta egyetlen nő sem tűnt el.
— Gondolom, hogy a fizikai képtelenség miatt. Az óceán fölött repültek és telepatikusan beszélgettek.
„Próbáljon megkötözni egy férfit vagy nőt! Rögtön eltűnik. Semmi nincs amit törvénytelenül megszerezhet. Nincs pénz, érték, mint másfél századdal ezelött! Ha egy ékszerre van szüksége, találhat a romok között és senki nem irigyli majd. Hiányzik nálunk a régi világ megkülönböztetése ami a féltékenység és irigység alapja volt. Nem irigyelhet mert az elektronikában dolgozok, mert néhány nap alatt képes ismerni és megérteni az elektronikát. Képességeink garantálják életünk egyensúlyát.
— Ott ez Carnavon háza, mutatott egy tengerparti villára Walraf.
— Nem ismerem.
— Otthon vannak talán, válaszolt Diego Walraf és szellemével kutatta a házat. Gondolatai az ott levők gondolatával találkozott és feltette a kérdést, hogy jöhetnek-e?
„Mehetünk hozzájuk és Thaw karjához érve egyszerre a nyitott ablakú hatalmas szalonban találták magukat.
„Beszélgetve sétáltunk Thaw barátommal, magyarázta Walraf.
Carnavon és Alma társaságában volt Judith, Lily, Geordie, Stockwell, David, Carnavon és Judith fia, Shannon, Kurihara és Corine Horvath.
— Mindnyájan örülünk, hogy jöttek, üdvözölte őket Stockwell poharát emelve.
— Mindég iszik, mosolygott Diego egy poharat keresve.
— Csak kivételes alkalommal.
— Shannon egy gyereket szült?
— Most nem.
— Jövőnkről tanácskozunk szólt közbe Carnavon.
— Szabad tudni miről van szó, kérdezte Thaw és leült Shannon és Lily között. Lily ölében Pepita aludta az igazak álmát.
— Róla, és David a kiskutyára mutatott.
Diego homlokát ráncolta.
— Megmagyarázná, hogy miért Pepita a jövőnk?
— Persze nem tudhatják, magyarázta Carnavon. Kevesen tudják rajtunk kivételével. Pepita, Lily és Shannon kiskutyája úgy öregedett a földön mint rajtunk kivételével mindenki. Az állatok nem változtak meg hozzánk hasonlóan. Körülbelül 18 éves volt amikor Pepita valóban megöregedett és élete végéhez közeledett. Képzelhetik, hogy milyen fájdalmas tudat volt a két fiatal nőnek. Shannon valahol Angliában találta a változás után néhány nappal egy remegő kislány, Lily elött. Stockwell érkezéséig ők hárman, egy családot alkottak. Csak azért mesélem ilyen részletesen, hogy megértsék, mennyire fájt nekik az öregedő kiskutyát látni és a tudat, hogy végleg eltávozik. Egészen röviden, lemásoltuk Pepitát.
Nevét halva a kutya szemeit kinyitotta.
— Klóné? A meglepetéstől Thaw szemei kerekre nyíltak.
— Igen. Később Alma javította a klónozási technikát a maguk számára ismeretlen Dwârkânât Devi segítségével. A lényeg, hogy az előttünk látható kutya Pepita 8-ik generációja és pontosan olyan mint az első Pepita volt.
— Mindezt értem és valóban érdekes, de nem látom, hogy miért jelenti a jövőnket, kérdezte Diego.
— Mert ez az egyetlen lehetőségünk a gyors szaporuláshoz, válaszolta David.
— Miért kell gyors szaporodás?
— Thaw kérdése nem rossz, David, vágott közbe Carnavon.
— Mert igen kevesen vagyunk még, válaszolt David helyett Shannon. Kezdet óta ismerjük a statisztikákat. És tévedés volt egy folyamatos, egyenes szaporodásra gondolni. Ez igen lassú, mert igen nehéz megvalósítani egy új világot és gyermekeket nevelni egyidöben. Még a mai képességeinkkel is lassú a gyermek nevelés. Az asszonyoknak dolgozniuk kell és egyidöben foglalkozni a gyerekekkel.
— Majdnem olyan a helyzet mint a változás elött, jegyezte meg a férje, Stockwell.
— Igy van. Más okokból, de az eredmény ugyanaz. Abban az időben a nők dolgoztak mert a férfiak képtelenek voltak eltartani családjukat. Ma kénytelenek vagyunk dolgozni különben a haladás annyira lelassul, hogy létezésünk kockázatossá válik.
— Úgy tűnik, hogy igaza van, hagyta helybe Diego Walraf. Csak azt nem látom, hogyan szaporodunk gyorsabban a klónozàssal? Ha a normális szaporodás vagyis, egy férfi és egy nő gyereket csinál, nem biztosítja a folyamatos növekedést, a klónozás hogyan és miért változtat ezen a helyzeten? Mindég szükség van egy anyára és kilenc hónapos terhességre, a hosszú gyermek korról nem beszélve.
— Igy van, válaszolt Alma és Carnavon karjára tette a kezét. Meg kell mondanom, hogy megoldottuk az anya kérdést. Az asszonyok változatlanul hordhatják férjük gyermekét. A klónozáshoz egy műanyát csináltunk.
— Mesterséges méh, kiáltott fel Geordie!
— Igen. Erről soha semmit nem beszélt Lily ?
— Soha semmit.
— Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk nagy mennyiségben, hogy úgy mondjam gyártani gyerekeket, s később a családok majd örökbe fogadják őket.
— És természetesen a férfiaknak segíteni kell majd az asszonyokat a gyerek nevelésben, fűzte hozzá Carnavon.
— Ez egy másodlagos kérdés, ha nem tévedek, szólalt meg először Kurihara. A kérdés az, hogy miért kell a klonàzs amikor minden lehetőségünk megvan a gépesítéshez? Tudjuk jól, hogy mindenféle automatát tudunk gyártani. Egyelőre nem nagy mennyiségben, beismerem, de ha szükséges, néhány év alatt képesek leszünk havonta több száz önálló robotgépet gyártani! Ezek a gépek mindenre képesek. A formájuk maguktól függ. Ha nem akarjuk, hogy ránk hasonlítsanak, megörzik majd gép formájukat.
— És az intelligencia, kérdezte Judith.
— Ez nem valódi probléma. Néhány könyvet kölcsönzök maguknak és három nap múlva épp úgy megértik mint én, hogy a földművelő gépek neuron és kvantum emlékezete helyettesíti az emberi intelligenciát. Hozzá kell tennem, hogy felejtsük el a gépek forradalmáról beszélő írókat és az élet-halál harcot az emberek és a robot között!
— A gépeket részesíti előnyben, tette fel a kérdést Lily.
— Igen. Tudom jól, hogy több emberre van szükség életünk megkönnyítéséhez. Néhány száz év múlva sokkal többen leszünk…
— Századokra gondol! Annyira biztos abban, hogy századokon keresztül élünk majd? Hogy meddig élünk ez még egyelőre titok. David soha nem hitte, hogy élet reményük századokra nyúlik.
— Ezt képtelenség tudni, ismerte be Carnavon.
— Élünk ameddig élünk, válaszolt Kurihara. De jobbnak tartom, ha kevesebben vagyunk arról nem beszélve, hogy nem tudjuk előre, hogy sikeres-e a klonàzs?
— Nézzen Pepitára. Shannon a kutyájára emlékeztette. Több generáció után pontosan olyan mint az eredeti. Változatlanul 20-22 évig él. Miért lennénk különbözők?
— Pepita kétségtelenül egy sikeres példa. De csak egyetlen egy eset igazolja a klonàzst. Egy állat másolást, ne felejtsük el! Semmi gyakorlatunk nincs ami az emberi másolást illeti. Vagy már az is van talán?
— Nincs semmi, ismerte be Alma. De a technika az ugyanaz, ember vagy állat. Egyszerűsítve a dolgokat, az állat, nemzőjének pontos másolata.
— Igy van. Fizikailag és jellemileg semmi különbség nincs az eredeti és a másolat között, erősítette meg David.
— Tehát ha lemásolnak engem, Kurihara 2 fizikailag éppen olyan lesz mint én, ugyan olyan szellemi hajlamokkal?
— Biztosan.
Hosszú csend állt közéjük. Szellemük bezárva, valódi csendben voltak és csak a Csendes óceán hullámainak moraja szűrődött be a nyitott ablakokon keresztül.
A csendet Thaw törte meg.
— Vagyis ha gyakorlatban megkíséreljük és egyszerre többet másolunk le és később észrevesszük, hogy valami oknál fogva nem jól sikerült, megállíthatjuk a klonàzst?
— Mire gondol megállítás alatt, kérdezte Stockwell.
— Megállítjuk a másolást és megpróbáljuk megvalósítani Kurihara elképzelését az automatákkal kapcsolatban.
— Természetesen. Nem másolunk többet és kész, válaszolta David.