58
— Kételkedsz, miért?
Egyedül voltak Afrikában ahová rajtuk kívül senki nem ment. Burjánzó természet takarta a várost a Tanganyika tó partján ahol a mindenki számára ismeretlen rejtekhelyük volt. Az általuk karbantartott hegyoldali villa hatalmas teraszán nézték a felhőtlen égen kigyulladó csillagokat. Két nyugágyon pihenve, Carnavon az asszony ujjait simogatta.
A távoli Uvira alföldön egy vihar hangtalan villámjait látták. Az esős évszakban voltak.
— Nem tudom neked megmagyarázni, válaszolt Carnavon. Annyi minden ismeretlen közbe játszhat. Egy állat és egy ember, két különböző lény.
— Persze, ez igaz, vannak különbségek de ma már tudjuk jól, hogy gondolataik is vannak. Gondolkoznak, másképp mint mi, de gondolkoznak. Megértjük ezeket a gondolatokat. Még a madarak is gondolkoznak, tudod jól!
— Tudom hát és nem ez a probléma foglalkoztat.
— Mond meg, hogy mi? Alma, arcát próbálta kutatni, de csak körvonalát vette ki a gyenge csillagfényben.
— Képzeljük el, hogy önmagad látod mintha egy tükörbe néznél. Gondolod, hogy alter egod ugyanolyan képességgel, tehetséggel és gondolatvilággal rendelkezik majd mint te? Ebben az esetben hasonló ízlése lesz és ha találkozunk belémszeret majd mint te?
— Hogyan képzelheted ezt? Meglepődött és botrányosnak találta a gondolatot.
— Mindenre kell gondolni. Önmagad látni minden nap. Látni Alma kettőt, vagy Carnavon kettőt és később hármat! Kezdetben mikor a gyerekek még fiatalok, könnyű a megkülönböztetés. De amikor felnőttek úgy a negyven felé, milyen különbség lesz a 45 éves Carnavon 2 és a 200 éves Carnavon között? Képzeld el amikor mindenki több példányban egymás mellett él? És ha lemásoljuk Dávidot? David 2 a fiam kis testvére lesz? És Alma 2 az ikertestvéred néhány évtized különbséggel? Fizikailag épp olyan lesz mint te, tehát látszólag az ikertestvéred, de a jelleme, a gondolatai a te kiegészítőd lesz? És fel kell tenni a kérdést, hogy valóban úgy szeretik majd az asszonyok és családok ezeket az újszülötteket mint saját gyermekeiket?
Házuk korul az elvadult növényzetben eltűnő és az idő által lerombolt városban nyüzsgött az élet. Kora éjszaka kezdődött a vadászat és szellemüket kinyitva hallották maguk korul a számtalan egymást keresztező gondolatot. Be kellett zárni belső hallásukat, hogy hallgatni tudják az afrikai éj látszólagos csendjét. Alma a Dél keresztjét nézte és Carnavon az alföldön a távoli vihart.
Egy denevér cikázott körölöttük és egy szúnyog énekelt a fülükbe.
— Amit mondasz az igaz és bennem is félelmet kelt. A nő monoton hangja mintha aláhúznák kételygo gondolatait. Ha igazad van…
— Tudod jól, hogy igazam van.
— Mit csináljunk?
— Nem tudom és attól félek, hogy ez mindnyàjunk problémája nem csak a miénk.
— Ugye a többiek véleményére is kíváncsiak vagyunk?
— Természetesen. Mindenkinek joga van tudni és választani. Az életünkről van szó.
— Ha egy kisgyerekkel foglalkozom, az a tied lesz. Nem akarom, hogy lemásoljanak!
— Én sem. Komolyan akarsz egy másik gyermeket?
— Igen.
— És ha hagyjuk a természet munkáját, tette fel a kérdést Carnavon. A lakosság lassú növekedését a mi ritmusunk szerint. Mint most te aki egy Bébét kíván?
— A kérdés az, hogy nem tudjuk, hogy mennyi ideig élünk? Van még tíz vagy száz év? Képtelenség tudni, semmire nem tudunk utalni. És ha együtt halunk meg?
— Mire gondolsz? Carnavon elengedte a kezét és figyelmét arca világos foltjára összpontosította.
— Majdnem egyidöben voltunk betegek. Emlékezz vissza a lázra! Ettől a perctől kezdve számunkra minden megváltozott. Ma már tudjuk, hogy a telomérek nem rövidülnek körülbelül 45 éves kortól kezdve. Van egy titokzatos javítási mechanizmus ami néhány óra alatt csoportosítja az ADN töredékeket. A születés pillanatától normálisan öregszünk 45 éves korig. Ezért tűnünk mindnyájan 40-45 évesnek? Az öregedés megtorpan, de meddig tart ez a kivételes helyzet? Képtelenség tudni és mi semmit nem tudunk.
— Feltételezed, hogy ez a helyzet nem tart sokáig?
— Nem tudom. Mindent feltételezhetünk, minden meg van engedve, semmi nem lehetetlen, bizonytalanságban vagyunk.
— És ha Kurihara propozícióját fogadjuk el? Carnavon hátradőlt a helyén Alma ujjait simogatva és tekintetét a távoli Uvira fennsíkra szegezte. A vihar már eltűnt miközben nyugaton egy vörös, felpuffadt hold kúszott a Montagnes Noire fölé.
— Majdnem a telihold, suttogna a nő.
A föld örök társa felemelkedve az égen oválisból gömbölyűvé vált és vörösségét kréta színe váltotta fel. Sápadt fénye visszatükröződött a tó vizében.
— És miért nem egyszerre mind a kettő, válaszolt Alma rövid hallgatás után.
— A kettő? A gépek és másolás?
— Igen.
— Ha ez lehetséges, tétovázott Carnavon.
— Gondolom, hogy igen.
— Szörnyetegek vagyunk? Carnavon gondolata olyan váratlan volt, hogy Alma felriadt mintha megütötte volna.
— Mit mondasz?
— Többé nem vagyunk olyanok mint a régi emberiség. Az eltűnt emberiség. Alapvetően különbözünk tőlük.
— Ezt mindenki tudja. Valószínűleg ezért keres még mindég Lily, ha ennek lehet nevezni a régi rádió műsorok, filmek és videók hallgatását.
— Folytatja mindég, kérdezte Carnavon meglepődve.
— Igen, mert ö az egyedüli aki nem ismeri az előző életet. De miért tételezed fel, hogy szörnyek vagyunk?
— Nem tételezem fel, csak kérdezem. Képességeink egy huszadik századbeli lény szemében minket a szörnyek kategóriájába sorol. Nem gondolod?
Nem válaszolt csak megszorította a kezét. Carnavon a csillag szórta eget nézte. A Dél Keresztje és több más csillag ékszerként csillogott és a nő érezte hogy gondolatai az ismeretlen égitestek felé menekültek.
— Róluk álmodsz, kérdezte halkan. Suttogta a szavakat és a férfi felfogta gondolatait. A hold a Tanganyikában csodálta önmagát és körölöttük az éj zajai takarták a suttogást.
— Igen, mindég erről álmodtam.
— És egyedül Lilyvel lépett kapcsolatba a csillagokból érkező látogató, és senki nem tudja miért vele, s azóta senki mással. Reméljük, hogy egy szép napon téged is meglátogat.
59
Eltűnt múltjuk volt a rögeszméje. Néhány éve együtt éltek már Geordival, mikor Lily észrevette, hogy kevés alvásra volt szüksége. Éjszakánkként egy-két óra elegendő volt, és az éj többi óráiban régi filmeket és televíziós programokat nézett. Még gyermekei nevelése és munkája mellett is volt ideje folytatni a keresést.
Geordie annak ellenére, hogy nem értette miért csodálta a multat, segített a keresésben és szállította a felvételeket. Diego Walraf és Thaw maradéktalanul csodálták rögeszményeit és készségesen válaszoltak feltett kérdéseire.
— Miért akarja részleteiben ismerni múltunkat, tette fel a kérdést egyszer Diego Walraf. Lily egy hatalmas képernyő elött ült és egy tüntetést nézett ami néhány perc alatt véres verekedéssé fajult.
— Tudja jól, hogy nagyon fiatal voltam abban az időben. Nem ismertem a történelmet, sem a napi eseményeket. S amióta az éjjeli látogatóval találkoztam, szeretném megérteni, hogy miért tűnt el mindenki? Miért voltunk egy nem sikerült kísérlet?
— Azt gondolja, hogy az eseményeket nézve talál rá majd választ?
— Pontosan. Nézek, hallgatok és olvasok is. A régi újságokat, heti vagy folyóiratokat és könyveket.
— És ennyi idő után még mindég nem talált rá választ?
—Mondtam már, hogy igen, válaszolt Lily. Egész létezésünk hazugságokra épült. A tévedés alapja, a különböző népek voltak. A történelem kezdete óta egymással normális kapcsolatot fenntartani képtelen népek és fajok éltek. Az első pillanattól kezdve az emberek nem csak a természet és az állatok ellen küzdöttek, hanem egymás ellen is! Az állatoknál sokkal veszélyesebbek voltak.
Lily egészen biztos volt abban, hogy kezében van a teremtés sikertelenségének a kulcsa amiről a látogató beszélt. Shannon, Judith és Alma sok választ találtak kérdéseire.
Mindennek alapja a félelem volt, az emberek közötti kapcsolat teremtés képtelensége. A félelem nem csak a többi embertől, állatoktól, a természettől, hanem a megmagyarázhatatlan jelenségektől is. A megmagyarázhatatlan természetfelettivé vált. Egy erő amit istenséggé emeltek akit ajándékokkal kellett megvásárolni. A hitek, a vallások a félelemből születtek, megmagyarázhatatlannak tűnő környezetük teljes félreismeréséből. A kulturális fejlődéssel a vallások megváltoztak és organizációvá váltak. Időközben a különböző közösségek kifejlesztették saját kommunikációs szerszámukat, a nyelvet. A fejlődésben előre haladva egyre jobban eltávolodtak egymástól az emberek. A különböző vallások a hatalom szolgálatában álltak, azoknak a szolgálatában akik önmaguknak fellengos címeket adva megszemélyesítették a hatalmat.
A filozófusok erősítették az ellentéteket az egymásnak ellentmondó igazságok vagy hazugságok hirdetésével. A különböző politikai rendszerek felhasználták a népek leigázására, vagy egy népréteg közös érdekében, és kivétel nélkül mindenki, minden politikai rendszer, uralkodó osztály, nemzet és vallás arról volt meggyozodve, hogy az igazság az ö oldalukon van! Fejlődésük utolsó stádiumában a magát az emberi szellem legfelső fokára állító értelmiségi osztály a humanizmust, a testvériséget és felebaráti szeretetett végkiárusította. Alapvető hazugságokat! Pont ebben a korszakban az emberi élet teljesen értéktelenné vált. Gyilkoltak egy hanyag szempillantásért, egy félreértett szóért az isteni kegyelem nevében, és a középkor politikai és vallási hatóságok kínzásai napirenden voltak a bűnözök és áldozataik között.
Még a bűnözés fogalma is megváltozott. Már nem az egyén volt a bűnös, hanem a társadalom! Mindenki szelleme összezavarodott. Fiatal fiuk és lányok más fiatal fiukat és lányokat mészároltak minden érthető ok nélkül. Látszólag normális emberek értelmetlenül iskolásokat öltek, majd öngyikoltàk magukat, vagy a rendőrség lőtte őket le. Kizárólag csak a tudományok folytatták a 19-ik században kezdődő villám szerű haladásukat. A század elején a kultúra és a tudomány egymás mellett, összhangban fejlődtek. A huszadik század elején történt egy szakadás. A technika és a tudományok gyorsítottak, miközben a kultúra lelassított mintha elfáradt volna a 19-ik század csodálatos eposza után. A kultúra dekadensé és a többség számára érthetetlenné vált. Áruvá változott mint a tudományokhoz fűződő technika árucikkei.
Egyre nagyobb volt az ellentmondás a vallásokban hivő tömegek, az érthetetlen, isteni akaratnak nyilvánított szent szövegek, és a civilizációt teremtő technikusok és egy maroknyi tudós között. Az emberiség legnagyobb része szellemileg még a középkorban élt mikor a technika csodáit kapta meg mint a televízió, vagy a telefon, vagy az informatika elképzelhetetlen lehetőségeit. Olyan emberek között akik évezredek óta képtelenek voltak egymással kapcsolatba lépni, megvalósult az azonnali kapcsolat. Ha reggel hatkor egy bomba robbant Manilában, fél órával később a egész világ tudott róla!
Nagyrésze, az emberiség legnagyobb része képtelen volt elviselni ezt az életformát amit a tudományok civilizációja teremtett, mert abszolút ellentmondásban volt a százados hitekkel. De ezek az emberek használni akarták a tudomány készítette fegyvereket, hogy az obszkurantizmus, a hatalom örökké egy látszólag vallásos kaszt kezében maradjon. A tudomány univerzális volt és az obszkurantizmus is! Azonnali volt a kapcsolat, de az érthetetlenség alapja, a nyelv különbség mindég létezett. Ezek a nyelvek képviselték a nemzeteket. Minden nemzetnek megvolt a történelme, és minden nemzet büszke volt a történelmére! A nemzetek meggyőződése volt, hogy jobbak mint a szomszédiak. A közös élet zátonyra futott mert mindenki a saját érdekeit képviselte a kollektív érdekekről beszélve. Az emberiség képtelen volt saját sikereit megemészteni.
A különböző politikai rendszereket tanulmányozva Lily észrevette, hogy kivétel nélkül majdnem mindenki a demokráciáról beszélt. Az, hogy majd minden diktatúrában népszavazással választották a vezetőket, látszólag törvényesítette létezésüket, és ez volt a demokrácia bizonyitéka. Hogy valójában nem lehetett választani, mert csak egy párt volt és egy jelölt, az semmit nem jelentett: a rendszer demokratikus volt. Az ellenzéket a demokrácia ellenségének tüntették fel, mert a nép hatalma ellen voltak! Még azok a rendszerek is ahol különböző véleményű politikai pártok voltak, csak látszólag voltak demokratikusak. A nép képviselői olyan hosszú időn keresztül voltak hatalmon, hogy minden valódi kapcsolat eltűnt polgártársaikkal. Egy bura alatt éltek egy bezárt körben és nem ismerték a nagy többség, a polgárok valódi problémáit. A halálbüntetést, a szabad közlekedést, az egyéni szabadságjogokat az államfők, a képviselők véleménye és kívánságának megfelelően szabályozták, demokratikus külsőt adva a törvényeknek. Soha nem merték a tömegek véleményét kérdezni, hogy megtudják, hogy mit gondolnak az életbevágó kérdésekről. A választók csak minden négy-ot évben egyszer vettek részt az állami életben a minden jót ígérő jelöltek meg, vagy újraválasztásában.
A demokrácia csak gyenge fény volt. Soha nem valósult meg mert megvalósíthatatlan volt. Ellentétes az emberi természettel.
Elég volt néhány évi kutatás ahhoz, hogy megértse, hogy nem volt elég az évezredes haladás hogy kijavítsa a kezdeti tévedéseket.
— Sok különbség volt a kezdet kezdetén, magyarázta, és Diego Walraf nem lepődött meg.
— A nemzetek keletkezése és a nyelv különbség megakadályozták az egyesülést.
— Pontosan.
— Végezetül az egyetlen összeolvadás csak az Egyesült Államokban valósult meg?
Lily alig észrevehetően tétovázott mielőtt bólintott.
„Mert ott különböző fajok és nemzetek éltek akik anyanyelvük mellett egy közös nyelvet, az angolt használták. De gondolom, hogy már késő volt.
— Igy gondolom én is. Az általános helyzet annyira elmérgesedett, hogy külső közbelépésre volt szükség.
— És mi megszülettünk ha nem tévedek és képességeink biztosították egy könnyebb, új megindulást. Ezért keresett évek óta, hogy erre a következtetésre jusson?
— Igen. Azt akartam tudni, hogy miért? Mivel nagyon fiatal voltam abban az időben, nem ismertem a multat. Az idő múlásával csak néhány határozatlan emlékem van. Még a szüleim képe is elfakult bennem. És nem csak a történelem érdekel, de látni akarom filmjeiket, hallgatni a zenijüket, olvasni a regényeket. Úgy érzem, hogy rajtam kívül senki nem veszi észre, hogy ma már nincs több zeneszerző és író közöttünk. Nincs saját művészetünk.
— Ez igaz. Diego meglepődött. Soha nem gondolt arra, hogy nincs több művész közöttük.
„Nincs több művész, vallás, politika és politikusok. Senki nem tette fel Nemes kivételével a lényeges kérdést, a vezető, a felelős kérdését.
— Tudom jól. Vele nem volt más lehetőség. A hangtalan beszélgetés Lilyvel kellemetlen formát öltött Diego Walraf számára. A találkozás emléke Nemessel az idő múlása ellenére is élénken benne élt.
— Nem, vele nem volt más lehetőség, bólintott Diego Walraf. Gondolom, hogy ö volt a második teremtés egyetlen tévedése. Valami nem sikerült, nem működött benne normálisan. Jelenléte mindannyiunk számára veszélyes volt.
Lily egyik lánya váratlan érkezése szakította meg beszélgetésüket.
— Egyedül, a bátyád nélkül jöttél? Megszidta a kislányt tudva jól, hogy magányos útjai nem voltak veszélyesek amig nem kalandozott teljesen elhagyott helyekre.
