- fejezet
Annyire reggel van. 6 óra és negyven perc. A telefon rázendít, a halk, de agykavaró hangok megrendítetlen hagyják el a mikrofon redői, megtöltik az elhasznált levegőtől zavaros és savanyú szoba minden légköbméterét. Hosszú éjszak volt ez most is. Nehéz elalvás után inaktív tetszhalál. András mindig is azt gondolta ezért kell aludni. Felkészít minket arra milyen lesz a halál. Mennyire élmények nélküli, csendes és sötét. Sehol egy érzés, sehol egy tapintásból ingerületté átalakult vágy, sehol semmi. Az éjszaka a Semmi szeretője, száraz és fáradhatatlan vagina, redőiben élettelen sötét vér kering, szorítása nem élvezetből fakad. Kínozni akar. Csak ezért engedi be a hímvesszőmet magába. Nincs benne szeretet, rajongás vagy vágy. Nincs benne szerelem vagy törődés. A fájdalmamra hozta létre a teremtő az Éjszakát. Játéka kell legyek neki, mert olyan mint a hazug szerető…. Önmaga ellentmondásaitól groteszk.
Az excentrikus agyi körpályákon újabb elektron indul rombolni az aszfaltot. Kátyúkat csinálni jött, festékszóróval pingálja ki a felüljárók hideg beton pilléréit. Csak ócsárol engem mind. Karamboloznak a káromra és belőlem fogyasztják el a nyugalom ritka mezein időnként virágzó rétek minden nektárját. Nem gondolnak a télre Carpediem módba kapcsolnak a zabálások ideje alatt. Az agy egy Darázs. Csodaszép és tökéletes teremtmény, de kegyetlen tolvaj, gyilkos törtető életművész. Minden porcikáját arra találta ki a természet, hogy vadászon a gyengébbre, fullánkja könnyedén fúrja át a bőrt és pumpálja bele a kémia mixet, pumpálja, pumpálja még akkor is, amikor már minden kitin részletét matricává lapítottál a kezeddel az ütés közben. Összetett szemeiben soha nem látsz könnyet, megértést, szánalmat. Erre teremtették, rabolni, ölni és túlélni mindent és mindenkit. Ez a létezése célja nem az én simogatásom. Nem tanító vagy mester. Nem fogadó szót és a legkevésbé sem szolga lelkű. Önálló entitás, állandó 37 fokos vizében a fürdőzés közben, csonttornyában kínozza azt, akire kalcium váz és izomszövet kapcsolatával a foganás pillanatában rárakta az Univerzum. Adott egy lélek löketet bikakábelen keresztül, feltöltötte a szoftvert – amit semmilyen formában sem választottam, mert konkrétan abban rövidke időpillanatban nem is voltam vagy lehettem volna – stabil orvosi precizitású kezeivel elindította az ujját és lenyomta az Install gombot. Ennek a köcsögnek sem volt a szemében egy csepp könny sem. Ez a szemét akkor és ott, egy még meg nem született – engem lassú szenvedésre ítélve – utat mutatott a Teremtésnek, hogy vigyem tovább valaki Más – a Nagy Bumm pillanatában megcsillanó lélekhangját- terheit és tapasztaljak a saját bőrömön olyanokat , amiket valamiért neki kellett volna , mindezt csak azért hogy újra megcsinálhassa majd valaki mással, amikor a testem feladja a tervszerű működést. Ki a fészkes fene kérdezett meg engem mit akarok, amikor a két szaporító ivarsejt összemixelte a szüleim génjeit egy enyémmé? Ki kérdezte meg – akár abban a rövidke statisztikailag elhanyagolható pillanatban- hogy akarom e ezeket az emlékeket, érzéseket, rejtvényeket megoldani?
Valahogy rendet kellene tenni a ménesben. Az állatokat alapvetően félelemmel, vagy jutalommal lehet aktívan szelídíteni. Az elsőből van bőven mégsem lettem szelídebb magamhoz. A második meg olyan dolog, amit kérni nem szeret az ember. Jobban esik, ha adják, vagy kiérdemled… lehet Darázsnak kell lenni e téren! Ha valaha fizikát tanulnék, egyetlen kutatási célom lenne. Olyan elektromos alapú eszközt létre hozni, ami képes az agyi elektronok cirkulációját– károsodás nélkül és visszafordíthatóan – leállítani. Az egész emberiség alvászavarokkal küzd szerintem. Aki egy kicsit is fél a haláltól – mert szereti az életét, vagy bitang erős az életösztöne – annak az igazi alvásnak rettegésnek kell lennie. Annak gyakorolni a halált olyan, mint késsel felvágva az ereidet nézegetni az vért milyen szép vörös! Természet ellenes! Ez a kettősége juttat egyre jobban oda, hogy az alvás komolyabb feladat, mint vigyázni az alakomra vagy mint fogni egy nyamvadt halat a Dunából csütörtök délután ötkor.
Furcsa mozi ez. 46-től visszafelé. A lecsukott szemhéjjakon kivetítve a számok, jól láthatóan, lassú ütemben. Közben – elvben a sámánok szerint – nekem nulla agyi aktivitással kellene ezt a tevékenységet művelnem. A végtagjaim elnehezülnek – mondogatom előtte magamnak – egy érthetetlen légiesség vesz erőt rajtam. Levitálok , lebegek az ágy fölött és a számok szabályos ritmusban peregnek lefelé. Nincs bennem félelem, hogy a végén megszűnik az univerzum minden létező eleme és síkja, nem gondolok arra, hogy ez az Isten visszaszámlálása a végső tisztítótűz előtt. Nem gondolok a szeretteim múlandóságára, arra a tényre, hogy a halál minden alkalommal amikor felébrednek szelíden megsírogatja a vállukat és setét leheletet küld az orrlyukaikon át a tüdőjükbe. Nem érzem magamban az erőtlenséget, a bizonytalanságot, a rettegést a jövőtől. Csak a Most számit. Az meg egy sötét szoba, hófehér plafonnal. Brain Crain indul. A zongora papíron megnyugtat. Lehet volt életem, ahol tudtam zongorázni. Lehet az is, hogy csak egy zongora voltam. A lényegen nem változtat. A szép matematikai rendszerben leütött hangok, a maga lehetőségei és határai között megszólalnak a telefonból. A zene halk – ne zavarja a mellettem fekvőt – elvesznek az apró részletek a silány minőségő hangszórón át. A halksága csak fokozza a minőségromlást. Elvben nyugodtnak kellene lennem – de a tény, hogy el lett szarva a zene, aminek nyugodttá kellene tennie – felbassza az agyam. Bátortalan visszaszámlálásom megakad, az Isten haragját érzem szuszogni a tarkómon, üres gyomrom jelzései fokozzák a feszültséget
– Ezt is elcseszted! Ennyi dolgod volt. 46-tól visszaszámolni és közben lebegni! – hangja hideg, kimért, becsmérlő és rezzenéstelen. Budha nyugalmával aláz, Krisna bölcsességével ítél el.
Újabb fordulat a tengelyem körül, de a mozgás nem segít. Nem tudom leállítani a ringlist, a lovak elszabadultak, ménes szanaszét és a világ minden itt ragadat szellemlénye rám tekint a bamba tekintetével. Érintenek – amennyire sikerül nekik- tolakodnak, egymást lökik fel a kinyilvánításhoz keresve a megfelelő helyet az összezsugorodott térben!
– Ennyi volt csak a dolgod! Ennyi! Cseszd meg! Te Nyomorult!
2. fjzt
A nappal ébredezni kezdett. Csipogtak a madarak a fákon, teljes erejüket kiadva dörmögtek a régi buszok széthajtott diesel motorjai. A sétáló emberek hangja tisztán halható volt a kis szoba szélén elhelyezett memória habos fakeretes ágyon fekve. Az társadalom dolgozói, a szorgos hangyák szedték apró lábaikat az aszfalton, miközben a lábukon viselt cipők szomorú dalt játszottak, betöltetetlen hagyva a végtelen teret maga körül. András 5 órás alvása után, az eddig megszokottak szerint megviselten ébredt. Szemein vastag csipa árulkodott alvása minőségéről. Micsoda pazarlása ez a természetnek. Egy testnedv, ami csak macerát okoz. Zavart meglepettséget varázsolt az arcára, hogy mennyire tud ragasztani ez a szem által előállított anyag. Koordinálatlan ujjaival hiányos részt keresett a rendszerbe, ahol minimális fájdalommal meg lehet bontani az éjszaka ürülékét, hogy végre egyre romló szemével körbe nézhessen a szobába.
Egy újabb próba, amit túlélt. Nyugta, szuszogással kombinált bólintás valaki felé, aki lehet fent lakik és az első mozdulat. A hajnali izomzat minden szempontból bemelegítést igényel. Nem lehet csak Úgy. Nem lehet csak Így. A rossz mozdulatok kora közelebb volt számára, mint azt valaha gondolta esetleg elképzelte volna. A felülés első fázisában ellenőrizni kell minden a helyén van e. Ha sikerült az oldalt kicsúsztatott lábakat a födémre helyezni, akkor lábujjtól felfelé – folyamatos figyelem mellett – lehet már ingerületet küldeni az agyon át a végtagok, ínak, izmok irányába. Ez a lassúság kell az első pillanatokba. Már vagy 5 éve vége lett a rögtön, de azonnal ifjúi ébredésnek. Már nem az elalélt nő szuszogásával ritmizált rock volt a reggel. Ez már a komolyzene életszakaszaként definiált életévek összesége volt. Egy olyan egyenlet, amire egy egyetem sem készíti fel a tanulóit. Egy olyan elvont matematika, amiben az egymást keresztező egyeneseknek nincsen minden esetben közös metszéspontja. Ahol a végtelen felé tartó párhuzamosok kedvük szerint találkoznak vagy akár helyet is tudnak cserélni egymással. Itt, ebben az időpillanatban a klasszikus matematika legabszurdabb formáját fogja leképezni a valóságnak. A szabálytalan szabályossága a legnagyobb szabály!
A feladatokat el kell végezni. Ezért hívjuk közös megegyezés alapján feladatoknak. András tudta ezt. Teher alatt nő a pálma- mormogta maga elé és a „kitisztított szemelőt” tartva a test akaratát, két lábra állt mint őseink a barlangok kemény föld padlójáról. Nagy lépés az emberiségnek. Most már tudunk elfutni, rugdosni, összeroskadni, sétálni, térdet fájlalni, roskadni, imában alázatot mutatni, kezet megkérni és még lehetne sorolni a végtelenségig mennyire fontos szerv is ez. Kis lépés egy Andrásnak. Mondjuk legalább sikerült neki. A vágyai a pontos és rendeltetésszerű működés előtt minden reggel elsőként a kávéautomatához viszik. Mocskos ribanc az a gép -gondolta út közben. Nem kérdez, nem vitatkozik, nincsenek nagy elvárásai, nem érdekli a súlyod, a farkad mérete, vagy a számlád állapot, nem vonzó mégis szerelemmel érinti meg az ember minden kitüremkedését. Hármas erősség, egyes mennyiség. Redi. Kicsit kattog azért a művelet előtt, de semmi rosszallás nincs a hangjában, csak a rutin, a monotonitás készteti erre a torokhangra. A daráló is csak a végeredmény miatt riszikül egy kicsit. Fekete babszemek ideális arányban összekevert elegyét porhanyítja, hogy feltárhassa azt az Isten adta csodálatos koffeint nekem. Szén fekete folyadék a végeredmény. András azon is eltöpreng minden első korty előtt, mennyire obszcén dolog egy fekete folyadékot a színek világában ilyen magasságokba emelni, na de pláne a szervezetbe juttatni. Minden józan sejtje ellenkezik az elfogyasztása ellen. Piros stop. Zöld szabad. Fekete…???!!Bazd meg az halál! De ki nem szarja le- nevetett és ezzel a kéjes vigyorral az ajkához emeli a poharat. Ennyi rizikó kell azért még egy minden tekintetben két lábon a földön álló embernek is.
Ennek az anyagnak András testében megvan az az előnye a többi folyadékhoz képest amit inni szokott, hogy ez a fekete sátán elixír 10 percen belül aktiválni kezdi a kísérleti halála alatt inaktív bélszakaszokat. Azt már nem annyira gondolja át – strucc politika – hogy mennyire megterheli a gyomrot az a csersavas szörnyeteg. Ez már csak is részletkérdés lenne! Jól elfogadott propaganda van már a fejében erről, ami segít elfogadni az egymással értelmi síkon ütköző, egymással abszolút össze nemegyeztethető érveket. Kognitív disszonancia a telje létezés valahol. Pszichológusok, coach-ok, életmód tanácsadók, influenszerek és csalók kincses bányája. Az alapvető emberi jellem szaros pöcegödrének szippantása, a gyarlóság szülte örök időkig emésztetlen bélsár takarítása a lélek pöcegödréből. Ez a Ferrari, ez a Porshe, Ez a Mozzanati, ez a Tesla! Ez a frekventált városrészben, saját medencés, dj-s partik tüzelőanyaga. A picsájukat rázó meztelen táncosok inspirációja a megtérés rögös útján. Ez a nyomor a piac motorja, a vágy és kéjárusok ambróziája. A tudat minden hibájára van egy termék, amit azzal fizetünk ki, hogy újabb tudati hibákat hozunk létre, mindegy növelve a keresletet, duzzasztva az élősködők elrendelt vagyonát.
Hu basszus – mormogta maga elé újra, majd egy hirtelen mozdulattal kiitta a kis maradékot a pohárból. Léptei még nem voltak tökéletesek, de azt a funkciót maradéktalanul ellátták, hogy a lábak valamilyen módon a fürdőig vigyék anélkül, hogy bármilyen sebet ejtsen magán. A tükör fogadta. Az örök ellenség, a nem görbe, de síkban semmiképpen nem barátságos fényvisszaverő felület. Kezeit -mint egy támaszként a stabilabb elmélkedéshez- a kézmosóra tette és megszorított annak a peremét. Fejét felemelte, hogy találkozzon önmaga e világi kivetülésével. Szarul nézel ki – konstatálta és bele kezdett a reggeli rutinba. Első mozdulatával egy pohár hidegnek nem nevezhető vizet kényszerített a kávé után. Azért ha tudom hogy tudják hogy tudom akkor miért ne tennék a tudás alapján olyat, amit tudnom kéne? A sejtek vadul szívták fel a bélbolyhokon keresztül minden atomját a folyadéknak. Nekik is hosszú volt ez az éjszaka. Kényesen figyeltek arra, hogy megfelelő módon és sorrendben reprodukálják önmagukat. Elsődleges céljuk volt fenntartani a gazdatest kontinuitását anélkül, hogy rákos rosszul osztódó sejteket hozzanak létre, előidézve annak megsemmisülését. András ezért miden reggel meg is dicséri őket a tükör előtt. Most sem volt ez másképpen. Hajrá srácok, jöhet a csonkítás – mondat után a felső szekrényben található elektromos borotvához vezette a keze. Utálta ahogy hangosan csúsznak egymáson a fém felületek és pattog mindenfelé az értelmetlen arcszőrzet. Hallójáratai ilyenkor nemierőszakon mennek át, amúgy is kényes hallása rezzenéstelen arccal hagyta magát a furcsa frekvenciákon keresztül meggyalázni. A szépségért szenvedni kell! Mondjuk, ha ez tényleg teljesen igaz lenne, András már Isteni szépséggel, sikítozó lányok hada mellett mennie a sarki boltig, ahol mosolyával fizetne a kenyérért és a két kefirért. Mennyi elmebeteg közmondásunk van, aminek semmi feladata nincs az életben azonkívül, hogy elviselhetőbbé tegye annak valódi mibenlétét! Szakál pipa – sorolta a tényszerű megtörténést, pedig az agya már elég rendben van. Demenciára utaló jeleket még nem vélt felfedezni magán. Az is lehet, hogy nem emlékszik rá, de ki számolja már ezeket ennyi év után. Jöhet a szájüreg ápolás. Ez egy rettenetesen macerás feladat volt, mivel az utolsó három fogának vonalában már komoly öklendezés vette erőt rajta minden alkalommal. Gyomra az ürességtől szorosan összehúzódott, az inger késztetésének ellent nem állt és alvilági hangok kíséretében öklendezett. De ez is megtörtént rendben, ahogy a világ minden egyes lelke elvárta tőle. Tiszta lett a halálgyakorlás után és röpke 18 órára készre bootolta magát, hogy a valóság mezein bizonyítani tudja mindenki másnak azt a tényt, hogy normális ember. Olyan mint mások, nem különbözi, nem tér el, nem álmodozik, nem felesel. A sorba a helyén csenden áll, a nép táncban a többiekkel szinkronban járja a verbunkost.