8.rész
18
Nyáron a nap korán kel fel és rövidek az éjszakák. Ősz kezdetén elnyúlik az éj. Nekem végtelennek tűnt. A várakozás a báj nélküli irodában, fapadon, az egyenruhás tisztviselővel szemben, volt időm gondolkozni. Az éjjeli színjáték, a hirtelen ébredés, a tolvajlámpa táncoló fénye a szobákban és közeledése, mindez ismétlődve visszajött. És a földönfekvő mozdulatlan ember. És Lucy? Hogyan magyarázzam az éj eseményeit anélkül, hogy megrémüljön? Hazatértem után akartam felhívni. A tönkretett bejáratiajtó is problémát okozott. Találni kell egy javító céget, sok dolgom lesz ma.
Végül is a tiszt az irodájába hívott. A személyi adatok felvétele után kezdődött a kellemetlenség. Név, keresztnév, születési hely és év, lakcím, minden rendben. Majd mikor hivatásom kérdezte, tétovázás nélkül válaszoltam, könyvelő. A kérdésre, hogy hol dolgozom, pillanatnyi habozás után megmondtam az igazat, hogy nem dolgozom.
„Munkanélküli? Mert nyugdíjasnak fiatal.”
Megmondtam, hogy a vagyonomból élek. Furcsán nézett rám, feltéve a kikerülhetetlen kérdést.
„Miből él? Mit csinál?”
„A vagyonomból”, és ez volt a szomorú valóság. „Rengeteg pénzem van, kiadó lakásaim vannak…” de félbeszakított.
„Honnan jön a pénz? Sikkasztás? A cég címét kérem, ahol utoljára dolgozott!”
„Egy nagyon nagy összeget nyertem a lottón, ez vagyonom eredete.” Lassan ingerült lettem.
„Mennyit nyert?”
„Ahhoz semmi köze! Azért vagyunk itt, hogy megtaláljuk vagyonom eredetét, vagy felvegyük egy betörés jegyzőkönyvét?”
Elgondolkozva nézte a számítógép billentyűit, majd újra feltette a már megválaszolt kérdéseket. Én meg válaszoltam. Egy újabb kérdés, s én csapdát éreztem.
„Fenyegette?”
„Fenyegetni? Hogyan?”
„Ezt maga tudja. Egy fegyverrel például”, volt a válasz.
„Nem, fegyver nem volt. Őszintén szólva, nem láthattam a sötétben. A férfit sem láttam. Persze tudtam, hogy egy férfi tartja a zseblámpát és nem a Szentlélek.”
„Tehát nem volt veszély, mert nem fenyegette.”
„Nem így van ez. Jelenléte volt a veszély.”
„De valójában semmit nem csinált.”
„Azonkívül semmit, hogy összetörte az ajtót, és hajnali kettőkor bejött hozzám.”
„Ez igaz”, bólogatott. „Ez nem engedélyezett, de ölni sem!”
„Hadnagy úr kérem”, rangját nem ismertem. „Az ügyvédemet szeretném hívni!”
„Nem Amerikában vagyunk, kedves uram! Arról nem beszélve, hogy pillanatnyilag semmi haszna nincs. Sajnálom, de őrizetbe vesszük szándékos emberölés vádjával.”
„Igaza volt. Nem volt ügyvédem.”
19
Mindég mondta jó apám:” Kerülj minden kapcsolatot az ügyvédekkel, a bírókkal és a rendőrökkel, kisfiam. Még akkor se tanúskodj, ha mindent láttál. Kár a szegény áldozatért, de a bírók, rendőrök és ügyvédek úgy felbosszantanak majd, hogy a végén téged gyanúsítanak.”
Eddig sikeresen messzire elkerültem az igazságszolgáltatást. Soha nem vettem részt tüntetésben, ordibálva és törve-zúzva, nem loptam s nem sikkasztottam, és nem verekedtem. Jól meglehet, hogy ez csak szerencse kérdése. Soha nem voltam bűneset tanúja, de szégyenkezve bevallom, hogy időnként szabálytalan parkírozás áldozata voltam. A bírságot úgy fizettem, mint egy katonatiszt, pedig akkor nem voltam gazdag.
Csak azért magyarázom mindezt, hogy megértsék: számomra a börtön absztrakt idea volt. A börtönök létezése mindenki számára olyan, mint az orvosi kutatás, vagy hihetetlen gépek létezése, amiről speciális folyóiratokból értesülünk. Fogalmunk sincs valójában a különböző tudományos kutatásokról, ezek a valóságok olyan messze vannak az egyszerű polgártól, ahogy mondani szeretik az újságírók, mint a csillagok.
Az emberiség nagy többsége csak hallomásból ismeri a börtönt. Az átlagos emberek számára, mint ön vagy én, a börtön gondolata szorosan egybefűződik a szégyen, a becstelenség, a bűnözés gondolatával. Egy normális embernek a börtön, a büntetés egy láthatatlan korlát, amit ösztönszerűen soha nem lép át. Persze mindenkinek, őszintén bevallva nekem is, vannak gyilkos gondolataink. A szomszéd bosszant, mert egész nap zongorázik, vagy amikor megtalálja nejét az ágyban egy ismeretlen férfival, az is könnyen meglehet, hogy titokban megkívánja a szomszéd tizenhat éves lányát, de mégsem erőszakolja és fojtja meg, és nem veri agyon a zongorázó szomszédot, és nem lövi le vadászfegyverével nejét és annak szeretőjét. Arra soha nem gondol, hogy ha megerőszakolom és megfojtom a kis Marit, a rendőrség biztosan megtalál, és a bíróság húsz évre ítél. Ebben biztos vagyok. Ösztönszerűleg nem csinálja, mert egy normális ember tudja, hogy nem normális erőszakolni és megölni a nőket. Magában hordja a korlátokat, amit morálnak, vallásnak is nevezhetünk, a filozófusokra hagyom a pontos meghatározást.
Persze, írnak és beszélnek a börtönökről. Időnként az esti hírekben egy bűnügyről és ítéletről. Hallhat kedvenc rádiójában is reggelenként, és látja a börtönéletet az amerikai sorozatokban mint Prison Break. Nálunk minden más. Nemcsak a polgárok kollektív és egyéni élete, hanem a börtönök is. Nálunk soha nem látni a fegyházak belső életét, egyetlen kivételt képez a „Les ripoux” című film. Olyan Epinal kép, ami kívánatossá teszi a börtön életet.
Azt mondhatom, hogy a börtön nem kellemes. Különösen, ha nem bűnöző! Soha nem éreztem magam egy bűnöző bőrében. Szerencsére a csendőrök kedvesek voltak, mert haza kisértek, hogy néhány holmit vegyek magamhoz őrizetbe vételem elött.
20
Rám szakadt az ég. Váratlanul. Problémáim, amik 24 órával ezelőtt bonyodalmaknak tűntek, hirtelen megszűntek, s helyüket más foglalta el. Ezek a pillanatnyi nehézségek megoldhatatlannak látszottak. Hogyan magyarázzam néhány szóval telefonon, hogy Lucy megértse, minden ilyedelem nélkül, hogy mi történt velem? Hogyan találjak egy ügyvédet, és hogyan lehetséges, hogy itt vagyok a csendőrségen bezárva?
Ma éjjel óta életem a meglepetések sorozata. Eddig féltem ezt az újságot Lucynek elmondani, s egyszerre megértettem, hogy a nők koruktól függetlenül sokkal erősebbek, mint a férfiak. Lucy acélból volt. Másnap a csendőrség ajtaját taszította hat hónapos hasával, és vagy húsz percen keresztül láttuk egymást a hadnagy irodájában. Még ma sem tudom, hogy legális volt vagy sem. Mindenek ellenére a csendőrök kedvesek voltak. Egyik bankkártyámat átadtam, és kértem, hogy keresse a legjobb és legdrágább ügyvédet, hogy ügyemmel foglalkozzon. Mert most már ügy lett belőle. Az egyik csendőr a titoktartást kérve elárulta, hogy betörőm családja reggel feljelentett gyilkosságért.
Elmenetele elött Lucy arcom simogatva ígérte, hogy vigyázni fog önmagára és a kisgyerekre.
Még 24 óra és megbilincselve, pórázon vezetett egy csendőr a törvényszékre, az ügyészhelyettes elé. Fáradt fiatalember lapozgatta a papírokat, és néhány kérdést tett fel, majd jelezte, hogy Haroun al Rachid, a betörő családja (nyugodjanak meg, nem ez a neve, de nem akarok újabb problémákat valódi nevével!) feljelentett.
„Megvádol?” Kérdeztem.
A fáradt ember is kedves volt. Az iratokat lezárva magyarázta, hogy ma már senkit sem vádolnak, hanem kivizsgálás alá vesznek, és kijelölt egy vizsgálóbírót, hogy az ügyet kivizsgálja.
Régóta tudom, hogy szeretünk a szavakkal játszani. Azelőtt vádról beszéltek, ha valakit bűnnel vagy kihágással vádoltak. A kivizsgálás, ez pontosan ugyanaz. Kivizsgálnak egy gyanúsítottat. A vak rosszullátóvá vált, és a régi házmester házfelügyelővé. Fogalmam sincs miért. Azt képzelték talán az értelmiségi dolgozók, hogy őseinknél civilizáltabbak lettünk, ha nem vádolnak többé, hanem kivizsgálnak, és a házmester (concierge) közönséges, mert latin eredete után feltételezi, hogy: rabszolgatárs.
Sajnos, változatlanul rabszolgák vagyunk. A megszokások rabszolgái, a belénk sulykolt ideáké. Rabszolgák és áldozatok. Az álszent, megszépitett hazugságok áldozata, mint a nemrég elterjesztett gondolat, hogy a gyanúsítottat ártatlannak tekintik. Elméletben ártatlan voltam. Ezért indítottak bűnvádi eljárást ellenem, és börtönöztek be. Egy újabb hazugság, amit az újságírók, filozófusok, köldöknéző humanisták naphosszat ismételnek. Valójában ön, mi, én, ártatlanok vagyunk ebben a pillanatban, mert még nem gyanúsítanak semmivel. Mint én voltam a házamban addig az éjszakáig, mielőtt leütöttem éjjeli látogatómat. De holnap, ha keresi a rendőrség, feltételezett bűnözővé válik, mert gyanúsítják. A szép, humanista filozófiák ellenére, feltételezett bűnöző vagyok.