7.
Elfogyott a maradék gyógyszere, ami falun termett, a korán leszüreteltek is. Az utolsót is elszívta, már csak levelek vannak, az meg leginkább csak köhögtet. Sörrel kombinálva megfékezi valamelyest Gavo azon gyakori késztetését, hogy feküdjön le az ágyba, magzatpózba, fal felé fordulva, és csak higiéniás késztetések miatt keljen fel. De sörre nem költheti el a gyógyszerre összekuporgatott forintkáit. Nem is vágyik alkoholra, a jól bevált gyógyszerére vágyik. Fél évig elég lett volna neki az a mennyiség, amit elvitt a rendőrség. Beszerezni nem tud. Nem ismer dílereket, nincsenek kapcsolatai, illetve amik régebben voltak, azok elmúltak, elhaltak. Vagy újra fel kell eleveníteni őket. Az egyik lehetőség a belváros másik felére történő gyaloglással jár. És nem is azonnali vásárlással, ha egyáltalán tud segíteni a tinikori haverja. Képtelenségnek érzi, hogy átsétáljon a gyönyörű, ám milliószor látott, így unalmassá vált történelmi belvároson, kerülgetve a lézengőket, túristákat, rohangáló gyerekeket, szlalomozzon a száguldozó rolleresek között. Megfelelő, kényelmes lábbelije sincs, amiben úgy tudná megtenni az utat, hogy az ne a lába kárára váljék. Nincs kedve mezítláb caplatni hazafelé, mint ahogy a rendőrségről tette nem is oly rég.
A bolt nyitvatartására sem emlékszik, valószínűleg fenn van az interneten. De felesleges megnéznie, ha úgysem indul el.
Valójában ismer egy dílert, de őt szexpartnerként ismerte meg, a holdudvara egyik tagja. Sokadik találkozásukkor ajánlotta fel, hogy segít neki a továbbiakban a gyógyszerbeszerzésben, mert ezzel is foglalkozik. Őt is ódzkodik megkeresni. Ismeri, mennyire aggódós, ha tudná, hogy Gavo már képben van a rendőrségen, elvitték a telefonját is, nem örülne. Bizonyára sejti, hogy valami történt.
Azon a napon látogatta volna meg, amikor ő Könyvtárosánál volt. Pénteken jött a rendőrség, ő szombaton elutazott a falusi termésért, vasárnap este érkezett vissza, akkor jutott az eszébe, hogy találkozója lett volna, de nem volt itthon. Telefonon nem elérhető, és semmilyen módon nem jelentkezik. Már vagy másfél hónapja. Személyesen nem tudja megkeresni, nem találna oda a lakhelyére. Többször voltak nála, de mindig eljött érte autóval, az egyik külvárosba mentek, s mikor kiszálltak, nem keresett utcanévtáblát, nem jutott eszébe megkérdezni az utca nevét, egész más járt az eszébe. A házat megismerné, de járjon végig utcákat egy külvárosban, amikor a belvároson képtelen átmenni? Valószínűleg nem is lenne épp akkor otthon, mikor ő bekopogtat.
Lakótárs köreiből számíthat már csak segítségre. De az bizonytalan. Magas az ár, a minőség zsákbamacska, kétséges a fajta, a mennyiség se mindig stimmel. És alig van. Könnyebb kristályhoz, dizájnern drogokhoz jutni, mint marihuánához. Ami igen furcsa, és Gavo számára felettébb sajnálatos is.
A tanácstalanság teljességgel eluralkodott az elméjében, de igyekszik, hogy ez ne csapjon át kétségbeesésbe, ne veszítse el a fejét, ne tegyen olyat, aminek nincs értelme, de olyat igen, aminek van. Mégiscsak el kellene indulni, vagy mégiscsak írni Külvárosnak, nem tehetetlenül üldögélni tovább, ezt mantrázza magában.
Kívánjunk neki erőt, nyugalmat, kitartást.
Pécs, 2026. szeptember 11.