8.
Még éjfél sem volt. De már túl volt egy mafláson, amitől lerepült egy székről egy konyha padozatára, ami után feltápászkodva minden erejét bevetve ütötte a támadóját, ki egyben a vendéglátója is volt, nem sokkal az után, hogy egy kistelepülés falunapján – miután könyvtárosával, vendéglátójával, későbbi támadójával megszemlélték a három háborús emlékművet, olvasták a szabadságharcban, első és második világháborúban elesettek neveit, könyvtárosa egy idő után idegesen toporgott, gyere már, de Gavo rendületlenül söpörte le tenyerével a bronzszoborra hullott pókhálóval átszőtt faleveleket, a feliratból kiderült, Zsolnay, azért egy idő után sikerült a zene irányába indulniuk – Gavo a táncparkettre perdült. Nem azonnal, persze. A helyszínre érkezvén első tevékenységként – a fellépő épp bekonverálta, hogy a következő szám az elhúnyt királyé lesz, könyvtárosa fülébe súgta: zámbódzsimijön – teli torokból beüvöltötte: Deák Bill Gyula, most halt meg a király! A következő pillanatban elszégyellte magát, értelmetlen volt ez, tudta, ezeknekmulatóskell, hátat is fordított a ceremóniának, eloldalogtak az ingyen étel felé, ami ez évben is hasonlóan ízletes volt, mint az előző években, s idén már rutinosan vittek magukkal műanyag dobozokat, ahogy a falu többi lakójától ezt ellesték az előző falunapokon.
Ez is valami olyan érzés volt, mint a Karitasznál, mikor mosógépet kért, ingyenkiflit vitt haza. Olyan nemistudom… olyan kicsit gáz… olyan kicsit megalázó… Gavo inkább a táncparkett felé lépdelt, képtelen volt nézni, ahogy telnek a táljaik töltött káposztával, kolbásszal, krumplival, pörkölttel. Tudta, hogy ezek a dobozok az ő hűtőjében fognak landolni, az elkövetkező napok étkei lesznek, neki, lakótársának, miközben semmi közük ehhez a faluhoz. Méltatlan dolognak érezte ezt, viszont nagyon rászorult, így ezt a békát is lenyelte, nemcsak a sültkóbászt. Gavo, a falu egyik lakójának „barátnője” ismét kedvesen lekezelt a polgármesterrel, akivel semmi baj sincs, udvarias, mosolygós, a falu intelligense, ugyanolyan, mint bármelyik másik polgármester, mint bármelyik falu polgármestere. Könyvtárosa – meglepetésére – megkérdezte, mit szól hozzá, mint férfihoz? Gavo végignézett a néhány méterrel arrébb beszélgető emberen. Nagyobb meglepetésére ezt kellett konstalálnia, így mondania is: – Nyaktól lefelé egész jó, sőt, igen jó, közelít a tökéletes felé. Hmmm… ezt eddig észre sem vettem. Nyaktól felfelé is egészen elfogadható, de ez nem igazán számít, hogy a kérdésedre pontosan feleljek.
Gavo, akárcsak a tavalyi évben, akart is meg nem is falunapozni. Akkor kihagyta, utána könyvtárosa idézte polgi szavait: barátnőd nem jött? Számon vagy már tartva– tudatosította benne. De a hezitálás Gavoban idén még erősebb volt, mint az előző évben. A sok baj, nehézség az utóbbi hónapokban igen megterhelte. Úgy érezte, nem vezet sehová, jóra bizton nem, ha a boltnál messzibb hagyja el a lakását, dehogy gyalogol le a vasútra, mászik fel-le a vonaton, se megfelelő lábbelije, se marihuánája, azt elvitte a törvény, lerészegedésre nem vágyik. Már azon volt, hogy megírja könyvtárosának, idén se számítson a részvételére, mikor olvashatta: – Jöhetsz már pénteken. Megyek a praktikerbe.
Gavo nem tudja, még így utólag, az elmúlt néhány óra eseményeinek tükrében sem, hogy ez csak egy véletlen volt, vagy Könyvtárosa előre megfontoltan tette erre a napra a praktikeri vásárlását a célból, hogy másnap ne egyedül lépjen a falu sokasága elé. Ha utóbbi történt, jól gondolkodott, hisz a kényelem 60 év felett már igen meghatározó érv. Autó. Gavoban a gondolatok szavakká formálódtak:
– Akkor már hoznál néhány kilo krumplit? Tudod, nekem annak nehézkes a beszerzése, ja, meg a Karitasz se hozta még a beígért mosógépet, egy adagot kimoshatna nálad a mosógép, míg ott vagyok, lepedő, nagy textilek, miknek a kézzel való kimosása szintén nehézkes számomra.
A racionalizmus elsöpörte Gavoban a negatív érzéseket.
Meglepetés nem fog érni, bele nem fogok halni, csak jó történhet, jó kaja, pia, persze, menjünk – döntött, bármennyire is nem akarta.
Birspálinka. A helyi ingatlanos és nagymellű neje saját készítése. Még sosem ivott. Sosem szerette a rövid italokat. De miért is ne, hisz így indult neki, oly mindegy, legyen. Szociálissá tette már az első korty. Megdícsérte a hölgy mediterrán ruháját, mely kitűnt a falusi öltözékek közül. Mikor a pár tovalibbent a kínáló tálcával, könyvtárosa megjegyezte:
– És még a bugyi vonala is látszik.
– Ha rajtam lenne ez a ruha, nem látszana. Ez is egy előnye annak, hogy nem hordok fehérneműt. Nincs, mi átlátszon. A szemed az én hátsómat észre sem venné, tovább tekintenél. De nála ottmaradt. Bizony, így működik ez.
Sörök. Borok. A következő fellépő egy német leány, Gavo csak nézett kikerekedett szemekkel, ez nem mulatós, nem diszkó, nem edda, kérésre még hendrix-et is énekel.
Falu népe kushad. Táncparkett közepén magányosan nagydarab szakállas holland hobó ingatja magát illőn.
Gavot ekkorra már kellőképp feloldották az oldószerek, megtörtént a parkettre perdülés, egy idő után már hárman ingatták magukat, mivel ott termett egy másik helyi holland is, egy karcsúbb fajta. Gavo felvillanyozódott. Bizonyára hatott az éjszakai történet is, mikor arra ébredt, hogy orgazmusa van, a kezét a lábai közé kellett azonnal szorítania, hogy ne sikoltson gyönyörében, ne ébressze fel a másik szobában alvó könyvtárosát, meg könyvtárosának idióta kérdése is, hogy nézzen valakire férfiként, mondjon erről véleményt, így az egész kibuggyantotta belőle, hogy felajánlja a hollandnak magát. Később észrevett még egy potencionális hollandot, kérdezte Gavo, hogy hármasban lehetne-e, mert neki az lenne a hűűű… hollandok bólogattak, nekik is hűűűű…. aztán odalépett Könyvtárosa, nemtetszőn, az egész kínossá vált. Gavo lemondott az egészről. Miközben tudta, hogy feltehetőleg ez volt élete utolsó vágya, ebből eredően utolsó lehetősége is egy orbitális jó szexre. A békesség kedvéért inkább visszabattyogott könyvtárosa házába. Ahol aztán mégis kapott egy méltatlan maflást. Hát, ez már csak ilyen.
Gavonak semmilyen rossz érzése sincs Könyvtárosa felé. Időnként hisztizik, nem ez volt az első, Gavo ezt tudomásul vette, tudja, nem ez volt az utolsó. Leginkább csak sajnálja.
De ez semmin sem változtat. Nem releváns.
Minden megy tovább. Őszt tél követ. Nemsoká.
Helesfa, 2026. szeptember 20.