23
Minden csak szokás dolga. Különösen az embereknek. Túléltük a náci és a kommunista koncentrációs táborok borzalmait. Túlélhetjük a francia börtönöket is. Néhány nappal a vizsgálóbíróval történt ismerkedés után találkoztam az ügyvédemmel, néhány szót váltottam a szomszédos cella lakójával, mielőtt részleteiben elmesélte történetét, és kaptam több ezer eurót a bankomtól.
Az ügyvéd az ország egyik legnagyobb bűnügyi jogásza volt. Legalább olyan hírnévnek örvendett, mint Floriot . Tekintetében intelligencia és ravaszság csillogott. Megmagyarázta, hogy egyik legjobb munkatársa minden alkalommal velem lesz, amikor a vizsgálóbíró kihallgat, de a bíróság előtt személyesen ő lesz jelen.
Hogy egyszerűsítsük a dolgokat, óránként háromezer eurót ajánlottam fel, és százezret előlegként. Vagy egy percig szótlanul nézett, majd feltette a kérdést.
„Őszintén, honnan jön a pénze?”
És én mindent részletesen elmeséltem, nem felejtve el, hogy nyomait megtalálni a „Française des jeux-nél.” Szemlátomást megnyugodott, s arra kért, hogy részletesen mondjam el az éjszaka eseményeit.
„A jegyzőkönyvet olvasta már, így mindent ismer!”
„Nem”, volt a válasz. „A szavait akarom hallani, érzelmeit, a részleteket.”
És beszéltem. Szótlan, csukott szemekkel hallgatott, olyan egyenesen ülve a széken, mint egy I. Mikor befejeztem, egy újabb, valóban meglepő kérdést tett fel.
„Félt?”
„Igen”, válaszoltam tétovázás nélkül. Féltem, és még ma is bennem van a félelem. Éjjel az ágyban, és egész nap gondolok erre a néhány perces aggodalomra, feszülten a koromsötétben. És ami valóban kellemetlen, hogy ez éj óta félek éjszaka! Négy fal között, korom sötétben félek. Éjjel szerencsére halvány fény világítja meg a cellát, mint már jeleztem. Nem vagyok mély sötétben lámpa oltás után. Fogalmam sincs meddig tart majd ez a félelem. Azelőtt nem féltem az otthonomban a sötétben, mert ismertem a bútorok helyét és tudtam, hogy teljesen egyedül vagyok és semmi veszély nem fenyeget. Soha nem képzeltem gyerekkoromban, hogy szörnyek rejtőznek a feketeségben. De most nem tudom, hogy nem rejtőzik-e valaki az éj homályában.
Elmenetele után az volt a benyomásom, hogy megértett.
A telefon használatához egy személyi számot kaptam. Nem sokszor használtam. Csak hetenként kétszer hívtam fel Lucyt. A kisbabáról beszélt, hogy növekszik, én meg nem mondtam, hogy mennyire sajnálom, hogy nincs alkalmam érezni hasán a kis rúgásait. Az ügyvédről beszéltem és arra kértem, hogy az igért előleget utalja át bankszámlájukra.
Megismerkedtem egy harminckörüli fiatalemberrel, a szomszéd cella lakójával. Kicsit szélhámoskodó vállalkozó volt. Délelőtti 10-11 közötti sétánkon mesélte el kellemetlenségeit. Sem ő, sem én nem dolgoztunk a börtönintézet műhelyeiben. Régebben, házakat épített és kezdetben minden jól ment. Tervrajzok alapján vásárolták házaikat a vevők, és fizettek. Ő meg épített. Vagy tíz vevő megkapta a házát, és másik tíz ház is gombaként nőt ki a földből, de nem volt elég tőkéje befejezni a többit. A vevők megritkultak, pedig azoknak a pénzével akarta fedezni a további építési költségeket. Klasszikus történet. Csőd, a pénzük után szaladó vevők, amíg neki se pénze, se háza. Négy hónapja volt már itt. Madoff kicsinyített mása volt azzal a lényeges különbséggel, hogy neki egy vasa sem volt. Az volt a benyomásom, hogy imádott építeni, tárgyalni és bűvészkedni a számokkal. Így az az érzése volt; hogy valaki lett belőle, és sokkal nagyobbra vitte, mint az apja, aki csak olyan egyszerű könyvelő volt, mint én.
A fogház és a börtön különböző épületekben voltak. A különbség a bentlakók között csak az ítélet volt. A börtönben büntetésüket töltötték, a fogházban az ítéletre vártak. Különben minden ugyanaz volt. Ők is, mi is be voltunk zárva a négy fal közé.
A bezártság és a promiszkuitás elviselhetetlen. Ami engem illet, nem panaszkodhatom, mert egyedül voltam egy tiszta szobában, modern bútorokkal, de négy fal között! Az idő nem múlik, vagy csak nagyon lassan.
A hétköznapi életben akik nem dolgoznak, mint például én, azok is csinálnak valamit. Az ember lemegy sétálni. Arcokat lát, kávét iszik, vagy egy pohár sört a sarki kocsmában. Újságot, könyvet olvas, nézi a forgalmat, kirakatokat, a nőket, egy mozi filmképeit. Felhív egy barátot vagy egy nőt, találkát beszél meg, tervei vannak, elmúlt vagy jövendő nyaralásairól beszél. Fényképeket néz vagy fényképez, holmik között turkál és ezer és dologgal foglalkozik, mert szabad! Ez a különbség: a szabadság.
Valami elfoglaltságot kellett találnom. Arról szó sem lehetett, hogy az egyik műhelyben fillérekért papírzacskót ragasszak, vagy valami hasonló munkát végezzek. Egy rádiót kértem meg egy televíziót, hogy esténként nézhessem, és a börtönigazgató engedélyét egy számítógép vételére. A rádiót rögtön megvettem a kantinban, így reggelenként hallgattam Europe 1 reggeli adását, mint otthon, nálam.
Televízió néhány nap múlva lett, és papírokat kellett aláírni, mielőtt a falra erősített polcra tették. A számítógépre várni kellett.
Szerencsére a helyi újságot: „Sud-Ouest”, és egy országos lapot „Le Figaro” a kantinban megtaláltam. A „Sud-Ouest” -ben volt egy cikk letartóztatásomról, és egy kép mikor kijöttem a vizsgálóbírótól. Két nappal később ismét a „Sud-Ouest-ben” plusz a „Figaroban” két különböző cikk jelent meg rólam. Részleteiben feltárták óriási szerencsémet, hogyan lettem multimilliomos és a nevezetes éjszakát. Újabb képeket közöltek, és a Párizsi újságírók megtalálták régi kollégaimat is. A csendőröktől kaphattak felvilágosítást, ez kétségtelen, így könnyen felfedezték nyomaimat. Még néhány nap, és az összes sajtóban rólam írtak.
Lucy telefonon értesített, hogy ügyvédem engedélyével beszélt az újságírókkal. Róla is voltak képek a nagy hasával, és egy romantikus történet a szerelmünkről és arról a lehetetlen helyzetről, hogy nem lehetek mellette ezekben a nehéz percekben, mert egy betörő tönkretette életünket.
Volt több cikk a betörő-áldozatról is. Huszonkilenc éves csirkefogó, olyan hosszú priusszal, mint a karom. Tizenöt éves kora óta a rendőrség rendszeres kliense volt. Több lopás, erőszakoskodás, egy erőszakkísérlet egy fiatal nő ellen, kábítószer adás-vétel, és összesen hat év a börtönben. Egy nagy vidéki város rosszhírű negyedében élt, szülei hónapok óta nem látták, ami nem akadályozta meg őket abban, hogy gyilkosságért feljelentsenek.
24
A második találkozó a bírónővel nem volt sikeresebb, mint az első. Láthatóan valóban nem kedvelt, szimpátiájának még árnyát sem lehetett tapasztalni. Az az érzésem, hogy nem szereti a gazdagokat. Ezzel a kérdéssel nyitotta az ellenségeskedést: „Hogyan gazdagodott meg?” Megmagyaráztam.
„Ellenőrizni fogjuk, ellenőrizni”, ismételte egy marásra készülő kígyó tekintetével. Fiatal ügyvédem semmit nem mondott, de láthatóan érezte, hogy fogytán a türelmem, mert a karomra tette kezét.
Szerencsére a bírónő nem kérdezte újból, hogyan és mi történt. Helyette egy valóban hülye kérdést választott.
„Miért ölte meg Haroun al Rachid urat?”
Valóban meglepett a kérdés, így hasonlóan hülye választ adtam.
„Mert bejött hozzam!”
„És maga megöli látogatóit?”
Gondolkodóba ejtő kérdés.
„Ha hajnali kettőkor meghívás nélkül betörik az ajtót, mert ki akarnak rabolni. Miért nem kérdezi, hogy Haroun al Rachid úr mit csinált? Miből élt? És miért jött hajnali kettőkor látogatóba?”
„Én teszek fel kérdést és nem maga”, volt a bírónő válasza, és ügyvédem most közbelépett.
„Ügyfelem nem válaszol több kérdésre, asszonyom! Nem gyilkos az ügyfelem!”
„Akkor miért ölte meg”, volt az újabb kérdés és én megfeleltem.
„Mert megtámadott.”
„Megtámadta?”
„Igen. Betört hozzám.”
„De nem tudta, hogy maga ott van!”
„Hogy tudta-e vagy sem, nem tudom, és e pillanatban egyáltalán nem érdekelt ez a kérdés, mikor felriasztva felébredtem hajnali kettőkor. Sem idő, sem lehetőség nem volt segítséget kérni. Mit csinálna, ha éjjel betörnének önhöz? Az otthonomban voltam, és senkinek semmi joga hívatlanul hozzám jönni!”
Az irodát elhagyva remegtem a dühtől, és hosszú időre volt szükség, hogy cellámban lecsillapodjam. Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy létezik nálunk, Franciaországban olyan bíró, aki az első pillanatban elítéli a gyanúsítottat anélkül, hogy az igazságot keresné, elzárkózva meggyőződéseibe.
