10.
Szűkül a kör Gavo körül. Már ha azon kevés emberek körére gondolunk, kikkel még kapcsolatot tart fenn.
– Annyira szeretnék Angliába menni! Az amerikai angolt ismertem meg először, azt használom, de tudok brit angolul is, ha kell, nem gond.
– Támogatom. Vissza se gyere! Szállást tudok intézni.
– Ó, igen, hiszen van egy Angliád! Anya, neked egy saját Angliád van! Van egy egész Angliád!
– Ahogy van egy saját Belgiumom is.
– Meg egy saját Szolnokod is.
Kacagtak, sorolták Gavo kapcsolatait, miből Külvárosa akkor kimaradt. Egyikük eszébe sem jutott, mégis néhány nappal fenti dialógusuk után mosolygósan, ahogy szokott, belépett a konyhapárizsba. Szinte szó szerint azt mondta, amire Gavo számított, hiszen az elmúlt röpke néhány évben sikerült megismernie valamelyest. Megjósolhatóak voltak a szavai, mint tavasszal orbán bukása.
– Nagyon kedvellek, kifejezetten, de nem tarthatjuk a kapcsolatot.
– Tudom. Ezért sem jelentkeztem már vagy két hónapja.
– De egy írtál egy ímélt. Benne van minden.
– Semmi sincs benne. Csak egy irodalmi művet küldtem el, az írói álnevem ímélcíméről.
– A rendőrség IP cím alapján megtalál bármit. Nem egy ide-odaugráló szerverről csináltad ezt a címet, lokalizálható, az ímélcímem alapján pedig engem megtalálnak.
– Nem fog a rendőrség ezzel foglalkozni. Már levághatták, hogy nem a piacra termeltem. Még be sem hívtak kihallgatásra, a legalsó fiókban van az aktám. Amilyen szerencsés vagyok, s amilyen lassú a bürokrácia, mire tárgyalásra kerül a sor, már legalizálták is a marihuánát, okafogyottá válik az eljárás ellenem. Jó, tudom, ez naív ábránd, csak vicceltem, hogy oldjam a feszültséget. Most nincs nálad semmi? Kocsiban sem?
– Már nem hordok magammal. Bármikor megállíthat a rendőrség. Otthon sem tartok. Gyerekeim vannak, nem kockáztathatok.
– Jól van, értem. Rendben.
– Borzasztóan sajnálom ezt az egészet. Kérlek, többé ne keress, semmilyen formában. Most megyek.
Sietve kilépett a lakásból egy utolsó, néhány pillanatig tartó ölelés után.
Egy rossz törvény, mit a politika hozott létre, mint agresszor, ismét elvett Gavótól valamit. Nemcsak a gyógyszerétől, nemcsak a telefonjától, nemcsak az empátiájától, de egy kellemes kapcsolatától is megfosztotta. Ugyan ez utóbbitól nem dől a kardjába – bár nincs is kardja, de a kenyérvágó kés is alkalmas egy harakirihez -, mégis fenti beszélgetés után még napokig rosszul érezte magát. Lakótársának is panaszkodott, hogy nem érti, miért, hiszen semmi olyan nem történt, ami meglepte volna, ami váratlan lett volna, Külváros normális volt, kedves.
De mint minden eddigi, ez is csak a múlt egy szeletévé vált mára már. Szerencséjére ezt a rossz érzését már nem tudja érzésileg felidézni, már nem fáj, ellentétben más régi rossz érzésekkel, mik halála napjáig fogják kísérteni, marni a lelkét, gyilkolni azt a még megmaradt kis szívét, míg van benne szusz. Az eddigi tapasztalatai, a racionalitás ezt mondatja vele.
Hiába tud megbocsátani, már mindenkinek megbocsátott, akinek csak lehetett, anyjának, még anyja férjének is, bátyjának, hugának, fiának, volt férjeinek, rosszindulatú szomszédainak, a politikának, az egész világnak, felejteni mégsem képes.
Pécs, 2026. szeptember 27.