A dögkút lakója. 4. Rész:

4.

– Ott fekszik egy ember.- mutatott le a mélybe Gabi.
– Az nem ember.- reagált Cula.
– Hát mi?
– Nincs ott semmi. A dögök pont úgy helyezkednek el, hogy véletlenszerűen egy emberi körvonalat rajzolnak ki.- magyarázta Cula.
– Szerintem se ember.- vélekedett Robi. – Meglőjük csúzlival? Vagy megdobáljuk kavicsokkal?- kérdezte a haverokat.
– Nem hugyozunk bele?- kérdezte Cula. – Én már mindjárt becsinálok.
– De, előbb pisáljunk a kútba.- örvendezett Robi, és már tolta is le a rövidnadrág elejét. Mindhárman elővették serdülő nemi szervüket, és kiengedték a fáradt olajt. A vizelet hosszú sugárban hullt a mélybe, a kút alján csattogva landolt az emberalak felszínén. A három fiú jó bulinak találta ezt, és nevetésük vidáman szállt az ég felé. Robi már teljesen elfelejtette, hogy nem sikerült megelőznie Culát, ez a jelenlegi ténykedés kitűnő szórakozás volt számára.
A vizelést befejezve továbbra is a mélybe néztek.
– Látjátok azokat?- kérdezte Gabi.
– Mit? Hol?- kérdezett vissza Robi. Cula sejtette mire céloz Gabi, ő észre vette a furcsa dolgot.
– Ott a fal tövében. Azt a sok külön rakott, kiválogatott lábszárcsontot.
– Tényleg.- csodálkozott megint Robi. – Hogy kerültek azok oda?
– A jó ég tudja.- válaszolt közömbösen Cula. Különösnek találta a látványt, de magyarázatot nem talált rá. Nem félelem, de valami hasonló, furcsa érzés kerítette hatalmába. Higgadt maradt, ügyelt rá, Gabi és Robi ne vegye észre, hogy ő majdnem fél a titokzatos látványtól, amiről fogalma sincs, miként alakulhatott ki. Mintha valaki szándékosan egy kupacba válogatta volna a hosszabb csontokat. Ezt képtelennek tartotta, nem tudta elképzelni, hogy bárki emberfia lemenjen ennek a büdös, fertőzésveszélyes kút aljára, csak azért, hogy a csontokat egy helyre válogassa.
A kút alján a vándor szemei kinyíltak. A meleg vizelet, és a fentről jövő gyerekhangok felébresztették. Mozdulatlanul feküdt, és fülelte a beszélgetést. Három hónapja már, hogy a kút rabságában van. Ennyi ideje senki nem járt a kútnál, nem dobtak bele tetemet. Életét a nem válogatós gyomrának köszönheti. Mikor bele esett a kútba, el kellett döntenie, hogy eszik a dögökből, vagy éhen hal. Az előbbit választotta. Mielőtt ez megtörtént, még egy feladattal meg kellett küzdenie. Szabályszerűen harcolnia. A kútban levő patkányok támadását visszaverni, megvédeni saját életét. A harcban minden patkányt sikerült falhoz vágnia, amik azonnal megdöglöttek. Közben beszerzett jó néhány sérülést, karmolást, harapást. A jó Isten tudja mi okból nem kapott veszettséget, legalábbis nem végzetes erejűt. A patkányok okozta sérülések, és a kegyetlen sors nyomai nem múltak el rajta nyomtalanul. Emberre már csak külsőben hasonlított. Agya, szervezete kezdett elállatiasodni, tudata, intelligenciája egyre messzebb került az emberétől. Mintha egy vadember, és egy vadállat keresztezésének mutációja kelt volna életre személyében. Lénye teljesen alkalmazkodott a körülményekhez, a kút által kínált, az életben maradáshoz szükséges táplálékhoz. Kínzó éhségét, ami már nem nyílként, hanem sokszor pengeként hasította gyomrát, a dögök húsával csillapította, szomját a rothadó tetemekből keletkező lével oltotta.
Oldalt feküdt, még mindig mozdulatlanul. A kegyetlen bűzt már nem érezte, teljesen hozzá szokott. Ruhája cafatokban lógott rajta, haja hosszabb lett, és szakáll borította arcát. Kinézete, és szellemi állapota egy primitív ősember kinézetét keltette.
A fiúk fenn a kút szájánál még mindig őt nézték. Bizonytalanok voltak. Nem tudták eldönteni, hogy most Gabinak van igaza, aki szerint egy ember fekszik a mélyben, vagy Culának, aki szerint csak a dögök elhelyezkedése rajzolja ki egy ember körvonalát.
– Dobáljuk meg. Ha megmozdul, ember, ha nem, akkor Culának van igaza.- javasolta Robi. A két idősebb fiú elfogadta Robi érvelését. Nem mondtak rá semmit, szó nélkül kavicsokat kezdtek szedni a földről. Volt a zsebükben is, de az a csúzlisához való muníció, azt nem lehet csak úgy akármilyen dologra elherdálni. Nem túl sokat, de azért elegendő mennyiséget találtak. Mindegyikük markában volt öt-hat szem kavics.
– Most ugrik a majom a vízbe.- mondta Cula, és ledobott egy kavicsot. Nem tiszta erőből dobta, csak úgy ejtette. Figyelték mi lesz a reakció. Csendben várták a hatást. A kavics halk, tompa puffanással ért célba. A dögkút lakójának szeme megrebbent, teste összerezzent az ijedtségtől, mikor a kavics váratlanul a tomporán landolt, de továbbra sem mozdult. Tűrt, gondolta majd csak megunják, és elmennek, és akkor újra nyugalom lesz a lakosztályában, és a környékén.
Egy újabb kavics érkezett. Szemei megint megrebbentek, testén átfutott egy hideg borzongás, de nem ijedt meg, számított rá. A fiúk odafent tanakodni kezdtek mi legyen, majd egy kis idő múlva egyszerre dobták a mélybe az összes kavicsot. A vándor testén ütések puffantak, néhány kavics a fején koppant. Kezdett nyugtalan lenni, érezte, hogy pillanatok alatt sík ideg lesz, de végül sikerült egy mérget visszafojtó sóhajjal elintézni, bent tartani a kitörni akaró ideget.
A gyerekek vitába szálltak egymással. Gabi váltig állította, hogy az ott egy ember. A többiek hiába érveltek, hogy a dobások ellenére mozdulatlan maradt, semmi emberi reakció nem történt, Gabi csak kötötte az ebet a karóhoz.
– Majd én megmutatom, hogy az ott egy ember.- mondta ígéret tétel szerűen, és leakasztotta a nyakában lógó csúzlit.
– Ha ember is, már halott. Csak nem akarsz egy halott embert csúzlival lövöldözni?- vitázott Cula. Szerinte ha Gabinak igaza van, akkor neki is. Már úgy, hogy az ott lenn tényleg egy ember, és biztos, hogy halott.
– Nem lövöldözni akarom, csak egyet lövök rá. Ha megmozdul, akkor ember.- válaszolt Gabi.
– Lássuk.- Cula izgatottan várta, mi fog történni. Gabi benyúlt a zsebébe, és egy szem kavicsot vett elő. Nagy rutinnal töltötte meg a csúzlit. Oda állt a kút széléhez, jobb kézzel stabilan fogta a lőfegyvert, bal kezével egészen füle mögé húzta a gumit. Feszült várakozás uralkodott a társaságon. Robi félni kezdett, de nem szólt semmit. Nem próbálta lebeszélni Gabit, hogy hagyja a fenébe, nem érdekes az egész, és Culát sem győzködte, hogy inkább menjenek haza. Cula nem is figyelt Robira, a mélyben lévő ember alakot nézte, és várta a lövést. Szeme oldalsó látóterében érzékelte a mellette álló, csúzlival célzó barátját. Gabi precízen célzott, nem kapkodta el. Ő is csaknem olyan jó volt csúzlizásban, mint Cula. A gumi, és az idegek pattanásig feszültek. Gabi visszatartott lélegzettel állt, várt, és a kellő pillanatban lőtt.

folyt.köv.