A Betétkönyv.-6.rész.


6.

A nyál összefutott András szájában, mikor belépett a konyhába. Húsleves, és rántott hús illata töltötte be a levegőt.
– Kész az ebéd kisfiam gyere, egyél- kérte anyja. András levette kabátját, kezet mosott, és odaült az asztalhoz, ahol már egy porcelántálban gőzölgött a forró leves. Bár még csak tizenegy óra volt, nekiálltak ebédelni. A leves után rántott csirkecomb, és rántott csirkemell volt, krumplipürével, savanyúsággal. András úgy degeszre ette magát, hogy a desszertből, a lekváros buktából már nem is kért. Ebéd után hosszan beszélgettek az asztalnál ülve. András elmesélte, hogy vett egy nagy csokor virágot, hogy Éva is vett pár szál virágot, és hogy beszélgetett Tündével. Utána az anyja mesélt, hogy majd tavasztól fogad napszámosokat a földekre. A ház körüli munkát még győzi egyedül, de a földekre napszámos kell, hogy boldoguljon.
A beszélgetést kopogás zavarta meg. Éva lépett be szokásos udvarias köszönésével, aranyos mosolyával.
– Éva, te már itt vagy?- kérdezte András meglepődve. – Te nem ebédelsz?
– Már rendbe is tettem a konyhát, szüleim lepihentek. Nézz csak az órára – mutatta a lány. András a faliórára nézett.
– Úristen! Már 13: 30. Jól elbeszélgettük az időt- csodálkozott a fiú. Igen, talán most volt az első alkalom, hogy nyugodtan, gondtalanul tudtak beszélgetni, mintha minden rendben lenne. Nem csoda, hogy elszaladt az idő. András felállt az asztaltól.
– Kiviszem Wolfnak a csontokat, és megetetem a többi állatot is.
– Jól van kisfiam, menj, csak- nyugtázta az anyja. András egy tányérra gyűjtötte a csontokat, és kiment. Az anyja, és Éva leszedték az asztalt. Éva nekiállt mosogatni, az anyja elrakta az ételt, és visszaült az asztalhoz.
– Erzsike néni, tetszett valami szépet álmodni éjjel?- kérdezte Éva.
– Álmodni…- tűnődött az asszony. – Nem álmodtam semmit. Mióta meghalt az uram, álmatlan éjszakáim vannak.
– Jaj, ne tessék haragudni- sajnálkozott a lány.
– Dehogy haragszok lelkem. Nem is tudom, mi lenne velem nélkületek. Tetszik neked a fiam?- Éva kezében megállt a tányér, és a mosogatószivacs. Erre a kérdésre nem számított.
– Kötelező válaszolni?- kérdezett vissza.
– Semmi se kötelező lelkem.
– Jóképű fiú. Igen, tetszik.
– Szólj rám nyugodtan, hogy te vénasszony, mit kíváncsiskodsz? Semmi közöd hozzá!- mondta a nő.
– Ilyet, viccből se tessék mondani. Maga nem öreg, és főleg nem vén- válaszolt Éva. Közben végzett a mosogatással, csak pár tányér, és evőeszköz volt.
– Tudod lelkem, szeretném megélni, hogy a fiam talál egy jóravaló feleséget, aki a gondját viseli. Nem akarom azt, hogy egyedül éljen. Ha megélem az esküvőjét, nyugodtan halok meg- ábrándozott. Közben Éva is odaült az asztalhoz.
– Biztos így lesz Erzsike néni. András szép fiatalember, biztos talál magának feleséget- Éva arcán cinkos mosoly jelent meg. Eszébe jutott a csók, amit hazafelé a temetőből Andrástól kapott. “- Már megtalálta, Erzsike néni.”- gondolta, de nem mondta el.
– Biztos?- kérdezte. – Csak az biztos, ami elmúlt. A jelen, és a jövő bizonytalan.
András lépett be, végzett az etetéssel. A tányért, amiben kivitte a csontokat, Éva elvette tőle, és elmosogatta.
– Én lepihenek egy kicsit gyerekek – mondta az asszony, és elvonult a szobájába. A fiatalok is bementek a legényszobába.
Éva leült az ágyra.
– Na, mi van? Megkérdezted?- kérdezte türelmetlenül András.
– Igen. Nem álmodott semmit. Azt mondta, mióta édesapád meghalt, álmatlan éjszakái vannak.
– Jó neki- mondta András.
– Hogy mondhatsz ilyet?- kérdezte.
– Hogy mondhatok ilyet?- tört ki a fiúból. – Úgy mondhatok ilyet, hogy nekem édesapám halála óta rémálmaim vannak- András izgatottan járt fel-alá a szobában.
– Nyugodj meg- kérte a lány. Elkapta András kezét, és odahúzta maga mellé az ágyra. Nem engedte el, gyengéden simogatta.
– Mesélj, milyenek ezek a rémálmok?- kérte Andrást.
– Mesélek, de nem most. Váltsunk inkább témát- javasolta András .
– Rendben- egyezett bele Éva. – Holnap mit csinálsz?
– Reggel megetetem az állatokat, aztán délig pihenek, azt hiszem.
– András, most én szeretnélek megkérni valamire. Eljössz velem holnap a piacra?
– Holnap vasárnap, nincs piac- válaszolt a fiú.
– Nem ide, a szomszéd város piacára. Anyámnak szerdán lesz a szülinapja, szeretnék venni neki valamit.
– Elmehetek, legalább nézek magamnak valami öltönyt.
– Tényleg, mi ez az öltönyhistória?- kérdezte Éva.
– Hát, szomorú, szerencsétlen dolog ez…- mondta András. Nagyot sóhajtott, és mesélni kezdett – A tizenhetedik születésnapomra kaptam egy csodaszép sötétkék franciabársony öltönyt, fehér selyeminggel, fekete csokornyakkendővel. Ritka, drága darab, ilyet nem kapni minden piacon. Tegnap délelőtt kaptam meg a levelet, amiben anyám megírta édesapám halálát, és azt, hogy az öltönyömben temették el. Ez még nem is volna gond. A probléma az, hogy a zakó belső zsebébe tettem a betétkönyvemet. Emlékszel? Ma reggel megkérdeztem édesanyámat, hogy mosás előtt megnézte-e a zsebeket.
– Ez nem lehet igaz- borzadt el a lány. – Igen, emlékszem. Azt mondta Erzsike néni, hogy nem mosta ki, hanem édesapádat temették el benne. És… és… nem nézte meg a zsebeit. Ez azt jelenti…?
– Igen, azt jelenti – mondta András. – Kétszázezer a föld alatt rohad- a lány a döbbenettől szólni sem tudott. András folytatta – Az igazgató ezért engedett haza. Azt mondta, exhumálni kell a sírt. De ezt édesanyám soha nem tudhatja meg.
– Ezt nem lehet titokban tartani – mondta Éva. – Mégis, hogy akarod?
– Magánakcióba kezdek.
– András, ez törvényellenes! Nem szabad!
– Nem érdekel. Nem akarom anyámat egy hülye betétkönyv miatt tönkretenni.
– De András!
– Ígérd meg, hogy soha senkinek nem mondod el!- Éva tanácstalanul nézett.
– Na ide figyelj!- szólt András. – Ha bárkinek is elmondod, esküszöm az élő Istenre, hogy pokollá teszem az életed!
– Dehogy mondom el- felelte sajnálkozva a lány, és átkarolta András nyakát. – Bízz bennem – mondta a fiúnak, majd két kézzel megfogta az arcát. Egy darabig nézték egymást, és csókolózni kezdtek. A csók után csak ennyit mondott a fiúnak- Szeretlek.
– Tudom, te nem vagy olyan lány. Bízom benned – mondta András. Eldőltek az ágyon, szenvedélyesen simogatták, csókolgatták egymást. A ruhadaraboktól észrevétlenül szabadultak meg. Megszűnt számukra a világ, csak egymás forró, izgalomtól remegő testét érezték. Ellenállás nélkül megadták magukat a szeretkezés gyönyöreinek.

folyt köv.

“A Betétkönyv.-6.rész.” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szia Zsuzsanna!
    De jó hogy itt vagy, már azt hittem, senki nem olvassa ezt az írásomat. Lehet hogy igazad van Andrással kapcsolatban, de majd a folytatásokból meglátod, nem olyan rossz gyerek ő. Egyenlőre nem. Köszönöm, hogy olvastad ezt a részt.
    Üdv: E.C.

  2. Itt voltam, s ezt a részt is elolvastam.
    Úgy látom, András egy kicsit kezd "kikelni" magából:" Na ide figyelj!- szólt András. – Ha bárkinek is elmondod, esküszöm az élő Istenre, hogy pokollá teszem az életed!" Mondhatnám úgy is, hogy kissé arrogáns lett a lánnyal szemben. Én a lány helyében itt elgondolkodtam volna egy kissé…

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

Szólj hozzá!