Ikermisztikum. – 9. rész.

Kevin apja kikapcsolta a tévét.
– Végre vége ennek a hülye meccsnek – mondta megkönnyebbülve Marta.
– Hülye meccs… de persze a te szappanoperáid jók – morgott az öreg, még a tévétől visszacsoszogott az ágyhoz.
– Ne morogj már öreg!- szólt rá Marta. Az esti idillt telefoncsörgés szakította meg.
– Na még ez hiányzott. Ki lehet ilyen későn? Mindjárt huszonkét óra – bosszankodott Marta, és felvette a kis éjjeliszekrényen lévő telefon kagylóját.
– Tessék, Norman lakás.
– Üdvözlöm Miss. Norman, dr. Morris vagyok Kevin visszatért a kórházba.
– Jaj Istenem, Kevin!- Marta beleszédült a hírbe. A fiú neve hallatára az öreg nikkelbolhaként ugrott ki az ágyból.
– Máris indulunk doktor úr – mondta Marta, és letette a kagylót.
– Gyerünk öreg! Kevint egy fiatal pár megtalálta, és visszavitték a kórházba. Sajnos nincs jól – mindketten öltözködni kezdtek. Az öreg hamarabb felöltözött, mint a felesége.
– Még elkészülsz, kiállok a kocsival a garázsból.
– Jól van, sietni fogok – válaszolt a nő.
Kevin apja kiment a garázshoz. Mire odaért, a távműködtetésű ajtó már fel is nyílt. Beült, az autó pöccre beindult. Kitolatott a garázsból, egészen a ház bejárati ajtajáig. A sebességváltót üresbe tette, behúzta a kéziféket, gondolta egy-két perc alatt nem tud befagyni, és kiszállt a kocsiból. Megnyomta a távkapcsolót, és a garázsajtó engedelmesen visszakúszott a helyére. Rágyújtott, és a kocsi mellett fel-alá járkálva várta a feleségét. A cigit félig szívta el, mikor a nő kilépett a házból.
– Öreg, te rágyújtottál?- kérdezte szemrehányóan. Az öreg eldobta a cigit a hóba.
– Most ez a legnagyobb bajod?
– Nem, igazad van – mondta a nő.
– Siessünk! – szólt az öreg. Beszálltak az autóba és elindultak.

– Először azt hittem drogos – magyarázta Frutti dr. Morrisnak. A folyosó elején voltak az orvosi szobában. Frutti és Mike minden apró részletet pontosan elmesélt az orvosnak, egész onnan, mikor Kevint felvették a főút szélén. A beszélgetést kopogás zavarta meg.
– Tessék!- mondta határozottan az orvos. Az ajtó nyílt, és Kevin nevelőszülei léptek be.
– Üdvözlöm önöket Mr. Norman – köszönt az orvos.
– Mi van Kevinnel doktor úr?- kérdezte Marta.
– Ez a fiatal pár találta meg Kevint, és hozta vissza. Sajnos nincs valami jól, de legalább jó helyen van – válaszolt az orvos.
– Jó helyen…?! – szörnyülködött Marta. – Milyen hely az, ahonnan a beteg észrevétlenül el tud tűnni?- az orvos kényelmetlenül érezte magát, tudta, hogy Martanak igaza van. Semmit nem tudott válaszolni. Marta Fruttiékhoz fordult.
– Köszönöm hogy megmentették a fiúnkat. Szeretném meghálálni, nyugodtan kérjenek bármit.
– aranyos tetszik lenni, de nem jutalomért tettük – válaszolt Mike.
– Bárcsak minden fiatal így gondolkozna – mondta Marta, majd az orvoshoz fordult.
– Mi baja a fiamnak,
– Bódult állapotban van, olyan mintha részeg lenne. Vettünk tőle vért, alkohol és drog nincs a szervezetében – magyarázott az orvos.
– De mégis mitől lehet ez az egész?- kérdezte Kevin apja.
– Martin… – mondta az orvos a rövid, tömör diagnózist.
– Megnézhetjük doktor úr? – kérdezte Marta.
– Természetesen. Ugyanabban a kórteremben van, ahol reggel volt – mondta a doki kis mosollyal. Az előbbi incidens miatt nem mert nemet mondani.
Kevin ébren volt, utcai ruhában ült az ágy szélén. A kórterem ajtaja nyitva állt, Mike, Frutti, és a szülők bementek Kevinhez. Mikor az ajtóban megjelent a kis csoport, Kevin odanézett, de nem nagyon izgatta magát.
– Végre kisfiam – fakadt ki az anya. – Annyira aggódtunk, úgy örülünk hogy előkerültél – Marta szorosan az ágy mellé állt, és átölelte Kevint. A fiú is átkarolta nevelőanyját.
– Mi a baj kisfiam?- kérdezte aggódva Marta.
– Nem tudom – felelt Kevin.
– Martinnal van valami?
– Nem tudom anya, nem érzem Martint.
– Jól vagy kisfiam?- jött az újabb aggódó kérdés Martatól.
– Nem anya, nem vagyok jól. De ha nem kerülök ide vissza, lehet, hogy már jól lennék.
– Ugye nem fogsz megint megszökni?
– Nem anya, ezt a pár napot kibírom még helyre jövök – nyugtatta Kevin az anyját.
– Fiam, ha rossz fiú leszel, tökön rúglak – mondta az apa mosolyogva, és megbúbolta a fiú fejét.
– Jó fiú leszek apa. Tuttira – füllentett Kevin, és odafordult Mikehoz.
– Köszönöm a segítséget.
– Nincs mit srác – válaszolt Mike.
– Ne haragudj, hogy drogosnak hittelek – mentegetőzött Frutti.
– Nem haragszom, elég logikus gondolatmenet volt, joggal hihetted – mondta Kevin, majd az anyjához szólt.
– Anya, nagyon álmos vagyok.
– Jól van kisfiam, pihenj csak. Reggel bejövünk hozzád – mondta Marta, és homlokon csókolta a fiút.
– Légy jó fiam, és vigyázz magadra – búcsúzott az apa is.
– Persze apa.
– Viszlát srác, gyógyulj meg – köszönt el a jampi.
– Köszönöm Mike.
– Én csak Mike-ot tudom ismételni – mondta kedvesen Frutti.
– Köszönöm, sziasztok – búcsúzott Kevin a látogatóktól. A kis csapat elindult. Már mindenki kiment a kórteremből, Mike csukta volna be az ajtót, mikor Kevin utána szólt.
– Mike!- a jampi megfordult, Kevin kézzel intett neki, hogy jöjjön vissza. Mike belülről becsukta az ajtót, és visszament.
– Figyelj Mike, segítened kell. Élet-halál kérdésről van szó.
– Na de srác…- hüledezett Mike.
– Muszáj Mike! Most nincs idő elmesélni, hosszú história. Minden elvesztegetett perc végzetes lehet – magyarázta Kevin.
– Mit akarsz?- kérdezte Mike.
– Szükségem lenne két doboz sörre, de még ma. És holnap reggel nyolckor várj kocsival a kórház mögötti utcában.
– Ennyi?
– Ennyi – válaszolt Kevin.
– Még jó. A Pentagont ne robbantsam fel esetleg? Talán nyolc órája ismerlek.
– Segítesz vagy nem?- kérdezte erélyesen Kevin.
– Segítek.
– A földszinti előtérben van büfé, huszonkét óráig van nyitva. Ha sietsz még eléred – magyarázott Kevin.
– Nyugi srác, a kocsim csomagtartójában mindig van sör. Pár perc és itt vagyok – mondta Mike, és kiment a kórteremből. Kevin arcán cinkos mosoly jelent meg: – Jövök Martin.

Folyt. köv.

Írta: Edwin Chat