LEHORGASZTOTT FEJJEL (9. rész)

A munka sok mindenre jó. Különösen a csapatmunka. Az alkotás öröméért, a borongós gondolatok elűzéséért, a munka közbeni eszmecseréért, no meg természetesen a pénzért. Pali ezt így tapasztalta, míg mérte. szabta, illesztette a darabokat, összevarrta, gombokat válogatott, egyszóval végezte a dolgát. Munkatársainak beszélt Nikiről és a kislányáról. Na, több se kellett nekik. Viccelődtek, élcelődtek a fiúval, de ő nem bántódott meg, együtt nevetett velük. Apukának nevezték, mivel már "kislánya" volt. Hiába mondta, hogy várjanak még a titulussal, nem biztos még semmi. Ő már csak Pali apu lett. Ha bejött a műhelybe, a csapat így köszöntötte : "Szia Pali apu! Hogy van a család?" A válaszban a "család" persze mindig rendben volt. Másképp nem is lehetett.
Egyik nap, hazafelé tartva csődületre lett figyelmes a Petőfi utca sarkán. Befurakodott a tömegbe, s egy fekvő embert látott kimeredt szemekkel, rongyosan, görcsbe rándult ujjakkal. Mellette kis italos üveg hevert üresen.
– Mi történt vele? – kérdezte a mellette állótól.
– Meghalt. Valami kotyvalékot ivott, aztán felfordult. Így járnak ezek mind. Nem akarnak otthonba menni, aztán az utcán nyúlnak ki a járókelők legnagyobb rémületére. Nem kellemes ilyen ronda halottat látni. Az se igaz, hogy ezeknek nincs lakásuk, családjuk. Csak nem akarnak kötődni senkihez. Összevissza esznek, isznak minden szemetet, aztán tessék, itt kötnek ki. Vihetik a hullakamrába. Felelősséget persze nem vállal senki értük. Minek is?!
Az ember mondta volna tovább a véleményét, de Palinak ennyi bőven elég volt. Kilépett a gyűrűből, mely már különben is kezdett oszlani, miután a szolgálatos rendőr elvégezte a szokásos intézkedést. A fiú kicsit sajnálta a szerencsétlen ismeretlent. Ha némileg igaza is volt a gondolatait kinyilvánító férfinek, azért nem lehet általánosítani. Sokan kerülnek önhibájukon kívül az élet perifériájára. Átverik, becsapják, kihúzzák a lábuk alól a talajt. Például elég egy válás, egy tapasztalt ügyvéd a feleségnek, s a férjnek már nem is marad semmije. Fordítva is igaz, de pali szerint az ritkább eset lehet. Sok minden van az élet sötét oldalán.
Otthon nagyi pihent. Már nem tudott sokat tenni-venni, mint azelőtt, hamar elfáradt. Pali amint betoppant, már mondta is :
– Képzeld Szöszi! A házunkhoz közel meghalt egy ember, egy hajléktalan. Állítólag az italtól pusztult el. Az emberek annyira érzéketlenek, ahogy ott bámulták és mindenfélét fecsegtek. Szinte fájt.
– Nyilván alkoholmérgezésben halt meg. Mennyi idős lehetett?
– Nehéz megállapítani, talán úgy ötven körül.
Érdekes, hogy hirtelen Nikire és a kislányra gondolt. Az elmúlásról a számára kedves élők jutottak az eszébe. Ahogy a szoba közepén táncoltak, viháncoltak, örültek. Megható kép.
– Fiam, hozd csak ide a gyógyszereimet, meg egy kis vizet!
– Rosszul vagy, nagymama?
– Nem, de most szükségem van rájuk, hogy felélénküljek. Elfáradtam nagyon.
Ahogy odavitte nagyinak a tablettákat, eszébe jutott egy régi Rolling Stones dal, a Mother Little Helper. a Mama kis segítője című. Valamikor kedvenc száma volt. Abban arról énekel Mick Jagger, hogy anyának pirulára van szüksége, mely átsegíti a nehézségeken. Egy idő múlva már kettő lendíti át a bajokon. Ahogy anya öregszik, már csak három szemmel tudja túltenni magát a fáradtságon. Aztán négy pirula adja vissza az életerőt. Később már nincs szüksége semmire sem. Palinak nagyon fontos volt az öreg mami, nélküle iszonyú űr támadna.
– Mondtam már, hogy kitakarítok, meg is főzöm a kaját, ne törd magad!
– Ajjaj, hát hogy gondolod ,aranyom, csak úgy üldögéljek?
– Horgoljál, vagy passziánszonzzál! Valamikor szerettél magadban játszani.
– Az régen volt. Horgolni már nem látok. Olvasni mindig is szerettem, de már az is nehezen megy.Elfárad a szemem, vagy elalszom. Ugyanez van a tévével is. Aludni sem lehet mindig!
Hatni kezdett a gyógyszer, az asszonyba visszatért az élet.
– Mi van Imre bátyád keresztlányával?
– Szombaton találkozunk.
Az unoka erről nem mondott többet, mert ha most fecseg, akkor kikotyogja a pénzt is, nagyika meg nagyon felizgatná magát. Úgy sem értené meg őt.
– Már tervezem, hogy elveszem feleségül. Ehhez mit szólsz?
– Végtére az alap megvan hozzá. Házad van, szakmád, pénzed, a korod is megfelelő, még sok is.
– Ez csak az alap? Szerintem , ez a minden.
– Nem éppen. Nagyapáddal negyven évig éltünk békességben. Mit gondolsz, hogyan sikerülhetett volna ez, ha csak az alap van meg? A munka, a ház, a pénz. Nyilván sehogy. Bizony, fiam, nagyon sok kell ahhoz, hogy a házasság építménye fennmaradjon. A legfontosabb szerintem a kompromisszumra való képesség. A nézetkülönbségeket közös nevezőre kell hozni. Ehhez az kell, hogy a házaspár nagyon szeresse egymást. Hajjaj, nem olyan egyszerű dolgok ezek! De ha ésszel él az ember, akár gyönyörű is lehet.
– Úgy gondolom, hogy mi hárman, sőt négyen jól meglennénk. Mindnyájan összeadnánk, amink van. Te a bölcsességet, az élettapasztalatot, mi fiatalok a munkát, a pénzt, a kislány a folyamatosság reményét. Ugyanis azt tervezem, ha összeházasodunk, ide hoznám őket. Már csak azért is, hogy ne kelljen emeletet mászni. Ha rákerül a sor, beleegyeznél?
– Természetesen, fiacskám! Végül is a ház a tiéd, én már a nevedre írattam. Másrészt a kisgyerek életet hozna a házba. Mindjárt szebb lenne a karácsony meg a húsvét.
Pali elnevette magát.
– Meg egy csomó születésnap, meg névnap. Lenne ünnep bőven. Érdekes, hogy éppen ez jut az eszedbe?
– Eszembe jut nekem más is, de még nagyon korai beszélni róla. Niki tud a terveidről?
– Ha hétvégén felmegyek hozzájuk, akkor tudni fog róla. izgulok is, gondolhatod.
A fiú megette a vacsorát. Bekapcsolta a televíziót, de igazából nem tudott odafigyelni, mert látomásszerű képek bukkantak fel a szeme előtt : a halott, a táncoló lányok, a munkatársai. Elzárta a készüléket és lefeküdt aludni. Csend borult a házra.