Kongó 2. rész

Kitti és társai kerestek kutattak, kérdeztek, átfésültek területeket, az elkóborolt gyerekekről senki nem tudott. Már azt tervezték, hogy feladják, visszamennek a táborba, de előbb ebédelnek. Leültek a földre és a maradék élelmiszert kezdték osztani, amikor, suttogást hallottak a bozótból.
– Éhes vagyok – mondta, egy kis gyerekhang – Enni akarok!
A másik idősebbnek vélt hang:
– Csitt, itt van valami – azzal kinézett rejtekhelyéről. Nagy fekete szeme kíváncsian nézett körül. A kereső csapatot irányító férfi felugrott, és elkapta a fiú kezét.
– Megvagytok – mondta. – Gyertek egyetek!
A hívó szóra előbújtak izzadtan, koszosan, éhesen. Noel, is rohant volna az élelemhez, Kitti megfogta és magához szorította.
– Noel! Megismersz? Kitti vagyok.
Noel egy pár pillanatig nézte Kittit, aztán szorosan átfogta nyakát és sírt, magyarázott kézzel, lábbal, hogy felismerte a fehér asszonyt, aki kedves volt hozzá régen. Hiába volt éhes, most nem tudott enni, csak sírva elmondta, hogy a szülei és testvérei nem élnek, kivégezték őket. Ő úgy menekült meg, hogy elbújt egy odvas fába, ahol nem vették észre. Gyönyörű fekete szemeiből, patakokban hulltak könnyei. Kitti felét sem értette annak, amit Noel mit mond, de volt, aki fordított.
Kitti annak idején, tanította angolul beszélni Noelt, tehát ő mindent értett, amit a gyilkosok mondtak. Nem tudja elfelejteni azokat a mondatokat soha. Kicsi keze, fekete bőre, koszos, ragadós volt, Kitti és Noel, szíve olyan hangosan dobogott, hogy szinte hallották. Miután megetették a szökevényeket, elindultak vissza a táborba. Noel és Kitti először a zuhany alá álltak, majd ruhát kerestek Noelnak.
Este ünnepelték, hogy megtalálták a gyerekeket.
Kávés zsákokból készített ruhájukban, a férfiak arcukat kifestve táncoltak kifulladásig. Testüket hamuval mosták meg, azt használták szappan helyett. A család, az összetartás, a szolidalítás örömtánca volt. Amit hangos dobok kísértek. Egyik kezükben lándzsa, másikban balta volt. Egyik lábukról a másikra ugrottak, láthatóan élvezték a táncot.
A kisgyerek nem maradt el Kittitől, hisz ő volt a megmentője, a családja. Kérte, hogy az éjszakát is mellette tölthesse. Kitti boldogan igent mondott. Egész éjjel Noel szorosan fogta Kitti kezét, sokszor beszélt álmában, nagyon nyugtalan volt.
Reggel Kitti elkezdte intézni, hogy ha lejár a küldetés, szeretné magához venni, majd örökbe fogadni. Aztán visszament, megnézte Noelt, aki most ébredezett.
Kitti és Noel beszélgetésbe kezdtek, a szökésről.
– Nem féltetek? – kérdezte Kitti.
Noel beleremegett a válaszba:
– De igen, nagyon, éhesek voltunk, féltünk a gorilláktól, a csimpánzoktól, és a nagy fehér orrszarvútól.
– Láttátok az állatokat?
– Igen, volt, amit láttunk, volt, aminek csak a mozgásából és hangjából következtettünk.
– Még kora reggel van, nagyon fáradt vagy, aludj drága kicsi Noel, többet nem kell félned, itt vagyok melletted és nem engedem, soha senkinek, hogy bántson téged. Ugye eljössz velem az én hazámba, ott nem kell félni senkitől és semmitől.
– Még a válasz előtt visszaaludt Kitti ölelésében.
Az esőerdő felől, fegyverropogás hallatszott, orvvadászokat értek rajta állatok befogásával. Szinte mindennapos dolog volt. Hihetetlen, hogy nem félnek a következményektől. Az életüket kockáztatták.
Megérkezett egy teherautó, amelynek platóján sebesülteket hoztak. Kittinek sietnie kellett, megpuszilgatta Noelt, aki észre sem vette, hogy elment.
Három fehér férfi sebesült meg, a doktornak mindhármat műteni kellett. Kitti ellátta a feladatait, és sietve ment vissza Noelhez.
Eszter a kis harangot megkongatta, ami jelezte, hogy iskolába kell menni. Még így is késtek sokan. Az árva gyerekek a táborban laktak, nekik közel volt az iskola. Noel is elindult Kitti kíséretében. A gyerekdal, amit Eszter énekelt, Noel is énekelte, emlékeiben még megvan, Kitti tanította vele, még amikor a szülei éltek. Fájt a szíve a testvérei és a szüleiért, az ének végét legörbült szájjal, könnyek közt énekelte.

Eszter mindenkit megdicsért, vége a mai tanításnak, mondta, és elbúcsúzott a gyerekektől, holnap számolni fogunk, készüljetek fel! A gyerekek tapsoltak úgy búcsúztak a tanító nénitől.
Egy hírnők jött, és mondta a tábor vezetőnknek, hogy kitört a polgárháború, jobb lesz, ha a táborból elköltöznek oda, ahol még nem ért a háború.

“Kongó 2. rész” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Kedves Hajni!
    Köszönöm szépen, hogy olvasol.
    Szeretettel.Rózsa

  2. Szia Magdika!
    Szeretettel köszönöm, hogy nálam jártál.
    Ölellek Rózsa(f)

  3. Kedves Margit!
    Örülök, hogy nálam jártál.
    Szeretettel Rózsa(f)

  4. Szia Rózsa!

    Tetszessel olvastam megható történetedet. Vannak még emberek akik önzetlenül segítenek, nem éppen birtonságos környezetben.
    Kiváncsian várom a folytatást.
    Sok szeretettel,
    Magdi

  5. Kedves Rózsa!
    Figyelemreméltó, vonzó történet, tetszéssel olvastam, izgalommal várom a folytatást.

    Szeretettel: Margit (l)(f)

  6. Drága Ági!
    Könnyekig meghatott véleményed.Hit, remény és szeretet kíséri főhösünket Kittit. Nagyon köszönöm, hogy nálam jártál
    Ölellek szeretettel Rózsa(l)(f)

  7. Kedves Rózsa!

    Nagyon megható az egész.
    Főképp az tetszett nekem, hogy Noel nem tud enni a találkozás után, ez szeretetről vall, érzelmi felindultságában, örömében nem tud enni a gyerek. Ez magasfokú szeretet, ézelmi feltöltődés. És részedről ez kitűnő lélekábrázolás. Szinte előkésziti az olvasót a következő, szinte könnyekig megható nagy részhez, mikor Kitti kérdi a kisgyereket, hogy: Ugye, eljössz velem az én hazámba? Válasz előtt elalszik Noel, gondolhatni, milyen szépekről álmodik, milyen békében van, puha fészekre talált megtépett madárlelke. Nagyon jó lélekábrázolás: ez a szépségekbe való belealvás. Gyönyörű, többet mond mindennél… Akárcsak az azelőtti szívfacsaró, boldog kérdés: Ugye eljössz velem az én hazámba? Ahol nem kell félni senkitől és semmitől. Ettől szebbet mondani nem lehet. Jézus is ilyet íígért nekünk, magával visz, ahol nincs fájdalom, se könny…

  8. Szia Babu!
    Csodálatos embereket szül az elszántság. Minden elismerésem az övék. Örömmel látlak nálam Rózsa(l)(f)

  9. Szia Rózsa!:]
    Szép,izgalmas és egyben szomorú érzésekkel teli írásodat szeretettel olvastam. Még vannak jó emberek is a földön,
    akik valóban önként vállalják a mentési akciót ,minden fizetség nélkül.Nagy erő kell hozzá és bátorság!
    Gratulálok szép írásodhoz…Babu(l)

  10. Kedves Rita!
    Minden elismerésem azoknak akik életüket kockáztava, harcolnak a gyerkek életéért és tudásáért.Örömmel láttalak.Rózsa(l)(f)

  11. Várom a fejleményeket!
    Szeretettel:
    Kata:)

  12. Kedves Rózsa!

    Megható, szép, emberséges történet. Örömmel olvastam. Tisztelem és becsülöm azokat az embereket, akik arra szánják az életüket, hogy elhagyva a hazájukat, a jólétet, a biztonságos otthont, elmenjenek idegen országokba, hogy segíthessenek.

    Szeretettel: Rita(f)

  13. Szia Kitti!
    Köszönöm, hogy nálam jártál.
    Ölellek Rózsa(f)

  14. Nagyon izgalmas, érdekes, kiváló olvasmány. Várom a következő részt! (f)

Szólj hozzá!