Mr. Alkohol 3. rész

Mr. Alkohol. 3. Rész

A rendőrségen, ismerősöket találtak. Behozták az egész galerit. Itt voltak a haverok, a szülőkkel. Senki nem beszélhetett senkivel, külön-külön hallgatták ki őket. Késő éjszaka volt, már amikor hazaengedték őket. Kiderült, hogy a díler is köztük volt, őt nem engedték haza, benn tartották.
Mr. Alkoholt és fiát, 32 szobába hívták, egy rendőrnő, kérdezte ki őket. Szigorú tekeintettel nézett apára és a fiúra.
– Maga tudta, hogy a fia drogozik?
– Nem, fogalmam sem volt róla.
– Nem vett észre rajta semmi különös viselkedést?
– Nem.
– Milyen viszonyban vannak egymással?
Egymásra néztek, és nem tudták mit feleljenek, hallgattak.
– Tehát, nincs bensőséges kapcsolat Önök között?
– Sajnos nincs!
– Miért?
– Szeretném elmondani, hogy nagyon bánom, és sajnálom, hogy így alakult. Kérem, én alkoholista vagyok, bár évek óta nem iszom, de még mindig hatalmas erő kell hozzá, hogy ne nyúljak a pohár után, ám szedek gyógyszert.
– Kérem, Önöket átadnám egy Pszichológusnak, aztán majd visszatérünk a beszélgetésre.
– Annyit kell megkérdezni, hogy belátja-e, hogy fogyasztott drogot?
– Igen – mondta a fiú.
– Kitől vásárolta?
– Egy haveromtól, az Iskolában.
– Van neve a haverodnak? Kérlek, őszintén válaszolj. Hiszen láttad itt vannak a haverjaid, és ők már elmondták, hogy ki a díler, tőled is szeretném hallani.
A fiú lehajtotta fejét, és kimondta a nevet.
– Most hazaengedem Önöket, kérem, holnap jelentkezzenek ennél a pszichológusnál, reggel kilenckor várja Önöket – azzal átadott egy névjegykártyát. – Viszontlátásra!
Hazafele nem tudtak megszólalni, az apa fogta a fejét, nem tudja, hogy kezdje a beszélgetést. Aztán úgy döntött, hogy holnap, majd holnap mindent megbeszélnek. A lakásban kerülgették egymást, nem volt mit mondani egymásnak, gyűjtik az erőt holnapra.
A feleség érdeklődött, mi volt, az apa, nem mondott semmit, majd csak akkor, ha bevonultak szobájukba.
– Kedvesem, gyötör a bánat, hogy idáig jutottunk, a fiunk sajnos drogozott ez idáig, és mi nem vettünk észre semmit. Miért nem figyeltünk rá? Te vagy az anyja, nem vettél észre semmit?
– Hogy vettem volna észre, amikor mindig későn jött haza?
– Na ekkor kellett volna megnézni, hogy milyen állapotban volt, mit csinált, és hol volt.
– Mert megbíztam benne, mindig volt valami kifogás, hogy hova megy, egyébként rád vigyáztam! Elkövettem a hibát! Volt kitől örökölni a szenvedélybetegséget.
– Most engem hibáztatsz? Nem rólam van szó, hanem a gyerekről. Harmadikos a Gimiben, nem tudja mit kezd majd az éltével, se célja se akarata nincs. Nekem volt elképzelésem, meg is tettem azt, ami ahhoz kellett. Mérnöki diplomám van!
-Igen mérnök úr, ha én nem vagyok, akkor te már hajléktalan vagy a mérnöki diplomáddal együtt! Tudod mit, én most kivonulok a másik szobába aludni, te meg gondolkodjál, hogy hogyan tovább!
Persze ezen az éjszakán senkinek nem jött álom a szemére. Másnap reggel is szótlan volt a család. Mindenki tette saját dolgát, az anya elment dolgozni, az apa és a fiú, beültek a kocsiba, és irány a pszichológus.
Kilenc órakor kinézett a Doktornő és behívta őket. Bemutatkozás után a Doktornő az apával kezdte a beszélgetést.
– Kérem, beszéljen a múltjáról, a gyerekkorától kezdje.

“Mr. Alkohol 3. rész” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa!

    Valóban választ kaptam néhány kérdésemre. Viszont az anyát értem legkevésbé. A férje fontosabb volt, mint a fia? Nem vette észre? Azt sem, hogy bármi gond lenne? Más nem legalább egy anyai megérzése lett volna. Rita amúgy szépen leírta, hogy működne egy rendes, szeretetteljes család ilyenkor.
    Várom, hogy mi lesz ebből!

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

  2. Szia Babu és Ági!
    NAGYON KÖSZÖNÖM, HOGY OLVASTATOK ÉS ÉERDEKESNEK TALÁLTÁTOK ÍRÁSOM. sAJNOS NÉPBETEGSÉG NÁLUNK AZ ALKOHOLIZMUS!
    ÖRÖMMEL LÁTTALAK TITEKET RÓZSA(f)

  3. Szia Rózsa!

    Igazad volt a múltkor, mikor azt írtad vissza nekem, hogy a szenvedélybetegség, a függőség segítség nélkül nem, vagy nehezen oldható meg. Akkor van baj, mikor nincs segítség, így mondtad. És ez a lényege minden szenvedélybetegségnek. Ez a magva.
    Izgalmas a történeted. És nagyon aktuális napjainkban. Az egyik legaktuálisabb e téma.
    Élethűen ábrázoltad.

  4. Szia Rózsa!
    Hiányzanak az igazi családi megbeszélések ,az együtt eltöltött időt nem csak arra kéne használni,hogy mindenki végzi a feladatát .A gyerekek sok mindent látnak ,hallanak.Itt ebben a családban nincs közös megbeszélés mindenki saját gondjaira összpontosítja figyelmét Persze ezt a gyerek is érzi ,hogy mellőzve van!Es jön az alkalom ,hogy kitombolja magát!
    Gratulálok szeretettel…Babu (l)

  5. Kedves Magdi!
    A következő részben, rádöbbenek, mekkora hibát követtel el.
    Köszönöm, hogy olvastál.
    Szeretettel. Rózsa(f)

  6. Szia Rózsa,
    Érdeklődéssel olvasam írásodat, ha baj van az emberek többségére jellemző nem az foglalkoztatja őket, hogyan lehet megoldani, hanem a vétkes keresése, ki a hibás? Persze mindig a másik fél.
    Szeretettel gratulálok,
    Magdi

  7. Szia Rita!
    De jó is lenne, ha mindenki józanul, becsületesen, kitartóan egymást segítve, szeretettel, közösen meg kűzdenének a gondokkal. A gyakorlatban, sok minden nem úgy történik ahogy kellene. Kersik a hibázókat, egymásra mutogatnak, ha baj van. Késöbb rájönnek, hogy is kell megoldani a feladatokat(f).
    Köszönöm, hogy olvastad, Rózsa

  8. Kedves Rózsa!

    Tipikus, hogy mindenki a másikra tólja a felelősséget. Amig magunkban nem látjuk meg a hibát, addig nincs változás. Felemlegetni azt, amit a másikért teszünk, szintén nem korrekt. Ha legalább az asszony – akivel elvileg nincs probléma – ki tudná mondani a férjének és a gyerekének is, hogy hibáztam, akkor lehetne köztük igazi szeretetkapcsolat. A mérnök férj se született alkoholistának és a fiú se drogosnak. Igen, a hajlam adott, de talán megelőzhető lett volna, hogy idáig jussanak, ha működik a szeretet, a másikra odafigyelés, és a megértés. Milyen anya az, aki nyugodtan alszik, miközben a tizenéves fia még nincs otthon és milyen feleség az, aki nem szívből, szeretetből támogatja a férjét a leszokásban, hanem becsmérli azzal, hogy nélküle mi lett volna belőle? Ha ő, aki talán a legkevésbé vétkes képes elismerni a saját hibáját, akkor előfordulhat, hogy a többiek is megnyílnak. Egymásnak szurkolva, drukkolva talán sikerül ismét egészséges emberként élniük.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!