Az utolsó alkalom—1-része

Papp Elek Dr.. hirtelen levette orráról a nagy fekete keretes szemüveget. Olvasásnál, írásnál nem nélkülözheti, de amikor emberekkel beszél, fölösleges. És különösen amikor fiatal, csinos nőkkel kerül össze. A szemüveg öregíti, komollyá, tekintélyessé teszi, erre pedig semmi szüksége, utóvégre egy negyvenkilenc éves férfi még nem öreg.
– Mit parancsol?- kérdezte az íróasztala előtt álló nőtől, miközben a szemüveget két aktacsomó közé bujtatta.
– Nem parancsolok semmit, inkább kérek- mondta a nő nyugodtan.
– Tessék. – Unokabátyám, aki önnek iskolatársa volt és aki most Bécsben lakik, küldte.
Gyorsan átfutotta az írást. Néhány banális sor. Nagy István kéri, hogy támogassa rokonát, aki abban a városban akar letelepedni. Hivatkozott régi barátságukra, a gimnáziumban eltöltött nyolc esztendőre és előre is hálásan köszöni a jóakaratot.
Már éppen mondani akart valami kifogást, készült előszedni a leghatásosabb védekezési fegyvert, a súlyos gazdasági válságot, amikor a keskeny szájból ismét előszivárgott a nyugodt beszéd:
– Kérem, ügyvéd úr, remélhetek? Nagyon lekötelezne, ha segítene rajtam.
Csodálkozva nézett a nőre. Ilyen tisztán még nem hallott beszélni. Úgy folyik ki a szájából a szó, mint ahogy a nagy lomha folyamok terpeszkednek el széles medrükben. Nem siet, nem raccsol, nem is akadozik, nincsen a beszédének semmilyen bántó, nyugtalanít vagy kellemetlen csengése. Amikor felnyitja nedvesen piros szája szélét, hogy szóra elővillantsa sárgás-fehér fogsorát, az embernek az az érzése, mintha a harmadik szobában valaki szépen, tempósan kis kalapáccsal ezüst lemezeken játszanék. Miért hallgatott el? hallgatta volna továbbra is.
– Lekötelezne, ügyvéd úr
-O, igen – kérem – természetesen …. hogyne .
Haragudott magára. Nem ezt akarta mondani. Valami egészen mást. Bizonyára el akarta küldeni. De miért nem küldte el? És általában miért ígér, amikor úgysem állhatja a szavát? Kissé megzavarodott.
Szerencsére megszólalt a telefon ,ami nagyon jókor jött.
A nő távozni készült.
– Köszönöm, ügyvéd úr, a jóindulatát – mondotta búcsúzás közben és odanyújtotta hosszúkás sovány kezét.
Dr. Papp Elek ráhajolt a kézre és rácsókolt az ujjakra. Azután még egyszer belenézett a sápadt arcból feléje lobogó fekete tűzre és könnyű remegés rázta meg. – Milyen ringó a járása – állapította meg amíg a távozó után nézett. Amikor egyedül maradt, ingerülten csapott az asztalra:
– Miért nem küldtem a pokolba ennek a Nagy Istvánnak a húgát!
Elhatározta, hogy levelet ír és ebben egyszerűen és ridegen értésére adja, hogy nem áll módjában törődni vele. Keresett is levélpapírt, de azután félretette.
Valósággal örült, amikor a lakására ért, mert az ismerős hangok, színek és mozgások elmostak fejéből a nyugtalanító gondolatokat.

– Az embert folyton zaklatják állásokért – mondotta délben ebéd közben a feleségének. És elmondotta, hogy Nagy István egykori iskolatársa a nyakára küldte unokahúgát. Az asszony unottan hallgatott. A húszévi együttlét alatt megszokta, hogy férje elmondja az irodai eseményeket és miután nap-nap után eléje tárultak a perek, kliensek, intrikáló kollégák és rosszindulatú bírák különösebben nem érdekelte mindaz, ami az ügyvédi irodában történik. Miközben a mártásért nyúlt, már napirendre is tért Barra Zsófi felett:
– Mindenki csak hozzád fordul.
Dr. Papp Elek délután kissé idegesen dolgozott. Sokszor gondolt a nőre, ami felbosszantotta. Szándékosan temetkezett bele a periratokba, gondolta, hogy ezzel talán elküldi a fejéből a nőt, de nem sikerült. Az ezüst színezetű nyugodt hang folyton ott vibrált a fülében és a két fekete tüzes golyótól sem szabadulhatott. Aznap éjjel Barra Zsófiról álmodott, aki trón széken ült és hosszan, sokáig beszélt értelmetlenül, összefüggés nélkül, de a hangja úgy csengett mint az édes muzsika. Reggel fáradtan, összetörten ébredt és öltözködés közben panaszkodott a feleségének:
– Nem tudom, mi van velem. Olyan fáradt és kimerült vagyok.
-Menj orvoshoz ,tanácsolta a feleség.De Elek már oda sem figyelt/—-vége az 1 résznek]

“Az utolsó alkalom—1-része” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Kata !
    Örvendek, ,hogy olvastad elég hosszadalmas és bonyolult
    írásomat! Máskülönben az élet ilyen :bonyodalmas;)!
    Nagyon szépen köszönöm ,a hozzáfűzött értékelésedet!
    Sok szeretettel…Babu

  2. Kedves Babu!

    Olvasom tovább izgalmas történetedet. Valamiért ezt most egy nagyon jó írásnak gondolom. Igazán összeszedett, a leíró részek is tetszenek.

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

  3. Drága Magdika !
    Nagyon szépen köszönöm,hogy itt voltál!
    Örvendek,hogy tetszik a novella!
    Sok szeretettel….Babu

  4. Drága Szabolcs!
    Nagyon örvendek Neked! Szeretettel látlak mindig!
    Igyekszem feltenni a következő részt egyhamar.
    Szeretem amikor,itt jársz és jól esik a dicséreted!
    Nagyon szépen köszönöm! Szeretettel….Babu

  5. Kedves Rita !
    Vannak esetek ,amikor a nő az indítványozó..
    Ritka az a férfi ,aki visszalép!
    Örvendek,hogy olvastad ,igyekszem feltenni a következő részt is
    Nagyon szépen köszönöm,hogy itt jártál…..Babu

  6. Kedves Babu!
    Nagyon ígéretesen hangzik ez a novella! Gördülékeny mondataidat szívesem olvasnám tovább!!!
    Várom a folytatást…
    Szeretettel: Szabolcs

  7. Kedves Babu!
    A hang sokszor többet mond a szavaknál.
    Szeretettel gratulálok, várom a folytatást.
    Sok szeretettel,
    Magdi

  8. Kedves Babu!

    Izgalmasnak ígérkezik a műved. Milyen érdekes, hogy a nő hangja fogta meg a férfit, de valóságos tud lenni. Vannak emberek, akik jól néznek ki, de ha megszólalnak, az ember legszívesebben elmenekülne, viszont a fordítottja is előfordul, hogy kinézésre átlagos, vagy akár jellegtelen emberek hangja lágy, simogató, tiszta, egyszerű, megnyugtató, ezért jó hallani.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!