Az előzés. Ötödik befejező rész.

Mari megtudta mi a félelem, nem tudott aludni, hallucinált, kezeit tördelte, hallotta, hogy kattan a zár. Nem tudta megítélni, hogy ébren van e vagy álmodik. Ez nem mehet így tovább, orvoshoz kell fordulni. Felkeresett egy híres doktort, terápiára jelentkezett. Vett ki néhány nap szabadságot, pihennie kell. Időnként meglátogatta Noémi, akinek beszámolt mindenről.
Mari már egész jól haladt a feladatokkal, bár nagyon nehezére esett a sok megaláztatást újra végig élni, de jó volt túl lenni a beszélgetéseken. Minden alkalom után könnyebbnek érezte lelkét.
Egy alkalommal úgy érezte, hogy valaki figyeli, lebeszélte magát arról, hogy félelmet keltsen saját magában, inkább más irányba terelte gondolatait.
Egy reggel telefon hívása volt, de nem szólt bele senki. Talán téves hívás, ezzel a gondolattal el is felejtette, vagyis el akarta felejteni. Ám a hívás többször megismétlődött. Visszament a pszichiáterhez és megbeszélték, ezt a különleges érzést vagy esetet, már egész jól haladtak.
Marinak igazából saját magával volt gondja, hibásnak és tehetetlennek érezte magát, magának sem tudta megmagyarázni, hogy miért maradt egy olyan kapcsolatban, ami nem méltó hozzá, elveszítette tartását, önbecsülését, egy őrült férfiért. Élete kockáztatásával, tudott kilépni.
Ez nem én vagyok – gondolta, sok alaklommal -, mi történik velem? Állat lakik az emberben? Ösztöneire hallgat! Undor fogta el, hányingere volt, rosszul érezte magát.
Nagyon félt!
A félelem, olyan lehangoló érzés, mint ha fenyegetve érezné magát az ember, ami megbénítja az agyat, az egész testet, lelket. Megdermeszti a legnemesebb érzelmeket. Nincs más csak, rettegés.
Mari bevett egy pirulát és lefeküdt pihenni. Telefoncsörgésre ébredt.
– Halló, Mari vagyok, nem vagyok elérhető, hagyjon üzenetet.
– Szabina vagyok, Mari, amiatt kereslek, hogy megyek haza. Mari rohant a telefonhoz, felkapta, és örömmel mondta, hogy nagyon várja.
– Mikor jössz, melyik géppel?
– Szombaton délután, a londoni járattal érkezek, húsz óra negyvenkor van a Liszt Ferenc repülőtéren.
– Mari ugrott örömében, ma csütörtök van, takarítok, főzök, bevásárolok, és várom a testvérem, aki évek óta Írországban dolgozik. Elfelejtette minden gondját, csak a találkozás éltette.
Megcsörrent újra a telefon, de nem szólt bele senki. Mari annyit mondott, hogy gyáva vagy, nem mered megmondani ki vagy és mit akarsz. A telefont letették.
Eljött a várva várt szombat, Mari lázasan készült testvére fogadására. Nagy csokor virágot vett, ami illatozott a kocsiban, Szabina kedvenc virága, frézia.
Ahogy kiért a repülőtéri útra, valaki megelőzte, óriási sebességgel. Aztán bevárta, hagyta, hogy újra Mari mögé állhasson, és újra megelőzte. Mari azon gondolkodott, hívja a rendőrséget, amikor felismerte Andrást. Pánikba esett és nyomta a gázt, mint egy őrült. András újra megelőzte. Mari a leálló sávban leállt. Pillanat sem telt el egy hatalmas ütközés és a kocsi repült, mint egy kis doboz. Kővé meredve állt autója mellett, amikor a rendőrség két kocsija elkerülte. A harmadik viszont megállt Mari mellett.
– Kérem, szeretnénk beszélni Önnel. Jelentették, hogy az Ön autóját többször is megelőzték.
– Igen, mondta Mari reszketve.
– Mikor tehetünk fel néhány kérdést?
Megkérte a rendőrt, hogy vigyék el a repülőtérre, várja haza a testvérét. Szabina, amikor megpillantotta Marit, tudta, hogy nagy baj van. Majd a rendőrségre mentek, Szabina vitte Mari kocsiját. Idegesen várakozott, amíg Marit kihallgatták. Nagyon késő volt mikor hazaértek. Bekapcsolták a televíziót, amelynek a vezető híre a repülőtéri úton történt baleset volt. A gyorsan hajtó autó vezetője a helyszínen meghalt.
András meghalt!
Mari sírógörcsöt kapott. Zokogott, hiszen négy évvel ezelőtt Robert is ezen az úton halt meg. Ó Robert, drága Robert. Mari szívébe, mintha kést forgattak volna. Zokogásban tört ki. Nagyon nehezen nyugodott meg.
Az éjszakát Szabinával végig beszélgették, Mari megkönnyebbült, és örült, hogy nincs egyedül.
Másnap Noémi is meglátogatta, aki elmondta, hogy Andrást elküldték az egyesületből, valahol vidéki csapatban folytatja a focit.
Ez az ember maga az ördög! Megjártam miatta a poklok poklát. Mondta Mari.
Mari tudnod kell, hogy András téged hibáztatott.
Nem nyugodott bele, hogy elküldték a Fővárosi egyesületből, azt gondolta, hogy te intézted el. Elmondta, hogy ki fog csinálni. Őrült volt, nem tudott élni, mindig másban kereste a hibát. Saját magának köszönheti a balesetet.
Most mi lesz? Mi lesz velem?
– Fel kell dolgozni, ezt a sok szörnyűséget, Mari!
Sok idő kell hozzá, segítség kell és segítő.

Kedveseim, kérdezhetnétek mi ösztönzött arra, hogy ezt a brutális történetet leíjam?
A felháborodás!
Napokban olvastam, hogy Magyarországon minden ötödik nőt bántalmaznak.
Hetente egy nő hal meg bántalmazás miatt!
Lelki, bántalmazás legalább olyan súlyos, mint a fizikai erőszak! Mind kettőből akad bőven.
Az okok között szerepelt az alkoholizmus, a szerelemféltés, és végül a csak, csak mert a férfi így mutatja meg, hogy ki az úr a háznál.

Sokkoló adatok, és a történet is az.
Miért nem kérnek segítséget?
Félnek attól, hogy a bántalmazó még agresszívabb lesz. Tehetetlenné válnak.
És mert félnek! Mi is az a félelem?
Amint már leírtam, a félelem egy lehangoló érzés, ami fenyegetést kelt bennünk. Ez a nyomasztó érzelem megbéníthatja az egész testet, lelket meg semmisíti a legnemesebb érzelmeinket. Kihat testünk épségre!
Egy tanulmány szerint a bántalmazottak között sok a rákos daganatos megbetegedés! Nem véletlen, hiszen rettegésben éli életét. A lelki trauma veszély szervezetünkre!
A bántalmazott nők nagy része, örökre magában zárja a traumát. Sok esetben nem tudják bizonyítani a bántalmazást és a zaklatást. Vannak olyan esetek, amelyeknél nem lehet leállítani, vagy megtalálni a bántalmazókat.
Van hova fordulni!
Hívják a segélyvonalat!

Kedveseim, akik olvassátok, ezt a megrázó történetet megköszönöm, figyelemfelkeltésnek szántam, nem horrort akartam írni. De amit az elmúlt napokban olvastam kényszerérzetem volt arra, hogy leírjam!
Sokkoló adat, hogy országunkban, a felmérések szerint minden ötödik nő vagy család bántalmazott. Hetente hal meg egy nő, lelki vagy testi bántalmazás miatt. Miért? Kérdezem miért, ha ezerszer kérdezem, akkor sem tudom a választ, hogy nem tesznek semmit, a bántalmazottak?
Talán szégyellik sorsukat, mások bíznak abban, hogy megváltozik a bántalmazó. Nagyon félnek a következményektől. Kifogás mindig van.
Miért nem kér segítséget?
Félnek, hogy megtorolja a bántalmazó?
Vagy nem tudja, kihez forduljon?
A bántalmazott nők, nagy része magában tartja a traumát.
Egy tanulmány szerint, a lelki traumát végig élőknél, sokkal nagyobb a rákos megbetegedések aránya.
Mivel is fejezhetném be???
Ne éljenek bántalmazottan, van több lehetőség, amit igénybe vehetnek!

“Az előzés. Ötödik befejező rész.” bejegyzéshez 18 hozzászólás

  1. Drága Kata!
    Elnézésed kérem, hogy ilyen hosszú idő után válaszolok neked. Sajnos az okom meg van rá, amit most nem részletezek. Nagyon jól látod a helyzetet, okos, és bölcs vagy. Örülök, hogy olvastál.
    Szeretettel Rózsa(l)(f)

  2. Kedves Rózsa!

    Elolvastam az előttem szólók véleményét is, meg is nézem Kitti linkjét. A fény szerintem ebben a világban nincs! Ezért hálás vagyok, hogy szerető családommal lehetek, közben félek is, mert tudom, hogy egy élet egy szempillantás alatt tönkremehet. Ezen a világon nem azt az életet éljük, amire sokan vágynak. Ahol a gyűlölet felváltja a szeretetet, ahol az igazság helyett félelem uralkodik, ahol csak a külsőségek és a pénz számít, és az igaz értékeket elhomályosít minden más, ott nem lesz fény! Ha valaki azt akarná, akkor eleve nem így lennénk kódolva. Ez egy teljesen elrontott világ! Ennek ellenére szeresünk élni, főleg mi akik tudják milyen szeretni, akik nem bántanak másokat! Ez az igaz boldogság! Segíteni mindenhol, észrevenni ha szükség van ránk!
    Történeted nagyon jó figyelemfelkeltés volt, egyrészről a bántalmazót nézve, másrészről az őt körülvevőkre tekintve, hiszen ha valaki nem is kér segítséget, de látjuk mi folyik, akkor addig kell tenni valamit, amíg késő nem lesz!

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

  3. Drága Kata!
    Ettől az ilyen tipusu embertől megvállni nagyon nehéz lehet. Nem egyszerű a megoldás. KÖSZÖNÖM, HOGY OLVASTÁL"EGYSZUSZRA. Örömmel láttalak. Rózsa(f)

  4. Drága Rózsa!

    Most volt időm, egy szuszra elolvastam mind az öt részt. Az előttem hozzá szólók véleményével tökéletesen egyet értek. Csak azt nem értem Marinak miért nem segített senki már az elején. Ismerték Andrást a csapattársai, az edzője, a rendőrök sem vizsgálódtak kellő alapossággal. Sajnálom Marit, ezek után nehezen fog ismerkedni, sok idő fog eltelni, hogy újra megbízzon valakiben. Gratulálok írásodhoz, szeretettel(f)Kata

  5. Drága Babu!
    Maratoni olvasás volt! Köszönöm szépen, hogy olvastad. Mindenki dühös Marira, én úgy gondolom joggal. Az életben vannak olyan esetek amit utólag nagyon megbánnak. Sajnos ilyen az élet. Az ember nem gondolkodik, csak vágy arra, hogy szeressék. Láttam a filmet, ott a feleség nyírta ki a férjet.
    Szeretettel Rózsa(l)(f)

  6. Kedves Rozsa !
    Most mar megnyugodtunk mindannyian,hogy András meghalt!
    Micsoda állat volt.Sajnos nekem is eszembe jutott az Eva által említett film -Az ágyban az ellenséggel c.film cselekménye!
    Valamennyire van hasonlatosság a két eset között ,amikor a férj addig üldözi a volt feleségét ,amíg ő hal meg!
    Nagyon jó történeted es a tanácsod is Gratulálok sok szeretettel…Babu(l)

  7. Szia Pepa!
    Köszönöm szépen, hogy nálam jártál, örömmel tölt el, hogy olvasod írásaim. Véleményed sokat számít nekem.
    Szeretettel látlak, Rózsa(l)(f)

  8. Kedves Rózsa

    Se a narcisztikus-, se a másféle személyiségzavaros, illetve egyéb patológiás eseteket nem vagyok hivatott elemezni, nem is akarom.
    Akiről-amiről én szólok, az a tudatosan, szándékosan ártó ember, és az ő bántalmazása, bántalmazottja. Nagyon jó, hogy megírtad ezt a történetet.
    Egy pillanatig sem kell azt éreznie senkinek, hogy horror lenne. De igenis élményszerű, megrázó ami szükséges a figyelem felkeltéséhez.
    A nők (vagy a bármilyen szempontból gyengék, elesettek) bántalmazása az egyik legundorítóbb dolog. Aki őket bántja, az sokszor gyáva "saját súlycsoportjában" kiállni egy vele egyenrangúval, pláne gyáva szembeszállni egy nála erősebbel. És mint ilyen, csak megvetést érdemel. Az áldozatai pedig védelmet. Jó, hogy megírtad mindezt.

  9. Drága Ági!
    "A fény eljön" írod, bízzunk benne, hogy úgy lesz Rá férne erre a világra. Mi megérhetjük? Vagy a fény odaát van? Kiktudja a választ? Minden esetre várva várjuk, hogy úgy legyen, ahogy leírtad.A fény elön.
    Szeretettel olvastalak. Rózsa(l)(f)

  10. Kedves Rózsa!

    Rossz a világ. Egyre rosszabb… Talán haladunk valami felé, bízni kell, mert a fájdalmak után jön a szülés, fájdalmak után szülés következik, kivirul a hajnal a sötétségből. Mikor a legsötétebb az éj, akkor jön a hajnal. Rossz a világ, egyre több az agresszívitás, jól írtad, de a jelenlegi emigránsok agresszívitása is mind több. Mind több a bűnözés, a drog, a természetellenes életformák, a csúf erkölcs, önzés, pénz, gazdagság világa, gazdagság hajhászása, élvhajhászatok, eltorzult szenvedélyek stb. Te csak egy részecskéjét írtad meg az arroganciának, egy mikro-, makro-porszemet, de a harcok viharától egyre inkább sötétebb az ég világszerte katonai szinten is. Terroristák, titkos szervezetek uralkodnak, haladunk valami felé, de a fény fog felragyogni úgyis, mert a fény mindenhol ott van. Nincs mitől félnünk, mert az igazság győzedelmeskedik végül, hiszen a teremtett világ túl szép ahhoz, hogy bukott hajóként süllyedjen, nem engedi azt a teremtés ereje, ami a légben lakik láthatatlan.
    Szeretettel,
    Ági

  11. Kedves Kitti!
    Őszintén megírom, nem tudtam végig nézni a küldött anyagot. A nárcisztikus személyiség zavart, nagyon sok ideig lehet titkolni, mások számára hihetetlennek tűnik. Az érintett, aki belebetegszik, szenved. Szörnyű, nem emberhez méltó viselkedés.
    Ölellek Rózsa(l)(f)

  12. Szia Éva!
    Kényes és nehéz téma! Nem akartam a mélységekig bele menni, mert nem vagyok rá hivatott. Sokkoló és lehangoló adatok, borzongok, amikor rá gondolok a bántalmazottakra. Köszönöm, hogy olvastál.
    Szeretettel Rózsa(l)(f)

  13. Szia Magdika!
    Köszönöm, hogy nálam jártál, megosztottad velem gondolataid.
    Szeretettel. Rózsa(l)(f)

  14. Szia Rita!
    Igen, az erőszak nem korlátozódik Magyarországra, viszont a staisztikai felmérések adatai elszomorítóak.
    Örülök, hogy olvastál.
    Szeretettel Rózsa.(l)(f)

  15. Kedves Rózsa! Szerintem is jó, hogy erről a dologról írtál. "Egy ágyban az ellenséggel" és még folytathatnám azoknak a filmekkel, de akár irodalmi művekkel is a sort, melyek foglalkoznak a témával. Valahogy az a baj ezzel, hogy torzult személyiségek mindig is lesznek – mint azt írták a többiek is – és ezt nem minden esetben tudja kezelni az, aki "belefut" egy ilyen kapcsolatba.. Van úgy, hogy az élet oldja meg. (Nálam is így volt: halál) Szeretettel Éva

  16. Kedves Rózsa!
    A probléma nem olyan egyszerű, mint ahogy sugalmazod a megoldást. A társadalom kitermelte magából azt a fajta személyiségzavart, ami mára már-már általánossá válik és lassan nem is tekinthető betegségnek, pszichés elváltozásnak. Hogy jobban értsd, beteszek ide egy linket neked, keress rá és hallgasd meg! A téma hatalmas, és több információt is találhatsz a neten róla.
    A nárcisztikus személyiség zavar amiről beszélek. Ebből a kapcsolatból ép lélekkel kimászni egyszerűen nem lehet. Nyakon csípni is nehéz, mert az ilyen emberek kiválóan eljátszák azt a szerepet, amit elvárnak tőlük. Épp így a szerelmet is, ami annyira erősnek és mélynek tűnik, hogy intenzitásával nincs ember, aki ellen tudna állni neki. A jelek nem észlelhetőek, csak az idő múlásával, amikor már a lelki terror működésbe lépett. Szóval itt a link.
    https://www.youtube.com/watch?v=hWTgfUG09eU

  17. Kedves Rózsa!
    Először is egyetértek Ritával, azt már nem írom le. Jó döntés volt, hogy megírtad, a híreket nézve, mást alig hallani, mint gyilkosság, erőszak, agyonverték kirabolták. Ezek a leggyakrabban használt szavak. Az áldozatok mindíg a nők és gyerekek. Könnyü feltenni a kerdést, miért hagyják? Miért nem kérnek segítséget? Talán, mert félnek, vagy ahol kellene hallani ott nem hallják a segély kiáltást.
    Sok szeretettel,
    Magdi

  18. Szerintem az erőszak nem korlátozódik Magyarországra. Az ember sajátja. Meg lehet nézni már az óvodában is. A gyerekeknek mindig az kell, ami a másiknál van. A jóra nevelni kell őket, a rosszat maguktól is tudják. Folytatódik a verés az iskolában, az egyetemen, bárhol, mindenütt. Ezt nem lehet a saját hazánkra korlátozni. Viszont arra sokkal könnyebben tudok választ adni, hogy a bántalmazott miért nem intézkedik. Azért, mert olyan enyhe büntetést kap a bántalmazó, hogy csak magának árt vele. A gyilkosok is hamar kikerülnek a bőrtönökből ha úgymond jó magaviseletüek. A "jogvédő " szervezetek pedig nem az áldozat hozzátartozóinak a jogaival foglalkoznak, hanem a brutális gyilkosoknak harcolnak ki komoly milliókat azért, mert úgymond zsúfolt körülmények között töltötték a börtön éveiket. Ilyen a világ! Igazságtalan és az jár jól, aki hallgat. Próbálj a facebookon mást véleményt írni, mint amit valamelyik agresszív "megmondó" ember? Én már megpróbáltam, mert azt gondoltam, hogy nekem is lehet véleményem, de aztán bántam, mint az a bizonyos kutya, aki hetet kölykedzett, mert annyi trágárságot és méltatlan személyeskedést kaptam, hogy az élettől is elment a kedvem.
    Nem akartalak lelombozni, de ne hidd, hogy máshol jobb a helyzet, legfeljebb ott se beszélnek róla, de azért a hírek mégiscsak beszivárognak.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!