Reyna története 3. rész

3.

Reyna megint egyedül maradt.

"Te jó ég! Ugye nem azért rohant el, mert rájött a névre? Elárultam volna neki? Szóban semmiképp… Amit nem akarok elmondani, azt fenyegetéssel sem tudják kiszedni belőlem. hiszen Juan Carlosnak sem sikerült! Ő is csak zsarolással tudta végül megszerezni magának a hűségemet! De most Fernando Jorge… Remélem nem azért rohant el, mert megsejtette a nevet…!" A félelem jeges ujjai minden egyes eltelt másodperccel egyre erősebben szorították a lelkét, de nem tudott mit csinálni. Csak csendben rágódott a múlton…

Alvarado ezredes Gonzales századossal a tükör túloldaláról figyelték a nőt. Utóbbi már vagy 5 perce megállás nélkül magyarázott az ezredesnek, aki nem szólt közbe, csendesen hallgatta a másikat. Amikor az kifulladva befejezte, akkor kérdezett csak rá:

– Biztos vagy benne, százados?
– Igen, uram! Már az elején is furcsálltam valamit a beszédében, de a végén, mikor azt mondta, hogy Juanita Pilar Torres becsületszavát adta Juan Carlosnak, hogy hűséges lesz hozzá, és ezért nem akarja elárulni a mostani nevét…
– Oké, akkor beszéljünk vele mind a ketten!

A két férfi ezzel átvonult a kihallgató szobába. Reyna, ahogy meglátta, hogy most mind a ketten bejöttek hozzá, kezdte sejteni, hogy vesztett.

– Na akkor, Reyna, most kérdezem szépen utoljára, hogy mi Juanita Pilar Torres jelenlegi neve! – állt meg az ezredes a nő előtt.

Reyna előbb az ezredest nézte szótlanul pár másodpercig, majd a századosra nézett. Utóbbi az ajtó mellett állt, lezserül a falnak támaszkodva, de az ujjaival dobolt maga mellett a falon, és a szemei felvillanásai elárulták a nő számára, hogy igencsak ideges.

– Mert ha nem mondom meg most sem, akkor mi lesz? – kérdezett vissza, a korábbi magához képest szinte szelíden.
– Ne feszítsd túl a húrt, Reyna! Akkor elfelejtjük, hogy nő vagy, és mivel Juan Carlos mellett hozzászokhattál a fizikai erőszak látványához, most kipróbálhatod majd a másik oldalt is. Fernando Gonzales százados szíves-örömest kiveri belőled azt a nevet!

Gonzales erre az asztalhoz lépett, felemelte róla a korbácsot és megsuhintotta párszor, mintha próbálgatná, de közben nem nézett a nőre. Reyna némán figyelte a férfi mozdulatait, majd Pedro Alvarador-ra emelte a tekintetét, és olyan halkan szólalt meg, hogy alig lehetett hallani.

– Már tudjátok a nevet…
– Sejtjük. De tőled akarjuk hallani, hogy tényleg te vagy-e Juanita Pilar Torres?
– Vagyok? Csak voltam, ezredes, csak voltam! Évekkel ezelőtt, vagy inkább egy másik életben! Én már nem az vagyok, akinek ismertetek, se külsőleg, se belsőleg! Miért kellett kideríteni? Nem volt elég az információ, hogy Juanita Pilar Torres ártatlan volt?! Mert én már rég nem vagyok ártatlan! Juan Carlos rákényszerített sok mindenre! De ha a lelkiismeretem nem is hagy aludni, a felelősséget attól még vállalom Reyna tetteiért teljes mértékben! – vetette fel a fejét a nő.
– Miért, Juanita, miért? – kérdezte Fernando Gonzales szomorúan, miközben lerakta a korbácsot, hiszen nem ütni akart vele, csak fenyegetni.
– Miért? Mert nem volt választásom, azért…
– Szerintem volt választásod. – jegyezte meg Alvarado ezredes.
– Valóban, ezredes. – nézett rá Reyna. – Volt választásom. Végignézhettem volna, ahogy hetekig kínoztatja édesanyámat Juan Carlos Correa Perez, korbáccsal, sokkolóval, éhezéssel… És végignézhettem volna, ahogy megerőszakolja a 14 éves húgomat, hogy aztán odadobja a katonáknak, hogy ők is tegyék meg vele! Volt választásom! De sajnos lelkem is volt, és nem tudtam ezt tenni anyámmal és a húgommal, ezért inkább fejet hajtottam Juan Carlos előtt. De igaza van, én választottam! És ezért természetesen a felelősséget is vállalom!
– Most mit csináljunk veled, Reyna? – Pedro Emilio Alvarado talán nem is akarta hangosan kimondani a kérdést, amin gondolkodott.
– Nem véletlenül kértem úgy a vádalkut, ahogy kértem, ezredes! – válaszolta a nő halkan, szinte szelíden. – Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy megadok minden adatot, de könyörgöm, ne küldjön évtizedekre börtönbe! Az utóbbi években eleget szenvedtem Juan Carlos miatt és mellett, testileg és lelkileg is.
– Meglátjuk. Nehéz döntés lesz.
– Ezredes, kérem! Minden ítéletet elfogadok, nem ellenkezek semmilyen ítélet vagy szankció ellen! Nincs hátsó szándékom és ellenállni sem akarok! Csak akartam, hogy tudja, hogy tőlem nem kell tartania, mint a Nuestro Mundo-kartell valamikor második emberétől…
– Miért Reyna? – kérdezte egy éles váltással Alvarado ezredes.
– Juan Carlos királynőmnek szólított. Reynának. Jobban esett, hogy nem kellett a Juanita-t hallanom tőle, ezért használtam a Reyna nevet…
– Sajnálom, Juanita… – hangsúlyozta ki a nevet Fernando Gonzales százados, aztán vetett egy utolsó pillantást a nőre, kopogott az ajtón, és ajtónyitás után elhagyta a kihallgatót.

Reyna szomorúan nézett a férfi után, de tudta, hogy annak sok mindent fel kell dolgoznia. Korábban jól ismerte, így most nem is magáért aggódott, hanem a férfiért. "Én szép lassan hozzászoktam a gondolathoz, hogy Juan Carlos megtörhet, ahogy a végén meg is tette. De Fernando? Évekig azt hitte, hogy áruló voltam. Aztán jött Reyna, és a segítségével kiderült, hogy Juanita Pilar Torres ártatlan volt, Victor Andrés volt az igazi áruló. Akkor örülhetett, de kétségbe is eshetett, hogy mi lett az eltelt 8 év alatt a menyasszonyával, akit ártatlanul a Nuestro Mundo-kartell kezén hagyott? És akkor kapja a következő ütést: Reyna Correa Perez, Juan Carlos felesége és helyettese nem más, mint az ő volt menyasszonya… Bárcsak tudnék segíteni rajta! Bárcsak ne ismert volna meg soha engem, akkor nem tettem volna tönkre az életét! És bár ne lenne nekem még mindig fontos ő is… Pedig valamilyen szinten Juan Carlost is szerettem… De ha bármikor bárki megkérdezte vagy megkérdezné tőlem, kibe voltam igazán szerelmes, azt hiszem, még mindig kapásból Fernando nevét mondanám…"

– Ezredes, kérdezhetek valamit? – emelte könnyes szemeit a nő Pedro Alvarado-ra.
– Mit akarsz tudni?
– Fernando hogy viselte?

Pedro Emilio Alvarado előbb a már rég csukott ajtóra nézett, aztán valahová el, a nő mögé. Reyna már azt hitte, nem is fog neki válaszolni, de aztán mégis belekezdett.

– Először nem akarta elhinni, hogy áruló lennél, de a bizonyítékok ellened szóltak. Akkoriban nem akart erről senkivel beszélni. Aztán mikor a Nuestro Mundo-kartell elvittek téged is, mindenki azt hitte, hogy visszaszöktettek téged, hogy ez a tényleges bűnösségedre a bizonyíték. Évekig nem beszélt rólad, és ha valaki meg is említette neki a nevedet, mintha meg sem hallotta volna. De soha nem nősült meg, és nem tudok róla, hogy másik barátnője lett volna. Amikor most lebuktattad Victor Andrés Ortega Lopez-t, megint nagyon zavart lett. Szerintem örült Juanita Pilar Torres ártatlanságának és bántotta, hogy akkor vajon mi lett veled? Nos, most megtudta…
– Gondolom, senkit nem érdekel, de szívesebben haltam volna meg, mint hogy árulóvá legyek! – sóhajtotta Reyna.
– Az, hogy mit akartál, valóban nem számít, csak az, amit tettél.
– Kemény és jogos szavak, ezredes.
– Nem vártam tőled belátást, de ne hidd, hogy ha engedelmesnek mutatkozol, akkor esetleg elengedünk téged!
– Isten ments! Nem akarok szabadulni… Vagyis csak a lelki kínjaimtól, amire már kértem megoldást, ezredes! A golyót…
– Velünk végeztetnéd el a piszkos munkát?

Azzal Pedro Emilio Alvarado ezredes meg sem várva, hogy Reyna esetleg még válaszolni akarna neki, elhagyta a kihallgató szobát, benne a kétségbeesett nővel.

– Akkor ne öljetek meg…! Akkor zárjatok börtönbe! Még nem szenvedtem eleget? Akkor ítéljetek el, küldjetek börtönbe, magánzárkába, mit tudom én, és nézzétek még évtizedekig, ahogy szenvedek… Ha az nektek így jobb, felőlem lehet így is… Én már feladtam… Eddig se számított semmit az én akaratom, akkor miért küzdjek azért, hogy pont most figyelembe vegyék?!

Fernando Jorge Gonzales százados, aki a megfigyelőablak mögül követte figyelemmel a nő és Pedro Alvarado beszélgetését, még mindig ott állt, és a mikrofonoknak köszönhetően minden szót tisztán hallott…

vége

“Reyna története 3. rész” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Maria!

    Ezzel sajnos én is így vagyok. Telefonon még csak olvasok, de választ, hozzászólást beírni már eléggé bonyolult, ezért sajnos csak olyankor tudom én is megtenni a véleményezést, válaszolást, ha gépközelben vagyok. De köszönöm szépen, hogy visszatértél véleményezni.

    szeretettel:
    Kata (l)

  2. Kedves Rita!

    Szándékosan nem írtam le, mi lett Reyna sorsa. Igazából én sem tudom. A lényeg azon volt, hogy bemutassam: akit először gonosznak hittek, arról kiderült, hogy a helyzet áldozata, hogy senki nem rossz vagy jó, hanem mindenkinek lehetnek jó és rossz tulajdonságai is.

    Köszönöm, hogy itt jártál, szeretettel:
    Kata (l)

  3. Kedves Kata!

    Érdeklődéssel olvastam. Furcsán van vége, hiszen semmi sem tisztázódott, legalábbis olyan értelemben, hogy kivégzik, vagy szabadon engedik.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!