Barátságunk még a régi (4. rész)

Mire beesteledett megérkeztek a vendégek is. Kati néni itt is a helyzet \”magaslatán állt\”, mindenhol ott volt, intézkedett, utasítgatta a rokonokat, tett-vett, ha kellett, ha nem.
Mihály bácsi az udvari kis padon üldögélt kézében egy kupicával és a kedvenc pálinkás üvegével. Megérkezett Józsi is. Felvett valami tisztességesebb ruhát, kezébe förtelmes virágkosarat cipelt, úgy vigyorgott, mint a telihold – ezt Vera nagyi monda.
Már csak Ági hiányzott. Nem tudtuk hol van, nem beszélhettünk vele mióta megérkeztünk, gondoltuk, hogy majd most lesz egy-két percünk. Közben Kati néni egyre idegesebben járkált föl-le, majd odajött hozzánk, annyit mondott:
-Ha ezt ti találtátok ki, nagyon megbánjátok. Hol van Ági?
Meglepetten néztünk, nem tudtunk semmit. A vendégek is türelmetlenkedtek már. Elindultunk, hogy megkeressük, hol lehet a barátnőnk, mert mos már igazán kezdtünk aggódni érte. A legjobban Mihály bácsi és Vera néni aggódtak, mert jól ismerték Ágit, tudták mire képes. A legnagyobb igyekeztetünk ellenére sem találtuk meg. Kezdtünk kétségbeesni, hogy valami történt vele, csinált magával valamit. Tanácstalanul álltunk, hogy mi tévők legyünk? Ekkor hallottuk meg azt a csodálatos muzsikaszót, mely nekünk olyan ismerősnek tűnt… Móric! Józsi nagy bölcsen megszólalt:
– Mi a nyavalya ez?
– Hogy mi a nyavaja, nézd meg magad! Mindenki elindult, hogy saját szemével lássa, mi is történik most.
Ágiék háza előtt már ott állt a fél falu. Móric szerenádot adott a mi drága barátnőnknek, de nem is akármilyet! Ott volt az egész zenekar, Móric szülei, barátai is. Ági kedvenc nótáját játszották \”Megkötöm lovamat…\” Mi már bőgtünk Marival, Mihály bácsi szeme is csillogott, Vera néni zokogott, Kati néni szemei szikrákat szórtak, Katica szája tátva maradt.
Csak Ági nem volt sehol. Móric arcára kiült az aggodalom, mert ő nem akarja elengedni! Meg akarja tartani Ágit! Ezt akarja most itt mindenkivel tudatni.
Móric végképp csalódott volt, mikor már harmadik alkalommal is elmuzsikáltatta, hogy mennyire szereti Ágit. Mikor negyedszerre is megtette volna nem kellett kétségek közt gyötrődnie tovább, mert előkerült végre a Mi Ágink ismét.
Előjött végre a szemközti házból, ahol az öreg Rozi lakott, mert Vera néni kérésére nála húzta meg magát. Igen, megint a mi Ágink volt az: szőke haját feltűzte, hatalmas karika fülbevalói a helyükön voltak, száján ott díszlett kedvenc meggypiros színű rúzsa, barna őzikeszemei ragyogtak, farmer nadrágja feszesen állt rajta, kivágott blúzában kivételesen szépnek tűnt.
Odalépett Mórichoz, megölelte és sírt. Összesúgtak az emberek, beszéltek mindenfélét, de senkit nem érdekelt. Talán egyedül Kati nénit.
Ági tudta a kötelességét, mindenkitől elköszönt, még Józsitól is, aki mellett már ott állt a szomszédék Juliskája támaszként, hogy megvigasztalja, ha kell.
Akkor este adtak utoljára szerenádot a faluban. Akkor este voltunk utoljára Ági szüleinél, akkor este volt utoljára Ági is otthon.
Mihály bácsi gyakran meglátogatja unokáit, Vera néni is ezt tette, míg megtehette. Mi hárman pedig évente egy alkalommal találkozgattunk az étterembe, még Móric ott zenélt.
Az étterem már nem étterem, cigánymuzsika már nem hétköznapi dolog. A bartáságunk még a régi. Évente találkozunk Ágiékkal a keresztgyerekeink név- és szülinapjain, karácsonykor és húsvétkor. Barátnőnk mindig felemlegeti a \”füstbe ment\” eljegyzését. Utoljára karácsonykor kaptunk tőle egy emlékkártyát. Ez állt rajt:
Barátnőimnek:
Cigányszerelem
nekem húrok dalán szólt,
anyám néma volt.
(K.vár:2015)

“Barátságunk még a régi (4. rész)” bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. Kedves Marika! Hálásan köszönöm, hogy olvastál, örültem látogatásodnak, kedves soraidnak. Ölellek szeretettel:
    Klári(f)

  2. varonklari
    Klárika nagyon tetszett a történeted, jól döntöttél, hogy feltetted, gratulálok: MariaHS(f)

Szólj hozzá!