A tűzijáték 10/6. rész

Összes megtekintés: 91 

Zsuli hiányzott az estékről. Hirtelen irányt változtattam. Kimentem a temetőbe, másnak nem tudtam bánatom elmondani, mint Robertnek. Óh ha itt lennél minden mennyivel más lenne. Zokogtam. Elidőztem egy darabig, aztán hazamentem, rendet raktam, repült az idő. Reszketve vártam az estét.
Tamás, kilenc óra körül érkezett egy csokor sárga rózsával. Nem örültem neki, ki fogom rakni a szűrét, nem maradhat itt tovább. Esedezve kért bocsánatot, hivatkozott az anyjára, aki alkoholista, sok gondra, bajra.
– Kiborultam mondta, sírva fakadt.
Térdre ereszkedett, úgy könyörgött. Egy síró férfit látni, őrületes érzés. Meghatódtam, kibontottam magam karjaiból, és mondtam, hogy maradhat, de ez soha többé nem ismétlődhet meg. Bármit megígért volna, csak ne küldjem el.
Befogadtam, és az lett a vesztem, onnantól az életem gyötrelem volt. Aztán úgy döntöttem, hogy hazamegyek! Hagyok csapot, papot, és visszaköltözök.
A napjaim fordítással töltöttem az iskolának vége. Amit nagyon sajnáltam, hiányoztak a gyerekek. Néhány a kedvencem lett. Volt, akinek a szülei kértek, adjak plusz órát a gyerekeknek, szünetben. Kettőnek, az egész nyár folyamán, hetente háromszor adtam külön órát, nálam. Hétfő, szerda, péntek, délelőtt tíztől tizenkettőig. Tehát, nem unatkoztam. Ráadásul egy orosz származású anyukával, Lariszával, nagyon jó barátságba lettem. Tamásnak is szünet volt, csak edzésre jártak. Hetekig nem tudtam ránézni. Zsulit elhoztam a kórházból, vele töltöttem minden szabadidőm. A szeme körül a szőr hiányzott, szerintem az már nem fog kinőni. A szeme vérágas, és nagyon furcsa. Tamás nagyon meghúzta magát, udvarias, jó fiú akart lenni, és most az is volt.
Egy este azzal jött haza, hogy megbeszélte valamelyik haverjával, kölcsönadja a vitorlását, menjünk el a Balatonra hajózni .
– Hozd Zsulit is. Végre egy kicsit kimozdulhatok, és a kutyát is vihetem.
Persze rá bólintottam.

Másnap reggel elindultunk, én, mint jó háziasszony mindenről gondoskodtam. Nagy kosár élelem, pár doboz sör. A kikötőnél várt minket a haver, a kis hajó tulajdonosa. Papírokat adott át Tamásnak, engem futólag üdvözölt, és elment.
– Ki ez a fiú? Csak úgy oda adja neked a hajót?
– Sokkal tartozik nekem – mondta, és részéről el volt intézve a dolog.
Bepakolás után lassan kihajóztunk. Végre napozhatok, imádom a napot, a kutya örömében fel, le, ugrált , és Tamás nem szólt rá. Amikor már csak a szél vitte a hajót a tó közepe felé, felhők jelentek meg az égbolton. Egész messze bementünk már, kértem Tamást, hogy forduljunk vissza, eső és szél közeleg.
– Ne legyél ilyen félénk – mondta és harsányan nevetett. Legalább lesz egy kis kalandban részed.
A sör fogyott, a szél a vizet felkavarta, nagy hullámokat vert.
– Tamás, forduljunk vissza, félek!
Tartotta a vitorla rudat, és odaszólt, hogy van is miért.
Pánik tört ki rajtam, könyörögtem, sírtam, de ő nem kifelé irányította a hajót, hanem befelé.
Rám nézett és harsányan nevetett, sátáni nevetéssel. Mellette gurultak a sörös dobozok, én hármat hoztam ez pedig hat. Úr Isten már megint sokat ivott, nem bír magával, a hajót dobálta a szél és a víz, halálos félelem lett rajtam úrrá. Ölbe vettem Zsulit és kiabáltam segítségét. Dörgött, villámlott, hánykolódtunk a vízen. Magamon kívül voltam. Tamás meg csak nevetett, látta kétségbeesésem, annak ellenére élvezte a helyzetet. Élvezte félelmem, és vigyorgott gonoszul. Fáztam, elestem, beütöttem a fejem, a kutya kiesett a kezemből, Tamás, nagyot rúgott szegénybe. A kutya mellé estem, felkaptam, és ölembe vettem.
– Te azt a rohadt kutyát jobban szereted, mint engem. Dögöljön meg!
Zokogásban törtem ki, amikor megláttam a parti őrséget közeledni.
– Segítség, segítség! – intettem oda őket.
Tamás azt mondta:
– Ezt még megbánod.
Átszálltam a kutyámmal együtt a parti őrséghez, reszketve, és nem tudtam elmondani a történteket. Amikor kiértünk a partra, bevittek egy melegedőbe, amíg a hajót kikötötték, kérték, hogy maradjak. – Kérem, a holmim, legyenek szívesek hozzák ide, többé nem tudok, a hajó közelébe menni.

Kb egy óra múlva jött két férfi, Tamással. Hozták a holmimat. Végre fel tudok öltözni.
– A hajónak nem esett baja, de jegyzőkönyvet kell felvenni a történtekről.
– Rendben – mondta Tamás .
Szemrebbenés nélkül elmondta, az ő verzióját.
– Most én következem?
– Nem arra nincs szükség.
– De én is el akarom mondani, hogy féltem!!
– Hallottad szívem én már mindet elmondtam.
Majdnem elájultam, remegtem, idegességemben. Tamás aláírta a jegyzőkönyvet, és nagy beszélgetésbe elegyedtek. Milyen helyzetek adódtak, milyenek a játékostársai, milyen az edző, stb. Búcsúzásnál, megveregették a vállát, a főnök megjegyezte, hogy legközelebb hozza magával az engedélyét, és rákacsintott. Úr Isten, még engedélye sincs, mit keres ez az ember mellettem, kishíján megölt, megőrültem a félelemtől. Nem sok tartotta, hogy nem kaptam egy idegrohamot.
Az autóhoz vánszorogtam a kutyával és a csomagokkal, még mindig reszketek. Nekem kell vezetni, bármilyen rosszul is érzem magam, Tamás rám ripakodott:
– Indulj, már nem bénázz!
A felhők elmentek, még meleg volt, olyan idegesség lett rajtam úrrá, hogy szinte alig tudtam a kormányt fogni. Tamás állandóan beleszólt a vezetésembe, meg kellett állni, hogy bevegyem a tablettámat, amit még Londonban írtak fel.
– Mi az, mit szedsz be?
– Nyugtatót – mondtam, és peregtek a könnyeim.
– Ne bőgj már, ne idegesíts fel, mert megbánod!
Aztán elaludt. Nem tudom hogyan érkeztünk haza csak arra emlékszem, hogy a ház előtt vagyunk. Kiszálltam az autóból, összeszedtem holmimat, a kutyát, éppen be akartam csapni az ajtót, amikor Tamás felébredt.
– Mi az hazaértünk?
– Én igen mondtam, és elindultam a házba.
Kiugrott a kocsiból, elvette a csomagokat. Kirántotta a kezemből.
Rá sem tudok nézni. Gyűlölöm, hogy tudtam megbízni benne? Elmenni vele, én sem vagyok normális.

Ahogy beértünk az ajtón, egy másik nyugtatót vettem be, azt gondoltam elküldöm, most azonnal. Sör szagát éreztem, nem akartam, mégjobban felhergelni, inkább lefeküdtem, nagyon fáradtnak éreztem magam.
Tamás, észrevétlenül kisurrant és egész éjjel nem jött haza.

Másnap borostásan megérkezett, züllött az éjszaka, mert borzalmasan nézett ki.
Láttam arcán az utálatot. Zsulit fogtam a kezemben, letettem a kutyát, és közöltem vele, hogy el kell, hogy költözzön. Bement a hálóba, és úgy ahogy volt ruhástól lefeküdt.
Elmentem vásárolni, semmi nincs otthon, szinte üres a hűtőszekrény, a kutya eledel is elfogyott. Csinálok egy jó nagy bevásárlást, talán jót tesz, kikapcsol. Zsulit nem vihetem magammal, mit csináljak vele, itt hagyni sem merem. Levittem a szuterénba. Bezártam az ajtót.
A bevásárló központban teleraktam a kocsit mindenféle élelmiszerrel. Italt, semmit nem vettem. Én nyugtatót szedek, Tamásnak nem vagyok hajlandó semmit venni.
A pénztárnál elővettem kártyám, a pénztárosnő elvette, majd visszaadta, nincs rajta fedezet. De kell, hogy legyen, próbálja meg újra. A nő mereven rám néz, az imént nem volt rajta, akkor most sem lesz. Igaza volt. Megkértem a vezetőt, hogy mindezekért visszajövök, csak el kell mennem a bankba. A vezetőnő nagyon udvariasan megígérte, hogy egy órán belül, ha visszaérek minden így találok, csak szóljak egy kollégának.
– Rendben – mondtam, köszönöm a kedvességét.
– Szegény nő – hallottam, aztán mondta: – A következő vásárló.

Elrohantam a bankba, az utolsó percben értem zárás előtt. A biztonsági őr nem akart beengedni, de aztán megkegyelmezett. Az ügyintézőknek szemmel láthatóan nem tetszett. Kérem, szíveskedjen rajtam segíteni, nagyon fontos. A számlámat szeretném tételesen végignézni, kérem az elmúlt egy hónap forgalmát. Az ügyintéző kinyomtatta, és átadta. Megszédültem, amikor ránéztem, a kártya összege, háromezer ötszáznegyven forint. Gyorsan elraktam a összesítőt, és kértem, hogy az angol számlámról, utaljon át, erre a számlámra. Az átutalás, rövid idő alatt megtörtént, jelzett a telefonom.
– Nagyon köszönöm – mondtam és futottam az autóig, hogy visszaérjek. Nem sokára, még pár perc és lejár az egy óra.
Az élelemre szükség van Zsulinak, sincs már mit enni. Berohantam újra a bevásárlóközpontba, és szóltam egy eladónak, megérkeztem a raktárban lévő áruért. Az eladó kitolta kocsit, megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben.
– Köszönöm nem -, azzal a pénztárhoz mentem, oda, ahol az imént voltam.
– Sikerült elintézni? – Kérdezte barátságosan a pénztárosnő.
– Igen köszönöm szépen, megértésüket.
Kifizettem a járandó összeget és toltam ki a kocsit az autóhoz.
Miután bepakoltam, hatalmas sírógörcs jött rám, zokogva beültem az autóba, ki tudja meddig sírtam. Haza merjek menni? Mi vár rám? De hát az én lakásom, én vagyok otthon, persze, hogy megyek. Felkészültem lelkileg, hogy összepakolom Tamás ruháit és kidobom, mint egy rongyot.

Hazaértem, láttam, hogy Tamás kocsija nincs a ház előtt. Kicsit megnyugodtam. Bepakoltam, amit vásároltam, lementem a kutyáért, kezembe felhoztam, enni-inni adtam neki.
Aztán lefekvéshez készülődve rájöttem milyen feledékeny vagyok, Maryt, nem hívtam fel. Megcsörgettem, azonnal felvette.
– Szia Mary, hogy vagy?
– Nagyon jól, és a babák is jól vannak!
Elakadt a szavam.
– Mi? Babák?
– Igen, kettő van. Két kislány.
– Uram atyám, Mary, mikor tudtad meg?
– Tegnap, ma akartalak hívni.
– Paul, mit szól hozzá?
– A világ legboldogabb embere.
Összeszorult a szívem, soha nem irigykedtem senkire, most igen, a boldogságot, szeretetet, amit én nem kaptam meg , mind-mind Mary és Paul megkapta.
A beszélgetést úgy irányítottam, hogy ne legyen gyanús, hogy szomorú vagyok.
– Jöttök hozzám a kis lányok születése előtt?
– Én nem – mondta Mary, viszont Paul igen.
– Mikor?
– Még nem tudom, a szabadságolások miatt.
– Neked is kell pihenni. Én megvárom, hogy haza jössz.
– Ann, akartalak hívni, láttam, hogy a biztonsági pénzedből vettél le. Rosszul keresel? Szólj és én küldök.
Habogtam, és hazudtam, hogy nincs elég munka .
– Gyere haza kérlek, a cég ragyogóan megy. Itt a helyed.
– Nemsokára Mary, nemsokára. Amint a lakásbérleményem lejár megyek. Most én is szeretnék menni.
– Nagyon várunk Ann. Bármi baj van, tudod hol találsz, én mindig melletted vagyok és leszek.
-Tudom – mondtam, és könnyekben törtem ki.
– Miért sírsz? Ugye valami nincs rendben?
– Á dehogy, csak most elfogott a honvágy, és te is nagyon hiányzol. Úgy szeretnék melletted lenni, hidd el számolom a napokat.
Újra jó kedvet szimuláltam, elmondtam, hogy milyen helyes kiskutyám van, most is itt ugrál körülöttem. Nagyon megszerettem.
– Kell is neked ez a kutya, nehogy megválj tőle.
– Nincs szándékomban,
Még beszélgettünk a babákról, a cégről, és arról, hogy amire megérkeznek a kislányok, London mellett, valahol fás, virágos területen keresnek lakást.
– Kimentek a városból jól gondolkodtok.
– Neked is milyen jó abban a környezetbe Budapesten.
– Igen – mondtam, de majdnem leharaptam a nyelvem.
Elbúcsúztunk egymástól, leültem a kedvenc fotelomba Zsuli mellém telepedett, azon gondolkodtam hogyan tovább. Belefáradtam, lefeküdtem aludni.

Másnap tíz órakor ébredtem, jól elaludtam, körülnéztem Tamás sehol, nem volt itthon. A telefonom értesített, pénz jött a számlámra. Mary, drága Mary!
Ma szabadnapot csinálok magamnak, egész napra. Zsulit beraktam az autóba és elmentem a parkerdőbe, piknikkosaram teleraktam. Pokrócot vittem magammal. Itt nem divat a piknikezés csak hét végén, nagyon kevesen vannak ebben a csodálatos parkerdőben. Könyvet vittem magammal, a kutyának is nagyon tetszett a kirándulás, csaholt, ugrándozott, láttam, hogy nagyon élvezi a helyzetet, akárcsak én. Hosszú sétát tettünk, majd leültünk és enni kezdtünk. Egy iskolás túra csapat közeledett felénk, a gyerekek Zsulit szólították.
– Játszhatunk egy kicsit vele?
– Igen – mondtam.
A kutya is nagyon élvezte, a sok barátságos gyerek simogatását.
– Miért ilyen a szeme, beteg volt?
– Igen beteg volt – mondtam, és olyan erős szívdobogást éreztem, majd kiugrott a szívem.
A gyerekeket irányító tanár hamarosan véget vetett a kutyázásnak.
– Gyertek gyerekek, menjünk tovább!
Elköszöntek és tovább álltak. Én fájó szívvel öleltem magamhoz Zsulit. Jó nagy séta után, már beesteledett, elindultunk hazafelé.
Nem tudtam mire számítsak, izgatottan vezettem hazáig. Nincs itt a kocsi, egy hatalmas kő esett le a szívemről. Ma egy jó napom volt, nem akarom elrontani. Nem vettem be gyógyszert, és nem is tudtam aludni. Már megint kikészülök, ez nem mehet így tovább. Még is be kell, hogy vegyem az adagom. Legalább nem gondolkodom.

Másnap jöttek a tanítványaim, a teraszon ültettem le őket. Az órák jól sikerültek, a gyerekek visszahozták a jó kedvem. Zsulit bezártam a konyhába, mert vele akartak játszani, nem a tanulással foglalkozni. Az órák végén megengedtem, hogy foglalkozzanak egy kicsit a kutyával. Az egyik gyerek anyukája Larisza, orosz származású nő, kedves, okos, intelligens, ő hozta, vitte a gyerekeket, nagyon megszerettem.
Amint már említettem, barátság alakult ki közöttünk.
– Anya úgy szeretnék én is egy ugyanilyen kiskutyát, olyan édes.
– Majd ha jól vizsgázol, kaphatsz.
A fiú, boldogan bújt anyukájához. De édesek, látszik, hogy kiegyensúlyozott az életük.

Elmúlt három nap, Tamásról, semmit nem tudok, tele vagyok félelemmel, mikor jön vissza a holmijáért? Remélem, a helyet keres magának, ahova elköltözhet.
Két nap múlva alig, hogy elmentek a tanítványaim, ajtócsapkodást hallottam, arra gondoltam valamelyik gyerek itt felejtett valamit. Nem, Tamás jött, leszegezett fejjel, a rózsacsokrával.
– Tamás, ülj le, beszélnünk kell.
Kiültünk a teraszra, folyt róla a víz, úgy izzadt.
– Hallgass meg Tamás, ennek a kapcsolatnak vége kell, hogy legyen, megkértelek, költözz el, most újra megkérlek, szedd össze holmidat és tűnj el!
– Nem értesz semmit, én szeretlek nagyon téged, de a körülményeim miatt kiborultam, és téged megbántottalak, nagyon sajnálom. Kérlek, bocsáss meg nekem! Adj még egy esélyt, megváltozom.
Addig könyörgött, fogadkozott, hogy végül megállapodtunk, hogy marad, amíg lakást nem vesz ki magának valahol.

Pár nap múlva, két ember jelent meg, és elvitték az autót, amelyet, már régóta nem fizetett.
De hát hova teszi a pénzét, semmit nem vesz, nálam alszik, eszik, nem értem. Összeomlott, jó fiú volt, teljesen rám lett utalva.
Pár este elmúlt és, közeledni próbált, mézes könyörgésével levett a lábamról.
Összefeküdtem vele, gyűlöltem utáltam magam.
Mi ez? Ördögi vonzalom? Állat lakik az emberben? Nem tud az ösztönein uralkodni! Vadság és szenvedély, őrület, nem gondoltam, hogy ilyen mélyre süllyedtem, Ez nem én vagyok, ez egy állat, aki kielégül és tovább áll.

Másnap reggel, mint ha az éjszaka nem történt volna semmi, leültünk reggelizni. Tamás újra jó fiú volt.
Kapott egy telefonhívást, valószínű, hogy az anyja telefonált, hívta gyere haza, nézd meg az öcséd házát, félig kész, nagyon várunk.
Sokáig beszélgettek, aztán Tamás leült megfogta kezem és kért, hogy adjam oda az autót, el kell menni a szüleihez.
– Nem, az autót nem adom, de holnap szabad vagyok, elviszlek. Hol is laknak a szüleid?
– Háromnegyed órára innen.
– Szólj vissza, hogy holnap megyünk.
Nagyon nem tetszett a helyzet, de visszaszólt, hogy délelőtt valamikor érkezünk.
Elindultunk hát a felfedező útra…

“A tűzijáték 10/6. rész” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Sok mindent másképp lehetne intézni, de akkor nem lenne történet, ugye? Sajnos, tényleg sokan élnek ilyen körülmények között! Izgatottan olvasom tovább a folytatást! Rózsa, csak gratulálni tudok, lebilincselően írsz!

  2. Kedves Margit!
    Igazán sok megrovást kapok, ám aki olvassa kíváncsi a többi részre.
    Köszönöm, hogy olvasol.
    Örömmel látlk. Rózsa(f)

  3. Szia, Kedves Rózsa!
    Nagyon idegfeszítő, de remekül szövöd az eseményeket.
    Látom van új rész megyek, folytatom az olvasást!
    Szeretettel gratulálok!
    Margit (l)

  4. Szia Évike!
    Amikor vissza olvastam, engem is kirázott a hideg. Mégis úgy döntöttem, megírom. Sajnos sokan élnek így, képtelenek megszabadulni, egy ilyen tipusu férfitől. Köszönöm, hogy olvasol.Szeretettel. Rózsa(f)

  5. Kedves Magdika!
    Igen" rémes történet", sajnos nagyon sok hasonló történetet hallottam. Talán láttad Psota Iréntöl a Roncsderbit. Egy életre nyomot hagyott bennem. Köszönöm, hogy olvastál.
    Szeretettel Rózsa(f)

  6. Drága Rita!
    Talán a valakihez tartozás, a magány, a szerelemre való várakozás, a női gyengeség? Ki tudja miért döntött így? A következő részekből talán megtudjuk. Köszönöm, hogy olvasol.
    Szeretettel, Rózsa (f)

  7. Ritának kell, hogy igazat adjak. Bármennyire is gyámoltalan valaki, életösztöne kell hogy legyen. Én is lecseréltettem volna a zárat, és mindenképpen megszabadultam volna ettől az ürgétől. Bár a végén Anna is mondja, ő sem érti, mivel tartja fogva. De a kártyájáról nem is tesz említést. Azon csak így átlépni, hát, halott ügy. Bocsi, irtó kíváncsi vagyok, hogyan sikerül ebből kimászni a nőnek. Rózsa, csak gratulálni tudok, úgy izgultam, hogy na. Azt hittem kinyírja a vízen, bár annak nem sok értelme lett volna…. Mindenesetre jól megkavartál. Szeretettel olvastalak: Éva

  8. Kedves Rózsa!

    Rémes a történet, de nagyon érdekesen, ízgalmasnak írtad meg.
    Ez a Tamás egy szörnyeteg, nem érdemel új esélyt.
    Szeretettel gratulalok.
    Magdi

  9. Nagyon izgalmas és olvasmányos volt. A csónakázást követően én már nem mertem volna vele sehová se menni. A lakásomban a zárat lecseréltettem volna, a holmijait összecsomagolnám, amit előzetesen megbeszélt időpontban vehetne át. Akkor viszont gondoskodnék arról, hogy ne egyedül legyek, mikor eljön érte. A számlámról is rendelkeznék, hogy senki nem vehet fel róla pénzt rajtam kívül. Nagyon megértő vagyok és képes vagyok arra, hogy újra és újra esélyt adjak, de ez a lehetőség nálam már elfogyott volna.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!