Puzzle-darabkák az életemből – 5. rész: Pályaválasztásom

Összes megtekintés: 528 

– Mondd, kisfiam/kislányom! Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Ez a sztereotíp kérdés gyakran elhangzik a kedves vagy kedvesnek látszani akaró felnőttek szájából, ha rokon, jó barát vagy ismerős kicsi gyermekével akarnak barátkozni.

A válasz a gyerektől eéggé változatos, nagyjából háromféle típusba sorolható:
1. félszeg, bizonytalan vállvonogatás egy halkan elrebegett „Még nem tudom” kíséretében.
A 2. típus váratlan, gyakran meghökkentő konkrét pályamegjelölés: például “űrpilóta”, tengeri búvár esetleg bankár vagy terrorista is lehet.
Józset Attilánál – versében – kis Balázs tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász lehetett volna a költő fantáziája szerint.
A 3. legritkább eset, ha a gyereknek határozott elképzelése van felnőttkori jövőjéről. Én ezek közé a kevesek közé tartoztam, bár tőlem nem kérdezte meg senki, mi szeretnék lenni. Nyilván nem akartak kedvesek lenni – mivel én sem voltam az, – vagy gondolták, hogy választásom úgysem lesz, hiszen aki felnevel, határoz felőlem, hiszen árva vagyok.
Én azonban kezdettől fogva tudtam, hogy semmi más nem lehetek, csak tanár.
Ez a pálya mint hivatás, elhivatottság, kódolva volt bennem. Csak nevelő apámnak árultam el – miszerint azt tervezem, hogy majd egyetemen fogok tanítani.
Meg kell mondjam, eléggé meglepődött és igyekezett visszafogni korai nagyralátásomat.
– Ó gyermekem, nőket nem alkalmaznak az egyetemeken, csak nagyon ritkán.
Nem vette el a kedvemet, a téma túl volt tárgyalva. Szivacs természetű gyerek voltam, az ismereteket minden mennyiségben magamba szívtam olvasmányaimból, de nem tartottam magamban. Meséltem a barátoknak, húgomnak, szüleimnek este, mikor a fűtetlen szobában korán ágyba bújtunk, hogy világítani se kelljen. Különös, de kedvencük volt az Ezeregy éjszaka meséi és a magyar szerzők novellái, regényei. Pedig én válogatás nélkül mindent olvastam – a ponyvairodalomtól a külföldi klasszikusokig. Bizonyos részeket a regényekből is idézni tudtam, és bizony plagizáltam is iskolai dolgozataimban, de a tanárok ezt sosem rótták fel nekem. Osztálytársaim helyett is gyakran írtam meg a házi feladatot többféle variációban. Szerettem olvasni és alkotni is.
Húgommal annyira megkedveltettem az olvasást, hogy tíz éves korában eljátszotta Toldi történetét a cseh bajnokkal: Anyám figyelt fel rá, hogy saját kezét szorongatja, kérdésére így felelt.
– Hát én most Toldi Miklós vagyok és kezet fogok a cseh vitézzel, le akarom győzni.
Azóta, már felnőttként is megszállottan olvassa a könyveket.
Nyolcadik osztályos koromban a továbbtanulás megválasztásakor szüleimmel úgy határoztunk, hogy közgazdasági technikumba tanulok, hogy mielőbb pénzt keressek.
Az igazgató úr akkor behívatta anyámat és rábeszélte, hogy írasson inkább gimnáziumba:
– Kedves Anyuka! Ez a gyerek nem irodába való, tanítónak született, adjon neki erre lehetőséget a gimnáziummal! Anyám hajlott a szóra, így ott folytattam a tanulást mindvégig kiváló eredménnyel. Magyar szakos tanáraim bíztattak, hogy írással próbálkozzam, de ekkor nem érdekelt és időn sem volt rá.
– Érettségi után formális elbeszélgetést követően felvettek az ELTE bölcsészkarára. Én azonban személyes okok, anyagi és magánéleti problémák /szerelem/ nem éltem ezzel az értékes lehetőséggel. Dolgoztam különféle munkahelyeken, a szerelem elszállt a széllel. Így mégis megvalósult az álom: azon ritka madarak egyike vagyok, akit másodszorra is felvettek az egyetemre – ahol három szakon szereztem tanári diplomát – és oktatói pályám utolsó tizenkét évét főiskolai oktatóként – egy második diploma megszerzése árán – zártam.
– A sorsomat – mely tényleg kódolva lehetett – nem kerülhettem el.

Folyt köv…

Írta: Tóth Sarolta

“Puzzle-darabkák az életemből – 5. rész: Pályaválasztásom” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Sarolta!

    Azon szerencsés emberek közé tartozol, akiknek a gyerekkori álma teljesült. Sokan nem érik el a céljaikat a hivatásban. Az én kislányom jelen pillanatban orvos szeretne lenni, és habár nem tudom anyagilag, hogy tudnánk finanszírozni, de semmiképpen sem szeretném lebeszélni. ( és persze ez változhat is ). Úgy hiszem, hogy a legfontosabb, hogy bármilyen területen érvényesülni tudjuk, az hogy szeressük, amit csinálunk.

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

Szólj hozzá!