LOVE NET – Az internetes ismerkedés világa /Regény/ 1. rész

A szerző ajánlása

Nyolc évi özvegység után nyugdíjba vonulásomkor szembesültem avval a ténnyel, hogy magam maradtam. A munka világába már nincs vissza út, a gyermekeim felnőttek, családot alapítottak, élik a maguk, a mai világban senkinek se könnyű életét. Az unokák is felnőttek. Már nem kell vigyáznom rájuk. És akkor kezembe akadt egy újság, amiben egy cikk azt taglalja, hogy mily szörnyű, de a lakosság több mint kétharmada ötvenöt-éven felüli. Ha cc (circa) 10 millióan vagyunk, akkor cc (circa) 3.333.333-nál több az 55 éven felüliek száma. Kérem, mi egy tömeg vagyunk. Szavazati joggal, de nem egyszer, pénztelenül, kirekesztve mindenből és nem utolsó sorban, elmagányosodva. Mi megértjük, hogy nem lehet több pénzt adni, hisz csak azt tudják elosztani közöttünk ami befolyt. De legalább a lehetőségét ne vegyék el tőlünk annak, hogy életünknek ebben az utolsó szakaszában ne egyedül birkózunk meg a mumussal, a pénztelenséggel, a betegségekkel, a magánnyal. Főleg a magány oldásáról, és annak a lehetőségéről szól a könyv, a társkeresésről.
Bevallom, hogy nem egyedül birkóztam meg-e témával. Igaz, menet közben csatlakoztak hozzám, de három férfi segítette a munkámat, a könyv megírását.
Csaba volt az első, aki felfedezett, mint írót és témát adva elindított az úton. Ő volt az, aki harsány kacagásban tört ki mikor az Ákos című fejezetet írtam, mivel nem találtam el a férfi-karaktert és túl lágyra sikeredett a főszereplő. Csaba szerint túlságosan kevés szex került a történetbe.
János volt az, aki kedvesen, de határozottan rákényszerített a még több és minőségi munkára. Nagyon kedvesnek találta az epilógust, de kivetette velem az általam legszebbnek tartott szösszeneteimet, mert azok nem oda illőek voltak. János szerint túlságosan sok szex került a történetbe.
És Tibor! Aki nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy ugyan hagyjátok már írni szegényt,
vagy írjátok meg ti!
Azt is megvallom, hogy a munka alatt, volt több férfi, aki megdobogtatta kis szívem. Egy pedig nagyon.
Kérem! Ne faggassanak? Nem mondom meg, hogy ki volt az a férfi. Na jó, annyit elárulok, hogy Tatabányai volt, vagy Recski, de az is lehet, hogy Szikszói, vagy Hajdúböszörményi?!
Bárki lehetett volna és bárhonnan. Férfi, nő, rengeteg és mind magányos.
Talán lesz valaki aki olvasva könyvem meghallja a kiáltásunk, nekünk, annak a több mint kétharmadnak!
– Hé emberek! Itt vagyunk! Hagyjatok segíteni, hogy mi is segíthessünk.

Bevezető

Érdekes, magával ragadó könyvet tart kezében a kedves Olvasó. És modernt. Nem kitalált történetekkel operál az Írónő, hanem a 21. század valóságát mutatja be körtönfalazás nélkül, lendületesen és lebilincselően.
Modern életünk egyik legnagyobb pszichikai népbetegsége az elmagányosodásra és a z abból kitörni vágyók több-kevesebb sikeréről, vagy teljes sikertelenségéről szól ez a könyv.
Mert mit is tehet egy szingli a mai rohanó, de közben anyagilag mind inkább kizsigerelt világunkban?
Égető magányát megszüntetendő megpróbál kapcsolatot teremteni egy másik személlyel, ami eddig érthető is. DE HOL?
Kávéházban nem ücsöröghet nap hosszat, hiszen arra nincs ideje, diszkóban szavát nem érti az ember, ráadásul bizonyos kor fölött égető oda járni.
A közösségi házak, klubok lassan szinte mind megszűntek, utcán meg nem ismerkedik az ember, a szórakozó helyről már nem is beszélve.
S ezzel a kör bezárult. Mi maradt még lehetőségnek? Persze! A házasságközvetítő. Ezek nem csak drágák, de az ember kellemetlenül érzi magát, mekkora lúzer lehet, hogy önmagától nem képes párra találni.Meg különben is a mai ember elsősorban társra, másod sorban szex-partnerre, és csak végszükség esetén vágyik házasságra.
Ezen igénynek viszont nem igazán felelnek meg ezek az irodák.
Ezek tükrében, végső soron mi marad az ember lányának/fiának?
Eltalálták: az internet különböző közösségi oldalai.
Vannak speciálisan az ismerkedésre szakosodott oldalak, ahol pénz és idő meg spórolása mellett számtalan emberrel ismerkedhetünk meg.
Persze amilyen egyszerű volt ezt a mondatot leírni, sokszor olyan bonyolult és buktatókkal teli maga az ismerkedés.
Az egyik legkedveltebb, legtöbb tagot számláló ilyesfajta közösségi oldal a Badoo.
Erről szól a könyv.
Az írónő a saját tapasztalását osztja meg olvasóival. Az ő legnagyobb erénye, hogy őszintén veti papira örömeit-csalódásait, hiszen személyesen tapasztalta meg a mennyet és a poklot.
Ettől olyan emberi a kisregény.
S ha már emberi, nyugodt szívvel ajánlhatom más embereknek is a LoveNet-ről szóló művet. Olvassák minden sorát olyan szeretettel, mint ahogyan azt az írónő papírra vetette.

Winczheim Tibor író

Arcodon zizegő lágy tavaszi széllel

Hajadba matató türelmetlen kézzel

Tested becéző, simogató fénnyel

Éveidre mért szenvedéssel

Nem vagy egyedül!

/szerző/

BATTONYAI CHET PISTA

Széttépett újság vagyok, próbálj összerakni
S ha meguntál, segíts meghalni!
/szerző/

Ha az ember rá téved az internet valamelyik társkereső programjára, akkor szembesül avval, hogy milyen sok ember vágyik társra, mekkora tömeg él magányosan. Pedig ezeknek az embereknek is van szomszédja, barátja, sporttársa, vagy ha szeret piacra járni, bevásárló társa. Az meg egyértelmű, hogy mindenki közlekedik, tehát az utcán is találkozik emberekkel. Sőt, ha strandra jár, vagy netalán mecsre, akkor egész sok emberrel. De a munkahelyen is általában többen dolgozunk együtt. Így aztán hihetelen, hogy nem találunk társra.
Egyedül kóválygunk a világban, irigykedve bámulva azokat akik kézenfogva andalognak előttünk.
Töredelmesen bevallom, hogy több társkereső oldalra is bekukkantottam. Számosnál regisztráltam. Sőt még fényképet is felraktam. A bemondott adatok is valódiak voltak.
Mégis átéltem azt a sokkot, hogy ha ennyire magányos a másik félből ennyi ember, akkor én mért nem kellek senkinek? No jó. Majdnem senkinek. Azt is bevallom, hogy nem csak témát kerestem amikor felmentem egy-egy randi-oldalra. Reménykedtem, hogy hátha én leszek az a szerencsés, aki párra lel.
Mit tagadjam, volt egy pár jó kis esetem, és azt sem tagadom, volt olyan férfi, aki megdobogtatta kisszívem. És volt egy, akiért még a pénztárcámba is hajlandó voltam belenyúlni és egy egész hónap tagdíjat befizetni.
Ami igazán megdöbbentett, hogy a fizetős és a nem fizetős randi oldalak között semmi különbséget nem találtam.
A nem fizetős oldalak dicséretére legyen mondva, hogy itt nagyobb megértést, nagyobb segítséget kaptam a program kezeléséhez. Az első segítség kérő e-mail után lépésről-lépésre kaptam meg a megoldást.
Így aztán gyönyörködhettem a virtuális virágcsokorban, amit nem ismerkedési szándékkal ugyan, de elismerésként kaptam egy másik nembeli sorstársamtól, mivel szerinte, nagyon kedves és frappáns volt a mottóm, ami így szólt:
“ dehogy kell nekem, hogy lehozd a csillagot…de egy szál virág jólesne…”
Mit tagadjam, jól esett az elismerés.
Az más dolog volt, hogy ennek ellenére senki sem értékelte a buzgalmamat.
A fizetős oldalon viszont hiába fogtam könyörgöre, majd haragosra a dolgot, bizony hagyták, hogy ne válaszoljak a levélre, amit azért kaptam egy igencsak sármos úrtól, mert a leírtak alapján megtetszettem neki. Pedig a kapott levél és a fénykép alapján, egy pillanatra úgy éreztem, hogy megtaláltam az igazit.
A tiltás oka pedig az volt, hogy nem fizettem tagsági díjat!
Mentségemre legyen mondva, hogy a hírdetésben, egy árva szó sem szólt arról, hogy ha regisztrálok, fényképet töltök fel, kitárva a lelkem, ódákat zengve magamról leírom önmagam jellemzését, majd az elvárásaimat a másik féllel szemben és kitöltök kb tíz oldalnyi adatot magamról, az e-mail és a telefon számomat is megadva, csak akkor és csakis akkor vehetem fel a kapcsolatott avval, akinek én tetszek, ha én is leperkálom a havi, negyedévi, félévi vagy egész évi igencsak borsos tagdíjat.
Igy aztán elúszott a boldogságom.
Persze ők semmit sem hibáztak, hisz egyértelmű a szabályzatuk, amit valószínűleg én nem olvastam el figyelmesen. Arról meg igazán nem tehetnek, hogy én még az alig 2.000.-Ft/hó összeget sem voltam hajlandó áldozni a boldogságomért.
Amiben viszont minden társkereső egyformán teljesített, az volt, hogy azon nyomban küldték az
e-mailt, amint üzenet, virtuális puszi, virtuális kacsintás, virtuális virágcsokor vagy akár levél érkezett az adatlapomra.
Akkor sem feledkeztek meg erről, amikor a kedvencek közé tettek, vagy kinyilatkozták, hogy milyen kis ellenszenves vagyok. Mert ilyen is volt.
Hál’ istennek csak egy, így nem tört darabokra a szíven, csak itt-ott hajszálrepedés keletkezett rajta.
No és az értesítés akkor sem maradt el, ha várakozásomnak megfelelő új tag regisztrált közénk, a társtalanok csapatába.
Még egy dolgot azért elmondok.
Sem a fizetős, sem a nem fizetős randi és/vagy társkereső-oldalak nem vetemedtek arra, hogy személyiségi jogokat sértve bárkinek is kiadják bárki adatát, vagy telefon-számát, de még az e-mail címét sem. Igy valamelyest biztonságban van az ember, legalábbis egy kicsit.
Mert azt azért nem hallgathatom el, hogy igencsak “népszerű” lettem a férfi lakótársak között kis városomban, miután a fényképes adatlapom felkerült a társkereső oldalakra, az okot sem titkolva.

És most jöhet a kaland:

Az első egy ingyenes, inkább partner, barát, beszélgetőtárs, kéz a kézben andalgásra hívó társkereső. Több ismeretséget kötöttem. Többségében hölgyekkel, akik szívesen osztják meg velem a mai napig recept-ismeretüket, vagy mesélik el az unokákat, vagy a dobozi huszunhat éves anyuka, aki épp a harmadik babáját várva, chetteléssel ütötte el az időt, így találva rám és én őrá.
Itt éreztem azt, hogy mennyire diszkrét a kapcsolat felvétel avagy nem felvétel. Az ember vagy emberlánya, ráklikkel a kiválasztottra, azon nyomban annál is megjelenik, hogy ki nézte meg, ki volt kiváncsi rá. Ha akar visszajelez, ha akar nem. De inkább nem!
Itt esett meg velem az, hogy miután fölmentem a társkeresőre, regisztráltam, mindenféle titkot kiadtam magamról, amit bárki elolvashatott, ahogy én is a másét, és fényképet is tettem fel, itt az oldalon összefutottam egy nagyon jó ismerősömmel, aki kedvesen írt nekem, egyedül és kizárólag avval a szándékkel, hogy bátorítson, ami meg is jelent a chet oldalamon. Mivel gyakorlatlan, mi több ügyetlen voltam, mintegy három hónapig nem kattintottam be a chettet, igy az ismerősöm téves véleményt fogalmazott meg rólam, szerencsére csak magában, nem megosztva a várossal. Később tisztáztuk ezt és legnagyobb örömömre nem esett csorba ismeretségünkön.
Az is itt esett meg velem, hogy rámchetelt az a bizonyos battonyai Pista.
Hát mit mondjak? Kishíján abba hagytam a társkereső oldalak böngészését, pedig akkor még csak ennél az elsőnél voltam regisztrálva.
Természetesen bármikor kiléphettem volna a chetszobából.
De én nem.
Miután rájöttem, hogy az egész chetelés maradandóan ott marad a szobában, elmentettem.
Akkor még nem gondoltam arra, hogy könyvet írok erről a kis kalandomról.
Félretéve viszolygásomat egy egész éjszaka, másnap 1-2 óra és harmadnap kb félóráig tartott a kalandom Pistával.
Elég hamar rájöttem arra, hogy a mintegy 85 kilónyi lényemből Pistámat csak egy félkilónyi érdekli, ami körbeírva 3,14na, ( -Ezt már itt tanultam, a társkereső oldalakon, és miért, miért nem, így leirva nem moderálták ki-). Elrettentésül, vagy okulásul megosztok az olvasóval egy-két szemelvényt a chetelésből. Ha kell, leteszem a nagyesküt, hogy amit leírok, szószerinti. Egy betűt sem változtatva rajta:

2011.06.26. 20.15 vasárnap

Rám chetelt Pista.

P: Halló! Kicsi Uncsi! Itt vagy! Tetszel! Lépj be!

Úgy gondoltam, hogy nem árulok zsákbamacskát, kitárulkozok. Az egyszerűség kedvéért Ő P:, mint Pista. Én U: mint Uncsi.

20 óra 22 perc.

U: Kedves Pista! A neten XY néven találsz rólam írást.
Ha tetszett, hívjál.
P: OK majd megnézem.
P: Miért nem írod le az írást?
U: Le is írhatom. 1-2-3 oldalon jelen vagyok a neten.
P: Más témában nem akarsz velem tárgyalni, csak
magadról?
P: Majd visszajövök.
U: Persze, hogy akarok, azért vagyok itt!
P: Közben belenéztem a netbe, ha lesz időm bővebben
elolvasom.
P: Egyedül élsz?
P: Nem akarsz válaszolni?
U: Bocs, de közben olvastam, Nem, van egy 24 éves
fiam, akivel együtt élek.
P: És milyen kapcsolatot szeretnél?
U: A kapcsolat az majd kialakul, szimpátia, egyebek…
P: Egész nyáron itthon lesz a fiad?
U: Igen, de van barátnője és munkát is kapott a
várostól.
P: Akkor nem is lehetnénk kettesben?
U: Azért lehetnénk, de ezért neked is kéne tenned egyet
és mást.
P: És mit, ha szabad érdeklődni?
U: Ha magadtól nem tudod, gondolom könyvből meg
lehet tanulni
P: Akkor beszéljünk a találkozóról, Hol és mikor?

21 óra 32 perc.

P: Hallgatlak?
U: Zavarban vagyok, nem tudom, hogy, hogy megy ez a találkozósdi.
P: Egyszerű. Megbeszéljük a lakást, aztán szeretkezünk.
U: Hát igen (most kacarászok).
P: Miért, te nem gondolod komolyan?
U: De, nagyon is, csak járatlan vagyok randi ügyben.
P: Ismersz esetleg, mert úgy beszélsz?
U: Sok mindenkit ismerek, téged is mintha láttalak volna már
P: Azt mondtuk, hogy beszéljünk a randiról
P: Megijedtél?
U: Nem ijedtem meg, alapból bátortalan vagyok
P: De miért, mondd már meg
U: Ilyen a természetem
P: És mitől?
U: Egy kicsit irányítani kell, ennyi az egész
P: Mitől ijedtél meg, az ágyba bújástól?
U: Nem hiszem
P: Te akarsz irányítani?
U: Nem, dehogy. De azért zavarban vagyok
P: Szeretnél velem ágyba bújni?
U: Szeretnék igen
P: Na végre valami, amiben egyetértünk.
P: Mióta élsz egyedül?
P: Mikor szexeltél utoljára
U: Sok-sok éve
P: Nem volt férfi? Az kellemetlen.

21 óra 50 perc.

U: Volt, de nem tetszett
P: De a szex jó volt vele
U: Mondom, hogy nem volt pasim
P: Most már én is kívánlak
U: Ez azért így nem igaz, tetszett, de a randi előtt
lebukott
P: Izgalmas vagy és nagyon kívánlak
U: OK csak akkor hogyan tovább?
P: Mi az, hogy randi előtt lebukott?
U: Munkahelyen. Együtt dolgoztunk
P: És
U: Hát nem fogom elmesélni, Elég sokk volt átélni
P: A lényeget mond el.
U: Mentem ügyet intézni, A fickó a fotelba ült, a
kolléganőm meg az ölében.
P: És keféltek
U: Mit tudom én. Azt tudom, hogy akivel én készülök
randira, annak az ölében csak én ülhetek.
P: Igazad van, az enyémbe beleülnél, bugyi nélkül?
U: Ez virtuális. Nekem is van fantáziám. épp képzelem.
Igen
P: Itt vagy, mert érezlek.
U: Na, ne menjünk a dolgok elébe. Folytassuk az
igentől.
P: Igen, csak nagyon kívánlak
P: Akkor mit tegyek, hogy neked is jó legyen?

22 óra 08 perc.

U: Válaszolj egy-két kérdésre.
U: Alkoholista vagy?
P: Soha nem iszom alkoholt, esetleg baráti körben egy
két pohárral.
U: A szex kettőnk ügye és nem a fél világé.
P: A kettőnk titka marad.
U: Nem titok, de nem is traccsparti téma
P: Egyetértek
U: Akkor folytatjuk.
P: A szexszel.
U: Ez az, amit nem tudom, hogy hogy megy virtuálisan
P: Szerintem, ha erősen koncentrálsz, akkor megy az.
Kívánsz?
U: Egy kicsit megijedtem, de változik.
P: Mitől ijedtél meg, hogy elmész?
U: Igazából nem volt kapcsolatom, házasságon kivül.
P: Még soha?
U: Ez így nem igaz
P: Na ugye, meséld el.
P: Hallgatlak, aranyos
U: Volt három, egyhetes, 1 egynapos és 1 egy hónapos
P: Meséld tovább
U: Az 1 napos hazakísért és mivel nem engedtem be a
lakásba nem kísért többet haza.
U: Mondjam tovább
P: Várom nagy érdeklődéssel.
U: Gondolom
P: Ne cukkolj, mesélj

22 óra 23 perc.

U: Az 1 hetes, nagyon kedves volt. Megmutatta a
házát, volt három szoba, kettőben ő lakott egyben
a fekvő beteg anyukája. Avval kezdte, hogy
megérthetem, de ide a gyerek nem jöhet. A fiam
akkor 7 éves volt. Így vége lett.
U: Na, mondjam a harmadikat?
P: Mondd. És evvel szexeltetek mi?
U: Nem, de a harmadikkal igen
P: Na végre. Mondd már végig,
U: Összejártunk, igencsak csíptem a fejét. A
megyeszékhelyen, panelban lakott. Egyszer mikor
mentem, egy nő volt a konyhájába. Puszival
fogadott, Az asztal négy személyre volt terítve.
Kiderült, hogy a felesége, akinek volt pasija, és azt
találták ki, hogy mi négyen, majd jó barátok
leszünk, és körbe-körbe szexelünk. Úgy pucoltam
el onnan, hogy csak na.
U Hallgatod, folytassam?
P: Mit kérdezgetsz, folytasd már.
U: Az egészben a vicc az volt, hogy még több hétig
eljött a fickó, hogy alkudozzon velem, hogy ha nem
akarom, akkor csak ketten leszünk, de nem hittem
neki. Evvel vége lett.
P: De akkor még utána keféltetek?
U: Nem, csak alkudozott.
P: És végül is ki a gyerek apja?
U: Hogy hogy ki, hát az apja, a férjem, akitől elváltam,
amikor a gyerek két éves volt. Később meghalt. Igy
kap a gyerek árvaellátást. Abból tanul a főiskolán.

22 óra 35 perc.

Folyt köv…

Írta: Jártó Róza